Az egész úgy indult, hogy majdnem három éve megvettem egy gombolyagot a terepszínű-cirkás zoknifonalból. Akkoriban még szinte mindenből egy gombócot vettem – a sapkakorszak rossz beidegződése, ugye. Úgy gondoltam, remek stóla lenne belőle. (Tessék, nyugodtan lehet nevetni, nem sértődöm meg, szerintem is őrült ötlet volt 5 deka fonalból stólát tervezni.) Úgy két és háromnegyed évig állt a stólakezdemény egy félreeső dobozban, amikor rájöttem, mennyi színben passzoló maradékom van a horgolt Libikóka-takaróból illetve a tavalyi kedvenc stólámból.
Nem is volt más dolgom, mint a megkezdett mintát folytatni, amíg egy-egy szín kitartott. Kétszer körbetekerős nyakmelegítőig jutottam, amely lassan muzeális értékű lesz, hiszen legfőbb kedvencem, a Libikóka pestó árnyalata már megszűnt, kivonták a forgalomból. Egy perces néma vigyázzállással adózzunk emlékének.
Tetszett a bejegyzés?
2013-09-20 at 04:38
Nagyon jó lett! 🙂
2013-09-22 at 06:08
Jó ötlet a maradék fonalakhoz, ez nekem eszembe sem jutott.Örülök, hogy a technika meggondolta magát és látunk gyakrabban.
2013-09-22 at 20:21
Köszi szépen! Sajnos a technika még mindig nem az igazi, a hétvégén pl. nem engedett érvényesülni, de már legalább tudom az okát. Azért igyekszem 🙂