Elkapott a december hangulata, ami nálam a karácsonyi készülődésen kívül elsősorban az elkezdett dolgok, ötletek, tevékenységek közötti rendezkedést jelenti. Amit lehet, még megpróbálom befejezni. Amitől időközben elment a kedvem, amiről kiderült, hogy nem nekem való azt meg igyekszem teljesen felszámolni, kidobni, továbbadni, elengedni. Érdekes ránézni, mi miért maradt félben.
Itt van például egy kisebb doboznyi Lana Grossa Linea pura fonal. Természetes, öko-bio, 100% pamut, izgalmas a színezése, olyan a hatás, mintha valaki ötletszerűen szórófestékkel ment volna neki. Két éve szülinapomra kaptam Apahajótól, aki úgy képzelte, hogy mennyire jó felsőt fogok majd kötni belőle. Egyébként tényleg nyári felsőnek való a fonal, csak éppen egyrészt nem kötöttem még soha felsőt – és ebből sajnos a 15/2015-ös kihívás sem tudott kicsalogatni -, másrészt három különböző színű szórófestékes fonal bármennyire harmonizál egymással, nekem valahogy túl sok lett volna ezeket egymással csíkozni vagy bármi módon összekombinálni.
Így másfél évnyi raktározás után januárban kéztörlőt kötöttem belőle. az egy éves használat azt mutatta, hogy nagyon jó érzés sk törülközőt használni, meg azt is, hogy viszont a kötés kevésbé alaktartó, mint a horgolás. Így november végén eldöntöttem, hogy amíg tart a fonal, addig kéztörlőket fogok belőle horgolni.
Remek projekt filmnézés közben, mert nem kell odanézni, és amúgy is: végre egyszer a család is profitál abból, hogy állandóan fonalakkal molyolok. Eddig kettőnél tartok, de hosszú még a december.
Tényleg csoki van a pörköltben??? – a nagy húsfaló gyerek a családban eléggé szkeptikusan állt a dologhoz, de aztán kóstolás után azt mondta, ehető, sőt, nem is is csokiízű. Egyébként az, csak nyilván teljesen másképp, mint amikor magában eszi az ember a csokit. A szarvas és a fekete csokoládé párosát egyébként Áginál ismertem meg egy vacsorán, amelynek a témája a csoki volt – és azóta se tudtam elfelejteni. Volt egy bökkenő: akkoriban még nem főztem húst. Az evéssel nem volt gondom, ha valaki más megcsinálta, de képtelen voltam elkészíteni, hozzányúlni, egyáltalán kiválasztani a boltban az alapanyagot. Az utóbbi két évben lassan ehhez is hozzáedződtem – ha már van egy kifejezett húsimádó gyerekem, legalább egye azt, amiről tudjuk, hogy jó minőség. Így aztán a sokadik sikeres vörösboros marhapörkölt meg burgundi marharagu után bele mertem vágni a szarvaspörköltbe is.
Egyébként teljesen ugyanúgy készül, mint a marha, csak a főzési időt kell picit növelni. Kis kockákra vágtam a fél kilónyi szarvashúst valamint egy fej nagyobb vöröshagymát. A hagymát megpároltam olajon, hozzáadtam a húst, amit nagy lángon minden oldalról végigpirítottam. Ekkor adtam hozzá a pirospaprikát, tovább kavargattam röviden, majd felöntöttem annyi vörösborral, ami ellepte. Tettem bele 6-7 borókabogyót, néhány szem borsot, kevés sót. Ezután kis-közepes lángon főztem összesen három és fél óráig, mindig újra és újra vízzel felöntve a húst, ahogyan párolgott. Pár perccel a főzési idő vége előtt pedig 20 gramm 86%-os csokit törtem a szószba, felolvasztottam, valamint egy kis mandarin levét is belefacsartam. Még főtt kb. öt percig, ezalatt készítettem kuszkuszt hozzá. Fantasztikus lett a szaftja, nem konkrétan csokis, de az illata érezhető és azért van egy plusz, amit a csoki ad az ízhez. Most csak egy szimpla pénteki vacsorára főztem, hogy jól átmelegítsen minket ebben a hidegben, de tulajdonképpen akár karácsonyra is megállná a helyét. Ti már tudjátok, mit főztök az ünnepekre?
Pár éve még nem gondoltam volna, hogy egyszer még lelkesedni fogok a mákért. Már az általánosban is én voltam az az egy gyerek az ezerből, aki a menzai étlapon a mákostészta láttán nemhogy nem ujjongott, de egyenesen fintorogva fordult el. A mákos nudli, a mákos bejgli, a mákos rétes: mind olyan ételek, amiket éppenséggel megettem, ha nagyon kellett, de nem szerettem. Most viszont épp egy remek ötelemes főzőtanfolyam kellős közepén tartok, ahol kiderült, nem véletlenül van a hagyományos konyhában sok téli fogás, amihez mákot használnak. A mák ugyanis kifejezetten jót tesz télen, mondhatni gyógyétel. Ha pedig már így van, akkor enni kell, nincs mese, így kísérletezni kezdtem. A mákos köleskása például mindkét gyereknek bejött és ami külön előnye: gyors, egyszerű vacsora. Így készül:
A kölest alaposan megmostam, majd megfőztem. Egy rész köleshez két rész víz és egy rész tej (lehet gabonatej is), ízesítésnek pedig egy tk fahéj szükséges. A főzési idő első tíz-tizenöt percében érdemes ott állni és figyelni, időnként kevergetni a kölest, eközben közepes hőfokon van a tűzhely. Amikor elkezdenek duzzadni a kölesszemek és már gyöngyözik is a folyadék, akkor lehet önteni bele valamilyen szirupot – én agavészirupot használtam. (Ha mézzel édesítünk, akkor azt csak a kész ételbe keverjük bele.) Most beletesszük a darált mákot a kásába, a mennyiség ízlés szerinti, én másfél deci köleshez kb. 4 púpozott evőkanálnyi mákot tettem. Miután összekevertük a kettőt, még elvileg mindig sok tejes víz van rajta, amit nem szívott fel. Most már lefedve, nagyon alacsony hőfokon hagyjuk a kölest végleges méretére megduzzadni. A kész kása puha lesz, mind a rizskása. Érződnek a szemek, de nem kemények. Ha ezt az állagot elértük, akkor kész a köleskása. Egy utolsó ízellenőrzés, esetleg egy kiskanálnyi citromlével tehetünk bele egy leheletnyi savanyú ízt, s aztán már tálalhatjuk is ízlés szerint szörppel vagy házi lekvárral. Ha esetleg maradna másnapra, mert mondjuk senki sem meri kivenni a tálból az utolsó kanálnyi miniadagot, akkor másnap párolt almával és pirított dióval, szezámmal is remek és különleges meleg reggeli. Jó étvágyat kívánok nektek, s ígérem, hamarosan a mákos rizskoch receptjével is jövök!
Ahogy már korábban írtam, idén egész évben, függetlenül az aktuális időjárástól, horgoltam sapkákat egy karácsonyi akcióhoz. A legutolsó darab épp hétfő este készült el – egy érmés mosodában. A szokásos novemberi gyomorvírus tarolt ugyanis, és az ágynemű, ágytakaró nem fér az otthoni mosógépbe, így aztán a hétfő estét mosodában töltöttem. Itt mindig lutri, hogy mennyi időt tölt el az ember. Maga a mosóprogram nem hosszú, 35 perc, a szárítás 30, de ha épp tele van minden gép, akkor még plusz időket is kell kalkulálni. Így aztán könyvvel és horgolós felszereléssel is készültem, és szinte csalódott voltam, amikor a mosodában mindössze egy ember volt, azaz az első pillanatban látszott, hogy 65 percet fogok csak várakozással tölteni.
A könyvet így elő se vettem, egyből a sapkával indítottam. Ott készült az első öltés és az utolsó sor csak azért nem, mert az elején elszámoltam és bontani kellett. Így a legutolsó szürke rövidpálcás sor 5 percét már otthon fejeztem be. Előtte soha nem méricskéltem, hogy mennyi idő elkészíteni egy Boshi fazonú sapkát – most akkor íme, a hivatalos eredmény 65-70 perc, szálelvarrással 75. Nem egy világvége. Van 75 perced örömet szerezni valakinek? Horgolni egy sapkát és elküldeni az Igazgyöngy Alapítványnak vagy odaadni egy kéregetőnek, aki mellett minden nap elmész az utcán? Vagy a gyereked egy osztálytársának, akiről tudod, hogy ritkán tudnak új ruhát venni? Jó érzés annak, aki adja és annak is, aki kapja. Boldog ádventet, hangulatos karácsonyi készülődést kívánok!
Mostanában van szerencsém az elmúlt tíz év tárgyi dokumentumait egyenként kézbe venni és kemény szívvel feltenni a kérdést, hogy valóban szükséges-e a megőrzésük. Do ugyanis hamarosan külön szobába költözik. Majdnem tettem itt egy vesszőt, és folytattam, hogy “és emiatt meg kell szabadulni csomó lomtól”, de aztán rájöttem, hogy itt meg kell állni. A gyerek külön szobába költözik. Nemrég még csak az ágyunkban volt hajlandó elaludni, most meg… Persze nem ő akarta, csak valahogy úgy alakult, hogy megállapítottuk, mindenkinek így lesz a legjobb. Egy tízévesnek már van önálló élete, ez a helyzet.
Na de a lényeg, hogy a rendrakás közben előkerült egy régi képeslap is, amit Do és én barkácsoltunk.
Amilyen egyszerű, annyira dekoratív, és tényleg bármilyen kis gyerekkel készíthető, aki már képes ceruzát vagy zsírkrétát fogni a kezébe. Így készül:
1. Először a gyerek kap egy doboz zsírkrétát vagy ceruzát a kezébe s tetszőleges irkafirkákkal beszínezi a négyzet alakú lapot. Nem kell, hogy formák legyenek, sőt, kifejezetten összevissza foltokkal a legizgalmasabb.
2. Aztán a felnőtt vagy a nagyobb testvér a papírt összehajtja először keresztbe, hosszába, majd mindkét irányban átlósan. Az így kapott formába pedig itt is, ott is vág valamilyen mintát. A technikát már az ovisok is ismerni szokták, ablakra való hópelyheket szoktak így vágni az oviban.
3. A színes csillagot/ mandalát felragasztjuk fekete vagy fehér fotókartonra, és már kész is a képeslap.
Az a legjobb benne, hogy nem kell ún. szépen rajzolni hozzá, és ha a vágás nem pontos, az sem tragédia. Ebben a technikában a színek viszik el a show-t.
Kellemes barkácsolást kívánok és azt, hogy minél több barátot és családtagot lepjetek meg idén sk képeslapokkal!
Rég tervezem, egy múlt heti komment után pedig már nem halogathatom tovább, hogy bemutassam a kedvenc fonalboltjaimat Bécsben. Természetesen az itt következőkön kívül még bőven vannak fonalboltok, az is lehet, hogy kifejezetten jók is, csak épp azokat nem ismerem vagy nem esnek útba.
A legrégebbi kötődésem a Wolle Pingouin (Alserstr. 21, 5-ös és 43-44-es villamos vonalán) üzlethez van. 1999-ben voltam itt először, amikor egy barátnőm a kollégiumban megadta az első lökést, hogy kötőtűt vegyek a kezembe. Akkoriban már a német ismerőseim között tarolt a kötésdivat. Emlékszem, ahogy kollégiumi gyűléseken, a közös konyhában vagy ha csak úgy összeültünk beszélgetni, mindenkinek volt a kezében kötés, legtöbbször zokni. Nekem ez akkor olyan volt, mintha UFO-t látnék, ma persze már normalitás. A barátnőm elvitt tehát ebbe a fonalboltba és kiválasztotta velem életem első zoknifonalát. El is készült az első pár zokni egyik darabja az ösztöndíjas év végére. A második felét is elkezdtem, de a befejezésre 2006-ig kellett várni. Cserébe viszont azóta is hordom időnként – igaz, csak otthon, mert az akkori fonalízlésem és a mostani köszönőviszonyban sincsenek egymással. No de vissza Wolle Pingouinhez: Főleg Lana Grossát árulnak, szerintem annak a kollekciójából kábé minden kapható. Előnye az is, hogy minden szezonban jönnek az újak, így szezon végén nagyon szép és különleges fonalakat nagyon kedvező áron lehet megcsípni. De van még Zauberball, Noro és egy külön szekrényben kézzel festett különlegességek is. Kis helyen fantasztikus választék, nagyon szeretem ezt a boltot.
A másik kedvenc fonalboltom a belvárostól szintén egy kis kitérőre található, a Wollmeile (Taborstr. 24a). Itt a tér jó tágas, van hely kötős klubnak is, bár erre még sosem jutottam el. Sőt, itt láttam először életemben rokkán fonást és itt határoztam el, hogy ezt nekem is meg kell valamikor tanulnom. Ebben a boltban is van Noro nagy választékban, mindenféle különleges zoknifonalak, kézzel festett fonalak, és gyapjak, alpakák nagyon sokféle színben. Egy könyvespolcon pedig válogatott kötős-horgolós irodalmat is tartanak.
A Josefstädterstr 14-ben lévő Zwei glatt zwei Verkehrt, azaz két sima, két fordított névre hallgató fonalbolt szintén a pici ékszerdoboz kategória. Ide igazán teli pénztárcával érdemes menni, mert a legtöbb fonal nagyon különleges és az ára is ennek megfelelő. A specialitásuk a Kauni, egy északi, talán dán fonal, amelynek gyönyörű átmenetei vannak. A tulajdonos ül a pult mögött és bármilyen kötős problémával, kérdéssel lehet hozzá fordulni.
A sarki fonalboltom, a Pribil, ahova a legegyszerűbb beugranom, nem a hatalmas fonalválasztékáról híres. Itt szoktam venni a Bravo fonalakat a takaróhorgoláshoz, itt van a tutibiztos Catania-forrás és vannak Boshi sapkához is fonalak nagy színválasztékban. Semmi luxus, hanem ami a napi túléléshez kell. Viszont a gombok! Egy fal tele van kis gombos fiókocskákkal, és tényleg nincs olyan gomb, ami ott ne lenne megtalálható. Minden fajta különböző méretekben, fa, műanyag, szaru, ékszergomb, miniatűr és óriási. Egy igazi gombparadicsom.
A Laniato-t szeretném még mindenképp megemlíteni, mert van egy hatalmas előnye: még szombaton is nyitva van délután 5-ig, tehát ideális, ha valaki csak szombat reggel ül fel a vonatra és dél körül érkezik meg Bécsbe. A választék itt is inkább a nemes fonalak irányába megy, kasmír, alpaka, mindenféle különleges és puha gyapjak. Azért kaphatók egyszerűbb, fapadosabb fonalak is, de nem azon van a hangsúly. A bolt közepén lévő asztalon pedig lehet kötős újságokat nézegetni és kávézni is, mert ez nemcsak fonalbolt, hanem Wollcafe, fonalas kávézó. Szívfájdalmam, hogy a bolt megnyitása után egy hónappal költöztünk el a szomszédból a város másik felébe, így viszonylag ritkán járok erre.
További boltokról találtok még egy címjegyzéket itt. Jó böngészést, remélem, találtok kedvetekre való fonalboltot, ha legközelebb Bécsben jártok.
A gyerekeimnek eddig egy-egy takarót készítettem: Do egy patchwork takarót kapott, K egy horgoltat. Do lassan kinövi az övét, K takaróján a molyok rágtak egy lyukat, pedig azt extra olyan nagyra horgoltam, hogy sokáig jó legyen. Így most mindkettőjüknek ígértem egy takaró Nr. 2-t, Do-nak horgoltat, K-nak pedig patchwork takarót. Mindegy, melyikkel haladok éppen, a másikuk nyafog, hogy miért nem az övé készül. Jelenleg ez a modell halad jobban: ez a filmnézős, hullafáradtan horgolós projektem. Ha jobban belegondolok, az elmúlt két hétben nem is nagyon volt a kezemben más fonalas holmi.
A paraméterek: 4-es tű, Bravo fonal 100% akril. A múltkori takaró is ebből készült, és bevált, úgyhogy megtartjuk.
Az egész úgy indult, hogy találomra fontam mindenféle őszi színeket, aztán találomra összecérnáztam mindent mindennel, és belekötöttem egy nagy kendőbe az egészet. A kendőt egyébként még nem is mutattam itt, mert még blokkolásra vár. Mindenesetre már most látható, hogy fantasztikusan jól sikerültek a színátmenetek. Szinte észrevétlenül megy át egyik szín a másikba, nincs éles határ, nincs csíkos hatás, miközben mégis csíkos az egész. Ahogy alakult ez a kendő, úgy alakult a gondolat, hogy a tavasszal rendelt türkiz, petrolkék és limesárga fonalakat is ugyanígy fogom megfonni – immár szándékosan. A képlet így néz ki: először két orsóra fonok petrolkéket, majd összecérnázom. A gyakorlat azt mutatja, hogy a kettő orsó sosem egyszerre fogy ki. A maradékot félreteszem. Aztán az üres orsóra fonok türkizt, és ezt összecérnázom a maradék petrollal. Ekkor fog maradni türkiz plusz még van egy üres orsó, erre is türkiz megy. Összecérnázom a türkizeket, a maradékot félreteszem, az üres orsóra jön a lime. Majd a limeszínt a maradék türkizzel, végül a két lime-ot egymással. Így lesz egy-egy tiszta petrol, tiszta türkiz, tiszta lime gombolyag, valamint egy petrol-türkiz és egy türkiz-lime. Ha a fonás sorrendjében dolgozom fel a színeket, akkor egy szép, elmosódott átmenet lesz a petroltól a limesárgáig. Ez lenne a terv, amelynek jelenleg az első lépését teljesítettem: kész a tiszta petrol fonás és készül a türkiz. Izgalmas, nem igaz? Valami pulcsifélét szeretnék kötni majd belőle, bár ez még nagyon messze van és addig háromszor megváltozhat.
A Morawába nem megyek gyakran, eléggé kiesik a normál útvonalaimból, de ha valaki látogatóban van Bécsben, akkor szinte biztosan belebotlik. A Stephansdomtól csak 5 perc sétára van, és az egész utca megér egy misét, nemcsak ez a könyvesbolt. A Wollzeile egyébként fonalasok szívének különösen is kedves lehet, ugyanis nevét az egykor itt található gyapjúfeldolgozó műhelyekről kapta. Ma sajnos erre már semmi nem emlékeztet – ennyire központi helyen nehezen élne meg egy rétegigényeket kielégítő fonalbolt. Na de van itt azért sok érdekes üzlet: egy mézes-viaszos termékeket áruló pici boltocska, egy sonka-sajt specialista, egy kis konyhafelszerelési üzlet, ahol szerintem minimum 200 különféle sütiszaggató formát lehet kapni a legvadabb témákban, aztán a város legjobb reggeli sütijeit árusító Diglas kávézó, s közvetlen vele szemben a Morawa, a könyvesboltok egyik gyöngyszeme.
A Morawába menni nekem rituálé, amely általában szombat délelőtt zajlik. Persze nem minden szombaton, az sajnos nagyon veszélyes lenne a pénztárcámra. Különösen fárasztó, különösen frusztráló hetek szombatján zarándokolok el ide, vagy olyankor, amikor valami igazán nagy projektet zártam le és megszavazok magamnak egy jutalmat.
A Morawának több erőssége van. Az egyik a képregény részleg. Bevallom, én sosem voltam képregényes típus, képtelen vagyok képet olvasni, azaz annyira falom a szöveget, hogy közben nem figyelem a képet. De ahogy az ilyenkor lenni szokott, a természet megajándékozott egy képregényfaló gyerekkel, tehát kénytelen vagyok időnként elmélyedni az idevonatkozó irodalomban. A Morawánál egy egész szobányi képregény található, például Asterix mindenféle nyelven.
A másik izgalmas részleg a magazinok birodalma, ez több szobát jelent. Futás-jóga-sport témában úgy 30-40 újság, fonalas-varrós-mindenféle kézműves egy egész falnyi. Divatlapok, lakberendezés, kert, nyelvtanuló magazinok, technika – egész egyszerűen minden téma le van fedve. Azaz majdnem minden. Egyszer kerestem itt a Spin off magazint fonás témában – na erre nem tudtak mit mondani, pedig a hölgy állítólag 20 éve dolgozik ebben a boltban a magazinos részlegen. Jó, rendben, a fonás tényleg underground.
Legutóbbi felfedezésem a Made in Paper újság (ez nem az aktuális szám, viszont régebbi számokat részben meg lehet nézni itt, valamint ezen a linken találtok ingyenes a friss számból kinyomtatható karácsonyi mintás papírokat)
A harmadik kedvenc részlegem itt a papír-írószer-ajándék. Szép füzetek, szép tollak, szép mindenféle papíráruk és apró semmiségek, amikre ugyan végképp semmi szükség, de a legrosszabb napot is fel tudja dobni, ha ránéz az ember.
Ha Bécsben karácsonyi vásároztok, két forralt bor között szerintem érdemes benézni – addig is jó barkácsolást kívánok a karácsonyi mintás papírokkal!
Bécshez a szőlőhegyek és a pici, családi borospincék éppúgy hozzátartoznak, mint a Hofburg meg Schönbrunn – csak egynapos túrák alatt általában ezek nem férnek bele, hiszen kicsit távolabb esnek a többi nevezetességtől. Haladó bécsi turistáknak viszont kifejezetten ajánlom a bortúrát, pláne, hogy ég autó se kell hozzá, a villamos szinte a pincék bejáratáig visz. Grinzing az elsőszámú célpont, de erről sok helyen írtak már, így én most egy titkos tippet osztok meg.
A D villamos a belvárostól kivisz egészen Nussdorfig (ez a végállomás). Innen indul egy kényelmes sétaút fel a kahlenbergi kilátóig, amely végig szőlők mellett és szőlőkön át vezet, s közben útba esik egy-két borkimérés is. Maga az út nem hosszú, talán 3 kilométer, de mert mi mindig gyerekkel megyünk, rászánjuk az egész délutánt a fától fáig tartó lassú haladásra. Ősszel különösen szép út, úgyhogy nem is bánom, hogy óránként 1 km-es sebességgel haladunk csak.
Az út közepe felé, ha jól odafigyel az ember, balkéz felől egy különös kertet lát. Minden alkalommal, amikor arra járunk, kicsit más. Tibeti imazászlók lengedeznek és keleties szobrok mindenütt. Itt is el lehet bámészkodni egy darabig.
Az út utolsó része elég meredeken felfelé halad, először két sor szőlőtő között, aztán egy lépcsőkkel tarkított szakaszon – na ilyenkor szoktuk sűrűn emlegetni, hogy fenn majd milyen jól beuzsonnázunk. A beuzsonnázás történhet szendvicsesdobozból is vagy előkelő módon a kilátóteraszon – már amennyiben a szendvicsesdoboz nem ürült ki útközben. Egy ilyen komoly, háromórás séta alatt természetesen általában kiürül. Felnőtt tempóban sétálóknál nyilván ez más. A kilátóteraszról látszik egész Bécs, ilyenkor tűnik fel, hogy a Duna mennyire a város szélén folyik tulajdonképp. Ebben a sétaútban az a legjobb, hogy még mi is, akik elég újak vagyunk a városban és korlátozott az ismeretségi körünk, mindig találkozunk valaki ismerőssel útközben. Őshonos bécsieknek a szőlőhegyre felsétálni és útközben meginni egy fröccsöt vagy egy mustot, olyan természetes, mint máshol leugrani a szomszédos kávézóba vagy sétálni egyet a városka főutcáján. Aki pedig az insider tipp után azért megnézné a turistákra fókuszáló Grinzinget is, az Kahlenbergnél szálljon fel a 38A buszra, ami megáll Grinzing központjában is. Persze van még egy másik látványosság is ennek a busznak a vonalán, de az inkább nyáron és tavasszal szép, így majd akkor írok róla. Kellemes sétát addig is át a szőlőhegyeken! P.S.: És ne felejtsétek a legfontosabb szavakat: Heuriger = maga a borkimérés és így hívják az idei friss bort is G’spritzter = fröccs Gemischter Satz = ez egy tipikus bécsi fehérborfajta, mindenképp érdemes megkóstolni
