Sokáig ellenálltam a horgolt mandalás könyvnek, de kár volt, tényleg remek. A leírások is követhetők, a rajzok pedig szépek, olvasható méretűek, áttekinthetőek. A szerzőt egyébként már régóta követem az Instán, így nem volt zsákbamacska, hogy a munkái tetszeni fognak-e és nem is csalódtam.
Ahogy az első mintában a harmadik sorig eljutottam, szinte már látom benne a virágot, amit majd tavaszi szülinaposoknak lehet elküldeni. Persze azért végighorgolom a mintát, mert az eredeti is nagyon tetszik.
Egyébként a legnagyobb pozitívuma a könyvnek az eddig említetteken kívül a bevezető rész, Itt nem egyszerűen a pálcákat mutatja be, hanem olyan apró trükköket, amelyek segítenek igazán szépen meghorgolni a mandalákat – és természetesen más körben horgolt holmikhoz is lehet aztán az itt tanultakat alkalmazni.
Ezt a kekszet igazából az esélytelenek nyugalmával sütöttem: esélytelennek tartottam, hogy a gyerekeknek is bejöjjön az ízvilág, mert legfeljebb a málnás teát hajlandóak meginni. Végül mégis óriási siker lett és 24 óra alatt elfogyott egy adag, szóval karácsonyig még egyszer meg kell sütnöm.
100 gramm vajhoz 165 gramm lisztet és 50 gramm porcukrot számolunk – ez a mennyiség elég kevés, a kekszpecsét méretétől függően 16-20 darab, szóval nyugodtan lehet duplázni az adagot. Ehhez az alaptésztához hozzáadunk még egy evőkanál matcha teát. A matcha az a fajta zöldtea, amelyet finom porként árulnak és japán szokás szerint bambuszból készült habverőszerű alkalmatossággal kavarnak itallá. Nagyon intenzív az íze, az illata leginkább legelőre hasonlít nyersen, de sütés közben valamennyit veszít ebből. (Matcha teát nagyon különböző árakon lehet venni. Ha valaki teát készít belőle, akkor érdemes a drágább fajtákat megvenni, de sütéshez bőven elég a kedvezőbb árú is. Én kb 1200 ft-ért vettem 50 grammot, ebből rengeteget lehet sütni.)
Szóval a hozzávalókból és kevés hideg vízből keksztésztát gyúrunk, a vizet szinte cseppenként adagoljuk. Amikor kész, henger formájúra gyurmázzuk és átlátszó fóliába csavarjuk a tésztát majd 30 percre hűtőbe tesszük. Ezután kézzel félcenti vastag korongokat vágunk a hengerből, a korongot sütipecséttel megnyomdázzuk és 12-14 perc alatt 200 fokon kisütjük a kekszet. Mivel nincs sütőpor a tésztában, így a kekszpecsét szépen érvényesül.
Karácsony előtti baráti találkozókra, ahova többen is visznek sütit, kifejezetten ajánlom ezt a fajta kekszet, mivel elég valószínű, hogy ilyen ízvilágú nem lesz túl sok – kivéve, ha sok anyahajó-olvasó van a meghívottak között 🙂
P. s.: A receptet egy régi Segítsütis receptfüzetből vettem (mamihami.blogspot.com) és annyiban módosítottam, hogy az ott megadott bögrés mennyiségeket kicsit könnyebben kezelhető grammra fordítottam. Nem tudom, hogy a hivatalos átváltásnak megfelel-e, mindenesetre működőképes.
Természetesen a legkörnyezetbarátabb csomagolás az, ha egyáltalán nincs csomagolás. Második legjobb megoldás az újságpapír, amit amúgy kidobna az ember – csak hát őszintén, ki olvas még újságot papíron? Azokat a magazinokat meg, amiket papíron olvasok, sajnálom szétszabdalni és könyvként kezelem. Kompromisszumos megoldásként szeretem a háztartási csomagolót, ez legalább se fehérítve, sem egyéb módon festve nincsen és jó eséllyel újrapapír. Emellett azért minden karácsonykor ott van az a programpont, hogy kinyitjuk az ajándékokat, ott a rengeteg papír és mivel a szelektív kuka nem szereti a celluxcsíkkal ragasztott papírokat, ott ülök a papírhalom mellett és próbálom letépni a celluxos részeket a papírról. Nem ad hozzá a karácsonyi hangulathoz, gondolhatjátok, ugyanakkor nem nagyon látok más, lelkiismereti szempontból vállalható megoldást. Azazhogy nem láttam eddig, most viszont hála az idei sok washitape használatnak, rájöttem, hogy itt a kulcs. A washitape ugyanis rizspapírból készül és így mehet a papírszemétbe! Nem is kérdés, hogy az idei karácsonyi csomagokat kizárólag dekortapasszal fogom ragasztani, viszlát celluxvadászat!
A hétvégén már el is kezdtem a csomagolást, és az első darabok kifejezetten tetszenek:
Arra is rájöttem, hogy a tavaly vásárolt karácsonyi washik eléggé megérettek már a gyors elhasználásra, mert a ragasztóréteg nem annyira erős már, így most a raktározó énem is kicsit felszabadult és már nem akarok minden fajtából még jövőre is hagyni. Ismerve magam, nem fogom bánni, ha utánpótlás után kell néznem 😀
UPDATE! Figyelem, kémeim jelentették, hogy Budapesten szabad celluxos papírt dobni a papírszemétbe. Viszont a szelektív hulladékgyűjtésre vonatkozó szabályozások városról városra változnak, így érdemes tájékozódni. Mindamellett egy továbbra is biztos: a rizspapírral (washival) ragasztott csomagolópapír sokkal környezetbarátabb, mint a műanyaggal ragasztott. Szóval a lényeg nem változott 🙂
Mivel balkezes vagyok, a kézírás és a kalligráfia elvileg nagyon nem nekem való lenne. Már a golyóstollal írást is megkeserítette az általánosban, hogy a fáradságos munkával leírt betűket az öklömmel azonnal elmázoltam. Ennek ellenére elég korán átváltottam a suliban a töltőtoll használatára, pedig akkoriban még nem volt balkezeseknek való toll, sem külön korrepetálás, hogy hogyan kell tartani a kezet, ha balkezesnek születtél. (Nem viccelek, tényleg volt ilyen Do osztályában, amikor bevezették a tollal írást.) Egészen kicsit akkor bizonytalanodtam el a töltőtoll használatával kapcsolatban, amikor egyetemen a tintával írt jegyzeteimet kihúzófilccel preparáltam az első zh-ra, majd a két hónappal későbbi vizsgaidőszakon azt kellett észrevennem, hogy a kihúzófilc alatt a tinta egyszerűen felszívódott. Nyilván a leglényegesebb információk tűntek el, hiszen azok voltak kiemelve. Ekkor aztán átszoktam a golyóstollra és töltőtollal csak személyes dolgokat írtam meg leveleket.
A handlettering és a kalligráfia divatja persze megint visszahozta a régi szép idők emlékeit és elkezdtem lemásolni kézzel a Bibliát (remélem, sokáig fogok élni) és rajzolgattam néha betűket. Az ecsetirón kipróbálásától csak az tartott vissza, hogy nem tudtam, honnan szerezzek ilyen filcet. Legutóbb egy sima papírboltban Budapesten véletlenül felfedeztem egy készletet, semmi flanc, szinte elvegyült a többi filctoll között, jelentéktelen csomagolása van és mindössze 1100 forintba került a tízszínű készlet. Most vagy soha, gondoltam, és hazaérve azonnal rá is vetettem magam egy ilyen kifejezetten brushpen használatához kifejlesztett gyakorlófüzetre. (A Flow olvasásról szóló különszámában volt melléklet.)
Nem mondom, hogy könnyű, és persze még messze nem olyan határozottak a vonalaim, mint a profiknak, viszont határozottan lehet látni a fejlődést az első oldalak és a három nappal későbbi oldalak között. Majd még a végén nem figyelek és egyszer csak bölcs idézeteket fogok rajzolgatni meg megosztani a Facebookon, szóval reszkessetek!
Már-már úgy tűnhetett, hogy elfeledkeztem róla, pedig dehogy! Végre itt a hexagonos terítő készítésének második szakaszát bemutató videó. Remélem, követhető – ha bármi kérdésetek van, kommentben nyugodtan tegyétek fel, igyekszem válaszolni. Ha pedig nem láttátok az első részt, akkor itt tudjátok bepótolni.
A múlt heti villámgyors ádventi “koszorúval” kapcsolatban említettem, hogy majd valami karácsonyi terítő lesz alatta. Először az volt a fejemben, hogy egy szalvéta nagyon passzolna hozzá, de valahogy nem lettem elégedett ezzel a megoldással. A békebeli horgolt terítőcskék amúgy nem annyira illenek a lakás stílusához, de ahogy egy horgolós újságot lapozgattam, beugrott, hogy készülhetne pirosból a terítő és valami vastagabb fonalból, és úgy rögtön illene a mi enteriőrünkbe is – már ha nem nagyképűség egy viszonylag kevés előzetes megfontolással berendezett lakás esetében ez a szó.
A minta saját kútfő, nem volt benne különösebb terv, csak próbálgattam a bűvös “hogy kifeküdjön” elv alapján valami kör alakút létrehozni. Egyébként gyorsabban elkészült, mintha elmetróztam volna a városba venni valami piros alátétet, szóval megveregettem utána a saját vállamat.
Nem tudom, ismeritek-e azt az érzést, hogy egy-egy nagyobb lélegzetű projekt, jelen esetben egy takaró, hónapokra meghatározza a szobaképet. Úgy értem, mielőtt még elkészülne. Ez a grannycsíkos takaró is ilyen, és több mentséget is fel tudok hozni, hogy miért.
Egyrészt nem akartam rögtön az elején sok fonalat venni hozzá, amit egyébként jól tettem, mert egy jónak tűnő színbeosztásról menet közben kiderült, hogy mégsem annyira tetszik, szóval így legalább nem sok fonal ment a fonalparkolóba. Ebből következik, hogy mondjuk veszek először öt különböző színt, azzal csíkozom ameddig tudom, aztán amikor elfogy belőle két szín és már unalmas lenne csak a maradék hárommal folytatni, akkor addig nem nyúlok hozzá, amíg újabb fonalvásárlásra nem adom a fejem. Egyébként ez 2016-ban időnként már hónapokban volt mérhető, szóval igazán javulok, a fonalkészletem meg látványosan apad.
Aztán van az a tény, hogy télen nagyon kellemes egy plusz réteg horgolás közben a lábon meg az ölben, de például nyáron nagyon nem, szóval ezzel is kiesik 3-4 hónap. De bármikor jöhet a rossz idő, tehát csak marad a kanapé szélén az elkezdett takaró.
Aztán ott az unalom-izgalom faktor. A grannycsíkos takaró kifejezetten unalmas horgolás. És nem mindig van kedvem ehhez a fajta munkához, néha kell a kihívás és akkor belevágok egy Exploration stationbe, majd amikor abban frusztrálódom, akkor jöhet megint a granny kiegyenlítésképpen.
Szóval így pulzálnak a különböző projektek, mikor mi van épp előtérben. Ha pedig nem előtérben, akkor is a kanapén. Hónapokig. Szinte már annyira a berendezés része lesz, hogy észre se veszem. Azért a vendégek néha megdicsérik, ami pont elég ok, hogy a kanapén maradjon 🙂
Az elmúlt héten valahogy megint a takarónak kedveztek a csillagok: hideg volt, unalom ellen horgolás közben megnéztem például a Burzsoázia diszkrét báját, ami tényleg ideális kísérőprogram monoton kézimunkához. (A Pillanatnyi pénzzavar mondjuk már kevésbé, túl kevés szöveg van benne és muszáj nézni a monitort.)
Ráadásul úgy alakult, hogy amit az elején terveztem, akartam, de nagyon nem jól jött ki, az most magától, érthetetlen módon sikerült. Úgy váltottam színhatást, hogy nem lett erőltetett csíkos első ránézésre. Nehéz ezt elmagyarázni, de talán a képek segítenek. Az utolsó 10-12 centi most egészen narancsos lett az elejéhez képest, ami inkább lilás. Talán a lazacszínű csíkok segítettek, nem tudom. Mindenesetre örülök és kíváncsian várom, hogy lesz-e még majd harmadik színszakasz.
Ez a narancssárgás:
Ezen pedig látszik, hogy mennyire liladomináns volt eleinte. Természetesen a lilát továbbvezetem, csak már ritkábban. Vagy majd ahogy kijön – kár is előre tervezni ennél a műfajnál.
Nálatok is készül valami nagylélegzetű, több hónapig húzódó projekt?
A szokásos nagy hűtőtakarítás alkalmából ismét minden ehetőt egyesítettem egy serpenyős egytálételbe, amivel egyszerre oldottam meg az aznapi vacsorát és még két reggelit. Ilyen dolgok kerültek bele:
két édesburgonya
egy nagy köteg sárgarépa, fele narancssárga, fele citromsárga színű
fél fej karfiol
15 centi jégcsapretek.
Ezeket felkarikáztam és vajon, serpenyőben megpirítottam, majd fedő alatt pároltam pici víz és fél citrom levének hozzáadása mellett, amíg minden hozzávaló puha lett. Só, bors és bazsalikom került rá, valamint még a serpenyőben az utolsó percben apróra vágott tökmag. Amikor reggelire szolgáltam fel, akkor egy tükörtojást is adtam hozzá, de kombinálható mindenfélével, hússal éppúgy, mint gabonával. Ha pedig magában, gabonaköret és hús nélkül esszük, akkor fűszersós tejfölös túróval tálalom.
Kezdek sportot csinálni abból, hogy a karácsonyi előkészületeket a lehető legegyszerűbben oldjam meg. Nem mintha nem jelentene örömet sok időt fordítani a naptár vagy a koszorú készítésére, netán az ajándékok beszerzésére. Nem erről van szó, hanem inkább az időtényezőről. Mostanra beláttam, hogy a család és teljes állás, plusz számtalan hobbi, plusz igény a sportolásra, kultúrára, olvasásra, egy továbbképzés rendszeres többnapos utazásokkal és két blog elég nehezen egyeztethető össze azzal a ténnyel, hogy a nap 24 órából áll. És akkor még a magam maximalizmusával összeállított lista, hogy hogy kellene kinézni az ünnepeknek tartalmilag és külsőségeiben! Ha ezt mind jól akarnám csinálni, akkor valószínűleg belebetegednék, ami nem cél. Így most általános lefaragási hadműveletben vagyok, nagyon figyelek arra, hogy mi elég és mi túl sok. Az ádventi koszorúval kapcsolatban például munkából hazajövet a villamoson jutott eszembe egy szenzációs és gyorsan megvalósítható ötlet. Hazaérve kiderült, hogy mégsincs itthon alapanyag hozzá, de sebaj, mert lett alternatív megoldás, szóval egyből két ötletet tudok adni azoknak, akik hozzám hasonlóan szintén utolsó pillanatoznak a dekorálásban.
A megvalósult variációval kezdek. Ehhez 4 darab üveg IKEÁ-ban kapható fűszertartó, 4 darab úszógyertya és washi tape szükséges. Én egy széles, kb 3 centis mintásat és egy egyszínű keskenyet használtam, mindkettő a Tchibo most kapható karácsonyi szériájából van, de persze tetszés szerint bármilyet használhatunk. Az úszógyertya egyébként több éve megvan, ez látszik is rajta kicsit, de majd nem nézzük túl közelről, hogy ne látszódjanak a karcolások a tetején. Ez volt az egyik célom, hogy ezekkel a gyertyákkal kezdjek végre valamit.
A szélesebb dekortapasszal körberagasztottam a négy fűszertartó üveget úgy, hogy kettő-kettő üveg volt egy sorban. Nem teljesen lent indult a tapasz, hanem úgy fél centivel feljebb, hogy később a vékony tapaszt még a mintás csík két szélére oda tudjam ragasztani.
Most körbetekerem a keskeny dekortapasszal is az üvegeket, a csík a mintás tapasz alá és fölé kerül.
Az úszógyertyák alja le van kerekítve, így szépen beilleszthető az üveg szájába, ott stabilan áll.
És így néz ki oldalról a kész ádventi koszorú. Na jó, koszorúnak nyoma sincs, így majd valószínű teszek mellé fenyőágakat egy vázában, de a négy gyertya meggyújtására tökéletesen alkalmas és ami az étkezőasztalon különösen fontos: kis helyen elfér. Természetesen valami karácsonyi terítőre fog kerülni, ezt majd még megmutatom az Instán.
A másik ötlet, ami megfelelő üveg hiányában végül nem valósult meg, így nézett volna ki: Négy nagyobb, legalább félliteres befőttesüveg kellett volna hozzá vagy még ideálisabb esetben egyetlen nagy üvegből készült leveses- vagy salátástál. Az üveg aljára kis karácsonyfadísz üveggömböket tettem volna a gyertyával harmonizáló színben. Erre eresztettem volna a vizet, amelynek a tetején úsztak volna a gyertyák. Uborkásüveg esetén minden üvegbe egy gyertya, szép nagy üvegtál esetén egy tálba került volna az összes gyertya. Na sebaj, majd jövőre időben gondolok a megfelelő méretű üvegekre.
Ha elkészítetted a két ötlet közül az egyiket, mutasd meg nekünk itt vagy itt. És persze meghitt és stresszmentes ádventet kívánok!
Észre vettem, hogy van az a szokásom, hogy a készülő projektjeimet előszeretettel mutatom a WIPszerdában, aztán amikor elkészül, annyira elönt az elégedettség, hogy a kész holmit már nem fényképezem le vagy lefényképezem, de nem kicsinyítem blogméretűre, vagy lekicsinyítem és elmentem a megfelelő könyvtárba, de végül mégsem írok róla posztot. Ezt mindig csak akkor veszem észre, amikor vissza akarok valami régebbi horgolást keresni a blogban, és rendre csak a WIP stádiumottalálom, a készet nem. Hogy ne essek ugyanebbe a hibába, a rémes fényviszonyok közepette való fotózás ellenére megmutatom most a valóságban sokkal szebb színű Marina kendőt. Ez is – a girlanddal együtt – a Kössük össze! jótékonysági árverésre készült. 100% víz, mert a minta Marina (Varga Gabitól), a fonal Barka tó, a színe Balaton-kékeszöld és a nagyobbik része vizes telelésen készült a tatai tónál. Azt hiszem, ennél több vizet egy projektbe nem nagyon lehet belerakni. Még egy kis homokos tópartot is csomagoltam hozzá kavicsokkal, így lett homokbarna és törtfehér a díszítő szegély.
A Barka tó fonalat egyébként nagyon megszerettem munka közben, mert igazán puha, ugyanakkor stabil is a benne lévő pamut miatt. A Marina minta is fog még készülni nálam harmadszorra is, Ez az egyszerű háromszöges forma, a könnyen megjegyezhető horgolásminta számomra igazi felüdülés.
