Posts Tagged with anya

Ez a bejegyzés nem született volna meg, ha nincs az a fölöttébb agyament szabály, hogy az óvodai és bölcsődei hiányzások végén orvosi igazolást kell vinni.

Az orvosi látogatás ugyanis rizikós. Vannak azok a betegségek, amelyek nem túl komolyak, kis akármilyenszínű cucc az orrból, no láz, no köhögés, no gyengeség – mondjuk úgy, hogy nálunk ez elég általános egész télen. Nem is csinálnék belőle témát, ha nem lenne a közösség. Mert vannak napok, amikor tényleg kedvem lenne azt mondani, hogy a többi gyerek kedvéért maradjon otthon két napot, habár nem igazán beteg, de mégis. Ráadásul lenne hadra fogható nagymama, aki örömmel vigyázna rá. Na de semmi kedvem előtte és utána orvoshoz vinni, hogy ott a baromi hosszú várakozás közben összeszedjen valami tényleg komolyat. Papír nélkül viszont nem lehet hiányozni.

Na jó, a helyzet másrészt mégse olyan komoly, hiszen az orvos simán kiadja az egészséges igazolást a gyerek távollétében is. Hallottam olyan dokiról is, aki év elején bianko igazolásokat ad a szülőnek. (Mellesleg való igaz, egy anya legtöbbször pontosan tudja, hogy a gyereke beteg vagy egészséges.) De akkor kérdem én – mire ez az egész komédia? Minek plusz utakat, hosszú órás várakozásokat iktatni a napokba, amelyeken amúgy is szét kell szakadni és alig pár óra az, amit a családdal lehetne tölteni (és az is be van osztva az esti rutin feladataival)?

Így aztán marad az, hogy jár a gyerek oviba akkor is, ha taknyos, ahogy a többi gyerek is jár taknyosan – hiszen mindenki látja, hogy azzal semmi nem oldódik meg, ha csak az ő gyereke marad otthon. És adogatják egymásnak egész télen – az egyébként ártalmatlan – különböző bacikat. Otthon pedig akkor marad, ha lázas is és gyenge, nyűgös.

Mint például most. Azaz ilyenvolt szerdán este és csütörtökön, többek között 14 és 16 óra között is, amikor rendelt az orvos – naná, hogy alvásidőben, bár igaz, 15.30-r talán odaértünk volna, de akkor már nem szabad érkezni, ki is írják, hogy kérik a kedves Szülőket. Így hát csak telefonáltam az orvosnak, hogy jelentsem, a gyerek beteg és annyira gyenge, hogy nem kínoznám az elcipelésével (mert bár körzetes doki, de villamossal is fél óra odaérni, ami egy abszurd, különösen ha azt nézem, hogy 15 perc sétán belül két másik rendelőről tudok, ahol viszont nem vagyunk körzetesek.) Az orvos erre nagyban bólogatott, és megállapodtunk abban, hogy ma fogom elvinni a gyereket, amikor egyébként már elég jól van, majd hétfőn még egyszer az egészséges igazolásért. Ja igen, mert ha gyerek – mint nálunk szokás – szerda este betegszik meg, akkor leghamarabb hétfőn kérhetünk igazolást, pedig hétvégén már simán jól van. Vagy megtehetném, hogy reggel 8-ra elviszem igazolásért, amihez talán 9-re hozzá is jutnánk, akkor fénysebességgel elviszem oviba, ahova 9-ig kell érkezni, egyidejűleg pedig megjelenek 9-kor a munkahelyemen is. Ahonnan aztán fél 11-kor távozom, hogy megtartsam a hittanórámat, majd visszahúzok a munkahelyemre, délután pedig az oviba. A sors küklönös szeszélyéből ebből a négy helyszínből kettő-kettő egymás tőszomszédságábn van, így egy napon belül 3-szor tehetném meg oda-vissza a Szilágyi Erzsébet fasor-Deák tér útvonalat. A helyzet abszurditása magáért beszél, a munka hatékonyságáról nem is beszélek. (És arról, hogy eközben hányszor kell felmutatnom a bérletemet, de ez már egy másik történet.)

Csak mellékesen jegyzem meg, hogy szabadságon vagyok, mert azt hittem, erőm határán vagyok, és MUSZÁJ pihennem és semmit tennem. Ha vallásos interpretációt keresnék, biztos azt mondanám, hogy Istennek vagy az a terve vele, hogy rövid távon beköltöztet a pszichiátriára, vagy az, hogy megmutatja, sokkal többet bírok, mint gondoltam. Hogy erre a tényre én nem vagyok kíváncsi, nyilván számára nem különösebben érdekes.