Egyszemű létét egy szörnyes kártyajátéknak köszönheti, valamint annak, hogy a hagyományos amigurumik horgolásában eddig valahogy nem értem el igazán átütő eredményeket. Szíven ütőket mondjuk igen, mondjuk amikor a a horgolt lény két keze nem azonos vastagságú lett (mert az egyik horgolásakor laza hangulatban voltam a másik horgolásakor viszont feszült, és ez a horgoláson egy az egyben meglátszott). Akkor gondoltam, hogy ha már úgyis szörnyen néz ki az amigurumim, miért is nem horgolok szörnyamigurumikat? Azoknak nem kell szimmetrikusnak lenni, sőt, kifejezetten előny, ha nem szabályosak. Nem kell például négy végtag sem – a végtagok horgolása tiszta unalmas ugyanis. És akkor valahogy előkerültek a nevezett kártyák, és tényleg, ahány szörny, annyiféle, a fej-törzs-végtagok felosztást is csak mérsékelten követték, a szemek száma tetszőleges volt. Ó, hát ilyet még talán én is tudnék, gondoltam, és lőn, K. kapott egy új alvóállatot az alvóállatezredbe, és boldog vele. Már bűvészvideót is forgattak együtt, úgyhogy Egyszemű még komoly karriert futhat be mint youtube-sztár.
Már ezer éve elkészült, nem véletlenül van ennyire kibolyhosodva szegény – vagy az is lehet, hogy megtépték az alvóállatok, ott ugyanis komoly harc megy az élettérért, K. rendszeresen alulmarad benne és a matrac mellett alszik. Meg hát látszik rajta, hogy szeretve van, állandóan ölelgetik és hordozzák, horgolódó kötődő nevelés folyik nálunk kérem.
Ha fiú is van a családban, óhatatlanul a hétköznapok részei lesznek a ninják, a starwarsok (sic!), és a rémek. A minap orvosi instrukció alapján kellett rajzoltatnom Kristóffal többek között embert is, és legnagyobb rémületemre közölte, hogy ő inkább ninját rajzolna. Hát jó, legyen – mondtam, de aztán este még egyszer nekifutottam a témának és kértem, hogy rajzolja le a családot. Saját magát meglepően gondosan dolgozta ki, és ki lehet találni, milyen ruhát rajzolt magának. Szörnyeset. (És lézerkard volt a kezében. De erről a témáról majd még folyt.köv.) És amúgy is, szegény fiúk akkora hátrányból indulnak horgolós anyukánál, hiszen édes horgolt lánycuccokat sokkal könnyebb találni, mint édes horgolt fiúcuccokat. Hogy ezt némileg kompenzáljam, elhatároztam, hogy rémeket fogok horgolni neki, s ehhez beszereztem Christen Haden Mini Monster. 20 Amigurumi-Monster zum Selberhäkeln című opuszát.
Hozzáteszem, nekem még egy cuki Hello Kitty amigurumi is a rémem. Úgy általában az amigurumi műfaja rémesen bonyolultnak tűnik. Bonyolultabbnak, mint a freeform, mert ha a freeformban kettővel többet szaporítok, akkor nagyjából senki rajtam kívül észre se veszi. Ha az amiguruminál kettővel többet szaporítok, akkor senki se veszi észre, hogy a figura igazából kutya akart lenni. Na hát ezért. És egyúttal mindenkit messziről csodálok, akik játékfigurákat horgol, azaz képes hosszú, véget nem érő körökön át rövidpálcákat bökdösni és eközben korrekt módon fejben tartja, hogy hol mennyit kell szaporítani és számol, számol, számol. No de mit meg nem tesz egy anya a gyerekéért. Amigurumit is horgol akár. Vagy legalábbis elszánja magát, hogy fog amigurumit horgolni. Vizuális típus vagyok, úgyhogy jó ötletnek tűnt a sok piacon lévő amigurumis könyv közül pont ezt választani. Egyrészt mert rémek, de főleg, mert vannak benne rajzolt minták is. Csak otthon – alaposabban elmélyedve a kódfejtésbe – jöttem rá, hogy ezek a rajzok egy igazán tiszteletreméltó próbálkozást mutatnak, de igazából használhatatlanok. A rajznak ugyanis azt kellene mutatni, hogy melyik pálcára mit öltünk, és nem úgy kellene olvasni, hogy a harmadik kezemet vezetem a spirál vonalán, hogy tudjam, melyik öltésnél tartok épp. Szóval ne hagyjátok magatokat megtéveszteni, ez a könyv igazából nem tartalmaz rajzos mintát, csak rajzos mintának látszó illusztrációkat. Amikor erre rájöttem, már icipicit mérges voltam, de a gyerekért mindent, úgyhogy nem adtam fel. És valóban a szöveges leírás kombinálva bepattintós szemjelölő használatával végül is eredményre vezetett. Tehát mondhatom, hogy a könyv jó. Mi minden található benne? Robot, hóhér, lovag, ninja, trójai harcos, földönkívüli, vámpír, csontváz nászpár, ördög, medúza, és egyéb ilyen cukiságok. Bár a gender balance nem tökéletes, de legalább néhány női szörny is előfordul. A technikai bevezetés is bőséges, és a rajzokat leszámítva teljesen jól érthető – mondom ezt én, az amigurumi-analfabéta. Tényleg el lehetett boldogulni vele és az a forma jött ki a végén, amit a fotó alapján várni lehetett. Igazából egy alapforma van, amit aztán csak minimálisan kell variálni az egyes figuráknál, és a lényeg a különböző kiegészítőkben rejlik. És akkor el is érkeztünk a kínos ponthoz. Mert a számolni nem szeretésen kívül még egy dolog jellemez engem a hobbi terén, mégpedig, hogy az utolsó simításokhoz általában hosszú hónapok elszánására van szükségem. Tolom magam előtt, hogy kivágjak filcből két rétegnyi szamurájkardot és kidíszítsem kettő öltéssel és rávarrjam a szamuráj oldalára. Az ilyenek projektek tipikusan hónapokig várnak valami félreeső helyen arra, hogy egyszer legyen kedvem befejezni őket. Viszont ez nem a könyvről szól, hanem rólam.
Kinek ajánlom a Mini Monster könyvet? Főleg azoknak, akik még az amigurumi műfajában kezdők. Sejtem, hogy a haladók már kép alapján is (google képkereső Mini Monster Buch) egészen kielégítő eredményre jutnak, mert az alap figura tényleg nem bonyolult, a díszítés meg fantázia kérdése. Tehát hajrá, fiús anyukák, ebből meg lehet tanulni rémeket horgolni. Kis horgolós némettudás szükséges hozzá, meg idegek, hogy a rövidítéseket kibogozza az ember. De a képektől ne várjatok sokat, előre szóltam.
Ps: hónapok kérdése, és meg is tudom mutatni a medúzát, ami 90%-os készültségben vár sorára meg a pillanatra, amikor lesz kedvem bigyózni.
