Szép helyek Bécsben: A nyugalom és erő parkja

Ezzel a bejegyzéssel négy és fél éve tartozom, akkor ígértem meg mintegy mellékesen, hogy bemutatom ezt a parkot. A Park der Ruhe und Kraft a Zentralfriedhofban, a bécsi központi temetőben található. Ez a temető egyébként komoly turistalátványosság is, itt van eltemetve nemcsak a bécsi közélet minden jelentősebb egykori személyisége, de zenészek, filozófusok, többek között Ligeti György is. Akit részletesen érdekel, itt találja a teljes listát linkekkel, rendesen el lehet veszni benne – én szóltam.

Egyébként a temető hatalmas és gyönyörű, csodaszép régi sírkövekkel és hatalmas síremlékekkel, szépen vallás és náció szerint tagolva, és minden csoportnak megvannak a maga jellegzetességei. Én különösebb tervszerűség nélkül minden évben legalább egyszer ősszel és egyszer tavasszal ki szoktam menni sétálni és merengeni az élet értelmén, meg efféléken. Ezenkívül tervszerűen pedig akkor, amikor valaminek vége van: egy kapcsolatnak, amikor valaki fontos meghal, amikor egy életszakasz lezárul. A gyászmunkát hivatott ugyanis segíteni a temető egyik parcelláján berendezett park, a Park der Ruhe und Kraft.

 Egy ösvény vezeti végig a látogatót a bejárattól a kijáratig, s az út egyes pontjain építmények, kövek, fák segítenek a búcsúzásban. Minden állomásnál van egy kis tábla is az ott található szimbólumról és arról, hogy mit lehet ott megélni, átgondolni. A hely erőssége egyébként, hogy nem kötődik egyetlen valláshoz és világnézethez sem, hanem különféle vallások képviselői és egyéb szakemberek együtt fogalmazták meg az állomások szövegét úgy, hogy az mindenki számára elfogadható legyen, akkor is, ha valaki egyáltalán nem hívő.

 A park közepén építették fel a katedrálist: középen oltár, az oltár előtti részen a padlón labirintus, amit végig is lehet járni. A katedrálisnak nincsenek falai, csak jelképesen fut végig egy sor tégla a földön, viszont az oltárt minden irányban fák veszik körül.

Az oltár – csak úgy, mint a többi állomásokon található kövek, sok ezer évesek, gleccserek vésték a rajtuk látható barázdákat. Ha valakinek nehezére is esik hinni a halál utáni életben, azt mindenképpen érezheti itt, hogy a világ történetében egy emberélet csak egy rövid pillanat, és még a nálunk sokkal keményebb követ is megdolgozza a jég és a szél, s hogy volt előttünk is valami és lesz utánunk is.

A kőkörben tizenkét kőoszlop található, ami megfelel a 12 hónapnak, a természet körforgásának. Középen egy fa áll. Aki gyászol, az saját bőrén tapasztalja azt, ami a természetben normális: az élet elkezdődik és végződik is, és a közben lévő minden pillanatnak megvan a maga szerepe, mégsem lehet elkerülni, hogy vége legyen. Ugyanakkor a körnek nincs végpontja, ahol véget ér, ott el is kezdődik megint.

 A vízesés és a körülötte lévő padok a kommunikációról szólnak. Aki gyászol, annak megváltoznak a beszélgetései. Lehet, hogy többet beszél az eltávozottal gondolatban, mint a külvilággal valóságosan. Sokszor elvágva érzi magát a többi embertől, akik vidáman élnek, mintha nem történt volna épp a legnagyobb tragédia. Nem könnyű felvenni a kapcsolatot újra az élőkkel és elvágni a beszélgetés fonalát a meghalttal. A padok a folyó víz körül, ahol a csörgedezést is lehet hallani folyamatosan, ebben az átmeneti kommunikációs helyzetben hívják meg az embert, hogy elidőzzön.

 

Persze a beszélgetés után eljön az is, amikor elválnak az élők és a holtak útjai, elválik a régi és az új, az elvesztett és a megmaradt. A park egy pontján régen egy kétfelé ágazó fa állt, amikor először voltam itt, 2000-ben, akkor még megvolt. Ma már csak az évgyűrűk mutatják, hogy két közepe volt a fának és egy fotó emlékeztet, hogy nézett ki. Ez az utolsó előtti állomás a kapu előtt. Az utolsó egy magaslaton található pad, ahol még egyszer vissza lehet nézni a megtett útra, az állomásokra és arra az időre, amit a parkban töltött az ember.

Majd kilép a kapun, ami ugyan még mindig a temető területére vezet, de már egy másik világba:oda, ahol kis furgonok viszik a sírokra a virágokat, ahol fiakerek járnak és magyarázzák a turistáknak a sírok történetét, ahol élet van.

A Zentralfriedhofhoz a 71-es villamos visz ki, és a park a 3-as kapun keresztül közelíthető meg a legkönnyebben. Ha valaki már kipipálta Bécsben a szokásos belvárosi látnivalókat, mindenképp érdemes egy félnapos kirándulást ebbe a temetőbe is tervezni, amely minden évszakban más, de mindig nagyon szép.

Tetszett a bejegyzés?