9. Tapestry crochet: Ezt a technikát Xenobia Bailey munkái által ismertem meg, és az első gondolatom nem az volt, hogy hú de jó lenne ezt megtanulni, hanem hogy ezt én így sosem fogom tudni, rosszabbul meg nem érdemes. Azért az azóta eltelt évek alatt szerencsére sok más horgolástechnikát elég jó szinten elsajátítottam, úgyhogy kicsit nagyobb önbizalommal állok a dologhoz. Amikor pedig tavaly év végén láttam, hogy hamarosan megjelenik németül egy témába vágó füzet, akkor végleg eldöntöttem: 2016-ban megtanulom ezt a fajta horgolást.
A füzet azóta meg is érkezett hozzám, sőt, az első darab már majdnem kész is – már csak egy cippzár választja el attól, hogy beblogoljam, azaz kábé 5-6 hét – már ahogy a cippzárvarrási hajlandóságomat ismerem.
Amennyire dekoratív, annyira egyszerű ez a technika. Alapesetben rövidpálcákkal dolgozunk, bár láttam már egyráhajtásos pálcás takarókat is ilyen többszínű mintával. Azért a gyakorláshoz szerintem jobb a rövidpálca, mert a módszer lényege, hogy minden színt, ami előfordul a horgolásban, végig vezetünk a munkán. Azaz ha van egy takaró, amiben kék, piros, zöld és sárga szívminták vannak, akkor végig öt szállal dolgozunk. Mindig az van elől, ami az épp aktuális szín, a többit pedig hozzáfogjuk a kész munkához, így horgoljuk bele. Az épp nem játszó színek így azért picit átsejlenek a fő színen keresztül is – ez ad egy pluszt az egésznek. De a lényeg, hogy nagyon könnyen lehet így színt váltani csomózás nélkül. A másik előny, hogy a sok szálnak köszönhetően stabilabb is lesz a kész kelme, tehát pl. táskának, kosárnak, edényfogónak, szőnyegnek kifejezetten alkalmas a technika. Értelemszerűen lenge stólához viszont érdemes mást választani.
Amire azonnal rájöttem: a legfontosabb, hogy a háttérben futó szálakat feszesen tartsuk, ellenkező esetben a kelleténél jobban kikukucskál a szemek között a kontrasztszín. A szép színváltás másik titka, hogy a színváltás előtti utolsó szemnek az utolsó áthúzását már az új színnel kell hurkolni. Ha ezt a két apró szabályt betartja az ember, akkor szerintem gyönyörű mintákat lehet kezdőként is létrehozni.
A fenti könyvben van is néhány minta, de egy kockás lap és színes ceruza segítségével saját magunk is rajzolhatunk. És persze keresztszemes hímzéshez való mintát is könnyen át lehet ültetni: egy kis négyzet egy rövidpálcának felel meg.
Nézegessetek még tapestry technikával készült holmikat itt és itt.
Majd három héttel az évkezdet után szinte anakronisztikus a tavalyi kötős-horgolós kihívásról írni, most mégis megteszem. Az apropó természetesen a folytatás, azaz a 16/2016-os kihívás, ami talán még izgalmasabb, mint a tavalyi.
Amikor egy éve januárban csatlakoztam a kihíváshoz, már eleve tudtam, hogy az én kötős-horgolós tempóm mellett nem reális, hogy 15 különböző fajta ruhadarab elkészüljön egy év alatt. Különösen azért, mert a pulcsi-kardigán-top-kesztyű négyes teljesen ismeretlen terület számomra, legalábbis a kötött változatban. Meg az is nyilvánvaló volt, hogy kendőből meg jóval többet fogok készíteni, mint egyet. Ennek ellenére csatlakoztam, mert szerettem volna folyamatosan emlékeztetni magam, hogy érdemes továbblépni, újakat tanulni. Kilenc kategóriában sikerült végül befejeznem legalább egy darabot. Decemberben úgy gondoltam, jövőre folytatom ezt a lassú, megfontolt tempót és 2016-ban szépen lassan átlépem a határaimat és kötök szoknyát, kardigánt, pulcsit, kesztyűt, meg ami még hiányzik a listáról. Bár biztos vagyok benne, hogy ez önmagában is elég lenne éves feladatnak, azért csatlakoztam a Varga Gabi által kezdeményezett 16/2016-os kihíváshoz is. Ennek a szabályai kicsit több játékteret hagynak a választáshoz, és úgy érzem, nagyobb az esély arra is, hogy tényleg teljesíthessem.
Három kategóriából lehet összeszedni a teljesítendő 16 kihívást: ruhadarab fajták, kötési technikák és horgolási technikák. A horgolási technikák listáját én szedtem össze, és mivel van rajta néhány nem annyira ismert technika, most írok a listához egy kis kommentárt, könyvajánlót, hogy könnyebb legyen elindulni. Íme a lista – picit hosszú, így ma csak elkezdem és a következő napokban folytatom:
1. filéhorgolás 2. rácshorgolás 3. Brüggi csipke 4. tuniszi horgolás 5. surface horgolás 6. villahorgolás 7. seprűhorgolás 8. gyöngyhorgolás 9. tapestry crochet (többszínű horgolás) 10. síkból kiemelkedő pálcák használata (relief) 11. hamispálcás horgolás 12. többszínű spirál 13. bullion stich 14. hyperbolic crochet 15. top-down csipkefelső 16. ír horgolás 17. overlay crochet 18. Bavarian crochet 19. woven crochet – horgolt rácsba szövés 20. join as you go / seamless crochet 1. A filéhorgolás az a műfaj, ami nekem elsőre beugrik, amikor a klasszikus horgolásra gondolok. Fehér, szépen kikeményített függönyök a parasztház ablakában gyakran készülnek filéhorgolással. Egyszerű rács az alap láncszemekből és egyráhajtásos pálcákból, és a minta úgy keletkezik, hogy az üres rács helyett teli rácsot horgolt az ember, azaz csak erhp-kat egymás mellé. Sok leírás, füzet kapható is ehhez, de tkp egy kockás füzet segítségével egész egyszerűen tervezhetünk is magunk mintákat. Az üres négyzet 1 erhp-2 lsz-1 erhp, a tele négyzet pedig 4 erhp. 3. A Brüggi csipke is a klasszikus kategóriába tartozik, polgári lakásokban a fényezett sötétbarna asztal elengedhetetlen tartozéka volt egy hatalmas Brüggi csipkés terítő. Érdekessége, hogy a bonyolult mintákat egy egyszerű szalag horgolásával hozzuk létre. A szalagot menet közben csatlakoztatjuk önmagához, így nő a kacskaringós minta tetszés szerinti méretre. 18. A Bavarian crochet egy nagyon dekoratív technika, nem is annyira egyszerű szerintem, de idén mindenképp meg fogom tanulni, videók hozzá itt találhatók. 20. A join as you go technikáról csak annyit tudok, amit ennek a könyvnek az ismertetőjében olvastam. A technika vonzereje, hogy a különböző horgolt motívumokat nem kell külön lépésben egymáshoz varrogatni vagy összehorgolni, aztán a járulékos 500 szálvéget elvarrni, hanem munka közben illesztődik össze minden. Videók találhatók például itt, ha az ember nem akarja megvenni a könyvet. 19. woven crochet: amikor ezt a technikát a listára tettem, egy korábbi horgolós újságban látott modell volt a fejemben. Ott a kardigán egyszerű rácsmintával készült (mint a filéhorgolásnál), majd ebbe a rácsba bele volt szőve egy vastag, dekoratív fonal egyszerű fel-le-fel-le módszerrel. Nagyon tetszett ebben a módszerben, hogy a gigavastag színátmenetes fonalak, amelyek általában horgolás közben nem érvényesülnek annyiva, vagy hordhatatlanul vastag kelmét adnak, ebben a technikában tökéletesen használhatók. Aztán azóta láttam, hogy vannak úgynevezett woven stich-ek is, például ez. Szerintem mindkettőt nyugodtan el lehet fogadni ehhez a kihíváshoz. Jó kísérletezés kívánok, és ígérem, folytatni fogom a technikák bemutatását.
Megint Ádámnál és Évánál kell kezdenem ezt a kendőt. Még ha a képen nem is látszik, a fonal Drops Cotton Merino pisztáciazöld árnyalatban. Ezt a fonalat egy barátnőm kendőjéhez vettem, de végül nem ezt a színt választotta, így csak kerülgettem, nézegettem. Szerettem a színt, szerettem a fonal tapintását, szóval nem is ez okozta a fejtörést, inkább a vastagsága. Utólag rájöttem, hogy ez inkább kardigánhoz illő vastagság, nem kendőhöz – viszont csak 3 gombócom volt belőle. A Drops fonalak színhűségével kapcsolatban elég kiábrándító tapasztalataim vannak, úgyhogy pótlásról szó sem lehetett. Végül egy aszimmetrikus horgolt minta mellett döntöttem ebből a könyvből, ez olyan fazon, amit addig köt az ember, amíg van fonala. Horgolás közben arra is gondoltam, hogy ha elkészül, majd csinálok hozzá blogjátékot, hiszen tkp ajándékkendőnek szántam, maradjon is az. Aztán fogyott-fogyott a fonal, és igazából kiábrándítóan kicsi volt még akkor is, amikor a harmadik gombóc végére értem. Egész pontosan 115*64*90 centis, egyértelműen gyerekméret. Akkor hirtelen csalódottságomban beraktam a szekrénybe a kendőt, még csak be se blogoltam. De minden rosszban lehet valami jó, ma igazán kapóra jött egy gyerekméretű kendő. Do ugyanis rájött, hogy mára szülinapi partyra hivatalos, ami az ünnepi készülődésben, aztán meg az újévi magyarországi utazásunk közepette teljesen elfelejtődött. És bár majdnem mindig van itthon joker ajándék, most pont elfogyott minden. Az ünnepelt kislány szerencsére nagyon szeret csinin öltözködni, a pisztáciazöld szín is illik hozzá, úgyhogy rávarrtam egy handmade cimkét gyorsan a kendőre, és már meg is volt a szülinapi ajándék.
Időnként elbizonytalanodom, hogy helyes-e ennyire környezettudatosan nevelni a gyerekeket, amennyire teszem. Legutóbb például akkor sokkolt le Do, amikor az évben először szaloncukor került a kezébe. Háttérinfó: Ausztriában ismeretlen a szaloncukor. Itt csokiesernyőket akasztanak a karácsonyfára meg egyéb csokiból készült fényes papírba csomagolt díszeket szaloncukor helyett. Így aztán az elmúlt öt karácsonyból talán ha kétszer volt szaloncukrunk, akkor se sok. Szóval ez a műfaj a gyerekeknek idegen, nagyon tárgyilagos szemmel tudják nézni. Ennek a tárgyilagos nézőpontnak köszönhető a következő felháborodott mondat is: Anya, de hiszen ez Mogelpackung! A Mogelpackung azt jelenti, hogy a termék méretéhez képest aránytalanul sok csomagolóanyagot használtak fel. És hát igen, mert három réteg papír, hosszan túllógva a csokin, plusz még egy fém fólia – tulajdonképpen sokkal kevesebb csomagolással is meg lehetne oldani.
A másik kemény témánk a Nutella. Nem az van, mint amit várna az ember, hogy anya tiltja, a gyerekek meg követelik. Nem. A nyári Zoo-tábor óta tudják, hogy a gorillák többek között azért fenyegetett faj, mert az élőhelyüket a pálmaolaj kedvéért pusztítja az ember. A tábor óta tehát nálunk tabu a pálmaolaj. Vásárláskor minden címkét elolvasnak és ha pálmaolaj van a hozzávalók között, akkor sajnos az ott marad a boltban. Igen, a Nutella is. Do szervezett az iskolában is egy pálmaolajszabotázs klubot, ahol a tagok szintén megfogadják, hogy nem fogyasztanak Nutellát – egyedül akkor, ha valahova meg vannak hívva, és ott mondjuk van az asztalon. Szerintem ez amúgy nagyon jó, kifejezetten örülök, hogy a Nutellát száműztük a lakásból, túl nagy kísértés számomra, ha van. Na de ott van az a remek kókuszkrém, amiről viszont nagyon nehezen mondok le, a gyerekek szintúgy. És amikor elsóhajtják magukat a karácsonyi szünetben, hogy úgy, de úgy ennék egy kis kókuszkrémes pirítóst, csak hát a pálmaolaj… akkor nincs más hátra, ki kell találni, hogy lehetne pálmaolaj nélkül előállítani ezt a csemegét.
Szerencsére volt otthon kókuszzsír, a reggeli adaghoz felolvasztottam 2 evőkanálnyit, belekevertem annyi megdarált kókuszreszeléket, amennyi a kívánt konzisztenciához kellett (kb 4 evőkanálnyi), mézzel édesítettem, mindent összekevertem és máris lehetett kenni a pirítósra. Csak remélem, hogy a kókuszzsír nem veszélyezteti a gorillákat, mert ezt szerintem nagyobb adagban is le fogjuk gyártani.
Egy hosszú, pihentető karácsonyi szünet után újra itt vagyok: tele témával, ötletekkel és blogolnivalókkal. Ez a táska a múlt év utolsó napjaiban készült el, és elég kalandos a története. A fekete fonalat eredetileg sapkához vettem, aztán kiderült, hogy túl vastag, túl sprőd, túl rugalmatlan. Sebaj, mondom, elég sok van belőle, csináljunk belőle szőnyeget ezzel a technikával. Hát… ahogy azt Móricka elképzeli. Olyan zseniálisan egyszerűnek tűnik, csak épp nekem nagyon nem működött, így a fonal csak várt, várt hónapokig, és közben rettentő sok helyet foglalt. A fekete szín sem könnyítette meg a kihívást, alig-alig hordok feketét.
Végül Do nyafogása adta az ötletet. Egyrészt volt az a helyzet, hogy sokszor kellett vinnie A4-es kottát és furulyát próbára – és ez a pont nem fért bele a gyerekhátizsákba. Iskolatáskát ilyenkor már este nem akart cipelni, egyéb csinos, megfelelő méretű táskája pedig nem volt. Ráadásul nagyon akart valamit, ami Desigual. Oké, értem a vonzódást, nekem is nagyon tetszenek a vidám ruhák, csak mérsékelten lelkesedtem az ötletért, hogy arra az egy szezonra, ameddig egy méret jó neki, vegyek neki kazal pénzért ruhadarabokat. Végül kompromisszumra jutottunk: én horgolok egy fekete táskát Desigual hangulatú freeform díszítéssel – elsőre ez sem rossz.
A sprőd (már ne kérdezzétek, milyen fajta, de nagyon vastag és gyapjú-műszál keverék) fonal előnye volt, hogy kellően szorosan horgolva tartotta a formáját, méretét, és bélés sem kellett bele. Először horgoltam egy láncszemsort, annak mindkét oldalára rövidpálcákat. A szélső szemekbe 4 pálcát horgoltam, aztán innentől kezdve minden szembe egy rövidpálcát körben haladva. Így nincs ugyan talpa a táskának, de a kotta-furulya-bérlet trió belefér és szükség esetén még egy vízespalack is. Így haladtam egészen a kívánt magasságig, aztán az egyik oldalon 6 pálca fölött horgolta oda-vissza haladva a vállpántot. Mikor elég hosszú lett, összehorgoltam a táska testével.
Az izgalmas része a munkának a freeform rátét volt. Eredetileg nem virágokat akartam, de mit tegyünk, ez jött ki. A sárga-lila 3D virág pedig csak véletlenül pottyant ki egy dobozból: ez korábban készült, de most találta meg végső funkcióját. Do kedvence a lila gomb, amivel a virágot felerősítettem az alapra. Ahhoz képest, hogy ennyire nyögvenyelős története van, és hónapokig tartott a befejezése, végülis nagyon elégedett vagyok vele, alig bírtam megválni tőle. Még az is lehet, hogy magamnak is horgolok egyet. És ha már ez az év első posztja, akkor azt kívánom Nektek, hogy hasonlóan vidám és színes évetek legyen, mint ezek a virágok!
1. A legjobb döntés: A gyerekeket külön szobába költöztettük közvetlen karácsony előtt. Ha valaki akár még szeptemberben is ezt jósolta volna, én furán néztem volna rá. A mieink ugyanis csodabogarak voltak ilyen szempontból, rengetegszer egy ágyban aludtak el, igényelték egymás társaságát. De a kamaszkor olyan lendülettel törte ránk az ajtót, és annyira heteken belül vágni lehetett a feszültséget, hogy muszáj volt lépni. Do-nak kellett egy szoba, ahova a barátnővel elvonulhat, K-nak meg kellett egy hely, ahol magára zárhatja az ajtót, amikor a nővérének vendége van, meg úgy általában, amikor magányra van szüksége. Ezzel a lépéssel beáldoztuk ugyan a vendégszobát, viszont cserébe a családi stresszfaktor drasztikusan lecsökkent. Na jó, az enyém ideiglenesen emelkedett, mert az átpakolást én vállaltam, de már az is majdnem teljesen kész. Ezzel összefügg a következő pont:
2. Komoly szelektálásba kezdtem, főleg ami a könyveket, érzelmi töltettel rendelkező papírokat és a ruhákat illeti. A könyvek a legnehezebb, de kitaláltam, hogy kézből kézbe adom tovább, amit tudok. És kiderült, hogy ez nagyon jó buli, bizonyos dolgokat még gyorsan újraolvasok, mielőtt továbbadnám, másokról beleolvasva megállapítom, hogy húha, de megváltoztam, régen tetszett, most meg semmi különös. De a legjobb, végigveszem az ismerősöket és barátokat, megpróbálom kitalálni, ki minek örülne, tisztára, mint egy emlékkönyvet végiglapozni.
3. Ha már emlékek és barátságok, a legjobb találkozás valószínűleg júniusban történt. Még egyetem alatt, 1999-ben ismerkedtem meg azzal a két lánnyal, akikkel azóta is többé-kevésbé folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, pedig több ezer kilométer választ el minket egymástól. Egész jól működött ez kettesével, mindenki levelezett mindenkivel és látogatott mindenkit, de most találkoztunk 15 év után először hármasban. Nem, nem igaz, hogy semmi sem változott, teljesen más volt a triónk dinamikája, amint régebben, de éppúgy nulla perc alatt megtaláltuk a hangot egymással.
4. Új barátságok persze ebben az életkorban már nem olyan könnyen köttetnek, vagy ha igen, akkor nálam ez elsősorban a gyerekeken keresztül történik. Idén viszont a már többször megénekelt kisnyalkai táborozás hozott új ismeretségeket, mégpedig csupa olyan emberrel, akikkel félszavakból értjük egymást, mert közös bennünk a tárgyalkotó szenvedély. Mindannyian más anyagokkal dolgozunk és a stílusunk meg a színhasználatunk is különbözik, de ez mellékes. A lényeg az alkotás természetessége.
Nyalka fölött az ég
5. A legjobb játék is a textilekkel kapcsolatos: az évemet teljesen meghatározta és elvarázsolta a PIF játék. Nemcsak mert szép dolgokat lehet ajándékba kapni, hanem mert nagy kihívás valaki más kedvenc színéből, elképzelései alapján, mégis legtöbbször ismeretlenül ajándékot készíteni. S ha a végén sikerül eltalálni, amit a másik szeretett volna és aztán örömmel visel: ez utánozhatatlan érzés.
6. Az év legkellemesebb meglepetése kategóriában az orchideámat említem. Soha, tényleg soha nem jutott volna eszembe orchideát venni magamnak, annyira nem tartok semmit a virággondozási képességeimről. Hosszú ideig meg voltam győződve róla, hogy nekem nem szabad gyereket szülnöm, mert még a legigénytelenebb növények is kihalnak a kezeim között. Szerencsére a gyerekek nem tűrik csendben, ha elfeledkezem a gondozásukról, így végül mégis jobban jártak, mint a legtöbb növényem. Na de ajándékba kaptam egy orchideát. Hogy idén sikerült a másodvirágzásig eljuttatnom, ez tényleg több, mint amit valaha el tudtam képzelni magamról. Igaz, hogy csak három virágja lett, de lett és köszöni, jól van mindhárom már december közepe óta.
7. Utoljára hagyom azt, ami az egész évet meghatározta. Idén úgy alakult, hogy rengeteg dolgot tanultam. Februárban megvettem a rokkát, így a tavasz a fonástanulás jegyében telt. Nyáron elszántam magam, és a család húsevője kedvéért elmentem egy steak tanfolyamra. Ettől aztán megjött az önbizalmam és egyre több húsos ételt tanultam meg főzni. Ősszel beiratkoztam Kicsi Vú ötelemes főzőtanfolyamára, ami több modulból áll és tervek szerint mind a négy évszakot végigjárom. És bár nem mondom, hogy megtanultam, de mindenképp kipróbáltam és belekóstoltam néhány kézműves technikába: a tűzzománcba, a gyöngyhorgolásba, a kalligráfiába, a zentangle rajzolásba, a kerámiába és K. szülinapi tortáján keresztül a tortadíszítésbe is.
Tudnám bőven folytatni az év legszebb pillanatait, és teszem is, csak nem a blogban. Ajánlom nektek is ezt a remek évértékelő és jövőálmodó füzetet, ami ingyenesen letölthető és szerintem nagyon jó segítséget ad visszanézni a jó dolgokra és a nehézségekre, valamint megálmodni, mit szeretne az ember a következő évben elérni, hol szeretne fejlődni.
Én most néhány napra (január második hetéig) elbúcsúzom tőletek, nagyon köszönöm, hogy bekukkantotok néha vagy rendszeresen. Köszönöm a visszajelzéseket, kérdéseket, ötleteket. Egy blog olvasók nélkül előbb-utóbb elhal – hogy itt még mindig van élet, ez csak Rajtatok múlik. Boldog, ötletekben és kreatív szabadidőben gazdag 2016-ot kívánok Nektek!
Évek óta nem voltam ennyire nyugodt karácsony előtt egy nappal, pedig az előkészületek még meglehetősen hiányosak. A rengeteg influenzával és hasonlókkal töltött ünnep alatt rájöttem, hogy igazából nem fontos se az elkészült sütik száma, se fotogén volta, sőt a nagytakarítás sem szükséges előfeltétele a karácsonynak. Úgyhogy most a “saját szobát mindkét gyereknek” projekt keretében bejglisütés helyett könyveket pakolok, bútorokat tologatok, dekorálás helyett pedig az előkerülő fotókat, emlékeket, egyéb apró kacatokat nézegetem. Nem, nem leszek kész holnapra, de még a téli szünet végére se. Nem baj, ez egy ilyen ünnep lesz: kicsit rendetlen, nagyon átalakulás-illatú. Kívánok Nektek hasonlóan nyugodt előkészületeket, holnaptól pedig boldog karácsonyt!
Fiúnak horgolni számomra az egyik legnagyobb kihívás – csipkés nem lehet, a színekkel csínján kell bánni, szóval meg van az ember keze kötve rendesen. Sok fekete rövidpálcát horgolni: szerintem ezt fel lehetne venni a kínzások top10 listájára. Nem csoda, hogy K-nak alig horgoltam még.
Mondjuk eddig nem is hiányolta nagyon, mert ő hűséges típus, egy sapka-sál szett nála 2-3 szezonban is szolgál, és ha nem nőné ki, akkor szerintem semmi kifogása nem lenne, hogy egy negyedikben is ugyanazt hordja. Most viszont újra volt szükség, s így készítettem először a sapkát, majd pár héttel később a nyakmelegítőt.
Amint látszik, megengedtem magamnak egy kis játékot a színekkel és mintákkal – persze utólag kiderült, hogy nem kellett volna. Na nem azért, mert neki nem tetszik, hanem mert a zöld-szürke kockás kabáthoz kicsit túlzás a zöld-szürke csíkos szett. Pedig a fonalboltban még olyan jó ötletnek tűnt. Beledolgoztam mindenféle maradékot a boshi-dobozomból, persze még így is maradt. Lehet, hogy készítek egy egyszínű szettet is? A másik lehetőség, hogy teljesítem a gyerek kívánságát és veszek neki egyszínű fekete kabátot. Hogy miért akar pont ilyet? Mert abban tök jól lehet bújócskázni sötétedés után a pálmaházban. Meggyőző érv szerintem.
A kerámiázáshoz már gyerekkorom óta nagy kedvem volt, azaz lett volna. Beiratkoztam általánosban kerámia szakkörre is, de balszerencsémre abban az évben pont évfordulója volt az iskolánknak, és mivel a Fazekas utcában volt, a kerámia szakkör kiváltsága lett, hogy elkészítsen kábé ezer darab agyagkorsó formájú medált. Mire ezzel kész lettünk, meg is utáltam az agyagozást. Pedig még egy korongozó is ott állt a szertárban, de a kancsók fontosabbak voltak. Amikor most novemberben a suliban meghirdettek agyagozást gyerekeknek és szülőknek, azonnal fellángolt a régi lelkesedés, és jelentkeztem. A gyerekek teljes apátiával fogadták a lehetőséget, úgyhogy csak egyedül mentem…volna. Ha Do az agyagozás előtti este rá nem jött volna, hogy ő is ja de menne, és én milyen izé vagyok, hogy nem szóltam neki. A szelektív hallás, ugye. Még szerencse, hogy a kerámiás tanárnő olyan jószívű volt, és szorított helyet plusz egy főnek a pici teremben.
A legegyszerűbbel kezdtem, csillagokat és szíveket szaggattam ki, majd egy robosztusabb SBS kendővel nyomdáztam rá. A csillagok sajnos nem kerültek vissza hozzám égetés után, szív viszont van egy kisebb kazal. Ami fura, hogy csak a piros lett olyan színű, amilyennek vártam. A fehérnek látszó igazából sárga, a barnás foltos pedig egyöntetű narancssárga lett volna, ha eltalálom a festék ideális hígítási arányát. Hát, ennyi rizikó van benne, amikor azt az instrukciót kapja az ember, hogy joghurtsűrűségűre kell felvizezni. Mert ugye Spar joghurt vagy Aldi, zsírszegény vagy görög joghurt – kábé ahány joghurt, annyiféle sűrűség. Ezek szerint a görög joghurt lett volna az etalon. Azért nem szomorkodom, ezek is szépek, csak mások, mint a terv lett volna.
A várakozásoknak a fő művem sem teljesen felel meg, de azért megtartjuk – azaz elajándékozzuk, ahogyan eredetileg is terveztük.
Ez a tál egész érdekes technikával készült. Kinyújtottam az agyagot, majd ráborítottam a styropor félgömbre. Először körbe akartam vágni, hogy köralakú legyen a szája, de a tanárnő azt javasolta, nézzem meg, mit lehet ebből a szabálytalan alakból kihozni. Végül kínálta magát, hogy a fölösleges részeket tekerjem fel, s abból lett a tál füle. Az alakjával elégedett is vagyok – csak a színe… A zöld árnyalat még nagyjából stimmel is, csak azt hittem, hogy egyenletesebben fog fedni a festék. Nagyobb adagot kellett volna eloszlatni a felületen. Az alsó részeket és a fület pedig elvileg olajzöld színnel mázaztam, ehelyett alig lett sötétebb, mint a fűzöld, cserébe viszont barna foltos. Egyébként a barna foltok kifejezetten tetszenek, de a mintaszínpalettán nagyon nem így nézett ki. Hát igen, muszáj nyitottnak lenni kerámiázás közben, mert ami a kemencében történik, az eléggé nehezen kiszámítható, pláne tapasztalat hiányában.
A harmadik darab egy egyszerű pici tálka, nem volt tervem vele, csak kíváncsiságból csináltam. A hozzá használt festék is nagyon izgalmas volt, kis feketés szemcsék türkizkék alapon. Amikor aztán készen lett, egyből megvolt az ötlet és a leendő gazda. Egy baráti pár ugyanis pár nappal korábban házasodott, nekik ajándékoztuk gyűrűtálkának.
Azért amikor kezemben tartottam a kiégetett csetreszeket, akkor egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy nem kellene-e átnyergelnem a kerámiára a fonalaktól. Különös tekintettel az otthon lévő sálmennyiségre, meg arra, hogy viszont szép tálakra bőven szükség lenne még a háztartásban. Meg hát a technika is nagy kihívás, bőven lehetne tanulni mind a formázás, mind a színezés terén. Egyelőre nincs a közelemben állandó kerámiaszakkör, de a gondolat már ott van valahol a fejemben, és figyelem az adódó lehetőségeket.
Ahogy ígértem, a mákos köleskása után jön a mákos rizskoch receptje is. A rizskoch mint műfaj nekem abszolút gyerekkori favorit volt. Nagymamám gyakran készítette, nála mindig volt egy fincsi ropogós kéreg a tál és a rizs találkozásánál, és saját készítésű szörpöt öntöttünk a rizskochra, általában pirosribizliből. Az én változatomban a házi készítésű szörp helyett házi áfonyalekvár szerepel, valamint a nagyiéhoz képest újítás a marcipán és a mák.
Először is főztem egy teljesen átlagos tejberizst: egy bögre kerekszemű rizshez egy bögre vizet és egy bögre tejet öntöttem, ízesítettem fél tk fahéjjal és egy löttyintés agavésziruppal. Az elején fedő nélkül, később fedő alatt főztem illetve pároltam. Amikor elkészült, hozzáadtam még egy fél citrom reszelt héját és 4 evőkanál darált mákot. Mindent összekevertem, ellenőriztem, hogy kerek-e az íz. Ezután belekevertem egy felvert tojást a rizsbe, hogy mindenhova jusson. Kivajaztam egy közepes méretű tűzálló tálkát, zsemlemorzsával is megszórtam, a fölösleges zsemlemorzsát kiöntöttem, s belekanalaztam a rizses-mákos massza felét. Ekkor a nyers natúr marcipánmasszából kockákat vágtam, rátettem a rizsrétegre, majd ráöntöttem a maradék rizst. Betoltam a sütőbe, és addig sült kb 180 fokon, amíg szépen elkezdett barnulni a teteje illetve a kiszóráshoz használta zsemlemorzsa. Ez nálam kb 30 perc volt. Ezután Az üvegtálból tányérra borítva jó sok finom lekvárral tálaltam. Pont annyira mákos, amennyire kell, egy tartalmas leves után remek főfogás szombati ebédhez. Jó étvágyat, remélem, nektek is ízleni fog!
