Három gombóc Barka Esti meséhez kerestem feladatot, és szentül elhatároztam, hogy az SBS nem játszik. A Thistle & Beads még túl friss élmény volt ahhoz, hogy újra kezdjem – ezzel egészen e hétig fogok tudni várni, mert én igazán türelmes ember vagyok. A Staccato mintáját igazából az anyanyelvi nevelésnek köszönhetem, ugyanis Do szombati magyar iskolája vészesen közel van ahhoz a könyvesbolthoz, ahol nagyjából húszféle kötős-horgolós magazin kapható. Elővigyázatosságból már csak ritkán engedem meg magamnak, hogy bemenjek, viszont ezúttal valaki másnak ígértem egy – teljesen más témájú – magazint, tehát nem volt választásom, ez igazán belátható. A nyelvtanulós újságokhoz viszont egy szűk folyosó vezet, amelynek egyik oldalán egyszer csak ott volt egy eddig általam nem ismert magazin, az Inside Crochet. Most őszintén, ilyen körülmények között ki tudna ellenállni és nem belelapozni? És ha már belelapozott és meglátta ezt a kendőmintát, ki tudná szenvtelenül visszahelyezni a polcra? Na ugye. Hát így alakult, hogy megtaláltam az új fejbőlhorgolós projektet.
Tavaly vettem egy igazán különleges ruhát. Tőlem szokatlan módon csak úgy tobzódik a színekben, barackszín, narancssárga, padlizsánlila és fukszia, és bár a fukszia nem az én színem, azért ahol a ruhán van, ott még nem is sápaszt. Jó a fazon, minden tökéletes, csak éppen az esemény, amin fel szerettem volna venni, az első olyan nap volt áprilisban, amikor picit kisütött a nap. Előtte héten még esett a hó, szóval bármennyire szerettem volna felvenni ezt a minden szempontból tökéletes ruhát, végül az időjárásra való tekintettel mást választottam. Persze ha már meglett volna ez a most készült nagykendő, akkor talán még nem is fáztam volna az ujjatlan ruhában. Késő bánat, ráadásul azóta két ruhaméretet fogytam, szóval még csak össze se tudom hozni a kendőt meg a ruhát, pedig nagyon is egymásnak lettek teremtve. Egyelőre gondolkozom, hogy szabóhoz vigyem vagy kezdjek el sütit zabálni. A lényeg – ilyen lett az új kendőm:
Mindenféle háttérinformációt már megírtam és linkeltem itt. Ami még fontos: 125 gramm zoknifonalat használtam a 35 sor+szegély változathoz és bár akkor is érdemes nekikezdeni, ha csak 100 grammos gombóc áll rendelkezésünkre, azért nekem most nagyon jól esett, hogy kivételesen egész hátat takaró kendőm lett. Teljesen elégedett vagyok a végeredménnyel és egész biztos, hogy meghorgolom még ezt a mintát.
A Pay it forward játék már évekkel ezelőtt is körözött a blogvilágban, és most új változatban a FB kötős köreiben is megjelent. Az eredeti ötlet szerint a világ sokkal jobb hely lehet, ha minden ember önzetlenül segít három másik embernek és őket is megkéri, hogy cserébe segítsenek három embernek. Csak úgy terjed fék nélkül a jóság – már ha mindenki szót fogad. Sajnos már az a film, amiből az eredeti ötlet jön, arra példa, hogy a jó szándék nem mindig ér célt, ráadásul irritál is egy csomó embert, a dolog vége meg még akkor sem pozitív, ha az ügy híres lesz és a maga módján elterjed. A mi kötős változatunk viszont egyelőre csak pozitív, 100% árnyoldal nélküli, olyan jól átgondolta a szabályokat Barka-Gabi. Mondjuk önzetlenségről szó sincs- kivéve az első játékost -, inkább láncszerű viszonzásról. Valaki felajánl egy sk kötött-horgolt vagy más technikával készült tárgyat. Esetleg hagy néhány opciót szabadon: két mintából lehet választani vagy szabadon választható a szín. Akinek az ajánlat tetszik, lecsaphat rá, cserébe pedig bizonyos időn belül neki is felajánlást kell tenni, amire majd valaki lecsap, aki szintén felajánl és így tovább. Három hónapunk van az ajándék elkészítésére, s egyszerre mindenki csak egy felajánlással lehet játékban. Amikor először megláttam a játékmeghívást, azonnal elraktam a fejem “tök jó, de van elég dolgom” feliratú dobozába. Itt is porosodott majdnem 48 órát, aztán megláttam egy szivárványszínű zoknit, amire egyszerűen muszáj volt lecsapnom. Ennyit az elhatározásokról. Cserébe egy kendőt ajánlottam, és utólag döbbentem rá, hogy túl sok szabadságot nem adtam a játékostársaknak, megmondtam a kendő nevét és a fonal színét is. Mentségemre szóljon, hogy január elején, amikor fellistáztam a 2014-ben elkötendő fonalaimat, feltűnően sokan felajánlották, hogy ha helyhiányban szenvednék, nyugodtan postázhatom nekik a fonalat. Szóval úgy voltam vele, hogy felajánlom ezt, aztán ha nem csap le rá senki 3 napon belül, akkor úgyis ki kell találnom valami mást. Erre azonban nem került sor, mert nagyjából két és fél perccel a felajánlás posztolása után már volt rá jelentkező. Pár napot még pihentettem a kezem, aztán felszedtem a szemeket, hogy mihamarabb kész legyek és újra lecsaphassak valami remek ajándékra. Hogy akkor mit fogok felajánlani, az már most is nagyjából megvan fejben. Tényleg, van egy kis függőség-effektus ebben a játékban.
És akkor mielőtt reklamálnátok, hogy túl sok a rizsa, jöjjön egy kép is
A minta már ismerősnek tűnhet, akinek pedig nem, lapozzon vissza párat és azonnal rájön. A fonal kézzel festett zoknifonal Pandora66-tól, a Dawandáról. Remélem, a képen nagyjából sikerült elkapni, milyen izgalmasan vált időnként narancssárgába és lilába a pink és milyen finomak az átmenetek.
Végre egy projekt, aminél nem fordult meg a fejemben, hogy vissza kellene bontani! A mintát ugyan nem teljesen hűen követtem, mert a gyöngyözés nagyon nem az én világom, de azért rá lehet ismerni szerintem. A fonal Soft Rainbow zoknifonal, valahol a határon a narancssárga és a barackrózsaszín között. Még a szegély utolsó sora következik, s aztán máris irány a ruhásszekrényem kendős polca. Apropó, kinek van több kötött-horgolt kendője a szekrényben, mint felsője? Nálam már ez a helyzet, hiába, a szenvedély elveszi az eszet.
És akkor ahogy ígértem, itt a kész Lily Magnolia kendő, épp a liliomfa virágzásával egyszerre. A minta egyelőre nem publikus, de hamarosan – s akkor még majd külön szólok is. Addig is kutassátok át a fonalkészleteket, hogy mire megjelenik a minta, már tudjátok, miből készítitek! Néhány kép a részletekről:
Az egyszerű lila pulcsit is tavasziassá varázsolja.
És itt látszik, hogy milyen szépen játszik rajta a fény. A képen az S-es kendő van, ami nekem sem kicsi, gyereknek pedig kifejezetten beburkolózós méret.
Persze fogalmazhatok pozitívabban is, és akkor nevezzük az őszinteség havának. Mivel a Lily Magnoliával olyan gyorsan végeztem, gondoltam, hogy két korábban elkezdett projektnek szentelem a márciusból fennmaradt két hetet. Az egyik már majdnem készen van/volt: Kristin Omdahl Persepolis topja.
Az elől lévő virágok nélkül terveztem meghorgolni Drops Cotton Viskose sötétpiros színből. Leginkább technikailag izgatott a projekt, mivel az eleje és a háta úgy készül, hogy az egyik csücskénél kezd az ember kétoldalt szaporítani, majd aztán az átlónál szintén kétoldalt fogyasztás jön. Nagyon jól is működött, könnyen megy az egész, csak az a gond, hogy nálam a horgolás-kötés szorossága illetve lazasága teljesen hangulatfüggő. Így aztán lett egy A méretű eleje és egy B méretű háta, pedig pontosan ugyanannyi sorból áll a kettő. A technikából adódóan nem lehet a hibát javítani másképp, mint újra kezdeni az egészet. Lehet, hogy fél éve még így döntöttem volna, de az elmúlt hónapokban annyira átszoktam a kötésre és annyi mintát néztem már ki, hogy egy horgolt top újrakezdése most valahogy nem hoz lázba. Ugyan még nem bontottam vissza, de szerintem csak idő kérdése. Azért előtte még bogarászok egy kicsit, mi mindent készítettek mások ebből az egyébként nagyon szép és különleges fonalból.
A másik kudarcom – őszinte szembesülésem – az Amore kendő volt, amelyet bordó Esti meséből nemkötöttem már nyár óta. Bármennyire nem nehéz, valahogy nem tudtam koncentrálni rá, folyton elszámoltam. Azzal kezdtem, hogy a huszonvalahanyadik sornál visszabontottam az egészet, aztán újrakezdtem és szintén a 30. sor körül jött egy kavar. Elvileg stimmelt a szemszám, valahogy mégsem jött ki a minta. Visszabontottam egyszer-kétszer-háromszor és amikor még mindig nem láttam, hol a hiba, csak azt, hogy valami nagyon nem stimmel, akkor újra visszabontottam az egészet. Még biztos nekirugaszkodom valamikor, mert a kendő maga tetszik és a minta is jól van leírva, de valahogy nem voltam most erre ráhangolódva. A fonal sorsa még sokesélyes, gyűjtögetem a szóba jöhető kendőket, de ennél is inkább kötésben gondolkozom.
Azért hogy egyértelműen pozitív hír is jusson mára: a héten megérkeztek a Muzsi-féle fonalaim, csodás barackszín-narancssárga árnyalatban, és már amennyire bármi biztos lehet az életben, úgy biztos, hogy a megfelelő projekt is megvan hozzá, a Thistle & Beads Shawl – gyöngyök nélkül. Valahogy nem szeretem csicsázni, ami amúgy is szép, most attól egészen eltekintve, hogy böködjön feles tűkkel gyöngyökbe, akinek kétannya van.
Emellett beneveztem a Pay it forward játékba, úgyhogy a következő három hónapon belül még egyszer megkötöm a Lily Magnoliát ebből a pink fonalból, már előre örülök neki, annyira élvezetes volt ez a minta.
Készül még ez meg az, de sok a bizonytalanság bennem: jó-e a fonal-minta páros, csíkozás ezzel vagy azzal a színnel, hordanám-e, szeretném-e vagy bontsak inkább idejekorán? Na jó, ígérem, hamarosan kikecmergek a bizonytalakodós krízisemből és mutatok valamit, amit nem ítéltem bontásra.
A WIPszerda sorozat persze kétarcú: egyrészt jó, hogy nincs nyomás rajtam, hogy hetente többször valami befejezettkötést-horgolást hozzak. Nem lenne életszerű, annyi a nyüzsi mostanában, s egyébként is, a kötés sokkal lassabban megy, mint a horgolás és kevesebb a kész darab. Másrészt viszont idejét sem tudom, mikor mutattam kész kötést, horgolásról nem is beszélek, pedig tényleg szinte minden nap szöszölök valamivel.
Ma végre tudok olyat is mutatni, ami nem WIP meg nem is UFO, hanem egy teljesen kész kendő blokkolva, eltisztázva. A múltkori Cameo után nem bírtam leállni és rögtön belekezdtem egy másikba.
Az eredeti mintától több ponton eltér. Nem csíkos – úgy gondoltam, hogy a fonal elég cirmos ahhoz, hogy ne bírja el a plusz csíkokat. Aztán kevesebb sor is, mint kellene, bár szerintem így is bőven elég nagy. A szegélycsipke is keskenyebb, nekem ez a méret tűnik arányosnak a kendő egészéhez képest. A pikós leláncolás helyett egyszerűt választottam, kíváncsi voltam, hogy így milyen és végül elégedett vagyok, letisztultabb pikók nélkül és úgy egészében nagyon harmonikusnak látom a kendőt. A színe egyébként nem ennyire élénk és valamivel sötétebb, a cirmok miatt mégsem komor. Ha minden igaz, anyukámé lesz, már abban az esetben, ha készen is tetszik majd neki.
A minta innen, a fonal Duett Sockenwolle “Märchenhexe” színben innen.
Úgy esett, hogy a Lily Magnolia, amire az egész márciust adtam magamnak, már épp langyos vízben ázik és még ma este kigombostűzöm. Imádnivaló minta. Indul egy simakötéses résszel, aztán még mielőtt megunná az ember, jön egy kis egyszerű csipke, aztán mielőtt kifáradna a koncentrálásban, már jön is a harisnyakötés megint – ez így megy egészen a szegélyig. Na, ott egy kicsit jobban oda kell figyelni, meg a csavart mintához egy segédtű is előkerül, de ezzel együtt is élvezetes a dolog. Oké, a csavart minta biztos nem lesz a kedvencem, a plusz tűvel sokat szerencsétlenkedtem, de ez az első ilyen jellegű próbálkozásnál talán még benne van a pakliban. Amit a legjobban szerettem ennek a kendőnek a kötésében, az a változatosság és az, hogy a tulajdonképpen nagyon egyszerű, logikus és könnyen megjegyezhető mintával is csodásan néz ki, más szóval sokkal szebb, mint amilyen nehéz. Még a munka utáni zombi-üzemmódban is jól lehetett vele haladni.
Blokkolás utáni fotókkal is jelentkezem jövő héten – biztos vagyok benne, hogy kigombostűzve, formára igazítva még a mostaninál is szebb lesz.
Ez a recept nem épp időtakarékos, cserébe viszont a céklát nem nyersen kell meghámozni, hanem amikor már meg van sütve, szóval jóval egyszerűbb a művelet.
3 kisebb céklát alufóliába csomagolva másfél óráig 200 fokon sütöttem és meghámoztam. Aprítógépbe tettem a négybe vágott zöldséget, egy pohár céklaivólét, másfél dl natúr joghurtot és 1 tk dijoni mustárt. Összeturmixoltam, majd felöntöttem annyi vízzel, hogy leves sűrűségű lett. Mivel ekkor már a folyékony hozzávalók miatt eléggé kihűlt az eredetileg forró cékla, még rövid ideig lábasban melegítettem. A legvégén beletettem két tk őrölt római köményt, kevés sót és 4-5 tekerésnyi borsot, majd petrezselyemzölddel tálaltam. Sóskiflikarikákkal tökéletes vacsora például vasárnapra. Még a közelgő hétfő gondolatát is elviselhetővé teszi.
Azt a feladatot kaptam néhány napja egy orvostól, hogy egyek naponta háromszor meleg ételt, és ha jó leszek, meg még megiszom egy csomó rosszízű főzetet, akkor nyárra újra ehetek paradicsomot. A paradicsom a kedvenc ételem, szóval tényleg mindent hajlandó vagyok megtenni, hogy újra ehessek, még ezt a napi három meleg ételt is. Mondjuk a fantáziámat eléggé igénybe veszi. Az oké, hogy reggelire meleg gabonakása vagy párolt gyümölcs. Az is oké, hogy ebédre vagy vacsorára normális meleg főtt étel. Na de a harmadik étkezés nekem mindig hideg volt eddig. Meleg és mégis könnyű, viszonylag gyorsan készüljön el és legyen szállítható is, nem kis követelmény. Itt van például ez a szardellás párolt zöldség.
4-5 sárgarépát felkarikáztam és párolóedényben puhára pároltam. Egy cukkinit feldaraboltam, serpenyőben kevés olajon kevergetve pirítottam. Amikor roppanós lett, beleöntöttem a serpenyőbe a répakarikákat is, valamint fél üveg (pici üveg) szardellát, ez kábé 7-8 halacska volt. Kevés vizet is öntöttem a serpenyőbe és kevergettem rövid ideig, amíg a szardellák a vízben elvegyültek és már csak egy drapp színű szósz volt látható a hal és a víz helyett. Ekkor fűszereztem borssal, és még jó melegen fogyasztottam.
