hogy végre igazán kedvem van bekapcsolni a sütőt. Idő persze nincs sok a délelőtti és a délutáni programok között, a sütiket meg átmenetileg szabira küldtem az életemből, úgyhogy marad a kenyérsütés meg a mindenféle tepsis ételek. Becsszóra fogadom, hogy idén végre kipróbálom a római cseréptálat, amit még évekkel ezelőtt kértem el a szüleimtől azzal a jelszóval, hogy a 80-as években használták utoljára, de addig is, amíg ez a pillanat eljön, sütöttem egy egyszerű zöldségbatyut.
A leveles tészta bolti, tehát ezzel sok dolgom nem volt, csak belesimítottam egy négyzet alapú cseréptálba. A töltelék párolt borsó, picit megsütött szalonnakockák, és egy 3 tojásból, némi tejszínből készült, kicsitsós-nagyonborsos öntet. A tojásos öntetet összekevertem a szalonnás borsóval, ráöntöttem az egészet a tésztára. Vágtam a tetejére még néhány szelet alpesi, aromás (oké, legyen inkább büdös) sajtot. Ráhajtottam a tészta tálból kilógó végeit a töltelékre, ami ugyan nem volt elég a teljes lefedettséghez, de ez nem baj. Amikor 45 perce volt a sütőben és még mindig folyékony volt a tojás, akkor azért felhívtam a barátnőmet és fél órával elcsúsztattam a délutáni programunkat, de ekkor már tényleg nem hiányzott sok, és kész volt a tökéletes borsó-szalonnás batyu. Egyébként Bécsben ezt zöldséges rétesnek is nevezik és zöldsalátával fogyasztják, bár rétestésztát ez az étel sose látott. Attól még szeretjük és ami a legjobb, a sütő kellemesen kiegészíti a karbantartás óta hézagosan működő fűtést. Lássuk meg a dolgok pozitív oldalát, nem igaz?
Most másodszorra van nagycsoportos a családban és én kifejezetten szeretem ezt az évet. Egy nagycsoportos már elég okos ahhoz, hogy kicsit nívósabb társasjátékokat lehessen vele játszani, mint a Csigafutam vagy a Bob mesteres zsetongyűjtős. A nagycsoportos már érdeklődik, kacérkodik a tudással, de a tanulás még nem kötelesség és nincs igazi tétje. Igaz, hogy a nagycsoport már szeptember elején elkezdődött, de olyan igazi érdeklődő, lelkes, kíváncsi nagycsoportosunk úgy három hete van. K. tényleg úgy változott meg, hogy reggel felkelt és közölte, hogy most titkosírást készít. Előtte héten még közölte, hogy ő ovis, a játszás a dolga és nem érdeklik a betűk, mert az iskolás dolog. Tavaly még tiltakozott, amikor be akartuk íratni az ovis festőkurzusra, most meg reklamál, hogy csak dobolni járhat, kórusba nem. (Járhatott volna, ha időben szól, mert ilyen jófejek vagyunk. Remélem, januártól majd beveszik.)
Elkezdték érdekelni a számok is, úgyhogy kapóra jött a Vigyáz(z)6 kártyajáték. A full verziója inkább Do tudásszintje, de az a jó, hogy a kártyákat saját szabályok szerint is lehet használni. Az eredeti játék lényege, hogy midig öt sorban növekvő számsorrendben kell lerakni a lapokat. Van benne szerencsefaktor is és persze vetélkedés a játékosok között, de a taktikázás még másodikos sorban nem várható el. Egyelőre azt tanuljuk, hogy melyik szám a nagyobb. Most lehetne azt mondani, hogy ez nem valami nagy szám, de kétnyelvű gyerek esetében ez sem olyan egyértelmű. Do ugyanis jobban beszél magyarul, mint németül, viszont németül számol és fejben magyarra fordítja az eredményt. De amíg magyarul az első számjeggyel kezdjük a kiolvasást és a másodikat másodszorra mondjuk, addig németben ez pont fordítva van. Így lehet, hogy bár pontosan tudja, hogy 14+14 az 28, de 82-t mond, ha gyorsan vágja rá. Szóval ez a melyik nagyobb, melyik kisebb, pláne, hogy ki kell mondai hangosan a számot, jelent némi kihívást.
Hogy K. mikor tanulta meg, hogy mikor nagyobb és mikor kisebb egy szám, az se én nem tudom, se ő. (- Te ezt honnan tudod? – Hát, az óvodában nem tanultuk. – Akkor magadtól? – Nem tudom, nem vettem észre, csak tudom.) Azért bőven vannak még tévedések, amelyek egyébként arra vezethetők vissza, hogy ovis korban még nem tulajdonítanak a gyerekek jelentőséget annak, hogy valami jobbra vagy balra, felfelé vagy lefelé áll. Így pl a 25 és az 52 a kártyákon használt betűtípussal ugyanaz, csak fejjel lefelé és tükrözve, tehát K. szerint egyforma számok.
Kétféle light-szabályt találtam ki a Vigyázz6 kártyáihoz, mindkettőnek az a lényege, hogy el kell dönteni, két szám közül melyik a nagyobb.
Az első verzióban én mutatok két lapot, mindkettőn egy szám van. K. kiválasztja a nagyobbat és viszi, én pedig megkapom a kisebbet. Így neki lesz több pntja, tehát nyer, aminek ő örül, engem meg nem zavar.
A második verzió már kétesélyes és kell hozzá szerencse is. Kiosztunk mindkét játékosnak mondjuk 20 lapot. Mindenki hátoldallal felfelé, kupacban tartja a kezében a lapokat és a legfelsőt rakja ki. A nagycsoportos eldönti, hogy melyik lap a nagyobb és aki azt rakta, az viszi mindkét kártyát. A vitt lapokat külön gyűjtjük, s a végén megszámoljuk, hogy kinek van több lapja.
A harmadik verzióban már taktikázni is lehet, ez a haladó szint. Mindenki ugyanannyi lapot kap (mondjuk 15-öt, lényeg, hogy tudja tartani a nagycsoportos is kézben.) és látja is, hogy milyen lapjai vannak. Szintén minden körben két lapot játszanak ki a játékosok, de ők választják ki, hogy melyiket. Amit kijátszanak, azt először hátlappal felfelé teszik az asztalra, majd egyszerre felordítják. Nagycsoportos kiválasztja, hogy melyik a nagyobb lap és aki azt rakta, viszi mindkettőt. A taktikázás ott van benne, hogy egy 18-as lappal is lehet nyerni, ha a másik 9-est rak és egy 98-as is veszt, ha a másik 103-at tesz. Ha tehát észreveszi az ember, hogy a másik először a nagy lapjait teszi ki, akkor értelemszerűen a legkisebbeket fogja kirakni és egyúttal elveszteni is. Bár igaz, ha a másik random dobálja a kártyákat, akkor nem nagyon működik a taktika.
A játék előnye, hogy mivel nem az összes lappal játszunk, akár 5-10 perces köröket is csinálhatunk. Persze ha van kedve a nagycsoportosnak, akkor akár egy fél délutánt is el lehet így tölteni. Már ha a szülőnek nem lesz addig kiütése az unalomtól, ami engem úgy 25 perc után fogott el.
Hogy mi köze a horgolt sapkának a magyar iskolához? Do szeptember óta jár szombati iskolába, ahol magyar írást-olvasást tanulnak, ehhez később majd némi honismeret, irodalom és történelem is jön még. Némi kompromisszum ahhoz képest, hogy sok külföldi magyar van, aki magántanulóként tanítja a gyerekét, s aztán évente kétszer vizsgára küldi. Valahogy úgy éreztem, hogy ez sok lenne, nemcsak Do-nak, de nekem is. A spontán tanulás persze szintén hatékony, tavaly így szinte észrevétlenül tanult meg magyarul is olvasni.Az írást is akkor gyakorolta, ha akarta, s általában akkor akarta, ha valami célja volt vele, így elég jól haladt. Azért úgy gondoltam, kipróbáljuk a szervezett oktatást is, ott legalább megismerkedik pár korabeli magyar gyerekkel is és a családon kívül is használja a magyart – nő a nyelv presztízse, így mondja ezt a szakirodalom.Na meg azt se bánom, ha nem nekem kell dresszírozni a j-ly különbségtételt és egyéb ilyen helyesírási finomságokat. A szülő végül is azért van, hogy szeresse a gyereket, nem azért, hogy korrepetálja.
A magyar iskolában lesz egy kis házi vásár, ahol anyukák-apukák által készített apróságokat fognak árulni. Csak pár napja tudtam meg, és nem sok időm van készülni, de néhány sapka talán belefér addig. Az eladási ár teljes egészében az iskola alapítványáé lesz, amennyiben lesz, aki október végén tavaszi sapkát akar venni. De talán nem reménytelen a helyzet, ez a darab ugyanis nagyobb ovis méret, akkoriban pedig már nem nő olyan gyorsan a gyerekek feje: ami jó októberben, az márciusban is jó lesz még. Felhívom a figyelmet egy apró részletekre, a ráksoros szegélyre.
A teteje olyan, mint egy mandala. Catania fonalakból készült, s még majd egy kis “handmade” cimkét is fog kapni.
Igaz, hogy a nyáron kötött Fairy Meadow első látásra nem a legegyszerűbb kendő, de azért még mindig jócskán a próbálkozó kezdők közé sorolom magam. Szükségem van nagyon részletes, a legmagátólértetődőbb dolgot is szájbarágó leírásokra. Aztán arra, hogy vagy legyen bonyolult a minta, de legalább kicsi a projekt, hogy elkészüljön még mielőtt kimegy a divatból vagy legyen nagyobb, de akkor egyszerű. A KnitSimple magazinnak eddig két számát ismerem (az elsőről itt írtam és épp most kötök belőle egy nyakmelegítőt egy csereberére, erről még fogtok hallani.). Mindkettő nagyon tetszik, pont nekem való. Pont jó nehézségi fok, pont az én ízlésem. Szerencsére az van, hogy nemcsak azért szeretem az egyszerűt, mert csak azt tudom elkészíteni, hanem amúgy is. (És persze nem is igaz, hogy az egyszerűt feltétlenül el tudom készíteni, mert mondjuk körbekapcsolni sima szemeket se tudok csavarodás nélkül, bármilyen egyszerű is sokak szerint. Igaz, ugyanez horgolva se megy, egyszerűen mindig megcsavarodik, amire horgolásban azért van ellenszerem, kötésben még nincs.)
A 2013-as őszi KnitSimple-t elsősorban a lányos anyukák fogják nagyon értékelni tudni, a modellek kb. harmada ugyanis kislányoknak készült. Van sapka-sál több változatban (a tornacipőt mintázó sál különösen cuki), ezek közül egyet akár fiúknak is el tudok képzelni más színben. Van boleró és kardigán, de kedvencem a mell alatt szabott kabátka két kontrasztos színből. A második harmad női sapka és sál, vannak kifejezetten izgalmas fazonok is, és a horgolósok is tanulhatnak egy új technikát – nekem legalábbis újnak számított az a fajta sapka, ami függőlegesen csíkos és keresztbe készül, viszont szépen gömbölyített fazon. Meglátjuk, mikor jutok hozzá, hogy kipróbáljam. A harmadik harmad csupa női pulcsi csavart mintákkal, ahogy az a hideg évszakban illik. Ezek csodaszépek, de egyelőre nekem túl nagy falatnak tűnnek. Ha a sapkakötés osztályát kijártam, akkor viszont már garantáltan megpróbálkozom a pulcsival is. Csak az a fránya körben kötés ne lenne olyan riasztó!
Régi álmom volt, hogy kombináljam a kötést és a horgolást. Az ilyen vegyes technikával készült ruhadarabok eddig elérhetetlennek tűntek, pedig sokkal jobban tetszettek, mint a csak kötöttek vagy csak horgoltak. A sima kötést egyszerűen szeretem nézni, megnyugtat a sok V egymás mellett, viselni pedig a rugalmassága miatt szeretem. A horgolt csipke meg olyan a sima kötésnek, mint az ételnek a fűszer. Na jó, olyan pulcsi is van a fejemben, amiben több a “fűszer”, mint az “étel” – úgyhogy a hasonlat mégsem teljesen találó. A lényeg a keveredés!
Egy majdnem teljes gombóc Crazy Zauberball várt lassan egy éve a horgolós kosaramban, hogy végre rátaláljanak a molyok. Próbáltam sapkát horgolni belőle, de valahogy nem tetszett. Mindenféle próbákat csináltam, mindegyiket visszabontottam. Végül egy teljesen egyszerű háromszögkendőt kötöttem, s a szegélyére az All shawl (Doris Chan) szegélycsipkéjét horgoltam.
Jól látszik a képeken, hogy a horgolt csipke színe a kendő különböző pontjain különböző, nem hiába az az őrült a fonal nevében.
Kb. 10 dekányi fonalból egy Do méretű vállkendő lett. Női kendőnek vállat épp hogy csak takaró XS, 128/134-es méretre viszont normál, hátközépig ér. Bár a felső, egyenes szél valahogy blokkolás után sem lett egyenes, azért megtartjuk. Do úgyis inkább sálként fogja hordani, tökéletesen illik a türkiz kabátjához. Most már csak bedobom a költői kérdést: mikor merek belekezdeni egy sapka kötésébe? Talán arra még elegendő lenne a maradék.
Mennyi fonalra van szüksége egy átlagos horgolónak? Ha igen fegyelmezett és egyszerre csak egy projekten dolgozik, mondjuk egy pulcsin, akkor legfeljebb 60 dekára. Ha sapkában utazik, akkor csak 5-10 dekára. Na de akkor hogy lehet, hogy szinte mindenkinek, akinek a horgolás szenvedélyévé vált, a fonalak mértékegysége nem a gombolyag meg a deka, hanem az IKEA-s műanyag doboz? Oké, esetemben Expedit doboz, de az se sokkal kisebb.Miért küszködik szinte mindenki, akit kötős-horgolós összefüggésből ismerek, krónikus helyhiánnyal és miért tűnik úgy mindannyiunknak, hogy a fonalak a szekrényeinkben osztódással szaporodnak?
Ideje volt az őszinteségnek, szétnéztem a dobozok mélyén. Meg kellett állapítanom, hogy a fonalaim nagyobb része árva. Egy gombóc, fél gombóc, gombócvég. Ilyen-olyan projektek maradványai, igazából nem sok mindenre használhatók azon túl, hogy “dobd a fonalat valakinek, aki bemutatkozik és továbbdobja” típusú játékokat lehet velük játszani. Na jó, esetleg egy freeform cuccot még ki lehetne hozni a hasonló színvilágú maradékokból.
Erre a kupacra nézve azt mondtam, hogy oké, legyen belőle “Materialmix” jellegű pulcsi, úgyis annyira menő most a mindenféle szabály nélkül mindenféle színekből és textúrákból összerakott felső (és nemcsak a Desigual márkanév alatt futók). Aztán nekiálltam a kupac mellett a földön horgolni (éljen a spontaneitás!) és úgy egy-másfél óra múltán ki kellett józanodnom. Még a pulcsi elejére sem volt elég a rengetegnek tűnő maradék. A félkész freeform motívum a kép jobb oldalán sem dobott sokat a cucc méretén. Most úgy áll a helyzet, hogy félretettem a pulcsit és majd megálmodom, hogy vegyek-e hozzá fonalat – ami újra növeli a készleteket – vagy várjak, amíg magától összegyűlik néhány zöldes-barnás maradék és reménykedjek, hogy még akkor is menő lesz a foltozott stílus.
A felső narancsos-pirosas-lilás kupacot már csak a fonalak szőrös volta miatt is inkább sálnak vagy nyakmelegítőnek tudnám elképzelni. Rajtatok múlik: ha lesz mondjuk egy hét alatt 12 jelentkező, aki szívesen megnyerné és hordaná a még csak tervben lévő nyakbavalót, akkor meghorgolom és rendezek egy játékot. No, mit szóltok?
Lassan vége a paradicsomszezonnak, ami többek között azért is fáj nekem, mert a nyári diétám 80%-ban a paradicsomra épült. (Csokit ennél? Egyél paradicsomot! Sütivel kínálnak? Nyúlj a paradicsomos tálba! Kávé mellé paradicsom, ropi helyett paradicsom, vacsorára meg paradicsomsaláta.) Sürgősen kellett valami pótszert találnom, valamit, ami nyersen is finom salátaként, ugyanakkor laktat is, viszont kalóriaszegény. Jelentem, egész nyáron itt volt előttem és nem vettem észre, sütöttem, pároltam, minden formában készítettem, csak a legegyszerűbbre nem gondoltam, a salátára. Két főre elég egy salátacukkini, amelyet először feldarabolunk pálcikaszerű vékony, kis darabokra. Két-három teáskanálnyi tökmagolaj és egy csavarásnyi citromlé, némi só és bors az öntet, majd megszórjuk még két evőkanál apróra vágott tökmaggal. Öt perc alatt kész, a tökmagolaj pedig határozottan ünnepivé teszi az amúgy egyszerű salátát, és még a prosztatára is előnyösen hat, kár hogy ez esetemben mindegy. (Tökmagolaj kapható egyébként drogériában is, de ha valaki kiruccan Ausztriába, szerintem ezerszer inkább hozzon magával stájer tökmagolajat (Kürbiskernöl), mint Mozart-golyót, mert éppúgy helyi specialitás, csak épp sokkal finomabb.)
A másik monosaláta felfedezését annak köszönhetem, hogy az Intersparban 3 kilós kiszerelésben árulják a póréhagymát (két darab áráért). Amikor hazahoztam, csak a póréhagymás quiche járt a fejemben, viszont 3 kiló az 3 kiló, úgyhogy más felhasználási lehetőségeken is kellett törnöm a fejem. Így jött a gondolat, hogy amit a quiche tésztára rátesz az ember, az talán magában, a tészta és a tojásos-tejszínes szósz nélkül se lehet rossz – és milyen igazam volt! Fejenként fél-egy póréhagyma fehér részét karikákra vágtam, pici vajon és kb. fél deci víz hozzáadásával fedő alatt puhára pároltam. Sóztam-borsoztam, majd amikor kész volt, még melegen összekevertem kevés reszelt parmezánnal. A parmezán fűszeres íze és a póréhagyma édessége kellemesen keveredtek. Nekem legjobban langyosan ízlik, de hidegen sem rossz. Ettem már vacsorára magában, ebédre a sülthöz köretként, de már tervezem, hogy holnap reggelire rántottát sütök és ahhoz is készítek egy adagot, holnap pedig almát is párolok mellé vacsorára. Tele vagyok ötletekkel, és akkor még a kecskesajtos verziót nem is említettem. Mivel a héten még biztos kitart a 3 kilónyi készlet, bőven lesz időm kísérletezgetni.
Az évi első sütőtöklevesen is túl vagyunk már. Kivételesen nem “butternut” fajtából főztem, hanem hokkaido-ból, aminek az a specialitása, hogy a héját is meg lehet enni, nem vastagabb, mint a fiatal cukkinié. Kicsit más lett viszont az íze, úgyhogy a család nem ette olyan lelkesen, mint azt az elkészített mennyiség kívánta volna. Így miután a levest meguntam két nap után, az az ötletem támadt, hogy főfogássá változtatom. Mivel elfoglalt dolgozó nő vagyok, és gnocchit max. évente kétszer nagyon nyugodt hétvégéken vagyok képes házilag előállítani, egyszerűen egy zacskó nem mélyhűtött bolti gnocchit vettem – igazán nincs rá panasz – és arra kanalaztam rá az egyébként nagyon sűrű krémlevest. Megszórtam még úgy egy evőkanálnyi reszelt parmezánnal és máris úgy éreztem, hogy mást vacsorázok, mint az elmúlt két napban.
Amúgy az Interspar nemcsak a póréhagymát, hanem a céklát is nagy kiszerelésben árulja most. És valamelyik nap láttam cserépben nevelhető mángoldot és két olyan gombafajtát, amit még sosem kóstoltam, hmmm. Azt hiszem, mégsem bánom, hogy egy időre el kell búcsúzni a paradicsomtól. És nektek mi a kedvenc őszi zöldségetek?
Az egész úgy indult, hogy majdnem három éve megvettem egy gombolyagot a terepszínű-cirkás zoknifonalból. Akkoriban még szinte mindenből egy gombócot vettem – a sapkakorszak rossz beidegződése, ugye. Úgy gondoltam, remek stóla lenne belőle. (Tessék, nyugodtan lehet nevetni, nem sértődöm meg, szerintem is őrült ötlet volt 5 deka fonalból stólát tervezni.) Úgy két és háromnegyed évig állt a stólakezdemény egy félreeső dobozban, amikor rájöttem, mennyi színben passzoló maradékom van a horgolt Libikóka-takaróból illetve a tavalyi kedvenc stólámból.
Nem is volt más dolgom, mint a megkezdett mintát folytatni, amíg egy-egy szín kitartott. Kétszer körbetekerős nyakmelegítőig jutottam, amely lassan muzeális értékű lesz, hiszen legfőbb kedvencem, a Libikóka pestó árnyalata már megszűnt, kivonták a forgalomból. Egy perces néma vigyázzállással adózzunk emlékének.
A színei miatt nagyon szeretem a Catania fonalat, különösen bébi és gyerekholmikhoz illetve kisebb dekorációs projektekhez. Egy hátránya van: szezononként változtatják a színskálát, így a maradék gombócokból csak apróságokat lehet készíteni, ha már nem kapható utánpótlás. Ez a szükség szülte az alábbi babasál mintáját is, amelyet néhány kedves horgolós ismerős már tesztelt is a nyáron.
Kis kommentár előljáróban hozzá:
– a célom az volt, hogy bármilyen méretben el lehessen készíteni a sálat, és mert nem túl bonyolult a méret változtatása, csak a babasál méretét dolgoztam ki részletesen, a nagyobbakat gond nélkül meg tudja csinálni az útmutatások alapján az, akinek mondjuk minimum a második horgolt projektje ez a sál. Ha mégis kérdés lenne, természetesen segítek, írjatok bátran!
– Ami még fontos: ahol kihangsúlyozom, hogy lazán kell horgolni (a sál négy sarkánál), ott ez tényleg fontos a felkunkorodás elkerülése érdekében.
– A horgolás közbeni apró egyeletlenségeket szépen eltünteti, ha a végén a sálat blokkoljátok.
Felhasznált anyagok: Catania 100% pamutfonal (125 m/50 g) vagy más hasonló vastagságú pamutfonal négy, egymással harmonizálószínben. 3,5-es tű vagy amilyet ehhez a fonalhoz használni szoktál.
A képen látható modellnél
1.szín: narancssárga
2.szín: muskátlipiros
3.szín: püspöklila
4.szín: padlizsánlila
Az 1. és 4. színekből van szükség nagyobb mennyiségre, a 2. és 3. színből az alább olvasható méretben (1-3 éves totyogó) csak néhány deka fonalra volt szükség, az 1. és 4. színből is elég volt egy gombolyag.
A sál hosszanti irányban készül, a narancssárga csík felezővonalánál található a kezdő láncszemsor. Onnan indulva körben haladunk és növeljük a sál szélességét. ezzel együtt valamennyire nő még a sál hossza is. A minta természetéből következik, hogy bármilyen hosszúságú láncszemsorral kezdhetünk, így bébitől a felnőtt méretig bármilyen sálat készíthetünk. A felhasznált fonalmennyiség természetesen ehhez igazodik.
1. sor:
Az 1. színből 129 láncszemes kezdősort horgolunk. A láncszemek legyenek lazák – ettől függ, hogy a végén a sál szépen kifekszik-e vagy középen összeráncosodik. (Ha szorosan horgolsz, inkább horgold a kezdő láncszemsort egy féllel nagyobb tűvel, mint a többit. Szintén jó megoldás lehet, ha az „alapozó rövidpálcás sor” technikát használod.) 2. sor:
Még mindig az 1. színnel 3 lsz magasítás (megfelel egy erhp-nak), 127 erhp, a következő szembe 7 erhp. A kezdő lszsor másik oldalán folytatva az utolsó szemig minden szembe 1 erhp, az utolsó szembe (ahol a 3-lsz-es magasítás van) még 6 erhp. A sort összekapcsoljuk hamispálcával, csatlakoztatjuk a 2. színt, majd az első szín szálvégét levágjuk, megcsomózzuk.
(Alternatív megoldás, ha nem 129 szemre kezdjük: a kezdő láncszemsor két végén lévő szembe 7-7 erhp kerül, s a kettő közötti részen minden szembe 1-1 erhp. Az összszemszám a két vége között értelemszerűen akkor nem 127 lesz, hanem több.)
Most a képen látható narancssárga csík van kész.
3. sor:
1 lsz magasítás, 3 lsz – az előző sor két szemét átugorjuk, a 3. szembe rp. Ezt ismételjük a kör végéig. A kanyaroknál is marad ez a szemszám, de figyeljünk, hogy ott legyenek valamivel lazábbak a láncszemek. (ez nagyon fontos, ellenkező esetben a sál kunkorodni fog a sarkoknál, ami ugyan nem tragédia, de ha megy szebben, miért ne.) A kör végén a magasító láncszemhez hamispálcával kapcsoljuk az utolsó szemet, majd elvarrjuk a szálat.
(A 129 szemes kezdésnél pontosan kijönnek a kétláncszemes kihagyások. Ha egy másik kezdő szemszámnál nem jön ki pontosan, akkor hagyjunk ki nyugodtan 3 lsz-et az utolsóismétlésnél vagy ha szebben kifekszik, akkor oktassunk be két kisebb közös mintaegységet az íves résznél. A következő sorban ki fog egyenlítődni az esetleges szabálytalanság.)
(in progress)
4. sor:
Csatlakoztatjuk a 3. színt az egyik láncszemívbe. (nem a rp-ba!) 3 lsz magasítás (egy erhp helyett), 1 erhp, 1 lsz, 2 erhp az első ívbe. A többi ívbe 2 erhp, 1 lsz, 2 erhp. ezt horgoljuk a kör végéig. Hamispálcával kapcsoljuk a3 magasított lszhez a kör utolsó pálcáját. A fonalat elvarrjuk és elvágjuk.
5. sor:
Csatlakoztatjuk a 4. színt egy egyláncszemes közbe. 2 lsz magasítás, 1 erhfp, 2 lsz. A következő lszközbe és aztán végig a kör végéig:2 erhfp, 2 lsz. A kör végén hamispálcával kapcsoljuk az utolsó pálcát a magasító 2. lsz-be a kör elején. A fonalat elvarrjuk és elvágjuk.
6. sor:
Újra a 3. színt csatlakoztatjuk, mégpedig az egyik erhfp-k közötti lszközbe. Mindegyik ilyen láncszemívbe kagylómintát horgolunk: 1 rp, 1 erhfp, 1 erhp, 1 erhfp, 1 rp. A végén hamispálcával kapcsoljuk a kört, majd elvarrjuk és levágjuk a szálat.
Eldolgozzuk az összes kilógó szálat, a kész sálat pedig blokkoljuk vagy gőzölés közben formára igazítjuk, miközben figyelünk arra, hogy az íves szélek is szépen kifeküdjenek.
Rövidítések:
lsz: láncszem (chain)
erhp: egyráhajtásos pálca (double cr)
erhfp: egyráhajtásos félpálca (half double cr)
rp: rövidpálca (single cr)
Természetesen más fonalból is meghorgolható, egy bambuszos változatot például kifejezetten tervezek is még készíteni, de persze az nem fonalfalás lesz.
Jó horgolást kívánok ehhez a kétestés projekthez, s előre is köszönöm, ha a horgolás tapasztalatait és az elkészült projektek linkjét megosztjátok kommentben.
Korántsem biztos, hogy a technika velem van ezután, de tény, hogy keményen küzdöttünk az elmúlt napokban. Egyébként még csak döntetlenre állunk, további körök következnek, de úgy tűnik, néha újra tud és hajlandó képeket kezelni a masina. Én pedig kihasználom az aktuális jókedvét és simulékonyságát, ki tudja, mikor lesz újra ilyen jó passzban. Szóval ismét egy projekt még a nyárról: júniusban kezdtem, augusztus elején fejeztem be, és már alig vártam, hogy rossz idő legyen és hordhassam.
Van az a türkiz, amilyen a tenger napsütésben – ez az a szín, ami valahogy a fonalgyártókat érthetetlen módon nem ihleti meg. Lehet kapni ezt a színt pamutból meg akrilból és akkor itt nagyjából meg is áll a választék. Ezért is örültem annyira, amikor nyáron Berlinben megláttam ezt a Katia Darling fonalat. Ugyan nem teljesen tengertürkiz, de legalább itt-ott. Azonnal el kellett kezdenem horgolni belőle valamit, és mert minta nem volt nálam, maradt az SBS, ami már fejből is megy. Hanyadik is? Már nem is számolom.
