Fonalas baráti körben elhatároztuk, hogy megajándékozzuk egymást. Az időpontot nem volt könnyű megszülni, mert egy elfoglalt nő életében szinte minden hónap ellen szól valami. Karácsonyi ajándékot szerettünk volna elsőre, mint a suliban, sorsolósat. Na de karácsony előtt mindenki a saját családjával van elfoglalva. A június-július-augusztus a nyaralás miatt nem jön szóba, utána jön az iskolakezdés, aztán a gyerekek menetrendszerű megbetegedései. Végül a legszélesebb körű kompromisszumot szeptember 15-ben sikerült megkötnünk: a sulikezdés rémségein – úgy is mint könyvkötés, hiányzó tanszerek beszerzése és beadandó pénzek beborítékolása forintra kiszámítva – már túl vagyunk, de még nem kezdődött el se a dolgozatszezon, de a téli betegségek. (Bár ne kiabáljuk el)
Szóval szeptember 15-i határidővel készítettünk egymásnak karácsonyi meglepetést, illetve azoknak, akik nem annyira karácsonyrajongók, őszi vagy téli dekorációt.
Mondanom sem kell, hogy az ötletelés egészen vadul folyt és nagyon nehéz volt elszakadni a mégsem 100%-os ötletektől. Nem is tudom, hogyan, mert már egy egész más dologhoz vásároltam be alapanyagokat, végül mégis egy szép augusztusi szombaton azt vettem észre, hogy fonalkoszorút készítek. Nem teljesen olyat, mint a sajátunk, de nagyon hasonlót, csak a sok kis fonalpompom helyett egyetlen hatalmas került rá.
Saját koszorúnkhoz képest újítás, hogy ennek a felfüggesztése átlátszó rugalmas damillal lehetséges, aminek egyik haszna, hogy áthelyezhető. Így a pompom és a különböző színű csíkok helye változik és mindannyiszor olyan, mintha új koszorú lenne.
Idén eléggé utolsó pillanatban kezdtem neki a dekorálásnak, még azt sem tettem fel, raktam ki, ami egyébként korábbi években készült. Mindegy, így alakult, és még hátra van egy hét karácsonyig, szóval hova is sietnénk.
A mai videóban egy 3D csillag készítését mutatom meg. Szombaton reggel még az első kávé előtt készítettem el az elsőt, akkor fogott el a pánik, hogy tejóég, kéne már valami dísz a lakásba. Nem, nem kell hozzá origamiprofinak lenni, sőt! A hozzávalók: kilenc papírzacskó, ragasztóstift, irodai lyukasztó, lyukmegerősítő matrica vagy ennek hiányában cellux és egy darab fonal vagy cérna a felakasztáshoz. Fogadjátok szeretettel a videót és ha tetszett, iratkozzatok fel a youtube csatornámra, mert kezdem megszeretni ezt a műfajt, úgyhogy szerintem a jövő évben elég sok új DIY film várható. (A minőség meg remélem, egyre jobb lesz.)
Az ötlet a legfrissebb Handemade magazinból származik.
Ezt a kekszet igazából az esélytelenek nyugalmával sütöttem: esélytelennek tartottam, hogy a gyerekeknek is bejöjjön az ízvilág, mert legfeljebb a málnás teát hajlandóak meginni. Végül mégis óriási siker lett és 24 óra alatt elfogyott egy adag, szóval karácsonyig még egyszer meg kell sütnöm.
100 gramm vajhoz 165 gramm lisztet és 50 gramm porcukrot számolunk – ez a mennyiség elég kevés, a kekszpecsét méretétől függően 16-20 darab, szóval nyugodtan lehet duplázni az adagot. Ehhez az alaptésztához hozzáadunk még egy evőkanál matcha teát. A matcha az a fajta zöldtea, amelyet finom porként árulnak és japán szokás szerint bambuszból készült habverőszerű alkalmatossággal kavarnak itallá. Nagyon intenzív az íze, az illata leginkább legelőre hasonlít nyersen, de sütés közben valamennyit veszít ebből. (Matcha teát nagyon különböző árakon lehet venni. Ha valaki teát készít belőle, akkor érdemes a drágább fajtákat megvenni, de sütéshez bőven elég a kedvezőbb árú is. Én kb 1200 ft-ért vettem 50 grammot, ebből rengeteget lehet sütni.)
Szóval a hozzávalókból és kevés hideg vízből keksztésztát gyúrunk, a vizet szinte cseppenként adagoljuk. Amikor kész, henger formájúra gyurmázzuk és átlátszó fóliába csavarjuk a tésztát majd 30 percre hűtőbe tesszük. Ezután kézzel félcenti vastag korongokat vágunk a hengerből, a korongot sütipecséttel megnyomdázzuk és 12-14 perc alatt 200 fokon kisütjük a kekszet. Mivel nincs sütőpor a tésztában, így a kekszpecsét szépen érvényesül.
Karácsony előtti baráti találkozókra, ahova többen is visznek sütit, kifejezetten ajánlom ezt a fajta kekszet, mivel elég valószínű, hogy ilyen ízvilágú nem lesz túl sok – kivéve, ha sok anyahajó-olvasó van a meghívottak között 🙂
P. s.: A receptet egy régi Segítsütis receptfüzetből vettem (mamihami.blogspot.com) és annyiban módosítottam, hogy az ott megadott bögrés mennyiségeket kicsit könnyebben kezelhető grammra fordítottam. Nem tudom, hogy a hivatalos átváltásnak megfelel-e, mindenesetre működőképes.
A múlt heti villámgyors ádventi “koszorúval” kapcsolatban említettem, hogy majd valami karácsonyi terítő lesz alatta. Először az volt a fejemben, hogy egy szalvéta nagyon passzolna hozzá, de valahogy nem lettem elégedett ezzel a megoldással. A békebeli horgolt terítőcskék amúgy nem annyira illenek a lakás stílusához, de ahogy egy horgolós újságot lapozgattam, beugrott, hogy készülhetne pirosból a terítő és valami vastagabb fonalból, és úgy rögtön illene a mi enteriőrünkbe is – már ha nem nagyképűség egy viszonylag kevés előzetes megfontolással berendezett lakás esetében ez a szó.
A minta saját kútfő, nem volt benne különösebb terv, csak próbálgattam a bűvös “hogy kifeküdjön” elv alapján valami kör alakút létrehozni. Egyébként gyorsabban elkészült, mintha elmetróztam volna a városba venni valami piros alátétet, szóval megveregettem utána a saját vállamat.
Kezdek sportot csinálni abból, hogy a karácsonyi előkészületeket a lehető legegyszerűbben oldjam meg. Nem mintha nem jelentene örömet sok időt fordítani a naptár vagy a koszorú készítésére, netán az ajándékok beszerzésére. Nem erről van szó, hanem inkább az időtényezőről. Mostanra beláttam, hogy a család és teljes állás, plusz számtalan hobbi, plusz igény a sportolásra, kultúrára, olvasásra, egy továbbképzés rendszeres többnapos utazásokkal és két blog elég nehezen egyeztethető össze azzal a ténnyel, hogy a nap 24 órából áll. És akkor még a magam maximalizmusával összeállított lista, hogy hogy kellene kinézni az ünnepeknek tartalmilag és külsőségeiben! Ha ezt mind jól akarnám csinálni, akkor valószínűleg belebetegednék, ami nem cél. Így most általános lefaragási hadműveletben vagyok, nagyon figyelek arra, hogy mi elég és mi túl sok. Az ádventi koszorúval kapcsolatban például munkából hazajövet a villamoson jutott eszembe egy szenzációs és gyorsan megvalósítható ötlet. Hazaérve kiderült, hogy mégsincs itthon alapanyag hozzá, de sebaj, mert lett alternatív megoldás, szóval egyből két ötletet tudok adni azoknak, akik hozzám hasonlóan szintén utolsó pillanatoznak a dekorálásban.
A megvalósult variációval kezdek. Ehhez 4 darab üveg IKEÁ-ban kapható fűszertartó, 4 darab úszógyertya és washi tape szükséges. Én egy széles, kb 3 centis mintásat és egy egyszínű keskenyet használtam, mindkettő a Tchibo most kapható karácsonyi szériájából van, de persze tetszés szerint bármilyet használhatunk. Az úszógyertya egyébként több éve megvan, ez látszik is rajta kicsit, de majd nem nézzük túl közelről, hogy ne látszódjanak a karcolások a tetején. Ez volt az egyik célom, hogy ezekkel a gyertyákkal kezdjek végre valamit.
A szélesebb dekortapasszal körberagasztottam a négy fűszertartó üveget úgy, hogy kettő-kettő üveg volt egy sorban. Nem teljesen lent indult a tapasz, hanem úgy fél centivel feljebb, hogy később a vékony tapaszt még a mintás csík két szélére oda tudjam ragasztani.
Most körbetekerem a keskeny dekortapasszal is az üvegeket, a csík a mintás tapasz alá és fölé kerül.
Az úszógyertyák alja le van kerekítve, így szépen beilleszthető az üveg szájába, ott stabilan áll.
És így néz ki oldalról a kész ádventi koszorú. Na jó, koszorúnak nyoma sincs, így majd valószínű teszek mellé fenyőágakat egy vázában, de a négy gyertya meggyújtására tökéletesen alkalmas és ami az étkezőasztalon különösen fontos: kis helyen elfér. Természetesen valami karácsonyi terítőre fog kerülni, ezt majd még megmutatom az Instán.
A másik ötlet, ami megfelelő üveg hiányában végül nem valósult meg, így nézett volna ki: Négy nagyobb, legalább félliteres befőttesüveg kellett volna hozzá vagy még ideálisabb esetben egyetlen nagy üvegből készült leveses- vagy salátástál. Az üveg aljára kis karácsonyfadísz üveggömböket tettem volna a gyertyával harmonizáló színben. Erre eresztettem volna a vizet, amelynek a tetején úsztak volna a gyertyák. Uborkásüveg esetén minden üvegbe egy gyertya, szép nagy üvegtál esetén egy tálba került volna az összes gyertya. Na sebaj, majd jövőre időben gondolok a megfelelő méretű üvegekre.
Ha elkészítetted a két ötlet közül az egyiket, mutasd meg nekünk itt vagy itt. És persze meghitt és stresszmentes ádventet kívánok!
Hála a német rokonoknak, nekem már akkoriban volt ádventi kalendáriumom, amikor az ádvent szót Magyarországon szűk egyházi körökön kívül senki nem ismerte. Ez általában egy A4-es, néha A3-as méretű kép volt, amelyen minden nap kinyitottunk egy ablakocskát. Nem csoki volt benne, se mütyürök, netán komplett legókészlet darabjai, hanem kis képecskék: labda, korcsolya, maci, és a 24. ablak mögött általában duplaméretű képen a Kisjézus vagy ilyesmi. A képes ádventi naptár pont azt tudta, amire kitalálták: segített lerövidíteni a várakozás idejét, strukturálta az időt. Nem ajándéközönnel öntötte el a gyerekeket, hogy még a szenteste előtt 24 tárggyal legyen többjük, mint egy hónappal azelőtt volt. Süti vagy édesség meg amúgy is volt minden nap, viszont csak egyszer, tehát hiába lett volna a naptár, a benne lévőket keményen begyűjtötte volna a Gonosz Édességszéf, más néven a fogaink egészségéért aggódó szülők.
Felnőttként néhány kivételes személynek néhány különleges alkalommal készítettem ádventi naptárt apró ajándékokkal, idézetekkel, zenével. Ihlet kellett hozzá, nem ment gombnyomásra és hetekig készült mindegyik.
Meg voltam győződve, hogy a gyerekeimnek majd minden évben zseniális ádventi naptárakat készítek, de aztán a realitás lehúzott, és hirtelen nem is tudom, hogy olyan igazi 24 zsebes, minden ajándék előre kész naptáruk volt-e valamikor. Azért nem kell sajnálni őket, valami minden évben csurran-cseppen, de továbbra is borzaszt a 24 nap alatt 24 ajándék és akkor még csak ezután jön a karácsonyi csomagbontás! Idén megegyeztünk, hogy megint visszatérünk a “kis ablakok mögött képeket nézegetünk” típusú ádventi naptárhoz.
Miközben ezen a témán morfondíroztam, eszembe jutott, hogy idén nagyszülői ádventi naptárt is készítek, mégpedig nekik is az egy nap – egy kép logikával. Kinyomtatok 24 fotót az elmúlt évből (remélem, találok ennyi jót a sokszáz képből…), beleteszem a fotókat egy 24 képes lapozós fotóalbumba. Színes papírból kivágok 24 darab fotóméretű fedőlapot, megszámozom a lapokat egytől huszonnégyig, minden fotóra rárakok egy fedlapot, ha kicsit nehezíteni akarom a dolgukat, akkor nem sorrendben, hogy még keresni is kelljen. És akkor nincs is más dolguk, csak naponta a megfelelő fotóról leszedni a fedőlapot és gyönyörködni az unokákban.
Apropó fotók! K nagy fájdalmára róla nem készült kép a szülőszobán magzatmázasan. Vagy ha készült is, nem találjuk. Apahajó szerint azért nem, mert ő harcias apazon módjára azért küzdött minden erejével, hogy rakják már az anyjára azt a szerencsétlen gyereket, aki állítólag lila volt és 38 hétre született, emiatt a neonatológus szerint a legjobb, ami történhet vele, az az orvosi megfigyelés volt. Én tényleg nagyon egyszerű szülő nő voltam, nem reklamáltam a vízbenszülésért meg a gyertyafényért, meg úgy általában úgy voltam vele, hogy megbíztam az orvosomban, hogy csak annyit avatkozik be, amennyit nagyon muszáj. Hogy a neonatológussal lesz konfliktus, azt álmomban sem gondoltam volna. De hát így lett, és szegény K most itt áll fotó nélkül, identitásának egy fontos darabját már sosem fogjuk tudni megadni neki (hacsak meg nem találjuk valahol a körülmények ellenére készült képet). Úgyhogy még az is lehet, hogy annyira megesik rajta a szívem, hogy idén ő is kap egy fotóalbumot babakorából ádventre. Ha már nem szülőszobásat, de legalább valami bizonyítékot, hogy már azelőtt is létezett, hogy emlékezni tud saját magára.
És ti készítetek ádventi naptárat valakinek? Milyet és mit rejtetek el benne?
Itt vannak a hosszú, sötét, téli esték, amin lehet keseregni, bár a helyzeten az se változtat, vagy lehet gyertyát gyújtani és akkor mindenki boldog. A leggyerekbiztosabb nyíltlángú világítás szerintem a mécses befőttesüvegben. Oké, ezt is le lehet sodorni az asztalról, de sokkal nehezebben borul fel, mint mondjuk egy szép sokkarú gyertyatartó hosszú gyertyákkal. Ennek a DIY-projektnek az egyik előnye, hogy szinte semmilyen kézügyességet nem igényel, úgy nagyjából két éves kortól le lehet kötni vele a kiskorúakat. A befőttesüveg legyen olyan szélesszájú, hogy kényelmesen bele lehessen ejteni a meggyújtott gyertyát. Mi két Nestlé bébiételes üveget használtunk (nagyobbaknak való, szélesebb szériából), köszi, kedves Vendégcsalád! Elsőként leáztattam a címkét az üvegről, a ragaszkodóbb részeknél körömlakklemosós vattát használtam.
Aztán Do. feltépdesett egy kb másfél A5 méretű mintás selyempapírt. Természetesen egyszínű papírral is nagyon szép, mert a különböző vastag rétegek a színek és árnyalatok érdekes játékát adják majd.
Decopatch lakkot használtunk a papír üvegre való ragasztásához, de ha valakinek szalvétatechnikához való lakkja van, az is tökéletesen megfelel.
Széles, lapos ecsettel felvitte Do a lakkot az üvegre – mindig egy kisebb felületre, hogy ne száradjon meg a lakk idejekorán, majd rásimított egy pár papírfecnit. A fecnik részben fedik egymást, így néha a papírt is át kell kenni a lakkal, hogy jól ragadjon. Ezt aztán addig folytatja az ember, amíg végül mindenütt lesz papír az üvegen a csavaros szájat kivéve.
Miután teljesen körbeért az ember mindenhol, még egy réteg lakk jön a papírra, majd kis száradási idő után már lehet is gyönyörködni a mécsesben. Aki szeretné, a csavaros résznél még fonallal, szalaggal díszítheti az üveget, nekem most jobban tetszett így, egyszerűen. Az anyagköltség elhanyagolható – pláne, ha amúgy is van otthon szalvétalakk – úgyhogy ha tömegesen szeretne valaki karácsonyra ajándékozni valami szép, de nem túl drága apróságot, akkor szerintem ez a kis gyertyatartó remek ötlet. Kellemes és kreatív hetet kívánok nektek!
Tegnap a fonalaim nagyobb részét is bedobozoltam – persze megbújnak még alattomban itt-ott, tehát még biztos összejön egy fél ruhászsáknyi, de azt összeszedni legalább nem lelkileg lesz nehéz. Különös tekintettel a következő két hétben várható felfordulásra, amely szerencsésen egybeesik az Év Munkahelyi Kihívásával és amúgy is november van, egy időre nyilván nyugalomba vonulok a blogból meg a kézimunka világából. (A kezeimre szükségem van a várhatóan 50+ doboz becsomagolásához) De hogy ne maradjatok inspiráció nélkül, szívesen ajánlom farbenmix varrós ádventi kalendáriumát – minden nap 15 perc varrással karácsony estére egy kész táskát kaptok. Fényképes leírások lesznek, tehát nem ér a hiányzó némettudásra hivatkozva kihagyni, meg amúgy is ott van a google translator, ami még extra szórakozást is ad, jobb, mint a Hahota! (Ha ezt a mondatot érted, akkor Te is 30 és 40 között vagy : D )
Szóval varrjatok szépen helyettem is táskát, talán én is nekifogok, ha előszedtem az új lakásban a varrógépet és megtaláltam mindenféle varrós krimmkrammot, meg kihevertem azt a sokkot, hogy a meglévő táskáim megtöltenek egy költöztetődobozt.
Szívélyes üdvözlettel a dobozhegyek mögül: anyahajó
Ha fontos és sürgős dolgom van, hirtelen mindig eszembe jut valami kevésbé sürgős és sokkal kellemesebb. Miután a takarítást már kipipáltam és rájöttem, hogy nincs otthon a költöztetős dobozok összeragasztásához ragasztószalag és még mindig nem jött meg a lelki erőm a Tulajdonképpeni Dolog intézéséhez, az idei ádventi kalendáriumon kezdtem el rágódni. A gyerekekét már úgy nagyjából kitaláltam és minél tovább gondolkozom, annál inkább tetszik: az édesség nem menő, mert tavaly is sokszor nem akarta megenni Do, mondván rossz a fogaknak (Tisztelt Szülő, ne akarja karácsony felkiáltással megtörni a szabályokat, amelyeket egész éven át sulykolt a gyerekbe!). Az egyéb kütyük, pl. hajcsatok amúgy is osztódással szaporodnak meg hogy nézne ki K. hajában egy rózsaszín csat. Aztán meg ha mindkét gyerek külön kap, akkor jó eséllyel mindkettő azt fogja majd mondani, hogy a másik jobbat kapott, és amúgy is kétszer 24 az pont 48, ehhez a számhoz én még nem vagyok felnőve. Szóval egy 24-es szett lesz, amit közösen kapnak, s vagy egy állatfarmhoz való figurákat, vagy egy duplókészlet darabjait kapják majd meg -a döntést még lebegtetem.
Na de mi van a felnőttekkel? Nekik nem jár egy kis varázslat? Ó, dehogynem, s ma teljesen véletlenül meg is találtam, mi lesz az. Hónapokkal ezelőtt egy Mangelexemplar-boltban (ahol új könyveket lehet töredék áron venni kb egy évvel a megjelenés után, és ami mondanom sem kell az egyik első számú kísértés nekem Bécsben) vettem egy Gaarder-könyvet belelapozás nélkül – pusztán azért, mert Gaarder jó és olvasni kell. Emlékeztem, hogy karácsonyi a tematika, így ma beleolvastam, és hoppá!, kiderült, hogy egy regény ádventi kalendárium. Bár rövid, egymástól független kis írásoknak tűnnek a tipográfia alapján, valójában egy összefüggő történet, amely egy varázslatos ádventi kalendáriumról szól és amelyben a kis történetek az egyes napokra szóló ajándékok. Ha valaki tud németül, és Gaarder-rajongó, akkor szerintem ne gondolkozzon. Idejében szóltam szerintem, az amazon biztos meghozza még december 1. előtt.
És ti hogy álltok ádventi kalendárium ötletelésben?
Ki tudja, mire ez az időzített bejegyzés olvasható lesz, talán már ezt a vonzó ádventi édességet is megkóstolom valamelyik karácsonyi vásárban. A neve Zuckerapfel, és vannak rokonai is. Mindenféle gyümölcsöket – epret például – csokiba, cukorszirupba mártva nyársra fűzve árulnak. Hmmm, nagyon vonzó. Legalább annyira, mint a másik kedvencem, a pirított, cukros mandula, ami friss-puha, ropogós, szóval egyszerűen tökéletes.