Eredetileg ez a sapka karácsonyi ajándék lett volna az egyik tesómnak, csak éppen a család férfistylistja azt mondta, hogy nem, ezek nem a célszemély színei és amúgy is túl nőies a minta. Szerintem mondjuk uniszex, de ebben a kérdésben mégis adni kell egy férfi véleményére, úgyhogy kineveztem a cuccot futósapkának magam számára. A futósapka amúgy kényes téma. Én polárba ugyan nem dunsztolom a saját fejem, izzadok eléggé futás közben, nem kell még plusz műanyagba csomagolódni. De azért legyen valamennyire cool is a cucc, horgolt virágos romantika meg beretfazon eleve kizárt.
Magam is csodálkozom, de sikerült eltalálnom az ideális fogyasztást és ezzel együtt az ideális fejrepasszoló formát. A fonal egyébként GGH Joker, bámulatos színekben létezik, úgyhogy a közeli fonalboltba lépve rögtön mantráznom kell, hogy ne vígy minket kísértésbe. Néha hatásos az ima, néha nem. És mert december 24-én délelőtt az idő olyan volt, mint tavaly április végén, gyorsan fel is avattam egy röpkocogással az új holmit. Tisztára úgy néz ki, mintha szándékosan passzolna a szín a dzsekimhez, pedig dehogy.
Régóta gyönyörködöm már a Cameo kendőben, de most jött el az ideje, hogy tényleg megkössem. A fonalakat még vagy egy évvel ezelőtt vettem Hildesheimban a kedvenc fonalboltomban (a konferenciaturizmus mellékhatása), GGH Baby Alpaca. Bámulatos puha már a gombolyagban is, aztán megkötve még ezt is űbereli.
Ahogy egyre hosszabbak a sorok, egyre kevésbé látszik, hogy haladok. Egy este nagyjából két csíkra elég, legfeljebb háromra, úgyhogy ez a projekt még biztosan áthúzódik 2014-re.
Köszönöm, hogy olyan sokan velem játszottatok a freeform nyakmelegítőért, s külön köszönöm a kedves hozzászólásokat! Amint látjátok, a sütőtökfödő sapit hívtuk segítségül a sorsoláshoz, a szerencse kezének megszemélyesítője pedig D. Dóra második osztályos tanuló, jelenleg Menetrend Szerinti Karácsonyi Beteg volt. Jól megkeverte a kis cetliket, jól elfordult, hogy ne lássa, ki akad a kezébe. A nyertes cetlin álló név: Emma! Szeretettel gratulálok Neked, Emma, s kérlek, írd meg a teljes neved, postacímed a david.zs.adel(kukac)gmail(pont)com címre! Mivel az elsőnek kihúzott nyertes eddig nem jelentkezett és sajnos megtalálni sem tudtam, újra sorsoltam: F. Ginának kedvezett a szerencse. Gratulálok 🙂
Mindannyiótoknak kívánok boldog karácsonyt, finomságokat az asztalra, minél vidámabb családi találkozásokat, az utazóknak baleset- és stresszmentes vonatozás-buszozást-autózást! Legközelebb szerdán jelentkezem a WIPszerdával, addig is meghitt ünneplést Nektek!
Hogy eddig teljesen hiányzott a rendszeresség a blogból? Sosem tudhatta az ember, mikor érdemes benézni, kétnaponta vagy épp kéthetente? Igen, bevallom, a rendszeresség az élet egyetlen területén sem erősségem. Ami egyedül biztos: fonalazni nagyjából minden nap, de legalábbis minden másnap szoktam. Leginkább elkezdeni és folytatni, a befejezést inkább ne említsük, bár igyekszem fejlődni. Hogy a közbülső stádiumokról se maradjatok le, s hogy megtegyem az első lépést a rendszeresség felé, elindítom a WIPszerda sorozatot: minden szerdán mutatok egy épp folyamatban lévő fonalas projektet. Na jó, fogalmazzunk kicsit engedékenyebben arra az esetre, ha valami mégis megakadályozna: majdnem minden szerdán.
Az első apropóját az adta, hogy a Barkába épp most érkeztek új tweed fonalak. Ez nem onnan van, hanem valamelyik németországi utamról, viszont ha most fonalas körökben majdnem mindenki tweed-lázban ég, akkor miért ne ez legyen az első WIPszerdás téma? SBS – hála a Kikötős lányoknak, akik meggyőztek arról, hogy igenis szép és ne keressek más mintát. Amúgy igazuk van, ahogy egyre nő a kendő, egyre jobban tetszik.
A 2013-as év nem volt épp zökkenőmentes itt, a blogon. Technikai szünetek és egyéb válságok is fennakadást okoztak, meg amúgy is, egyre többen mondják, hogy a blogok kora leáldozott, nincs idő olvasni, kommentelni meg pláne. A Facebook gyorsaságáé a jövő, bár lehet, hogy már az is ósdi és jön valami új. Csoda, hogy még mindig itt vagytok és olvastok. Hogyan is köszönhetném meg ezt az egész éves figyelmet és az inspiráló visszajelzéseket, ha nem egy játékkal? Egy freeform horgolt-kötött nyakmelegítőt (vagy vállmelegítőt?) készítettem csupa tüzes-vidám színből. Fogadjátok szeretettel!
Ami legjobban tetszik nekem ebben a nyakmelegítőben, hogy nincs eleje meg háta, bárhogy fordítva hordható és jól működik és akár minden nap másképp néz ki. Remélem, nektek is tetszik!
A játékban mindenki részt vehet, akinek van EU-n belüli postacíme (elkerülendő a vámproblémákat). Csak hagyjatok egy megjegyzést itt, a bejegyzés alatt december 22. éjfélig, s máris részt vehettek a sorsolásban. Aki megosztja a bejegyzés linkjét, szerez magának még egy plusz esélyt (ezt is írjátok meg kommentben.) Sorsolás és eredményhirdetés dec. 23-án lesz, hogy karácsony után rögvest postázhassam a nyereményt.
A tökéletes mézes idén is elkészült, ami viszont új, hogy cukormázzal díszítettük mazsola, dió és szórógyöngy helyett. Polcz Alaine receptje elsőre meredeknek tűnt: 1 tojásfehérjére 30 deka porcukor és két csepp ecet – de be kellett látnom, hogy igaza volt, az állag tökéletes, hamar szárad, nem kenődik, nem törik és még kezdők is szépen tudnak vele dolgozni. És miután megírókáztunk vagy 5 tepsi mézeskalácsot, a fél adag mázat még odaadtuk az egyik vendégnek, díszítse ki ő is az otthoni sütiket – egyszóval kiadós az adag, csak azonnal fel kell használni.
És a fűszerek illatával meg a sütiszaggatással a karácsonyi hangulat is megérkezett – még pont időben. A következő ez a holland fűszeres keksz lesz, aztán meg kísérletet teszek egy újabb fahéjas csillag recepttel. Kellemes hétvégi készülődést Nektek!
…regényt tudnék írni, de most a lényegre szorítkozom. A tökéletes mézes tésztája két perce pihen a hűtőben, holnap jönnek gyerekek a mézeskalácsbulira. Nem sejtettem volna, de ebben az egészben a legnehezebb a szódabikarbóna beszerzése volt. Mert miért is lenne ott a hiperszuperben, ahova tematikusan tartozik, a sütőpornál és egyéb cukrászhozzávalókál. Nem, kérem, a szódabikarbóna helye a pizzafűszer mellett van, közös nevező a Kotányi márkanév. (A link egyébként egész izgalmas, közép-európai történelem zanzásítva) A nemhiperben meg egyáltalán nincs – hát nem ismerik ezek az osztrákok a mézeskalácsot? Na de a lényeg, hogy a tészta a hűtőben, és tudom, hogy ha nem lenne holnap a sütőbuli, akkor ma este se lett volna különösebb motivációm a begyúrásra. Már figyelem magamon, hogy gyanakodva ébredek és gyanakodva figyelem napközben a telefont, mikor hívnak az iskolából vagy az oviból, hogy itt van, elkezdődött a Menetrendszerű Karácsonyi Betegség. Tegnap, amikor a furulyakoncert után Do egyik osztálytársa elkezdett sugárban hányni, már-már elkapott a megkönnyebbülés, hogy igen, itt van, már tudom, mivel töltjük a karácsonyt idén. De nem, egyelőre semmi. Azért a biztonság kedvéért ma megettem egy kiskanálnyi wasabipasztát, ittam egy kólát és egy gyomorkeserűt, amikor Közelebbről Nem Körülírható Érzés fogott el gyomortájon. A gyerekek még köszönik, jól vannak, a wasabit nem szeretik, gyomorkeserűt és kólát meg nem kapnak.
És hát visszanézve a két héttel ezelőtti listára, az jutott eszembe, hogy Aquinói Szent Tamás sok munkát megspórolhatott volna magának, ha nőnek születik és szül néhány gyereket. Mert minek is nevezhetnénk, ha nem istenbizonyítéknak, hogy például az említett listán az ádventi kalendárium ügy még a vártnál is egyszerűbben oldódott meg: november utolsó vasárnapján a gyerekek a templomban saját kezűleg állították össze az ádventi naptárjukat: 24 kis papírzacskó, mindegyikre számot ragasztottak, és berakták adott naphoz az adott ajándékot, csokit is, de mást is, szóval tényleg szuper és aztán itthon még szépen dobozba raktuk az egészet, ők meg boldogok. Amennyire látom, a meglepetés effektus így is megvan, hiszen fogalmuk nincs, hogy melyik napra melyik ajándék jut.
A szülinapi tortáról most inkább nem beszélnék, legyen elég az, hogy nem lett kerek (elfelejtettem, hogy a forma tönkrement és kidobtam, úgyhogy maradt az őzgerinc, amiben viszont nem sült át a tészta normálisan, de mindenki imádta engem leszámítva.) Kép nem készült róla, fedje a feledés jótékony fátyola a mű küllemét. Azért a szülinaposról igen, és szerintem ő egész jól sikerült.
Amin meg annyit emésztettem magam, hogy milyen anya az, aki a gyerek szülinapján szolgálati úton van (beosztott, hát milyen lenne), az is teljesen fölösleges volt. Így ugyanis két nappal előrehoztuk az ünneplést, mindezt elég spontán ahhoz, hogy Do nem tudott felkészülni rá. Ez nála konkrétan azt jelenti, hogy nem volt ideje túlpörgetni magát, aminek köszönhetően nem bőgte végig a saját szülinapját, mint tavaly meg tavalyelőtt. Tényleg jól sikerült, az ajándékról meg azt mondta, hogy az eddigi összes közül a legjobb, szóval tényleg tökéletes volt minden. Azt csak csendben jegyzem meg, hogy az ajándék egy beszélő játék volt, pedig nálunk ilyen elvből nincs, viszont az elveimet picit revideáltam és nem bántam meg. Majd még erről is lesz egy poszt, ha hozzájutok.
A pszichopatológia vizsgám nagyon emberbarát volt, a magyar iskola ügye meg spontán oldódott meg: mivel szolgálati úton voltam épp, csak utólag derült ki, hogy Apahajó elfelejtette ezt a programpontot, úgyhogy végül egy kellemes, stresszmentes napot töltöttek el együtt a gyerekekkel akkora mennyiségű édességgel (Café Landmann, amire egyébként irígykedek, de tényleg, meg karácsonyi vásár sütizéssel), hogy hazaérkezésem után a következő, nem tipikus párbeszéd hangzott el: Do: Anyuci, amúgy nagyon jól éreztük magunkat nélküled. K: Nem, nem is igaz! Én: Ó, hát ennek nagyon örülök, tényleg. K: Komolyan? Én: Mindig örülök, ha jól érzitek magatokat, akkor is, ha pont nem vagyok ott. K: Akkor jó, már azt hittem, hogy meg fogsz sértődni. Tényleg jól éreztük magunkat Apucival, mert rengeteg sütit ehettünk.
A furulyavizsga meg nemcsak azért volt jó, mert a tanárnő pontosan tudta, hogy egy vizsgán a gyerekek rémesen izgulnak, s ezért 3 mondatos köszöntés után rátértek a furulyázásra, hanem azért is, mert végre Do is látta, hogy az Old Mc Donald had a farm után is van még élet a furulyában, és hogy bőven érdemes tovább folytatni, akár még évekig is. (Mert amúgy épp váltani akart zongorára már, ugyanis unta a furulyát.)
És hogy még visszatérjek egy kicsit az étkezéshez: a gondviselés számlájára írom azt is, hogy az egész novemberi rettentő fura allergiás dolgaim mostanra többnyire megszűntek, és már semmi akadálya nincs, hogy a régi szokásoknak megfelelően a 30 perces sajtfondü kerüljön az asztalra 24-én este, s ha minden igaz, még a mandulás habcsókból is ehetek majd.
A cipősdoboz is elkészült, épp ma adtam át valakinek, aki épp hazautazik hétvégén és 10 percre lakik majd a Nyugatitól; és az egész olyan szépen illeszkedett egymásba és alakult ki, hogy tényleg egészen megnyugodtam, hogy lesz itt karácsonyi hangulat, még ha kevesebb küldő dekorációval is, mint más években és ha még nem is álok sehogy az ajándékokkal.
Amúgy az ajándékok igazán izgalmasak. Az egyik gyerek varázspálcát kért, hogy azzal bármit elő tudjon varázsolni, amit szeretne kapni (Aquinói Szent Tamás veszett el benne, avagy e fiúból pap lesz, akárki meglássa), a másik meg zongorát, amit nemcsak anyagi okokból nem fog megkapni, hanem vándorcigány életmódunkból következően sem. Így aztán könnyen lehet, hogy rájönnek, hogy is áll a dolog az ajándékokkal. Még jó, hogy a Mikulásban még hisznek – hála a cégnek és a szolgálati útnak, hiszen így a Mikuláshoz tutira semmi közöm nem lehetett, még ha más gyerekek rebesgetik is ezt a dolgot.
Hát így állunk 12 nappal karácsony előtt, tökéletes mézestésztával a zsebünkben hűtőnkben.
Idén decemberben nem a karácsonyi hangulat kapott el, hanem egyből az év végi. Egyre gyakrabban kapom azon magam, hogy összesítek, visszatekintek, értékelek és tervezek. A tervek persze valószínűleg csak arra jók, hogy aztán valami egész más történjen, de ezért idén egyáltalán nem haragszom. Mert ott van például a jóga: nem terveztem, sőt, egész mást terveztem, aztán mégis úgy alakult, hogy ez lett a heti rendszeres mozgásformám. Ellentétben a futással ennél nem érvényes a kibúvó, hogy rossz az idő (túl meleg, túl hideg, esik, havazik) vagy hamar sötétedik. Bár már korábban is jógáztam időnként (főleg akkor, ha már anélkül nem tudtam volna megmozdulni a hátfájástól), de nem éreztem, hogy ez az a sport, amivel mi egymásnak teremtődtünk. Az elmúlt majdnem egy évben aztán kibontakozott a vonzalom :már előző nap örülök a nyújtásoknak és főleg az óra végi lazításnak, a kurzus napján pedig már reggel készülök arra a tényre, hogy délután négy után már nem ehetek. Jó esetben dobozban szállítható főtt ebéddel, rossz esetben csak lelkileg. Az ilyen rossz esetes napokon aztán megpróbálok jóga után még a szokásosnál is gyorsabban valami nem túl nehéz vacsorát varázsolni, például serpenyős gombát.
Egy adaghoz 3 fej csiperke és két tenyérnyi laskagombát, egy gerezd fokhagymát, 5-6 vastag karika cukkinit és egy fél kápiapaprikát felszeletelek. Olívaolajban kevergetve pirítom először a fokhagymát, aztán a paprikát, aztán a gombát, aztán a cukkinit téve a serpenyőbe – vigyázva, hogy még roppanós legyen a cukkini. A végén az egészet sózom, borsozom, egy kiskanál dijoni mustárral összekeverem és sok petrezselyemmel meghintem. Étvágytól függően kenyérrel vagy anélkül is finom, s pár szelet hegyi sajt sem árt meg neki, ha épp van otthon. Nagyjából 10 perc alatt elkészül.
Lázas készülődés folyik a boszorkánykonyhában: egy nyakmelegítő, egy Cameo, egy Amore, két nyári felső és a meglepetés freeform nyakas várja, hogy elérje végső méretét. (Ez utóbbi abszolút prioritást élvez és hamarosan kisorsolom az Anyahajó-olvasók között!) Ilyen nagyszabású projektek mellett nem árt néha egy-egy apróság, például egy sapka, mint a régi szép időkben.
A kívánságnak megfelelően kétféle zöldből készült. Most szándékosan torzítottam kicsit az árnyalatokon, hogy legyen valami meglepetésfator is, de azt elárulom, hogy a világosabb árnyalat épp az, ami szerintem a leendő tulajdonosnak a legeslegjobban áll. Ahoi fonalat használtam, ami 8-as tűs, ezzel érdemelte ki a Mammut becenevet.
A cipésznek lyukas a cipője elv nálam is érvényesül: bár rengeteg sálam, kendőm és sapkám van, a legritkábban van rajtam két összeillő színű, mintájú. Egyszerűen azért, mert a készítésnél nem az összeillés a szempont, hanem van egy fonalam vagy egy minta, ami tetszik és ez az elsődleges. Próbálom párosítgatni persze, néha sikerül is, de az inkább a véletlen műve. Ebből aztán elég – gondoltam magamban és miután meghorgoltam az alsó képen lévő sapkát, eldöntöttem, hogy egész kivételesen passzoló nyakmelegítőt is készítek hozzá. A gond csak annyi volt, hogy a minta, ami sapkának nagyon jól mutatott, valahogy nem volt annyira praktikus nyakmelegítőnek, ugyanis rettentően zabálta a fonalat, nekem meg korlátozott volt a készletem. Így aztán örültem, amikor azt a tippet kaptam, hogy a kötött seed-stich, avagy dupla rizskötés hasonló textúrát eredményez, viszont lényegesen fonaltakarékosabb. Egy darabig még próbálgattam mindenféle alternatív horgolásmintákat, aztán beláttam, hogy mégis a kötés lesz a legjobb.
Most aztán kötök, kötök egészen addig, amíg a gomblyuk helye el nem jön, aztán majd megkötöm életem első gomblyukát (avagy kihagyom a helyét), aztán újra kötök és kész. Remélem, Mikuláskor már hordhatom. Még a paraméterekről: A sapka a Be beanie c. könyvből van pici módosítással (ami a fonalválasztásból adódott), a fonal Lana Grossa Superbingo. A horgolótű méretére már nem emlékszem, a kötés 5-ös tűvel készül, a minta pedig a Debbie Bliss Kötőiskolából egy alapminta.
