Még mindig tart az a korszak, amikor az iskolai szülinapokra menő a kézzel horgolt cucc, ami persze megtiszteltetés és örülök neki. Azért volt pár olyan pillanatom legutóbb, amikor megfordult a fejemben, hogy valami egyéb vásárolt ajándék felé tereljem Do-t, de végül összeszedtem magam és a véghajrában két este alatt meghorgoltam ezt a nyakmelegítőt. A kagylóminta hálás jószág, az elején kell kicsit számolni, aztán az öt pálca egy leöltésre gyorsan automatizálódik.
Mivel tudtam, hogy szálelvarrásra nem sok időm lesz, nem soronként vágtam el a szálakat, hanem a visszáján vezettem és szálfelhúzásos technikával haladtam sorról sorra. Ez úgy működik, hogy körben horgolok, amikor a sor utolsó és első szemét hamispálcával összefűzöm, akkor a hurokba biztostűt teszek, hogy megmaradjon a szem. Leveszem a tűről, felveszem a másik színt, horgolok vele egy kört, hamispálcával összekapcsolom az első és az utolsó szemet és biztosítótűvel biztosítom. A tűt kiveszem a szemből.
Ekkor a tűt beleteszem abba a színbe, ami az előző biztosítótűvel van megjelölve, biztostűt kiszedem, a szemet felhúzom egyenesen annyira, hogy elérje a fölötte lévő sor kagylójának középső szemét. Azon áthúzom, rövidpálcát öltök és elkezdem a szokásos módon az egy leöltési helyre öt pálcát horgolni. Arra kell figyelni, hogy eközben az előző sor biztostűn lévő szeme a munka hátoldalán legyen. Igazából leírni sokkal bonyolultabb, mint megcsinálni.
A kép alján láthatjátok, hogy az egyik sorban a szálfelhúzás helyett három láncszemet készítettem a visszáján. Az is működik, ízlés dolga, hogy ki melyiket választja. A felhúzás fonaltakarékosabb, de ha valaki szorosan horgol, akkor lehet, hogy érdemes a három láncszemes megoldás, hogy ne húzza össze a kelmét ezen a helyen.
Így sokkal kevesebb az elvarrnivaló szál és persze a potenciálisan kibomló csomó is.
A cowl egyébként Drops Cotton Merino-ból készült 3,5-ös tűvel.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki egy szobat délelőtt fonalfesztiválra ment. Mire meghozta fajsúlyos döntéseit a sok szép fonalas stand között, lassan beesteledett elmúlt az ebédidő és a lány már szédelgett az éhségtől. Sajnos nem volt nála hamuban sült pogácsa, így hazatelefonált és megbeszélte, hogy a családja meleg ebéddel fogja várni, mire hazaér. Sajnos azonban bizonyos előre nem látott események folytán mégsem így alakult, és a lány borzasztó éhségében összeütött valamit öt perc alatt éhhalál ellen. Tényleg öt perc volt, bár igaz, hogy a kuszkusz előző napi maradék volt, így csak zöldségekkel és fűszerekkel kellett kicsit feldobni.
Csak nagyjából írok mennyiségeket, igazából tetszés szerint variálható. Egy személyre egy nagyobb bögrényi felkockázott hokkaidó tököt használtam és a szárzellerből egy felkarikázott szárat. Kivételesen nem tettem sem hagymát, sem fokhagymát a serpenyősbe, de azzal talán még lehetett volna fokozni a hatást. Kis olajon serpenyőben átkevertem a zöldségeket pár percig, majd fedő alatt puhítottam egész pici vízzel. Megsóztam, megborsoztam és rászórtam 6 felcsíkozott zsályalevelet, ezzel is pirítottam rövid ideig. Az előre elkészített kuszkuszt a serpenyőbe öntöttem a zöldségekhez, még átkevertem, két evőkanál tejszínt is kevertem hozzá. Tálaláskor reszeltem rá parmezánt. Szerintem nemcsak azért volt finom, mert nagyon éhes voltam. A zsályát ne hagyjátok ki, az egészben az a legizgalmasabb elem!
A zsálya egyébként hálás növény, egy hónapja vettem egy csokorral és hűtőben tárolom a zöldséges fiókban. Amikor kell, lecsippentek pár levelet. Közben már meg is száradt, de ez semmit nem von le az értékéből, nyugodtan lehet így hetekig használni főzéshez vagy teakészítéshez.
Az idei szövéseimet valahogy nagyon nem akaródzott kirojtozni egészen mostanáig. Az időjárás jó motiváció, így az őszi szünetben nekiveselkedtem és el is készültem két kendővel. Most már csak három van hátra, de bizakodó vagyok, hogy még ebben a szezonban elkészülök velük.
Sajnos ennyi idő után már a fonal pontos nevét is elfelejtettem, csak azt tudom, hogy ez Bilum és hogy selyemtartalmú. Puha és fényes kelme lett, jó érzés nyakba venni. A széle nem sikerült olyan egyenletesre, mint korábban, és három ilyen csálészélű kendőt kellett szőnöm, mire rájöttem, hogy mi az oka. A csónakba illesztett műanyag cséve sorjái miatt akadt a szál, sokat szenvedtem is emiatt szövés közben, de magamnak tulajdonítottam a hibát. Most már tudom, hogy ha ilyen van, akkor szólni kell és a sorjákat levágni, mert ez se nem sorsszerű, se nem az én ügyetlenségem. No de ezzel együtt csodaszép sál lett, így nem szomorkodom.
A gyerekek új kedvence a lisztbe forgatott és serpenyőben kisütött csirkemell, ami lényegesen kevesebb pepeccsel jár, mint a rántott csirke – pláne, hogy a hagyományos családi szereposztásunk szerint a hússütés nem az én reszortom. Ezekhez az ebédekhez én csak a körettel járulok hozzá, ami például lehet ilyen őszi mindentbele – attól függően, hogy épp miből vannak a hűtőben maradékok.
Most épp volt valamennyi jégcsapretek, fél hokkaidó tök, valamennyi pagodakarfiol (bár mezei karfiol is éppolyan jó lett volna hozzá) és néhány szem shiitake gomba. Még néhány gerezd fokhagymát is felvágtam az előbbi zöldségek mellé és az egészet kevés olajon serpenyőben kevergetve pirítottam pár percig. Aztán a tök kedvéért kis vízet öntöttel rá és lefedtem az egészet. Addig pároltam, amíg a tök héján is könnyedén átment a villa. Szírított bazsalikommal, sóval és frissen őrölt borssal fűszereztem, valamint fél citrom levével locsoltam meg a főzési idő utolsó fél percében. Tökéletes párosítás volt a csirkével és ha maradt volna, estére meleg salátaként is igen kiváló lett volna csirke nélkül.
Volt egy kedvenc nyakmelegítőm, ami helyett szerettem volna egy hasonlót horgolni, csak épp olyan színekkel, hogy az aktuális télikabátomhoz is passzoljon, így jött játékba a szürke és a rózsaszín. A minta a Mezzaluna Crescent Shawl-ból adoptálódott, csak épp csősálként horgoltam a bogyós-hálós mintát. Mire elkészült, már világos volt, hogy ez azért jóval kisebb, mint az elődje volt, úgyhogy nem lesz egyenértékű pótlék. A halványrózsaszínnel kapcsolatban is elfogtak kétségek. Kis gondolkodási idő után kitaláltam, hogy odaadom inkább Do-nak, az ő rózsaszín télikabátjához tökéletesen illik ez az árnyalat és a méret is pont jó. Magamnak pedig majd nekifutok még egyszer hosszabb kezdő láncszemkörrel és másik színkombinációval. A fonal egyébként Drops Cotton Merino, ami tökéletes választás, ennél fogok maradni a puhasága miatt. Nem mondom, hogy holnap kezdem, de hátha elkészül még ezen a télen.
Bármilyen fura, a leginspirálóbb bejegyzések számomra mások blogjaiban azok szoktak lenni, ahol félkész holmikról van szó. Persze szépek a kész pulcsik, kesztyűk, de azok olyan vegytiszták. Míg a félkész cuccok láttán mindig az az érzésem, hogy egy hajóban evezünk, én se vagyok kész szinte semmivel, ő sem. Amíg egy kötés-horgolás nincs kész, még kábé bármi lehet belőle. Imádom ezt a bármit, ezt a nyitott lehetőséget! Ennél már csak az ötletek jobbak, azok, amiket még el sem kezdett az ember, csak a fejében van meg. Mostanában rengeteg ilyen kezdemény kavarog a fejemben, úgyhogy most fellistázom ezeket és kíváncsi vagyok, egy év múlva mi valósul meg közülük.
Szeretnék filcből varrni néhány neszit, az előlapokat freeform horgolt motívumokkal szeretném díszíteni.
Szeretnék varrni egy jersey felsőt magamnak, az anyag úgy három éve vár a szekrényben.
Szeretném a Desigual ruhámat, aminek a felső fele látványosan kifakult, kettévágni és a szoknyáját nyakmelegítővé változtatni.
Szeretnék scrapbook technikával két kis könyvecskét készíteni a gyerekek aranyköpéseiből.
Szeretnék szőni szürke felvetésben szürke sálat, amiben maradék lila fonalakból vannak csíkok és néhány helyen ezüstszálak.
Szeretnék elmenni egy pecsétkészítő workshopra.
Szeretnék végre magamnak is varrni egy szatyrot freeform díszítéssel.
Szeretnék Do-nak varrni textilbőrből egy háton hordható tornazsákot.
Szeretnék a filofaxomba felnőtt színezők lapjaiból elválasztólapokat készíteni,
Szeretném megkötni még egyszer a Joji 3color cashmere cowlt most már tényleg kasmírból, de használható bőséggel (ami sokkal kevesebb szemszámot jelent, mint a mintában.)
Szeretnék két “babaház a bőröndben”-t készíteni. Ami azt is jelenti, hogy amigurumit horgolni – nagy szó tőlem.
Szeretném megkötni a Stripe study shawl-t
és meghorgolni a Foxy cape-et.
Mondjuk elsőre ennyit, aztán majd meglátjuk, mi jön még hozzá. Ja, hogy ez a lista szinte köszönőviszonyban sincs a rav-os queue-val? Hát így jártunk.
P.s.: A képen a legutóbb elkezdett projektem látható, elvileg az előszobai komód tetejére lesz futó – aztán majd az idő eldönti, hogy tényleg így lesz-e. Catania, 3,5-ös tű és granny csíkok szabálytalan színelosztással.
Talán elsőre meglepőnek tűnik a két szó között a vagy. Az alkotómunkának mindkettő fontos része szerintem. Én gyakran őrlődöm a kettő között: amikor a kreativitás visz, csak úgy áramolnak az ötletek, fókusz nélkül viszont ezekből nem lesz semmi, vagy legfeljebb félig elkészült projektek valamelyik kosárban, fiókban, kanapén és a lakás egyéb legmeglepőbb pontjain.
Körülbelül egyidőben azzal, hogy az anyahajó befejezését (vagyis szünetelését) elhatároztam tavasszal, egy nagyon fókuszált időszak kezdődött el. A fókuszálásnak tulajdonképpen már része volt a blogolás felfüggesztése. Emellett volt még pár más életterület is, ahol nagyon visszavettem a lendületből, például a sport. Nagyon világosan láttam, hogy ha a fontos és sürgős kötelező feladataimra 100%-ban akarok figyelni (na jó, 150%-ban), és még aludni is szeretnék mellesleg, akkor rengeteg mindenre nemet kell mondanom, amire amúgy igent szoktam. Ebbe akkor teljesen és szívesen bele tudtam állni és meg is lett az eredménye. Amikor a feladatkupac alól augusztusban elkezdtem kilátni, akkor visszanézve azt is megállapítottam, hogy a korábban záporozó ötleteim valahogy kiapadtak, horgolótűt alig veszek a kezembe és igazából nagyon nem is tudom, hogy mihez kezdenék igazán a szívem mélyén. Ekkor teljesen véletlenül olvastam egy cikket arról, hogy a kreativitás és a koncentrálás egymás ellenfelei. Hátborzongató volt, ahogy ez az egyszerű mondat tűpontosan leírta a helyzetet, amiben voltam. Ez a pontosság meg a tény, hogy a koncentrálást igénylő projektem lezárulófélben volt, együtt adta meg a lendületet, hogy újra kezdjem a 100kreanap projektet és hogy megint megengedjem magamnak a szétszórtságot.
Fókuszra persze szükség van, ha az ember be akarja fejezni, amit elkezdett és szívesen felszámolná a félkész holmik kosarát. Akkor is, ha csomó terv van a fejében, de egyiket se kezdi el megvalósítani. Viszont a koncentrálás fékez is, lefékezi a fejben a keletkezni vágyó új ötleteket, a kíváncsiságot, hogy hogy lehetne még másképp, jobban csinálni ugyanazt.
Sokszor beszélgetünk fonalas körökben arról, hogy ki az egyprojektes és ki a sokprojektes. Mindig csodáltam az egyprojektes embereket, akik belekezdenek mondjuk egy pulcsi kötésébe, és belátható időn belül be is fejezik, mert csak azon az egy projekten dolgoznak. Én nem vagyok ilyen. És amikor most megpróbáltam, hogy ne kezdjek újba, amíg minden elkezdett holmi el nem készül, azt vettem észre, hogy a horgolási kedvem is elment. Kell az a szabadság, hogy mindig ahhoz a projekthez rakhassak pár sor, ami épp megszólít. Ha ennek az az ára, hogy két évig készül egy pulcsi, akkor ez van.
Azért szerencsére így is látszik a haladás. Nemrég feldobott a blog egy kb. egy évvel ezelőtti projektleltár bejegyzést. Ha végignézem, elég nagy haladás látszik. Van, amit lebontottam, de van, ami elkészült. És igen, van olyan is – az említett pulcsi -, ami jól halad ugyan, de még mindig hiányzik pár órányi munka belőle. Megyek is dolgozom kicsit fókuszáltan rajta, mielőtt még D kinövi.
De azt hiszem, ez a nyár megtanított arra, hogy a legjobb, amit tehetek, az a fókusz és a kreativitás egyensúlyban tartása mindig a lehetőségekhez illesztve és talán nem baj, ha a fókusz kicsit kevesebb teret kap, mint az ötletviharok.
A posztban látható fotók egyébként egy nyáron készült projektet mutatnak, a Horgolt mandalák könyvből a 88. oldalon lévő mandalát.
Visszanézve a blog szünetének az idejére, nem is annyira az elkészült projektek az érdekesek szerintem, hanem két reflektívebb jellegű téma. Remélem, nem untatlak Titeket, ha ezeket is megosztom.
Augusztus elején színtanácsadáson jártam. Régóta tervezem, azt is egész határozottan tudtam, hogy a piacon található sok színtanácsadó közül Molnár Timeához szeretnék menni, az ő kompetenciája számomra nagyon meggyőző volt a blogja alapján. (Egyébként ez nem egy szponzorált poszt, csak és kizárólag azért osztom meg, mert az élmény hatása érezhető a horgolási gyakorlatomon is.)
Az ismerősi körömben ez a vágyam illetve döntésem elég nagy megdöbbentést keltett. Kábé az „ilyen is létezik?” és a „jódógában már azt se tudja, mire költsön” tengelyen minden észrevételt kaptam, kedvencem a „te tényleg hagyod, hogy más előírja, milyen színeket hordjál?” kérdés volt. Ehhez képest én meg azon csodálkoztam, hogy jé, ezek szerint nem érdekel mindenkit, hogy mi áll jól neki? Nem vagyunk egyformák.
Több motivációm is volt, hogy megismerjem a számomra előnyös színeket, anyahajós összefüggésben a legrelevánsabb talán, hogy nagyon rég vágyom készíteni magamnak egy kasmír nyakmelegítőt. A kasmírfonal pedig drága, úgyhogy egész eddig sosem bírtam elszánni magam a lépésre, hogy bevásároljak belőle – esetleg egy olyan színből, ami nem is áll jól. (Ilyennel amúgy, mint kiderült, tele a fonalgyűjteményem.)
További motivációm a lustaság, az unalom és a kifejlett kritikai érzékem volt. A lustaság: nagyon ritkán sminkelek, igazából jobban szeretem azt a negyed órát, amit más arcfestéssel tölt, inkább egy másik szépségtechnikára, az alvásra fordítani reggelente. Smink nélkül pedig nincs túl sok más eszköz az előnyös színeken kívül, ami elvonja a figyelmet a fiatalság múlásáról. Az unalom úgy jön a képbe, hogy hordtam két színt, a türkizt sötét és világos változatban, valamint a bordót, ezekről nagyjából tudtam, hogy jól állnak, de eléggé untam már és szerettem volna, ha más színek is bejönnek a lehetséges előnyösek közé. A kifejlett kritkai érzék pedig az utcán sétálva fogott el gyakran, amikor láttam nőket, akik alapvetően szépek lennének, de lerítt róluk, hogy öregíti őket a ruha, a smink, amit hordanak. És óhatatlanul arra gondoltam, hogy ezt saját magán senki nem látja, máson viszont annál inkább – rajtam is minden bizonnyal. Ezért érdekelt az is, hogy egy elfogulatlan kívülálló, akihez érzelmileg semmi közöm nincs, milyennek lát különböző színekkel engem. Ennél aztán többet kaptam, mégpedig azt, hogy én is tudom magam kívülállóként látni, ha koncentrálok rá, mivel láttam 200+ színt az arcom mellett és már nagy biztonsággal látom, hogy mi a harmonikus és mi nem az.
A döntésemet, hogy most vagy soha, az is segítette, hogy a ruhatáram amúgy is alapos változásra szorult, így jó befektetésnek tartottam, hogy már tudatosan válasszam ki a leendő darabjait. Mivel a most kifutó ruháim is 7-8 évesek, azaz hosszú távra választok ruhákat, így abszolút racionális gondolatnak tűnt, hogy megengedem magamnak a színtanácsadás luxusát és cserébe nem költök olyan darabokra, amelyek a boltból hazaérve mégsem tetszenek.
A színtanácsadás részleteivel nem untatlak benneteket, az a lényeg, hogy rengeteg szín kipróbálása után nemcsak egy színkártyát kaptam, hanem egyfajta látásmódot is, és ez most jót tett a lelkemnek. Persze a kedvenc holmijaimat akkor is fogom hordani, ha véletlenül nem passzolnak a tanácsadás eredményében, mert szerencsére ezért sem csuk le a színrendőrség.
És hogy mi köze ennek a horgoláshoz? Egész eddig abból indultam ki, hogy meleg színtipus vagyok, leginkább ősz, de a lágyabb fajta. Az ősz színeit lelkileg is közel éreztem magamhoz, a természetesség és kis rusztikusság otthonos számomra. Ha visszanézitek a saját részre horgolt kendőimet, túlnyomó részben ez a színvilág uralkodott a munkáimban. Volt viszont pár olyan ruhavásárlásom, ami miatt mégis bizonytalan voltam: színek, amelyeknek elvileg passzolni kellett volna, ha meleg színtípus vagyok, kifejezetten halotti maszk jelleget adtak az arcomnak. A színkártyákkal való játszogatás után kiderült, hogy miért: végülis hideg típusba kerültem, a lágy nyár sémába illek a leginkább, azon belül viszont picit sötétebb irányba is elmehetek. Fantasztikus volt látni, ahogyan színek, amelyektől eddig óvakodtam vagy amelyeket egyáltalán meg se közelítettem egy ruhavásárlás során, tökéletesen passzoltak az arcomhoz. Málna- és egyéb bogyószínek, a türkizek és a smaragd, rengeteg szép lila, a bordók kékes árnyalatai. És persze a szürke, amelyről tavaly fedeztem fel, hogy az is szín. A barnáról, ami eddig a biztos, ami biztos színem volt, kiderült, hogy inkább kerülendő, ha nem akarok saját öreganyámnak öltözni.
Összességében felvillanyozott ez az élmény, és ha még a kasmírfonal beszerzése meg a ruhatárújítás várat is magára, az biztos, hogy egész új szemmel fogok válogatni a színek között.
Sosem gondoltam volna például, hogy lesz valaha egy ilyen fonalrendelésem:
Néhány olyan sk kendőt, amiről most már látom, hogy nem előnyösek, elajándékoztam és valószínűleg még lesz egy pár, amire ráakadok és hasonló sorsra jut. Ha úgy vesszük, ezzel meg is oldódott egy tavaly említett problémám, miszerint annyi kendőm van, hogy hétfejű sárkányként se tudom mindet hordani egy szezonban. Most lett hely új kendőknek és már alig várom a szépséges meggy, málna, levedula, menta és áfonyaszíneket a szekrényben meg persze a kötő- és horgolótűkön látni.
Persze igyekszem párhuzamosan használni a felhalmozott meleg árnyalatú fonalakat is, úgyhogy a tavasz meg ősz típusú ismerőseim, rokonaim és barátaim most örülhetnek. 🙂 Az egyik – egyébként szerelemszínű – kendő már készül is: egy Match+move Martina Behmtől. (Nehéz befogni ezt a két árnyalatot, mustársárga és élénkzöld egyébként, még ha nem is annak látszik a képen a fél óra szerkesztgetés ellenére sem.)
A meleg színű fonalmaradékaimat pedig egy szivárványsálba horgolom épp. Az gondolom, senkit nem lep meg, hogy a szivárvány hideg feléhez egyelőre nincs fonalam, de majd beszerzek.
Ez a poszt már így is sokkal hosszabb, mint amennyit általában az emberek elolvasnak, úgyhogy a nyaram másik fontos témáját majd legközelebb mesélem el. Élvezzétek az őszt és horgoljatok sokat!
Sziasztok! Áprilisban, amikor az elköszönő posztot írtam, nagyjából két opciót tartottam valószínűnek: vagy két hétig se bírom blog nélkül, vagy ha ennél tovább, akkor viszont sose jön meg a kedvem újra hozzá. A két hét észrevétlenül telt el, még a két hónap is. Amikor barátok kérdezgettek, hogy hiányzik-e, általában annyit mondtam, hogy rengeteg időm felszabadult (amit nagyrészt olvasással töltöttem) és hogy legfeljebb az hiányzik, hogy értelmesen dokumentáljam a projektjeimet különös tekintettel a tűméretekre, fonalakkal és mintákkal kapcsolatos tanulságokra és kudarcokra. A bloggerélet pezsgése például egyáltalán nem hiányzott.
Közben pezsgett viszont az életem többi része, a munkában például 41 évem legdurvább éve van mögöttem, és ebben nagyon jót tett, hogy lenyestem pár, túléléshez nem feltétlen szükséges tevékenységet a napirendemből, többek között a blogot és a hozzá kapcsolódó social media idő nagyobb részét. Amikor augusztusban megjelent az egyik könyv, amin dolgoztam (nem horgolós, és az itteni olvasók 99 %-a számára totálisan érdektelen valószínűleg), és amikor este koccintottunk egy finom fröccsel a projekt lezárása örömére a férjemmel, akkor ébredt fel a gondolat, hogy talán mégsem annyira kizárt, hogy valaha még megnyitom a wordpress szerkesztőfelületét. Persze még ízlelgettem egy darabig ezt a gondolatot, elhamarkodni sem akartam, meg azt se, hogy a hirtelen nyakamba esett szabad kapacitást azonnal beletömjem valamibe, ami már nincs is igazából. Aztán nem foglalkoztam az egésszel és hagytam, hogy alakuljon. Szeptember elején aztán megszületett a döntés: újra kezdem. Nem folytatom, hanem újra kezdem.
Mi lesz más, mint régen volt?
Az adatvédelmi mizéria miatt továbbra sem lesz elérhető a hírlevél funkció és a kapcsolatfelvétel.
Egyelőre lassan állok neki az egésznek, nem készítettem tervet és emiatt a rendszeresség is ingadozni fog. Nem ígerem, hogy heti kétszer frissül a blog. Meglátjuk, hogy alakul majd.
Rájöttem arra is, hogy a megírt bejegyzés felrakása ezer social media helyre kifejezetten untat és falja az időt, így ha valaki olvasni szeretné a blogot, az erre ne építsen, hanem egyszerűen könyvjelzőzze az oldalt és nézzen be időnként.
Eddig se üzleti érdeklődésű volt az oldal, ezután sem, de most már annyira nem, hogy fonalteszteléseket sem fogok vállalni. Ami itt látható, azt azért készítem, mert tetszik nekem vagy valakinek ajándékba adom.
Mi lesz hasonló, mint régen volt?
Megmutatom, ha horgoltam, kötöttem, fontam valamit.
Elmesélem, ha a kreativitással kapcsolatos témákról gondolkozom.
Mesélek ételekről, amiket főzök és amelyeknek általában nincs normális nevük.
Ha olvasok valami témarelevánsat vagy látok jó magazinokat, akkor lesznek ajánlók.
Remélem, nem csak múló fellángolás ez a mostani kedv. És mert elkezdeni legalább annyira nehéz, mint befejezni, ezért gyorsan mutatok is egy projektet, ami elég jó híd a tavasz és a szeptember között, ugyanis többhónapos szünetet tartottam ennek a kis miniadag fonalnak a fonása közben.
Ez volt az egyszálas:
Ilyen volt készeresre fonva
És ilyen lett motringolva. Ahogy látszik, a motringolásban is el lehet veszteni a rutint.
A gyapjú gyárilag festett, Müllerben kapható gradient mesegyapjú. Két 5 dekás csomagot vettem, mindegyikben ugyanaz az 5 árnyalat volt. Elvileg, ha ügyes vagyok, akkor lehettek volna az egyes színek majdnem egyforma hosszúak, és akkor öt egyszínű szakasz lett volna, köztük pedig négy rövid finom átmenet. Sajnos nem voltam ennyire ügyes, így már az első színnél megcsúszott a dolog. Mindegy, szép lesz ez így is, csak nem az, amit terveztem. Hamarosan megyek szőni a türkiz felvetésbe, az az egyik ötletem, hogy a maradék világostürkizt összecérnázom világosszürkével, aztán fonok még egyszínű szürkét és szövök vele egy olyan sálat, ami elindul a sötéttürkiztől a világosabbig és átmegy szürkébe. Aztán majd meglátjuk, hogy mennyi ennek a realitása, mert ez a kis gombócka mindössze 74 méter, szóval nagyon sokat kellene ehhez még fonni a szürkéből.
Na jól van, azt hiszem, visszatért a mesélős kedvem, szóval van esély, hogy lesz újabb bejegyzés. Majd nézzetek be időnként!
Sziasztok! Nem volt könnyű megírni ezt a posztot és hosszú lesz. Az anyahajóblogban ez az utolsó bejegyzés.
Szinte pontosan 10 évig tartott ez az út és sokan, akik ezt most olvassátok, az elejétől vagy szinte az elejétől itt voltatok. Tíz évig folyamatosan nőtt ez a közösség és mélyült is. Nagyon sokat jelentett nekem a jelenlétetek, az érdeklődésetek, a visszajelzések és a kapcsolatok, amelyek így kialakultak. Köszönöm!
Hogy miért van most vége és miért ilyen hirtelen? Hetek óta gondolkozom ezen és talán az a legigazabb válasz, hogy sok különböző tényező mind egy irányba mutatott, külsők és belsők.
A legerősebb külső tényező az új adatvédelmi törvény. Ennek értelmében a saját domain alatt, saját tárhelyen lévő blogoknak is teljesítenie kell azokat a biztonsági feltételeket, amelyeket mondjuk egy online bankolásnál elvárnak, azaz a kommenteléskor megnyíló oldalnak titkosítottnak kell lenni. És még van pár más szabály, nem részletezem. Ez az átállás pénzbe és munkába kerül, nem is kevésbe egy olyan blog számára, amely sem közvetlenül, se közvetve nem hoz semmilyen bevételt. Cserébe viszont ott a kockázat, hogy mi van, ha a – nyilván folyamatosan változó – törvényi előírásoknak nem felelek meg, akkor jön a büntetés. Nekem ez a kockázat és stressz túl nagy lett volna ahhoz képest, hogy ez a blog nekem hobbi, gondtalanság és szerelem.
Persze ha csak ez az egy tényező lett volna, akkor visszaköltözhettem volna a blogspotra – egyszeri munka, de utána nyugi. Talán pár éve még ezt választottam volna. Most úgy éreztem, hogy ez a külső tényező csak felgyorsította és nyomatékosította azt, ami amúgy is hamarosan eljött volna.
Többen tudjátok, hogy nekünk az ausztriai kiköltözés 2010-ben hirtelen jött és nem gondoltuk végig, hogy véglegesen vagy nem. Idén jött illetve jön el egy korszak vége, így át kellett gondolnunk családilag, hogy merre tovább. Itt megint több, belső és külső tényező abba az irányba vitt, hogy nem költözünk haza Magyarországra. Fura ezt így kimondani, pláne, hogy február-márciusban még nézegettem a magyar lakáshirdetéseket és írtam a hosszú listát, hogy mit kell feltétlenül csinálnom, ha hazaköltözünk. Olyan dolgok, mint havonta szőni járni Lukács Judithoz vagy elindítani egy vállalkozást mindenféle horgolós workshopokkal vagy bérletet venni a Katonába. Az április végül meghozta a döntést, hogy maradunk, és Magyarország bármennyire is örökre az a hely, ahol a gyökereim vannak, de nem az a hely, ahol a közeljövőnket elképzeljük. Nem titok, hogy a blog utolsó két évében már nagyon reméltem, hogy kinőhet ebből valami szakmai jövő is – ettől a gondolattól most elbúcsúzom.
Egy másik személyes vonal a háttérben, hogy az utóbbi években több projektet vittem párhuzamosan az alap (munka és család) mellett. A pszichodráma képzés, az ahhoz kapcsolódó blog, az anyahajó – és ezekhez mind hozzájön egy online jelenlét is. Egy ideje már éreztem, hogy ez túl sok és hogy az idő, amit erre fordítok, az offline életemből hiányzik. Amikor márciusban elkezdtem stresszel összefüggő bőrtüneteket produkálni, akkor úgy gondoltam, itt az idő végre kiegyelni a tevékenységeim ágyását. Az egyelés a kertészkedésben nem azt jelenti, hogy a rossz répát kihúzzuk, a jót meg bennhagyjuk. Amit kihúzunk, az is jó, csak éppen ha túl sűrűn vannak egymás mellett, akkor egyik sem tud nőni. Így volt velem is: rengeteg olyan tevékenység volt, amit szeretek, de muszáj súlyozni, muszáj eldönteni, hogy minek adok nagyobb teret nőni. Az anyahajó blogfelülete most egy olyan répa az ágyásban, ami nagyon finom, nagyon szép, amiért hálás vagyok, de most át kell adnia a helyet valami másnak.
Igen, hiányozni fog és ha ezzel nem vagyok egyedül, akkor azt köszönöm! Persze továbbra is fogok fonalazni és az a tervem, hogy az Instagramom nagyobb hangsúlyt kap, mint eddig. Remélem, ez továbbra is inspirálni fog titeket – tulajdonképp ez volt a blog célja is. Egyelőre megmarad az Anyahajóblog FB-csoport is, egész addig, amíg jó ott a hangulat és igény van rá. Szóval nem szívódom fel a levegőben és ahogy eddig is válaszoltam e-mailekre meg találkoztunk sokan személyesen is, ezek mind megmaradnak továbbra is.
Köszönöm szépen, hogy eddig is itt voltatok, olvastatok, hozzászóltatok! Extra nagy köszönet minden fonalas barátságért, ami valami módon a blogból nőtt ki.
Május közepéig még lehet itt kommentelni, utána lezárom ezt a funkciót, ne lehessen belekötni adatvédelmi szempontból sem. Februárig még ezen a helyen megtaláljátok a blogot az összes bejegyzéssel, utána aktuális a táhelybérlet meghosszabbítása. Még nem döntöttem el, hogy exportálom a régi dolgokat blogspot alá vagy egyszerűen elbúcsúzom az egésztől, mint egy szép, de befejeződött életszakasztól. Mindennek megvan az ideje, a búcsúzásnak és lezárásnak is. Most minden szomorkás hangulattal együtt úgy érzem, hogy ez így rendben van és kerek. Köszönök nektek mindent! Sziasztok és jó horgolást!
