Nálunk végre leesett az első értékelhető mennyiségű hó, ami a szánkózáson kívül egyet jelent: itt az ideje az éves nagy kendőfrissítésnek.
Gyapjúból készült holmikat ugyanis ha nem muszáj, nem mosunk. Mosógépben akkor se, ha muszáj, mert összenemezelődnek. De úgy általában úgy vagyunk vele, hogy minél kevesebbszer mossuk kézzel a gyapjúpulcsit, kendőt, annál jobb. Frissítésre azonban természetesen ezeknek a ruhadaraboknak is szükségük van. Ezt megtehetjük évszaktól függetlenül párás fürdőszobában vagy télen, ha leesik 5-10 centi hó, akkor a hóban. Nálunk a társasház kertjében nincs nagy forgalom, a gyerekeimen kívül senki nem jár ki, úgyhogy biztos lehettem benne, hogy nem zavar senkit, ha kirakom pár órára a hóesésbe a leggyakrabban használt és leginkább frissítésre szoruló kendőimet.
Miután kint szellőztek egy darabig, még gyorsan megforgattam őket a hóban, a lakásban pedig néhány óra alatt megszáradnak. A színek is felfrissülnek, a fonal mintha kinyílna ilyenkor – nem tudom, mi ennek a megfelelő szava, mindenesetre újra élet bújik a szálakba. Ha nem került pecsét, koszfolt a gyapjú ruhadarabra, akkor ez pont elég gondozás és tisztítás. Használjátok ki a január-februári havazásokat, ha van lehetőségetek tiszta hóba fektetni a kendőiteket!
A hexagonos terítő készítéséről szóló videósorozat utolsó része is elkészült, ezen a linken találjátok.
Időközben több méretben és színvilágban is elkészítettem, csak nem mindegyik volt publikus. Sőt, nemcsak terítőként lesz használatban, hanem díszpárna előlapként is.
Továbbra is rajongok ezért az egyszerű, de nagyszerű mintáért és remélem, Titeket is hasonlóan beszippant. Remek maradékfogyasztó egyébként 🙂
Az ember ne becsülje alá a fonás szerepét a fogyókúrában.
Karácsonyra megkaptam a rég vágyott jumbó orsót. Akkor még nem tudtam, hogy egy szobabiciklit is, 2in1. A jumbó orsó gyárilag arra jó, hogy a két normál méretű orsóra megfont egyszálas fonalat úgy lehet összecérnázni, hogy közben nem kell elvágni a fonalat. A normál orsóra kb. öt deka fér, a jumbóra meg tíz. Ez például azért fontos, mert amikor a fonal megkötésére kerül sor, akkor kevesebbet kell csomózni, és ugye minden csomó, amit elkerül az ember egy stressz megtakarítása. Ahol nincs csomó, ott nem bomolhat fel váratlanul a kötött kelme. Ennyit tudtam és ennyi előnyt vártam a jumbó orsótól, nem többet. Időközben azonban kiderült, hogy a jumbó orsó felér egy fitnesszbérlettel vagy otthoni szobabiciklivel. A normál orsónál a pedálok hajtása nem nehéz, érzi ugyan az ember, ezért is mondják, hogy jobb a kétpedálos rokka, mint az egypedálos, mert így egyenletes a terhelés a két oldalon. Egyenletesen kicsi. Ahogy viszont a jumbó orsó fele megtelik, azaz ahogy elhagyjuk a bűvös ötdekás tartományt, kezdődik a hegymenet. Először csak kicsit megerőltető, aztán egyre inkább. Aztán le kell szállni és tolni egy kicsit. Ja, tolással a rokkánál nem sokra megyünk, szóval inkább szünetet tartunk – ahogy a tíz dekához közeledünk, egyre gyakrabban. Nem gond, mert amúgy is kicsit erősíteni akartunk alvázra, mire beköszönt a tavasz, természetesen nem holmi szépségideálok hatására, hanem mert mennyivel gyorsabb S-es méretben megkötni egy szoknyát, mint M-ben, és szoknyát idén mindenképp szeretnék kötni.
Végre elkészül a fonal, már csak fel kell gombolyítani motringba. Vegyünk hát két széket és tekerjük a támlák köré a fonalat. Eközben legyen a testsúly az egyik lábon, a másikra csak lazán álljunk, előre-hátra hintázó mozgást végzünk a következő fél órában. Felsőtestünkkel lazán előrehajolunk, eközben a hát lehetőleg maradjon egyenes, jobb kezünkbe fogjuk az orsót (jumbó, tehát alig fér), bal kezünkkel pedig a szálat vezetve végezzünk olyan mozdulatot, mintha egy hatalmas üstben kevernénk a szilvalekvárt. Ezt a mozdulatot végezzük el 151-szer, ezzel fel is tekertünk az összes fonalat, mind a 263 métert.
Aztán kezdjük el sajnálni, hogy nem dolgozhatunk tovább ezekkel az őrülten jó színekkel, aztán jusson eszünkbe, hogy dehogynem, mintha a nemezelő cuccok között lenne hasonló mesegyapjú, ássuk elő gyorsan és kezdjünk el egy újabb adagot fonni. Az ember ne becsülje alá a fonás szerepét a fogyókúrában.
Úgy illik, hogy az év első Hét-főzz posztja valami különleges legyen. Legyen tehát először is szokásomtól eltérően kicsit nagyobb odafigyeléssel megkomponált tálalás, meg legyen egy kicsit szokatlan alapanyagkombináció, meg még legyen irodalmi utalás is benne.
Igazából egy sima céklás rizottónak készült az egész, amilyenről írtam már itt. Nézegettem, ahogyan a rizs pillanatok alatt átvette a cékla piros színét és akkor beugrott a Vörös és fekete. Hogy ennek van köze a főzés előtti könyvesbolttúrámhoz és az ott látott Vörös és Feketéhez (amiről eszembe jutott, hogy ezt a kötelező olvasmányt még végig is olvastam volna, de sajnos hamarabb sorrakerült az órán, minthogy a végére értem volna, utána meg már a következő könyvet kellett olvasni), azt ne zárjuk ki csuklóból. Na de mi lehetne az a hozzávaló, ami fekete és illik a rizottóba is? Naná, hogy a beluga lencse, ami pont annyi idő alatt puhul meg, mint a rizottó és egyben marad főzés közben. Ráadásul még remek fehérjeforrás is, meg kényezteti a vesét, ami télen ideális. Kis kiruccanás gondolatban: tavaly a Kicsi Vú-féle ötelemes főzőtanfolyamon, ami amúgy életem egyik legjobb döntése volt, azt is tanultuk, hogy a lencsét-babot úgy a legkönnyebb beilleszteni az étkezésbe, ha mindenféle ételbe csak egész kis mennyiséget belefőzünk. Akkor nem dominál, nincs az az érzése az embernek, hogy már megint babfőzelék, se nem bántja azok gyomrát, akik nagy mennyiségben érzékenyek rá. Szóval azóta tényleg rendszeresen szórok ragukba, rizses ételekbe lencsét és babot. Ebbe a rizottóba az egy nagy fej céklához és egy bögre rizshez három evőkanálnyi beluga lencsét adtam és ez így pont jó volt. Szép színfolt, íze belefolyt a nagy egészbe.
A vörös és feketétől innen már csak egy lépés volt a szerelem tematikájú tálalás: van egy igencsak haszontalan, viszont megacuki fém szerszámom, ami arra jó, hogy szív alakú tükörtojás lehet készíteni vele. Igen, szív alakú tükörtojást. Időnként elfog az anyai vagy hitvesi szeretet és akkor szoktam használni, most pedig ebbe a keretbe szedem ki a rizottót.
A család persze már beledumál a fúdsztájlingba: anya, kéne valami fehér, mondjuk fetasajt meg mondjuk olivabogyó. Ez utóbbit végül mégsem használtam hozzá, viszont körülnéztem a Sonnentor fűszerkeverékeim között, és láss csodát, volt egy Alles Liebe, azaz Sok szeretettel fantázianevű is, azzal körbeszórtam. Előbb csak az esztétika miatt, aztán kóstolás után már azért is, mert jól passzolt a céklás-lencsés rizottóhoz.
Legyen az évetek nemcsak kulináris szempontból olyan, mint ez a rizottó: kicsit fűszeres, melengessen belülről és legyen szép is a szemnek. Boldog 2017-et!
Eljött az év utolsó napja is – és mivel is búcsúzhatnék stílszerűbben, mint egy saját készítésű fonallal. Bulizás helyett inkább fonalazva szoktam zárni az évet és ez idén is így lesz. A fonás amúgy is illik a két év közötti átmenethez: teremtő aktus, ahol a kusza szálakból egyszerű mozdulatokkal és némi monotóniatűréssel rend keletkezik, majd a cérnázáskor két szál összefonódik és ezzel egymást kölcsönösen megerősíti. Szerintem ez önmagában szép, pláne ha még színes is, mint ez a két lila gombolyag.
A szösz átmenetesen volt festve (Köszi, Anett!), középen kettévettem, hogy mindkét szálban legyen a legsötétebb és a legvilágosabb árnyalat is. Most úgy kell elképzelni, hogy a sötét gombolyag színe a legsötétebb, befelé egyre világosul, majd eléri azt a színt, ami a világosabb gombolyag, ami befelé még tovább világosodik, egészen fehérbe hajló pasztell lila lesz. Alig várom, hogy megkössem és megmutassa magát ez a a csodafonal.
Ezzel búcsúzom idénre, jó bulit a bulizóknak és jó horgolást-kötést azoknak, akik fonallal búcsúztatják az évet! Köszönöm, hogy 2016-ban is olvastátok az anyahajót és gyertek jövőre is!
A fonalas összegzés után jöjjön a könyves! Az 50 könyvet egy év alatt kihívásról itt és itt írtam már. Ahogy előre sejtettem, az 50 nem lett meg, mindössze 29 és még néhány félig elolvasott, jövő évre áttolódó vagy soha be nem fejezendő könyv. Na meg néhány gyerekkönyv valamint szakmai dolog, amiket ebbe a kihívásba nem számítottam bele.
Hogy izgalmasabb legyen, most azokról írok, amelyeket nem sikerült befejeznem.
Paul William Young A viskó c. könyvének folytatása, magyarul Keresztutak címmel jelent meg. Én a német verziót olvasom, azaz inkább olvastam nagy várakozással. A viskóért odavoltam. A kerettörténetet ugyan érzelmileg nagyon megerőltetőnek találtam – melyik anya olvas könnyen olyan sztorit, ahol meggyilkolnak egy gyereket? -, de a teológiai rész szerintem nagyon jó lett, könnyen olvasható és sikerült neki az, hogy az elég bonyolult Szentháromság témát ájtatosságmentesen és elég progresszíven járja körül. A körüljárás nem is jó szó, mert az egész nem a “beszélek valamiről”, hanem a “beszélek valamiben” stílusban van megírva, nem elméleti fejtegetés, hanem a sztoriban van elrejtve az elmélet. Oké, lehet, hogy pár dolog kicsit merész, meg nyilván Istenről sosem lehet semmi biztosat mondani, de úgy összességében nekem A Viskó nagyon bejött. Valami hasonlót vártam a Keresztutaktól is. A német címe egyébként mindössze annyi, hogy Az út. Az eleje jól gördült, aztán kicsit megakadt, de még mindig vitt előre a kíváncsiság. Most 100 oldallal a vége előtt meg már az a hangulatom, hogy túl rövid az élet ahhoz, hogy ennyi unalmat elviseljek. Nem fogom befejezni, eldöntöttem.
Szintén nem fogom idén befejezni (hacsak nem a két ünnep között) Rüdiger Safranski Zeit című könyvét. Safranski írásaival először egyetem alatt találkoztam, már akkor is tetszett, de szerintem csak később nőttem fel hozzá igazán. Ez a könyv most a legjobbkor jött: idén az egyik fő témám az idő volt. Kevés vagy sok? Vagy pont elegendő? Arra jut, amire akarom vagy arra, amit elvárnak tőlem? Ura vagyok az időnek vagy az idő uralkodik rajtam? Ezekbe az elgondolkodásokba remekül illik ez a könyv, kicsit filozofikus persze, de teljesen jól érthető, nem csinál sportot abból, hogy túlbonyolítja a gondolatmenetet, csak hogy okosabbnak tűnjön. Olvastam repülőn, orvosi váróban, vonaton, kanapén és alig várom, hogy folytassam. Persze nem mindig van hangulatom ehhez a műfajhoz, ezért is haladok lassan vele, viszont ezt be szeretném fejezni.
A harmadik félbemaradt könyvem egy Ulickaja-regény: nem túl tipikus, hogy Ulickaját tolom magam előtt és nem egy szippantásra olvasom el. Az Imágó viszont nehéz, lassú, a rengeteg Olja-Ilja-Kolja-Kosztya között nehezen lavírozok, pláne, hogy a fejezetek lazán függnek össze és kell pár oldal, hogy rájöjjek, melyik korábbi fejezet folytatódik épp és hol tartunk a rengeteg idősíkban. Szóval már volt olyan is, hogy feladtam, de csak érdekel annyira a sztori, hogy azért szeretném végigolvasni. Erre még akár a téli szünetben is van esély, szóval csak kicsit fog átlógni 2017-be.
Ha most visszanézek erre a 29 könyvre, a kedvencem talán Bánki Zsuzsától a Schwimmer és legnagyobb konkrét hatással a hétköznapjaimra a Marie Kondo-féle Magic Cleaning volt. A legnagyobb kihívást egy önéletrajz jelentette, Stephen Hawkingtől a Meine kurze Geschichte – itt a vége felé már voltak olyan részek, ahol nagyon sajnáltam, hogy ennyire nem vagyok természettudományosan drótozva.
A kategóriák közül nagyrészt olyanok maradtak ki, amelyeket már első olvasásra is nehéznek gondoltam: például nem sikerült olyan szerzőt találnom, akinek a monogramja ugyanaz lenne, mint nekem. Szülővárosomban játszódó regényt sem találtam és nem nyomoztam ki azt sem, hogy mi íródott a születési évemben. A könyv, amiről rossz véleményeket hallottam kategória sem vonzott – egyrészt nem volt ilyen, másrészt ha lett volna, egész biztos nem fordítom ilyenre az időm. Ami viszont meglepő: a könyv, amit kizárólag a borítója alapján választottam ki, sem került sorra. Egész évben velem volt ez a szempont és kerestem és kerestem és végül mindent, amit borító alapján választottam, egy másik kategóriába soroltam. Na majd jövőre!
Egyébként a kihívást ebben a formában nem fogom folytatni szerintem, csak úgy, hogy amiket már fellistáztam magamnak, azokat elolvasom. Szeretnék a mesék felé fordulni 2017-ben és mesegyűjteményeket olvasni különböző népektől. Volt már egy ilyen évem, és most megint ez van soron.
És nektek milyen volt könyves szempontból a 2016? És vannak terveitek 2017-re?
Kötős-horgolós FB-körökben már hagyomány, hogy minden évre kitalálunk egy kihívást, ami persze nem vérre megy, de azért kis izgalmat meg viszonyítási pontot ad az éves hobbizáshoz. Mert ugye van az az érzés, hogy kéne valamit kötni/horgolni, az ember benéz a Ravelry-re, eltölt ott két órát, kioszt hatvan szívecskét meg berak húsz projektet a queue-ba, de még mindig fogalma sincs, hogy akkor most mit is horgoljon, kössön ebben a pillanatban. És akkor jól jön egy kihíváslista, amiben lehet sorban haladni és pipálni, amit teljesítettünk. Oké, tudom, vannak, akiket az ilyen listák inkább frusztrálnak – én kifejezetten listakedvelő vagyok.
Idén könnyű dolgom volt, mert a freeform horgolás egyes motívumai mind külön tételként szerepeltek a technikai kihívásban. De ennek az évnek amúgy is a freeform volt az egyik súlypontja, még ha ez a blogon nem is annyira jött át. Tudjátok, titkos projekt…
Igazi kihívás volt a Bavarian crochet technika, ebből egy lábasalátétet horgoltam.
A freeform horgolás technikáit (bogyó, hiperbolikus horgolás, spirál, felszínen horgolás, bullion stich) többszörösen is teljesítettem, például ezzel a nyaklánccal.
Meg kell mondanom, annak ellenére, hogy maga a technika már nem kihívás, a kompozíció kialakítása minden egyes alkalommal az. Legyen változatos, legyen benne egyfajta egyensúly, ami viszont definiálhatatlan, és kizárólag utólag tudom megállapítani, hogy sikerült-e elérni, és persze a méret is legyen megfelelő, hogy a való életben is lehessen hordani, ne csak fotón nézzen ki jól.
Kendőből nem is egy készült, technikailag talán a legnagyobb kihívás az Exploration station volt, amibe a brioche stich-nél bele is tört a bicskám. Azért az i-cord és a rövid sorok kategóriában jogosan indul. Erről még nincs is kész képem, mert a szálakat nem varrtam el. Igyekszem még szilveszter előtt eljutni ide is, ne húzódjon az új évbe.
Az oldalról kötött és a pikó kategóriákba is kendőt indítok, a Cameot. Oké, ez már nem annyira kihívás, legfeljebb az a része, hogy legyen türelmem hozzá.
Sapkában sem volt hiány, például az 1001-fonalas nagy téli fonalteszt keretében is készült egy Kristófnak. A kihívás ebben az esetben az volt, hogy a gyermek hordja is, és ez teljesült. Ez is olyan, mint az egyensúly a freeform ékszernél: majd 9 év alatt nem sikerült rájönnöm, hogy mi tesz számára egy ruhadarabot hordhatóvá – és ez nem csak az sk holmikra vonatkozik.
Használati tárgy kategóriában a Do-nak készült kulcstartó indult, amit még nem is posztoltam itt, csak az Instán.
Lakásdíszként a kis karácsonyi terítő és a Kössük össze árveréses girland a két kedvencem,
amigurumi kategóriában pedig az örökbecsű Egyszemű.
Végül pedig a párnahuzat kategóriában egy mintamixes-freeform darab, szintén az 1001 fonalbolt fonaltesztelésének keretében:
És persze rengeteg kategóriában volt duplázás, triplázás vagy közelebbről definiálatlan többszörözés. Azt hiszem, fonalas szempontból mindenképp elégedetten zárom az évet: színes és változatos volt és pár szörnyet ki is nyírtam (tapestry, Bavarian és amigurumi kategóriák). Jövő évre is marad azért pár kihívás, például szeretném a kötött zokni és a kötött kardigán vagy pulcsi kategóriákat kivégezni. Kacérkodom a szoknyával is – majd meglátjuk, mi fér bele ebbe az évbe. A könyvprojekt továbbra is a lista élén van, ez annyiban kihívás, hogy a napirendembe kissé nehezen tudom beilleszteni, de van remény, hogy kapok könnyítést 2017-ben, így nem adom fel.
Nektek hogy sikerültek a 2016-os fonalas terveitek? Mi volt a legnehezebb, legemlékezetesebb, legtöbbször bontott, legnagyobb türelempróba? Izgatottan várom a válaszokat, egész nyugodtan linkekkel Rav-ra, blogra, stb.
A kamaszlány gyorsan nő. A kamaszlányoknak készült ruhák pedig egy bizonyos méret után inkább hasonlítanak gyászruhához, mint normál emberi viselethez. A színválaszték a boltban a világosszürkétől a sötétszürkén át a feketéig tart, ami ugye nem rossz, csak elég egysíkú. Szerencsére a horgolt mandalát például pólódekorálásra is fel lehet használni, mondjuk így:
A póló aljára is horgoltam pár sor, mert így sokkal tarkább meg mert amúgy is túl rövid volt már ez a felső. Az anyaga viszont még remek állapotban volt, ami mint tudjuk, nagy kincs a fast fashion világában.
Hogy is készült technikailag a dolog?
A mandalát a múltkori WIPszerdában bemutatott könyvből horgoltam. Amikor elkészült, rágombostűztem a póló elejére és varrógéppel felvarrtam. Ha nem lett volna ennyire stabil, vastag a pamutjersey, akkor kétoldalú fátyolragasztóval felvasaltam volna először és úgy varrtam volna le.
Az alsó szegélynek az eleje kicsit bonyolult, de aztán már csukott szemmel is megy. Először horgoltam egy rövidpálcasort, ami a láncszemsort helyettesíti és az az előnye, hogy jóval rugalmasabb a láncszemsornál. Itt találsz hozzá videót (jövőre meg majd csinálok magyarul is egyet, ígérem). A sor kb olyan hosszú legyen, mint a póló alja, talán picit hosszabb. Egyelőre nem vágtam el és varrtam el a szálat, hanem csak egy biztostűvel fixáltam. A rövidpálcasor elejére csatlakoztattam a másik színt és egyráhajtásos pálcákat horgoltam. A sor vége felé már néztem, hogy mennyi pálcára van szükség ahhoz, hogy pont körbeérje a póló szegélyét. Amikor ezt a hosszt elértem, akkor visszatértem az első sorhoz, visszabontottam a legutolsó erhp-ig és itt elvarrtam a szálat. Majd a második sor végét hamispálcával hozzácsatlakoztattam a második sor elejéhez, közben figyeltem arra, hogy ne csavarodjon meg a horgolt szalag.
Ekkor érdemes elővenni a varrógépet és ezt a szalagot felvarrni a póló szélére. Persze lehetne később is, de én szeretek biztosra menni. A pamutjersey ugyanis nyúlik és ha kiderül, hogy mégsem pontosan lőttem be a horgolt rész méretét, akkor inkább most kelljen újra kezdeni, mint később. Szerencsére most minden simán ment és utána már csak hosszú, tömött sorokban kellett az egyráhajtásos pálcákat horgolni, amíg el nem fogyott a fonal. Mondhatnám, hogy amíg el nem értem a kíván méretet, de most tényleg a fonal fogyott el hamarabb, így tunika helyett egyszerűen csak fenéket félig takaró felső lett a végeredmény. Elfogult vagyok, de nekem annyira tetszik, hogy szinte kívánom, hogy megint kinőjön a gyerek egy fekete pólót. Vagy majd eleve túl kicsit veszek neki.
Egyébként lehet színes pólóra is szegélyt horgolni meg bonyolultabb szegélyt is, mint a sima pálcák – erre itt van egy korábbi példa.
Cataniát használtam a horgoláshoz, mert ez színtartó és mosógépben 40 fokon mosható, ez póló esetében szerintem elég alap. Világos pólóhoz is kipróbáltam már és rendben ment minden.
Most néhány napra elbúcsúzom és boldog ünnepeket kívánok Nektek! Karácsony után újra jelentkezem, úgyhogy két tál süti elpusztítása közben nézzetek majd be! Addig is szép ünnepet!
Azt hiszem, a készen kapható leveles tésztát már sok dolgozó anya foglalta hálaimába: elég sokáig elmarad a hűtőben, hogy vész váratlan vendég esetén pillantok alatt túrósbatyuvá, sajtos stanglivá vagy akár komplett ebéddé váljon. Ez a lepény a komplett ebéd kategóriában indul, már ha elegendő mennyiségű hozzávaló is társul hozzá. De nemcsak vendégségre, de mondjuk sima hétvégi ebédre is fincsi és tényleg gyorsan elkészül.
Mennyiséget csak óvatosan írok, mert ahány gyártó, annyiféle méretű tészta. A tésztát mindenesetre kinyújtjuk és a széleit felhajtjuk, hogy a töltelék majd a tésztán maradjon.
Két-három egész tojást felverünk és annyi kemény kecskesajtot reszelünk bele, hogy kenhető legyen, de azért inkább sűrű. A kencét egyenletesen elosztjuk a tésztán, úgy egy centi vastag legyen a sajtos, tojásos egyveleg. Óvatosan sózzuk és bőkezűen hintsük meg kakukkfűvel (lehet szárított is, pl Herbáriás kakukkfűteából) a lepényt.
Narancsból vágjunk fél centi vastag szeleteket, szabadítsuk meg héjától (hacsak nem kezeletlen bio a narancs) és egyenletesen osszuk el a lepény tetején.
200 fokon alsó-felső sütéssel 25-30 percig süssük vagy amíg szép középbarna lesz a tészta széle.
Idén eléggé utolsó pillanatban kezdtem neki a dekorálásnak, még azt sem tettem fel, raktam ki, ami egyébként korábbi években készült. Mindegy, így alakult, és még hátra van egy hét karácsonyig, szóval hova is sietnénk.
A mai videóban egy 3D csillag készítését mutatom meg. Szombaton reggel még az első kávé előtt készítettem el az elsőt, akkor fogott el a pánik, hogy tejóég, kéne már valami dísz a lakásba. Nem, nem kell hozzá origamiprofinak lenni, sőt! A hozzávalók: kilenc papírzacskó, ragasztóstift, irodai lyukasztó, lyukmegerősítő matrica vagy ennek hiányában cellux és egy darab fonal vagy cérna a felakasztáshoz. Fogadjátok szeretettel a videót és ha tetszett, iratkozzatok fel a youtube csatornámra, mert kezdem megszeretni ezt a műfajt, úgyhogy szerintem a jövő évben elég sok új DIY film várható. (A minőség meg remélem, egyre jobb lesz.)
Az ötlet a legfrissebb Handemade magazinból származik.
