Azt ígértem, hogy a következő három héten a WIPszerdában a Lily Magnolia tesztet mutatom majd, ahogy szép lassan haladok vele. Csalódást kell okoznom, mert a vártnál jóval gyorsabban haladok, a fonalnak már több, mint a felét elkötöttem, remélem, ez azt jelenti, hogy a mintának is. Ezeknél a minden sorban szaporítós mintáknál sosem tudom szemre eldönteni, hogy így van-e.
A minta Kutas-Keresztes Ágié, és a teszt után hamarosan megjelenik. A fonal pedig Ninától van, fantasztikusan gazdag szín, talán inkább az alsó kép adja vissza jobban az élénkséget, de a felsőn jobban látszik, hogy a zöldessárgán belül is mennyi minden árnyalat létezik. A fonal és a minta egyenként is nagyon tetszik, a kettő együtt tényleg a legideálisabb kapcsolat. És ha igaz, most még csavart mintát kötni is megtanulok. Jövő héten meglátjátok!
Ezt a kekszet akkor szoktam sütni, ha kávézós vendégeket várunk és annál több időm van készülni, mint lerobogni a pékségbe sütiért, annál viszont kevesebb, hogy kuglóffal kísértsem a sorsot. Szerintem elronthatatlan, kivéve, ha benn felejti az ember a sütőben és szénné ég. Attól lesz különleges, hogy a sima liszten kívül sózatlan mogyoró lisztjéből is készül. Néha lehet kapni készen is ilyet, de aprítógépben vagy kávédarálóban otthon is elkészíthető. 100 gramm mogyorót kell megőrölni egy adaghoz.
150 gramm puha vajat és 60 gramm porcukrot vagy nagyon finom sütőcukrot kikeverek kézi robotgéppel. Hozzáütök egy tojást és egy csipetnyi sót rászórok. Aztán apránként hozzáadom a mogyorólisztet és a robotgéppel – vagy ha úgy jobban esik, akkor fakanállal – belekeverem mind a 100 grammnyit. Aztán jön 250 gramm liszt, ez is apránként hozzákevergetve, így linzertészta állagú lesz az eredmény. A tésztát időmilliomosok kinyújthatják folpack között és szép formákkal kekszeket szaggathatnak belőle, akik pedig eleve mindig késésben vannak, egyszerűen rudat formáznak a tésztából és felszeletelik 1-1,5 centi vastag szeletekre. Sütőpapírral bélelt tepsiben 200 fokon kb. 15 perc alatt sül világosbarnára. (Ez az adag nekem két tepsinyi, tehát összesen fél órát kell a sütésre számítani.) A képen látható sütik felét olvasztott csokiba mártogattam, ami finom, de nem okvetlenül szükséges. További változatokat lehet létrehozni, ha csoki helyett cukormázzal díszítjük vagy ha vékonyabb kekszeket sütünk (rövidebb sütési idővel!) és kettesével összeragasztjuk lekvárral vagy nutellával. Kellemes hétvégét, jó nassolást Nektek!
Léteznek meglátni és megszeretni fonalak és minták, és ez a kendő példa arra, hogy mindkettő akár egyszerre is teljesülhet. A türkiz Malabrigo Baby Lace, gyakorlatilag nincs súlya, egy teniszlabdányi gombócka 400 méter. A türkiz amúgy egy nehéz szín, annyiféle lehet és ez itt a tökéletes kék-zöld keverési arány, nem csoda, hogy képtelen voltam otthagyni a boltban. Citront akartam kötni belőle, de ahhoz nekem túl vékonynak bizonyult. Aztán egy másik horgolt mintát próbáltam ki, az sem tetszett. De most megtaláltam az igazán jó mintát is, Annás Kicsi kendőjét. Pont kijön egy gombócból, érvényesül vele az enyhe színátmenet, ráadásul csukott szemmel is lehet horgolni, mégse erhp – mit kívánhat még a horgolószív?
Mindamellett tudom, hogy márciusra ez a kendő és az összes többi megkezdett dolog háttérbe fog szorulni, mivel tesztelem a Lily Magnoliát, azaz minden szabadidőmben ezt a kendőt fogom majd kötni amíg csak be nem fejezem. S ahogy a tempómat ismerem, bizonyosan kitart a hónap végéig. Ma kezdem, nagyon izgulok! Jövő héten már mutatom is, aztán majd azt követő héten és az azt követőn is, aztán ha igaz, már a kész kendővel jövök.
Februárban egyébként a sok UFO-gyilkos tervemet nem sikerült megvalósítanom, annyira beszippantott a Cameo, amit viszont tegnap fejeztem be. Hiába, nem minden tervezhető és legalább a hobbiban nem árt egy kis szabadság.
A február eddig nem volt túl termékeny hónap fonalas szempontból. Horgolótűt például egyáltalán nem vettem a kezembe, annyira lefoglaltak a második Cameo egyhangú sorai. A fonal persze gondoskodik változatosságról, mindig izgatottan figyelem, sikerül-e megúszni a pooling-ot (nem teljesen) meg azt is bőszen számolgatom, hogy még hány pikót kell túlélni, mire eljutok végre az izgalmas részhez, a csipkéhez. A csíkokat ezúttal kihagytam, a kék fonalat csak a szegélycsipkéhez fogom használni, s hogy azt milyen szélesre kötöm, majd menet közben döntöm el. A cirmos fonal Märchenhexe a Dawandáról, a tengerészkék pedig Regia zoknifonal.
Szerencsére nem tart örökké az az időszak, amikor a gyerekkel való nyaralás-telelés fő kérdése, hogy van-e a szállodában magasított szék az ebédlőben és biztosítanak-e bébiőrt. Egy hat- és egy nyolcévessel a programok tervezésében is lehet picit tovább menni, minthogy feltérképezzük és kipróbáljuk a város össze játszóterét. Sőt, az mostani salzburgi három nap alatt alig-alig kellett kompromisszumot kötnöm. Ha gyerek nélkül utaztunk volna, talán beiktattam volna még a Modern Művészetek Múzeumát és egy esti koncertet vagy színházat, de az első évek kulturális aszkézise után ez már üdítően kevés lemondás. A gyerekeket városnézésre motiválni persze nem lehet úgy, hogy “és akkor most mindent megnézünk, ami benne van az útikönyvben”. Ahogy múzeumlátogatásokkor is szoktam, most is böngészősdit játszottunk, csak épp 3D-ben. Ki talál több mesés lényt az utcákon? Ez a szempont szinte minden régi belvárosban bejön, a házak homlokzata tele van szárnyas oroszlánokkal, angyalokkal, egyszarvúkkal, ördögökkel és csontvázakkal.
A régi műemléki temetők is szépek tudnak lenni, és ha híres ember sírját is meg lehet nézni, akit mondjuk a gyerekek ismernek (jelen esetben Mozart feleségének sírját), akkor az külön izgalmas. Persze kikerülhetetlenül jön ilyenkor egy beszélgetés a halálról, de mikor legyen ilyenre idő, ha nem a nyaraláson-telelésen.
Időnként nemcsak mesebeli állatok, de fura emberi alakok is szembejönnek, azaz állnak, például ez a tengeri vadember.
S persze ne feledkezzünk el a modern művészetről sem, amelynek kapcsán elbeszélgethetünk arról is, vajon mi volt az alkotó célja azzal, hogy embernagyságú uborkaültetvényt helyezett a város kellős közepére.
Ahhoz azért még hideg volt, hogy az egész napot az utcán sétálva töltsük, de szerencsére gyerekbarát múzeumokban sincs hiány Salzburgban. A gyerekbarát jelen esetben nem azt jelenti, hogy a gyerek élvezi, a szülő meg unatkozik. A Haus der Natur akár egész napos program is lehetett volna, kár, hogy az elutazás napjára hagytuk. Bár a legcsalogatóbbnak a dinoszauruszos-őskövületes részt gondoltuk, igazából az akváriumrészleg vitt mindent. Csodaszép tengeri halakat, korallokat láttunk, én a magam részéről itt órákat tudtam volna tölteni. A kitömött állatok engem annyira nem hoztak lázba, annál inkább a különféle ásványok és féldrágakövek. A gyerekek azóta dél-amerikai utazásra gyűjtenek, mert a legszebb darabokat mind ott bányászták. Jutott egy részleg a mese- és mítoszbeli állatoknak is, úgymint jeti, vérfarkas, Tom és Jerry, sárkányok és társaik. Néhány szinten pedig mindenféle kísérleteket lehetett kipróbálni – mint a Csodák Palotájában. Két és fél óra után már többet nem bírtunk befogadni, meg a vonatunk is ment már, de ha máskor is eljövünk, akkor eleve úgy tervezzük, hogy a múzeumban ebédeljünk, tartsunk egy szünetet, hogy aztán a többi részleget is megnézhessük.
Voltunk még a játékmúzeumban is, ahol szerencsére nemcsak vitrinüveg mögött mutatták be a játékokat, hanem sok dolgot ki is lehetett próbálni. Golyópályák, hatalmas társasjátékok, babaházak, árnyszínház, nagyítóval felfedezhető miniatűrjátékok, ha pedig valaki meg akart pihenni, akkor a moziban aranyos rajzfilmeket is nézhetett. Persze Salzburgba még vissza kell menni egyszer, hiszen télen fele olyan szép, mint nyáron, amikor még a gnómok kertje is nyitva van.
Tudtátok, hogy a lovagok kedvenc étele a köleskása volt? Mióta ezt olvastuk ebben a könyvben, K. időről időre köleskását kér vacsorára a könyvben lévő recept alapján. Legutóbb elfogyott a köles, volt otthon viszont amaránt, ami egy csodagabona, legalább annyira jó, mint a siitakegomba vagy az Élet Vize citromlével. Egyetlen dolog van, ami kicsit fura benne, mégpedig az állaga. Pici golyócskák, amelyek a főzést követően is roppanósak maradnak. Nem épp kemények, de nem is puhák, mint mondjuk a rizs és nem is olyan krémes, mint a tejbegríz. Szokni kell, ennyi. Köles hiányában felkínáltam K. lovag úrnak, hogy esetleg amarántból is jó lesz-e a kása, és belement. De mert ez volt az első alkalom neki és nem akartam rögtön egy teljesen idegen roppanós állaggal elriasztani, készítettem egy beetetős változatot, az amarántot búzadarával kevertem.
3 deci tejben 4 púpos evőkanál amarántot tettem és lassú tűzön fedő alatt elkezdtem főzni. Ottmaradtam a közelében, mert egy idő után a legkisebb fokozaton is le kellett venni a fedőt, különben kifutott volna. Amikor az amaránt már majdnem teljesen megfőtt (nagyjából 15 perc elteltével), hozzátettem még 2 púpozott evőkanál búzadarát, 2 evőkanál barna cukrot és 1 teáskanál Kotányi mézesfűszert is. Kevergetés mellett pár perc alatt besűrűsödött a kása, ahogyan a gríz megdagadt. Egy másik száraz serpenyőben pirítottam gyorsan egy kis mandulaforgácsot, ezzel szórtam meg. A gyermek kért még kakaót is rá, hát legyen, de igazából anélkül is finom lett volna, karácsonyízű.
Az a jó hír, hogy ha szeretitek a kásákat meg érdekel benneteket az a fajta konyha, ami a gabonát, szénhidrátot és más efféléket nem kiáltja ki minden rossz okának, akkor végre találtok magyarul egy remek új blogot, Kicsi Vú 5elemes konyháját. Én már jó sok éve ismerem a TCM-et és részben követem is, de Kicsi Vú az elméletet rendszerezve is tanulta hozzá, szóval máris tudott újat mondani nekem. Olvassátok ti is, végül is egy olyan nemzet tapasztalatait foglalja össze a TCM, ahol az orvosnak csak addig fizettek, amíg a páciens egészséges volt.
Szeretnétek tudni, melyik a blog legolvasottabb bejegyzése? Semmi köze a horgoláshoz, még csak nem is valami recept, hanem az az ötlet, hogyan lehet lányoknak farmernadrágot foltozni. Ez azért megnyugtat, ezek szerint nem vagyok egyedül a problémával, hogy átlag három hétig tart egy farmer a gyerekeken. A családi költségvetésünkben a lakhatás, napközi-tandíj-ovis díj-zenetanulás, valamint az élelmiszer után rögtön a szakadt ruhák pótlása áll mint negyedik legnagyobb kiadás.
A kereskedelmi forgalomban kapható farmerfoltok sokaságát próbáltam ki eddig, hogy édes kis hímnemű hatévesünk (ez egy vicces verzió, úgyhogy megéri kattintani) nadrágjait is újra hordhatóvá tegyem, de eddig egy mosásállót sem találtam, a szűk szárakban pedig elég nehézkesen ment a varrogatás a két vastag farmerrétegen keresztül. Most viszont megláttam egy új modellt, és első pillantásra tudtam, hogy… na szóval rögtön megvettem egy párat próbaképp.
Ez is rávasalható, de vannak rajta lukak is szép egyenletesen elosztva, így a szűk szár és a két vastag réteg közül az egyik nehezítés eltűnik és rögtön nagyobb kedvem van leülni öltögetni. Most épp megint lánynadrágot foltoztam, ez volt kéznél, de itt már el tudom képzelni, hogy fiús színű hímzőcérnát használva lehet fiúnadrághoz is használni. Egyszerű fércöltéssel dolgoztam egyébként, először az egyik, majd a közökben a másik színnel, csak hogy ne legyen olyan unalmas. Hát ilyenek miatt nem kötöttem-horgoltam már napok óta, meg mert már 4 hete orvososdit meg kényszer-homeschoolingot játszunk. S hogy ez a késznek tűnő nadrág miért WIP? Mert még négy farmer várakozik foltra, úgyhogy egy darabig lesz mivel elfoglalni magam.
Az elmúlt héten eléggé elvesztettem a kontrollt a hűtő tartalma felett, először vendégeink voltak, aztán elutaztunk, de a vendégek maradtak, aztán hazajöttünk, de még nem volt idő normálisan bevásárolni. A hűtő majdnem üres volt, találtam viszont némi szikkadt sóskiflit és kenyeret, amit egyrészt sajnáltam volna kidobni, másrészt meg valamit mégis kellett enni, így improvizáltam ezt a kenyérfelfújtat, a bundás kenyér picit egészségesebb változatát.
A két nagyobb sóskiflit és még egy szelet kenyeret felszeleteltem. Mivel jóindulattal szikkadtnak lehetett nevezni, reálisan meg kőkeménynek, fűrészfogú kést használtam, ez kábé a legrafináltabb részlet a receptben. Beáztattam tejbe pár percre, nem fedte el a tej a kenyereket, csak megkevertem párszor a tálban, hogy mindenhova jusson egy kicsi. Egy másik tálban felvertem két tojást, majd hozzákevertem még kb. 1 deci tejszínt (tejjel is helyettesíthető), sóztam, borsoztam. A kenyereket és a még fel nem szívott tejet tűzálló tálba tettem, egyenletesen elosztottam a tetején a tojásos keveréket. Volt még egy fél cukkini, azt karikákra vágtam és szintén elosztottam a tetején. Pár helyre kevés fetát is kanalaztam, majd betoltam a sütőbe 200 fokra és addig sütöttem, amíg jó illata és kellemes színe nem lett (15-20 perc). A család kissé szkeptikusan fogadta, de aztán alig jutott nekem.
Több zöldséggel persze még jobb, nyáron paradicsommal az álmok netovábbja lenne, ha ehetnék, meg lehet a különféle sajtfajtákkal variálni, de most igazából az volt a legfontosabb, hogy a nem sok otthon lévő alapanyagból meleg és finom vacsora legyen. Hát lett.
Írtam én már erről a nyakmelegítőről, de akkoriban még úgy volt, hogy magamnak kötöm és csodaszép észt fagombokat fog kapni. Ahogy azt Móricka elképzeli! Sikeresen haladtam a gomblyukig, lámpalázzal, de végül még ez a kihívás is sikeresen megoldódott. Csak éppen arra nem gondoltam, hogy az ember a gombot nem a sál szegélyére varrja fel, hanem mondjuk 2-3 centivel beljebb. Na, pont ez a 2-3 centi választja ez a sálacskát attól, hogy jó legyen rám. Így aztán elkészült egy olyan nyaksi, aminek a hossza Do mérete, a szélessége meg inkább felnőtt. Ez az én formám. Visszabontani persze lehetne, na de ott még nem tartok tudásban, hogy leláncolást vissza tudjak szedni, pláne, ha rizsmintával dolgoztam. Így aztán nagyon örültem, amikor Do azonnal lecsapott a cuccra. Neki éppen jó lett volna a festetlen fa gombokkal is, de szerintem azért az picit túl komoly egy nyolcévesnek, úgyhogy végül ezek a színes drazsék lettek a befutók. Évekkel ezelőtti röltexes beszerzés.
És hogy hozzáillő sapka is legyen neki, meghorgoltam még egyszer a saját sapkám kicsinyített változatát. (Eredeti minta a Be beanie! c füzetből való, csak épp más tűvel, más fonalvastagsággal, emiatt más szaporításokkal.) Most sikerült a megfelelő fejre simulós fazont is elkapnom. A bojtba türkizt is kevertem, passzoljon a kabátjához. Fonal: Lana Grossa Superbingo, sapka 7-es tű, nyaksi 5-ös tű.
p.s: Panaszom, hogy nincs összeillő sapkám és nyakmelegítőm, végül megoldódott, a tavaly decemberi nyakmelegítő csereberén ugyanis egy tökéletesen passzoló padlizsánszínű kendőt kaptam Tóth Krisztinától. Nézzétek, milyen szép!
Az igazán jó mintákat nem lehet abbahagyni, folytatásért kiáltanak. Ilyen volt az SBS a horgolt kendők között, és most úgy látszik, ilyen a Cameo is. Már kötés közben többször azon kaptam magam, hogy újabb és újabb színkombinációkat képzelek el, gondolatban végigleltározom a fonalaimat, melyik lenne jó egy következő változathoz és kinek kötném meg. Amikor pedig megérkezett ez a csodaszép cirmos fonal, nem is volt kérdés, hogy azonnal el kell kezdenem a második Cameo-t is. Még nem tudom, hogy milyen lesz a csíkozás, egyáltalán lesz-e. Ha elég nagy kendő jön ki a gombolyagból csíkok nélkül, akkor egyszerűen így marad. Ha nem, akkor még körül kell néznem megfelelő vastagságú narancssárga, királykék vagy élénkzöld fonalak között. De mert az éves célom a készletek apasztása, nem pedig feltöltése, egyelőre kivárok. Azt is tervezem, hogy hamarabb kezdem el a csipkés szegélyt, mert azt annyira élvezetes volt kötni.
Ha jövő szerdán véletlenül kimaradna a WIPszerda, akkor azt tudjátok be egy fenyegető vizsgámnak, ami miatt eltiltottam magam a fonalaktól, meg egy elég nagyszabású vendégjárásnak – de legkésőbb két hét múlva újra jelentkezem a februári terveimmel.
