És akkor a pékek után jöjjenek a vasutasok!
Amennyire Magyarországon az identitásom része volt, hogy melyik mobilszolgáltatónál vagyok, annyira érzem most magam ÖBB-snek. Mert az ÖBB figyel rám. Segít. Időt szán a problémámra.(És mert lassan több időt töltök vonaton, mint a családommal, de ez más tészta.)
20 éves voltam, amikor besétáltam a miskolci MÁV Jegyirodába, hogy vonatjegyet vegyek Rosenheimba – nyári szakmai gyakorlatra készültem ugyanis. A következő párbeszédet azóta se tudom elfelejteni:
én: Szeretnék egy jegyet x hó y. napjára Németországba, Rosenheimba és x hó z. napjára vissza.
MÁV alkalmazott: Magának arra úgyse lesz pénze.
Oké, hogy 20 évesen még javában a hippi-korszakomat éltem, és menő volt turkálókból meg dédi padlásáról szedett cuccokban járni, és az is oké, hogy az év többi részében mindössze a Miskolc-Buapest viszonylaton utaztam havonta egyszer-kétszer, de azért…
Ezzel szemben mi történik a Westbahnhof jegypénztárában? (Ami amúgy nem is jegypénztár, hanem Reisezentrum vagy valami efféle.)
Az ember szépen beáll egy sorba, igen, egy sorba, ahol az egy nem határozatlan névelő, hanem számnév. Egyetlen sor van ugyanis sok nyitvatartó ablakhoz, azaz nincs az a kockázat, hogy beáll az ember a leglassabban haladó sorba és ott szív(ja a fogát) két órán át.
Mikor sorra kerülök, előveszem a netről előre kinyomtatott menetrendemet és odaadom a pénztárosnak és szólok, hogy van Vorteilskarte-m, amivel Ausztriában 50% kedvezményt kapok és talán 25-öt Németországban. Perszer megnevezhetném az úticélt is, de mert általában pontos időpontra megyek és több átszállással, inkább előre ki szoktam sakkozni, melyik vonat a legmegfelelőbb és ki is nyomtatom. Akkor a vasutas belemélyed a számítógépes táblázataiba, én pedig tiszteletteljesen és kíváncsian várok. Egy idő után a gép kidobja a lehetséges jegyvariációkat, a vasutas pedig felsorolja nekem, hogy mi mennyibe kerül és milyen feltételekkel. Mert néha szerecséje van az embernek és van Sparschiene, ezzel sokszor csak felébe kerül a jegy, mint a normális félárú, cserébe viszont csak arra a vonatra érvényes. Ha flexi akar maradni az ember, akkor többet fizet, viszont nincs időhöz kötve. Lehet szépen mérlegelni az előnyöket, hátrányokat, majd dönteni és fizetni. Döntés után a vasutas kinyomtatja a jegyeket – kérés esetén természetesen helyfoglallással. A helyfoglalás szükségességéről is ki lehet kérdezni, mennyire szokott tömött lenni az adott vonat az adott napon és napszakban: ő tudja és meg is mondja. Azt is, ha szerinte nem szükséges. De ha mindenre foglal az ember, akkor is csak az első kettő foglalás kerül pénzbe egy utazáskor, a többi a cég ajándéka. MÁV-on szocializálódott ember csak tátja a száját ennek hallatán.
A kinyomtatott jegyet nem csak úgy a vevő elé dobja, hanem szépen egyenként kihúzófilccel megjelöli az indulási időpontot, a kocsi és ülés számát, a vonat számát, és hangosan felolvassa olyan tempóban, hogy az ember követni és ellenőrizni tudja, hogy minden stimmel. Majd szépen beleteszi az egészet egy borítékba a vevő fizetési bizonylatával együtt, belehajtogatja a menetrendet, mosolyogva átadja és jó utat kíván. És egyáltalán, végig mosolyog, még csak nem is kényszeredetten. Annyira meggyőzően, hogy a Gute Reise-ra spontán azt mondom, hogy Ihnen auch, azaz Önnek is – ami végülis hülyeség, de mit tegyek, eddigre már félextázisban vagyok pusztán attól, ahogy itt kedvesen és tisztelettel bánnak velem, pedig csak vonatjegyet akartam venni, nem luxusautót.
Majd következik a vonatút. Állítom, egy négycsillagos wellness hotelben sem ugrálják jobban körül az embert. A kalauz nem odavakkantja, hogy “újfelszáll”, hanem – megintcsak mosolyogva – azt mondja: “Grüss Gott, jemand noch zugestiegen in X , bitte?” És amikor ellenőrzi a jegyet, akkor rögtön mondja is, hogy amikor átszállok, akkor melyik vágányhoz kell majd mennem. Valami csoda folytán egyébként szinte mindig a szemközti vágányhoz, mintha a DB és az ÖBB kizárólag az én utazásaimhoz igazította volna a menetrendjét.
És egyébként is, az átszállások között általában pár perc van, szinte sosem több, mint 10-15. Az első ilyen menetrendet látva (4 perces átszállás is volt rajta) kicsit szkeptikus voltam. Mert hogy fogok én eljutni Hildesheimba, ha már Nürnbergben lekésem a csatalakozást. És hogy 4 perc alatt nem fogok tudni átszállni, abban biztos voltam. Hányszor fordult elő a Miskolc-Budapest viszonylaton, hogy 4 percnél kevesebb volt a késés? Még IC-n se sokszor emlékeim szerint. És igen, itt minden zökkenőmentesen ment, általában késés nélkül, de ha késtünk, a csatlakozás akkor is bevárt minket. A vasutasok ugyanis kommunikálnak egymással út közben. Hihetetlen!
Persze olyan is volt, hogy késtünk. Műszaki hiba jött közbe ugyanis. Vagy legutóbb Brandanschlag – hogy nevezik magyarul ezeket a gyújtóbombás támadásokat? Ilyenkor a kalauz együtt gondolkozik az utassal. Tudja, hogy ha leáll egy ICE a semmi közepén, akkor az utas egy idő után aggódni kezd. És akkor megosztja a problémát a hangosbemondón keresztül. Hogy felmerült egy műszaki hiba, ezért kellett leállnunk. Öt perc múlva, hogy már jó úton vannak a hiba elhárításban. Aztán ha kész vannak, akkor még egyszer mond két kedves mondatot, meg hogy igyekszik behozni a késést. És összeköttetésben áll a vonatokkal, amelyekre az utasok át akarnak szállni. Ha mégsem tudják bevárni, akkor szépen lepecsételi a jegyet, hogy a Sparschiene érvényes legyen a következő lehetséges vonatra. Elnézést kér a kellemetlenségért – még akkor is, ha nem sok befolyása volt arra, hogy valami őrült gyújtóbombákat helyezett el Berlinben a sínek mellé.
Ilyenkor aztán ránézek a jegyemre, hogy tévedésből nem első osztályra fizettem-e be, de nem. Ez a standard. Bámulatos.
Tetszett a bejegyzés?
2011-10-16 at 15:55
🙂 Amikor jöttünk haza Bécsből tűnt fel, hogy milyen szépen mondja a vasutas az ö és ü hangokat. Kiderült, hogy magyar. Ő is tudott AZON a vonalon udvariasan megszólalni és kedvesnek lenni és mosolyogni is. 🙂 A MIÉRTre kellene megtalálnia a választ. (ha esetleg nem sejtenénk.)
2011-10-16 at 16:14
:))) jó ezt olvasni, hogy egyébként a világban működnek a dolgok. Egyszer, talán… itthon is így lesz, csak ne ürüljön ki addig az ország :O
2011-10-17 at 00:10
Latom, nekem is kellene ilyen beszamolot tartani :)))
2011-10-17 at 05:31
a jó öreg német precizitás 🙂
de nem teljesen, mert Londonban is így volt, és az EGY SOR találmánya ott engem is teljesen lenyűgözött… aminek itthoni megvalósítása civil kezdeményezésként nagy álmom 🙂
mert van, ami rajtunk múlik
2011-10-17 at 06:42
Nekem az a problémám, hogy azok a magyarok, akik itthon dolgoznak, itthon nem dolgozni/megoldani szeretnék a problémát, hanem lezárni (és mindig nekik van igazuk, ofkorsz). Ha ugyanazok az emberek elmennek nyugatra dolgozni rögtön normálisak tudnak lenni. És ez nem pénz, hanem hozzáállás kérdése-mert a mosoly, emberi szó itthon sem kerül semmibe 🙂
2011-10-17 at 06:58
@helen: Igen, alig várom!
@Zsuzsa: zerintem nem az emberen múlik, hanem a céges kultúrán. Mondok egy példát: a Müllerben kerestem valamit, nem sértődtem volna meg, ha az eladó csk annyit mond, hogy a harmadik sorban jobbra, de ő odakísért. Még hülyén is éreztem magam, hogy feltartom a pakolásban. Ez Mo-on és Ausztriában is megtörtént. Szerintem egyszerűen ki van nekik adva, hogy ez a viselkedési norma, ezért megcsinálják. És nekem mint vevőnek ez a lényeg 🙂
De hogy a saját munkámból is mondjak egy példát. Nálunk az van a céges kultúrában, hogy istentisztelet után a lelkész kiáll a templom ajtajába és kezet fog mind a százvalahány emberrel és elmondja a párszáz éves evangélikus köszönést, hogy Erős vár a mi Istenünk. Elhiheted, hogy civilben sosem köszönnék így, mégis megteszem, mert ez van, kész. Amúgy ez a vasárnap legfárasztóbb része, zsinórban kézfogás, köszönés, intenzív small talk. Egyszóval megértek én mindenkit, aki magától nem mosolyog, kedves, stb egész nap – függetlenül az aktuális hangulatától. De pont erre van kitalálva a céges kultúra.
2011-10-17 at 09:57
Van a céges kultúrában is valami, ezen így nem is gondolkodtam, de ez talán mentalitás kérdése is. Talán mi magyarok nem nőttünk még bele a demokráciába (állandó kényszer a lázadás, a m, furcsán viselkedünk sok helyzetben itthon (szabály még nincs, de már tudjuk, hogy fogjuk kijátszani), külföldön pedig hihetetlenül normakövetőek leszünk, ezt életem át Svédországban, Finnországban és Olaszországban is(ellenben a németekkel, akik otthon rendesek, de lelkiismeret furdalás nélkül lelakják az olasz tengerpartot…). Jó Neked, hogy így vonatozol 🙂
2011-10-17 at 12:29
Te Anyahajó, ez teljesen olyan, mintha egy mesekönyvben olvastad volna! :))
2011-10-18 at 07:47
Bevallom tartogatom az írásaidat azokra a percekre amikor biztos oda tudok figyelni. Jó olvasni, belemélyedni, veled együtt átélni.
Talán egy hete hogy egy műsort néztem a japán vonatokról ahol az éves késés átlag 2 másodperc volt! Hihetetlen néha itthonról szemlélve, hogy ezt lehet jól is csinálni, pedig lehet. Mosolyogva kiállítani egy jegyet mintha repülőre szálnál 🙂
2011-10-18 at 12:14
…nagyon jóra sikerült és hasonlóakat tapasztaltunk mi is, amikor vonatoztunk!
A céges kultúráról meg országok közti különbségről meg annyit, h a "hal mindig a fejétől bűzlik", ha fent nincs szabály, csak leírva s nem tartják be, akkor lent dettó!…
Ha a főnök kér vmit, és ahhoz igazodik Ő is, akkor a beosztottak is úgy tesznek, példamutatás a kulcsszó!
Pl.itteni cég kisfőnöke és nagy főnöke is bement 7végén melózni este 10-ig, amikor arra kérték a férjemet a kollégáival együtt, h nah most erre a biz.kiállításra bele kell húzni!
2011-10-18 at 12:25
A másik, amitől leesett az állam, hogy itt a posta, dhl sok csomagot, amit itt-ott rendeltem fizetés nélkül kihoz, mindent alapból on-line tok követni épp hol tart, és a szla benne a csomagban vagy 2nappal kézbesítés után vonja le szláról, amit látok szintén on-line bankomon ugye, vagy én utalom sk X időnb belül a megadott szlaszámra, persze csakis akkor, ha az árú megfelel, ha nem
-akkor sok cégnek van "retour" címkéje, amit csak ráragasztok a másik címkére s ingyen! visszaküldhetem, csupán a közeli postáig kell elslattyognom és megint! kapok egy bilétát, amivel on-line tom sorszám szerint követni, h megérkezett a csomag a címzetthez! Ennyi!:)
Asszem Nikolnál már írtam, hogy volt egy sos levelünk, amit küldeni kellett fontos iratokkal egy nem túl messzi városba tőlünk, majdnem 10 eur volt az EMS, azaz expressz levél vagy hogy, reggel 12-ig feladod, akkor másnap délig tuti ott van, így tettünk, ám on-line láttuk, h fenét, sajna eltévedt, az ország másik végébe küldték véletlenül, s hát a nem túl jó németemmel reklamáltam személyesen postán, mert az web-oldaluk azt írja visszajár, ha nem teljesítik 1 nap alatt a feladatot, kezdő kis csaj volt, s hát sztem gondolatban le hülye külföldizett, megkérdezte főnökét, visszajött s azt mondta tök normális, ha 2-3 nap csúszás van, én mondtam h sztem nem, de nagy vitába nem akartam kerülni, inkább e-mailben reklamáltam tovább és 2 nap múlva nyali-fali levelet kaptunk nem e-mailben, hanem postán s a pénzt is visszautalták! EZ otthon soha nem történt még meg velem, csak szivatásban volt részem egyelőre-persze eltekintve 1-2 ici-pici jó tapasztalattól!…