Már csak két hét és ismét kamera elé áll a család. Nem kis stressz ez, hiszen ki kell választani a ruhát (minél egyszerűbb, annál jobb, ezt már kitapasztaltuk), a kiegészítőket (iskolakezdési fotók is lesznek, szóval vannak stabil elemek, de egy kis horgolt sem hiányozhat) és még arra is figyelni kell, hogy mindezt el is vigyük magunkkal Pestre. Ajaj. De tudjuk, hogy megéri az izgalom, mert elég ritkán sikerül normális képeket készíteni magunkról házilag. Jót tesz a külső szem és főleg, hogy valaki még a kamera előtti feszültséget is segít oldani, hogy grimasz helyett némi mosoly is legyen a képeken.
A közös nevező idén a türkizkék, ez nagyjából mindenkinek jól áll a családban és majdnem mindenkinek van is ilyen felsője (kivéve nekem, mert jelenleg nincs egy rongyom, legalábbis ez a benyomásom), ehhez készült a csíkos sapka.
A fazon buggyos, de ez egyelőre nem látszik – sebaj, hagyunk egy kis feladatot Katának is, neki biztos jobban sikerül megörökíteni sapit és tulajdonosát. A horgolási adatok pedig: Catania-szerű pamutfonalak, 3-as tű és legyezőcsipke, meg másfél este felhasználásával készült.
Ismét babasapkát hoztam, s ismét olyat, ami gazdát keres – de most nem a hagyományos módon. De előbb nézzük őt magát, a Szélkereket!
A sokak által kedvelt Catania pamutfonalból készült – három különböző rózsaszínnel szakaszosan festett színárnyalatból. Tiszta véletlen, hogy ez a méret és ez a minta épp egy szélkerékre emlékeztető mintát hozott ki a gombolyagból. A mérete: kb 36-38 centis fejkörfogatú kislányoknak megfelelő, azaz általában 0-6 hónapig, egyéni különbségek természetesen lehetnek. Fejbúbtól a hullámcsipkés szegélyig 14 centi. A lyukacsos minta miatt inkább késő tavaszi-kora nyári kiegészítő, szóval nem a nagy szelek ellen véd, viszont igen csinossá és fotogénné teszi az apróságokat. És igen, babafotózáshoz is beválik.
S hogy milyen módon keres gazdát? Itt a blogban és a facebookon hirdetem meg. A vételárat és a postaköltséget nem az én bankszámlámra fizeti be a kedves (leendő) vevő, hanem a Manócsomag Közcélú Alapítvány számlájára. S hogy miért jó ez? Mert a Manócsomag azoknak a családoknak segít, ahova koraszülött babák érkeztek. Van ilyenkor épp elég gond, izgalom egy családban, s ehhez még az is hozzáadódik, hogy az apróságokon minden 56-os ruha lóg. Sok helyen az országban nem is kapni kisebbet, vagy ha igen, akkor horror áron. Ebben az átmeneti pár hétben-hónapban segít a Manócsomag alapítvány azzal, hogy kölcsönad ruhacsomagokat a koraszülött babáknak. Mindig fut párhuzamos projekt is, amely a koraszülött-osztályokat támogatja, most például ez.
Fontos volt számomra, hogy olyan alapítványt válasszak, amely már bizonyított, hiteles. A Segítsüti is ezen az alapítványon keresztül fut, azt gondolom, ez pont elég bizonyíték arra, hogy jó helyre kerül a pénz és tényleg eljut azokhoz, akiknek szántuk.
Postázási tudnivalók: A csomagot azt követően 1-2 napon belül adom fel, hogy a pénz megérkezett az alapítvány számlájára. VKOrsi segít nekem utánanézni, hiszen én nyilván nem férek hozzá a számlainformációkhoz. A csomag Ausztriából fog érkezni, 2-4 napra van szüksége a Postának. Posta- és csomagolási költségként 600 forintot számolok fel, de ezt az összeget is az alapítványnak lehet küldeni, a postázás felmerülő költségeit én állom. (Viszont ennyivel is többet kap az alapítvány, aminek meg örülünk.)
Tehát eladó a szélkerék sapka, megvásárlásával 2500+600=3100Ft-tal támogathatod a Manócsomag Közcélú Alapítványt!
p.s.1: Köszönöm, ha továbbadod a hírt, ahol tudod, hiszen nem ez az utolsó sapi, ami így keres gazdát! p.s.2: Ha te is kedvet kaptál a Manócsomag javára eladni valamit, akkor hajrá! 🙂
Ha még nem láttátok RibizliKatánál Izát, akkor kukkantsatok be hozzá! Kedvencem az első kép: a kis tündérek ugyebár dacolnak a gravitációval 🙂 Később pedig látható az egyik kedvenc sapim, a modell pedig elbűvölő!
Egyébként meg nem szabad nekem babákkal találkozni, mert rögtön újra szeretnék egy újat. Tegnap is járt nálunk egy nyolchetes édes csomag, én meg sziruposan elérzékenyültem, nem is értem. Azt hiszem, bőven rámfér egy kis kijózanító nyaralás két energiától duzzadó gyerekkel, akiknek valószínű nem az az elképzelésük a nyaralásról, hogy anyát hagyják az árnyékban nyugisan kendőt horgolgatni.
Na megyek csomagolni, és kívánok minden Kedves Olvasónak vidám hetet! Nyaralás után, de legkésőbb költözés után újra visszajövök.
Néhány gombolyagvég barnás-drappos árnyalatú fonalnak kerestem életcélt. Munkát kapott ezen kívül két pici fagomb, hogy aztán remélhetőleg egy hasonlóan apró babafejen találja meg a helyét. Amint lesz időm a horgolástól…ööö… a gyerekektől… listázom a meskán. Az a helyzet, hogy több sapit tudok meghorgolni egy nap, mint amennyit lelki erőm van feltölteni. Ezt lehet nézni így is, úgy is, én most úgy nézem, hogy örülök 🙂
És hogy el ne felejtsem: ez sem egy spanyol viasz sapi. Ezeket az elől gombos fazonokat már régen csodálom távolról az etsyn, alább látható egy haladó verziója. Cuki, igaz?
Én pedig nem tudtam nemet mondani. Kicsit régiek, kicsit újak – de inkább újak. Szellősek, nyáriak, és végre nekiveselkedtem a háromemeletes virágnak is. Egyelőre csak az orgonaszínű van fenn a meskán, de a többi is felköltözik – hacsak időközben valaki le nem csap rá. Blogolvasóké az elsőbbség 😀 Mindegyik bébiméret, 2-9 ill 0-6 hós babáknak való. (Én meg belátom, hogy sapkahorgolás nélkül nem élet az élet…)
Mindamellett elszánt vagyok, hogy varrni fogok a hétvégén két kalapot a csemetéimnek napszúrás ellen. Csak ne lenne annyival nehezebb a varrás, mint a horgolás!
Mert az odáig rendben van, hogy mindenféle fotózkodásokhoz készítek időnként színes-fonalasokat, na de teljesen zavarba jövök, ha úgy alakul, hogy saját magunkat kellene vicces-kedves kellékekkel ellátni. Már korábban is volt olyan ötlet, hogy sapkákért és babagumókért cserébe fényképezkedést kapunk, de abban az időben Do éppenséggel sikítófrászt kapott, ha egy fényképezőgépet meglátott. És akkor beláttam, csak azért, mert szerintem jó ötlet lenne pár élvezhető kép rólunk családilag, még nem kéne megkínozni a gyereket. Aztán eltelt egy év, és talán-talán kimondhatjuk, hogy időnként még élvezi is, ha pózolhat, Kristóf pedig leginkább azt akarja, hogy ne zavarják köreit, ami annyit jelent, hogy ha nem kell a kamerába nézni, felőle akár még fényképezhetik is. Tehát az alapok megvannak, most már csak az a kérdés, miféle sapikat szedjek elő, netán készítsek ez alkalomra valami újat és extrémet, és ha igen, milyen színben, hogy ruhát is találjunk hozzá passzolót. És akkor még süssön a nap és találjak valakit, aki úgy sminkel ki, hogy nézzek is ki valahogy, meg hasonlítsak is magamra. S bár Bogi azt mondja, észre se fogjuk venni, hogy ő is ott van, azért én izgulok – nem is kicsit. Nagy a tét, nem is tudom, van-e már rólunk olyan fénykép, amin mind a négyen egyszerre vállalhatóan rajta vagyunk. Márpedig mikor készüljön ilyen, ha nem ebben a hálás kétéves és négyéves életkorban, amikor MÉG olyan cukik. És amikor MÉG csak egy ősz hajszálam van.
Na jó, a kérdés ezúttal költői, hiszen az a babagumó ezzel a kis harangalakú sapival már elég tisztán látja jövőjét és karrierjét. Sokkal tisztábban, mint ahogy én láttam annak idején. Mármint nem az én karrieremet (bár annál is), hanem az övét.
Ki akartam ugyanis próbálni, hogy fest az ember gyapjút kávéval. Sokkal erőteljesebb színeredményre számítottam, pláne mert a főzőlé szinte fekete volt és amikor kivettem a hosszú áztatás-főzés után a fonalat, akkor az is nagyon barna volt. Aztán az öblítéskor a szín nagyobb része szomorúan távozott. Nem nagyon akaródzott felgombolyítani egészen sokáig, hónapokig, amíg aztán meg nem tudtam, hogy valakinek épp ilyen nosztalgiabarna babagumóra van szüksége.
Az az eléggé hedonista szokásom van, hogy ideális esetben a délutáni kávém elfogyasztása közben horgolok vagy olvasok. Olvasni egyszerűbb, de ha a kávé nagyon forró, akkor a kortyok között még akár horgolni is lehet. Nagy bögrével, sok tejjel iszom – kardamommal, cukorral, mézzel vagy üresen, hangulatfüggő. És amikor kezemben a kávéval meg a horgolással elindultam a fotel felé, és megláttam, hogy a két szín pontosan ugyanolyan, gondoltam egy merészet, és megszemélyesítettem a cocoont. Azonnal tudtam, hogy a tejszínhabot a szegélyére abból az azóta már nem kapható és épphogyelég maradékból fogom horgolni, amiből Kristóf első megkötős kinti kissapkáját is készítettem, amit aztán valahogy érthetetlen, szinte misztikus körülmények között elveszítettünk és amit borzasztóan sajnáltam. A fonal egyébként tényleg olyan, mint a tejszínhab, nem teljesen fehér, csak épp annyira, mint az a tejhab, amibe már picit belekeveredett a kávé.
Amikor horgolok valamit, mindig van a fejemben egy elképzelt gyerek, aki hordani fogja. Valahogy úgy jön ez, hogy annyiféle fonal van itthon, hogy a választáshoz mindig szükségem van valami témára vagy szempontra. Így jutott eszembe Párizs, tehát a rózsaszín-barna összeállítás, így jött a legutóbbi “szépia” kalap, amihez meg a fejemben egy régi, elsárgult fényképet kapcsoltam. Szóval vannak ezek az elképzelt képek – néha viszont a valóság még az elképzeltnél is sokkal jobb lesz. Például Enikő élénkkék szeme, amihez hihetetlenül jól illik a legutóbbi barna-kék kalap szegélye. Ribizlifotónál még több kép!
És ha már a színeknél és hangulatoknál vagyunk: ezt a sálat a nyári bécsi fonalrazziáról hozott alapanyagból horgoltam. Egy ideig nagy volt a lelkesedésem, aztán félretettem. Nem tudtam, kinek készítem, eladni nem akartam, de még kerestem a személyt, aki egy ilyen nagyon domináns sálnak örülni tudna. Aztán egyszer csak belépett hozzánk egy barátnőm, és a táskája, kabátja, meg rajta a Nagycsili-féle kitűző pont rárímelt ezekre a színekre. Úgyhogy ilyen inspiráció után már nem kellett sok, hogy befejezzem – teljesítve ezzel egyúttal a Fejezzük be együtt 2010-ben! játék ehavi penzumát is.
