A Do mandalás pólóját annyira megszerettem, hogy rábeszéltem magam, nem ciki felnőtt pólóra sem horgolt mandalát applikálni. Legalábbis ha az a póló otthoni játszós. Aztán amikor elkészült, úgy gondoltam, egyszer talán fel lehet venni házon kívül is. Aztán azt vettem észre, hogy másodszor is hordom házon kívül, meg harmadszor, meg negyedszer. Most meg azt tervezem, milyen színű lesz a következő mandalás pólóm.
A minta ebből a könyvből van, persze nem egy teljes mandala, csak az első néhány sor belőle.
Időközben elkészült az Autizmus világnapi kék yarnbombinghoz az én részem: Bravo és Scheepjes Colour Crafter fonalakból raktam össze, egész egyszerű granny mintával. A mesélnivalót hozzá már leírtam itt. Ha Ti is szeretnétek részt venni a figyelemfelhívó yarnbombingban, március végéig még elküldhetitek 50*50 centiméteres kötött vagy horgolt kék négyzeteteket Győrbe. (Cím a linkelt posztban)
És ha már Győr: páran tudjátok, hogy amikor nem blogot írok és horgolok, azaz a napjaim nagyobb részében egész mással foglalkozom. Többek között egy zenei pályázatot is koordináltam a reformáció 500. évfordulója alkalmából, s ennek magyar díjazottjai is voltak, mégpedig egy győri verséneklő duó, a Hangraforgó. Nem ismertem korábban őket, de amikor felkerült a nyertes daluk a youtube-ra, elkezdtem sorozatban hallgatni a dalaikat. Hallgassatok bele ti is, én nagyon megszerettem őket.
Ha nincs olyan, hogy valami nem sörnyitó, akkor alig van valami, ami nem Cameo. Nekem ez a csücskétől fokozatosan növő kendőforma egyszerűen minden szempontból megfelel: tetszőlegesen választhatom a méretét, pont annyi fonalat használhatok fel hozzá, amennyi van, lehet csíkozni, lehet különféle csipkével vagy csipke nélkül befejezni. Oké, szigorúan véve így már nem Cameo, ugyanakkor mégis abból nőtt ki, tehát picit az.
Do nagy sál- és kendőkedvelő, anyjára ütött ezzel. Valami miatt azt képzeltem, hogy bele fog már idén nőni a régi natúrszínű ballonkabátomba, így már arra gondolva kezdtem el egy színes, mégis picit tompább lila árnyalatú kendőt kötni, hogy majd ezzel a kabáttal fogja hordani. Persze kiderült, hogy bár nagy a lány, de ennyire mégsem nagy, szóval a ballonkabát vár jövő tavaszig. Azért a kendő elég univerzális színű, úgyhogy nem esem kétségbe.
A fonal egészen fura, most nem találom a címkéjét sem, szóval csak emlékezetből: fele akril, fele pamut az összetétele, kb. Catania vastagságú, és vannak kifejezetten fényes, csúszós szálak is benne. Időnként kék, máskor lila, aztán fehér és drapp. nem csíkos, mégis picit az, rejtélyes és bohókás egyszerre. Nem pihepuha, de nem is szúrós és tapintásra inkább hideg, mint egy selyemsál.
A szélére most nem a lyukacsos kötött mintát készítettem, hanem sima leláncolás után horgolt szegélyt: 5 láncszem három szemenként leöltve rövidpálcával az első sor, a második pedig minden láncszemívbe 6 rövidpálca. Na jó, majdnem, mert a végén már igencsak ki volt centizve a fonal, szóval néha csaltam és csak 5 rövidpálcát horgoltam ívenként. Jogos volt az izgalom, mert végül vagy 40 centi maradt a fonalból. Azt hiszem, ez a személyes rekordom.
És mert annyira tetszik ez a cirkalmas effekt, még egy utolsó képet is mutatok:
Tegnapelőtt egy kicsit elszámoltam a főtt tészta mennyiségét a vacsorához, így gyorsan valami egyszerű, de húsmentes receptet találtam ki hozzá. Nem tudom, ti hogy vagytok, én elkezdtem zsigerileg érezni a tavaszt és most nem kívánom a húst. Az otthon lévő készletekből dolgoztam és nagyon kíváncsi voltam, hogy működnek az ötletszerűen összeházasított komponensek. Az egyszemélyes adaghoz két kiskanál fűszervajon megpároltam egy szál újhagymát karikákra vágva, egy pasztinákot karikákra vágva és 8-10 darab kelbimbót megfelezve. Fedő alatt kábé 5-6 perc kellett, hogy a vékony szelet pasztinák megpuhuljon. Ekkor tejszínt öntöttem a zöldségekre, kicsi dijoni mustárt kanalaztam bele, sóztam és borsoztam az öntetet, majd beleforgattam a főtt tésztát. Ha nem lett volna fűszervaj, hanem sima, akkor még vegyes zöldfűszerrel is megszórtam volna, így viszont a fűszer elég volt, csak még egy kis parmezánnal szórtam meg.
És akkor egy kis szolgálati közlemény. Ahogy az utóbbi időben feltűnhetett, a WIPszerdák helyén néha valami egész más poszt jött, a recept se mindig hétfőn jött, szóval a régi rend teljesen felborult és úgy általában mintha kezdenének ritkulni a frissülések. Nem véletlen a dolog, ugyanis fut néhány izgalmas projektem a háttérben, amely eléggé kitölti az időt. Ha kíváncsiak vagytok, mi minden horgolós projekten dolgozom, akkor a következő hónapokban az Instát és a FB-csoportot ajánlom. Ott kevesebb szöveggel, de legalább képekkel rendszeresen jelentkezem. Ide is írok majd azért, de jóval kevesebbet, mint szoktam. Ne izguljatok, minden rendben van, csak a 34 órás napot még sajnos nem találták fel, pedig becsszó az első vevők közt lennék!
Ismét jelentkezik a Kávészünet, ezúttal a blog egyik olvasójával, Árnics Katalinnal beszélgetek.
Katit ősszel ismertem meg személyesen egy nem fonalas témájú konferencián. Ő kicsit később érkezett, én csak azt láttam a terem üvegajtóján keresztül, hogy ott áll valaki, akinek pont ugyanolyan cipője van, mint nekem. Aztán a szünetben néztem, milyen szép kötött nyakbavalót visel. Ő pedig megszólított és felfedte magát, mint Anyahajó-olvasó. Tíz év sem volt elég, hogy az ilyen helyzetekhez hozzászokjak, amikor valakiről kiderül, hogy olvassa a blogomat, de ha ez olyan helyen történik, ahova nem horgolás miatt megyek, akkor duplaakkora a meglepődés. Amikor Kati nemrég az Anyahajóblog FB-csoportban említette a kék kötést, azonnal arra gondoltam, legyen ő a következő Kávészünetes vendég, mert amit képvisel, az érdemes arra, hogy minden lehetséges csatornán terjedjen.
(Köszönöm Katinak, hogy használhattam a rendezvényen készült fotókat. Készítette: Schmidt Bálint Photography)
Az Autizmus Világnapja győri rendezvényeinek az egyik főszervezője vagy. Hogy kerültél kapcsolatba az autizmussal?
Gyógypedagógus vagyok, autizmussal élő gyermekekkel és családjaikkal dolgozom közel harminc éve. Jelenleg az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpontban dolgozom, a sajátos nevelési igényű gyermekek integrációját segítem. Vezetek szülőképzéseket, pedagógus továbbképzéseket.
Mióta létezik ez a világnap és mikor van pontosan?
2007. december 18-án, az ENSZ 62/139-es határozata jelölte ki április 2-át az Autizmus Világnapjának azzal a céllal, hogy felhívja a világ figyelmét az autizmusra, az autizmus spektrum zavarra, amely tízmilliókat érint a földön. Az Autizmus Világnapja ENSZ határozat kéri a tagállamokat, hogy tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy az autizmust minél szélesebb körben megismerjék a társadalmaikban.
Magyarországon elsőként az Országház kupoláját világították kékre, – mostanra több város különböző programokkal csatlakozott a figyelemfelhívó programokhoz. A kék az autizmus színe. Miért pont a kék? – kérdezik tőlem gyakran. Talán, mert kék a remény színe. Reménykedünk, hogy az autizmussal élő személyek méltó egészségügyi, pedagógiai ellátást kapnak szerte a világban.
Az Autizmus Világnapjának fonalas vonatkozású programja is lesz. Mi ez és hogyan tudunk segíteni?
Három éve találtam ki a KÉK KÖTÉST. Mindig is vonzott a yarnbombing, nagyon izgalmasnak találom, amikor a kőből, betonból készült tereken megjelenik a fonal és a legszigorúbb szerkezeteket is lágysággal vonja be. Nagy női teremtő erőt érzek ebben. A kötés szóhoz szimbolikus értelmet is gondolok, – összeköt ez a projekt embereket, akár azonos gonddal küzdő embereket, – azokkal, akik segíteni, legalább is elfogadni szeretnék őket. A programhoz támogatóra, segítőtársra találtam a Győri Gombolyda Fonalszaküzlet és Kézművesműhelyben. A kezdetektől mellém álltak, lelkes kötős, horgolós csapatot szerveztek, – és magam is meglepődtem – eddig ennek a civil kezdeményezésünknek volt a legnagyobb elfogadottsága, nagyon sokan csatlakoztak. Sokkal többen, mint bármely más rendezvényhez. Az alapgondolatom az volt, ha valaki köt, horgol egy négyzetet, akkor már tett valami személyesen az autizmussal élőkért. Amíg készítette a munkát, addig gondolt az autista gyerekekre. Ha később az óvodában, iskolában a gyermekének autista csoporttársa lesz, akkor helyből nem lesz kirekesztő – hiszen már köze van a dologhoz, már adott magából, már találkozott ezzel az állapottal, már segített valakinek. A városból, az országból, de még tengeren túlról is igen sok kék négyzetet kaptuk. Ezeket összevarrtuk és elkezdtük beborítani a gyönyörűséges barokk Széchenyi teret. Volt középiskolás fiú, aki azért tanul meg kötni, mert a barátja testvére autista, így tudott segíteni, így állt ki mellé. Egy nagymama az autista unokájának a nevét kötötte bele a négyzetbe.
Ebben az évben is várjuk a kötött, horgolt kék négyzeteket. Ezeket összeállítjuk, és a tér bútoraira, fáira varrjuk fel. Nagyon várják már ezt a győriek, – kifejezetten ezért jönnek a térre, hogy megnézzék a sok kékséget, leüljenek a díszes padokra, megpihenjenek ott. Természetesen az önkénteseink jelen vannak, aki beszélgetni szeretne, azok mellé szívesen leülnek, nyomtatott információt, újságokat is adnak az autizmusról.
Ha valaki szeretne kék négyzeteket készíteni és részt venni az akcióban, a Gombolyda Fonalbolt címére küldje. (9022 Győr, Liszt Ferenc út 2-4.)
Milyen más programok várhatók még?
Lesz kutyaterápiás bemutató a “Kutyával egy mosolyért” Alapítvány részvételével, KÉK FUTÁS a LEO Klub szervezésében, szülőképzés az integrációról az Autizmus Koordinációs Iroda és dr Simó Judit gyermekpszichiáter vezetésével és egy meglepetés koncerttel is készülünk.
Milyen üzenetet akartok átadni az Autizmus Világnapjának szervezésével?
Szeretném a Szülőknek elmondani, hogy van segítség. Minden országban, ahol megfelelő az autizmussal élő gyermekek ellátása, az a hatékony és közös szülői fellépésnek köszönhető. Jó lenne, ha nem szégyellnék ezt az állapotot, jó lenne, ha bátrabbak lennének és ki mernének állni a gyermekeikért.
Tenni szeretnék a “gondolati akadálymentesítés” érdekében. Hiszem, hogy nemcsak a fizikai környezetet kell befogadóvá tenni, hanem dolgozni kell a sérültekkel kapcsolatos elfogadó gondolkodás megteremtésén is.
Van otthon kék fonalad, akár maradék is? Köss vagy horgolj belőle 50*50 centis négyzeteket és küldd el a Győri Gombolyda címére vagy vidd el személyesen a boltba. (9022 Győr, Liszt Ferenc út 2-4.) Ha pedig ismersz valakit, aki szintén beszállna az akcióba, oszd meg vele ezt a bejegyzést!
A pöttyös takarókezdemény, amin mostanság dolgozom, hasonló eset. Eredetileg K-nak akartam ágytakarót horgolni. Ez még akkoriban volt, mielőtt a szobájának az egyik faját lefestettem türkizre. Aztán – nemcsak a türkiz fal miatt – sokáig egészen háttérbe szorult a projekt, mert a pöttyös blokkokat összehorgolni nagyon nem szerettem. Hiába, a szemem sem a régi már, a feketét este nem látom, nappal meg ugye életem és vérem a királyért, olyankor nem nagyon horgolok.
Aztán jött egy babahír egy ismerős családtól, és elkezdtem nekik horgolni egy uniszexnek készülő takarót, amiről be is számoltam itt.
Ebből is fogpiszkáló lett amúgy, mert a mérete nem stimmelt, és valahogy nem éreztem úgy, hogy van erőm lebontani és újrakezdeni, így ez a projekt most befagyott és azt hiszem, majd keresek valami fonalgerilla akciót, ahova elküldhetem, mert másra nagyon nem jó. És ekkor került képbe a félbehagyott pöttyös takaró: legyen belőle babatakaró, akkor már csak kevés négyzetet kell hozzávarrni, keretezni és kész is. Egész addig, amíg a baba meg nem született és ki nem derült, hogy fiú, úgy gondoltam, hogy a takaró igenis uniszex. Azután viszont azonnal feltűnt, hogy elég sok pinket és rózsaszínt tartalmaz. Nem mintha a pinket meg a rózsaszínt nem szerethetné egy fiú, mert pl. K-nak is az egyik kedvenc színe, de mondjuk egy újszülött még valószínűleg nem nyilvánít véleményt a kérdésről és a szülei döntenek helyette.
Totális bizonytalanságomban a FB népéhez fordultam tanácsért és majdnem egyöntetűen megerősítettek abban, hogy ez bizony lányos cucc. Sőt, valaki azt is mondta, hogy a lányoshoz képest meg túl sok benne a fekete és igazat is adok neki. Nem tudom, hogy azért-e, mert épp ezzel egy időben fejeztem be egy nagy felnőtt méretű horgolt takarót, de végülis úgy döntöttem, visszatérek az eredeti célhoz, ágytakaró méretig horgolom. Igaz, nem K-nak, akinek a szobáját inkább tengerész tematika felé szeretném elvinni a türkiz fal miatt, hanem Do-nak, aki amúgy is kamasz, szóval hamarosan úgyis jön a fekete korszak.
Hát, mit ne mondjak, nehéz szülés volt. Azt még ugyan továbbra sem tudom, hogy mit fog kapni az újszülött baba, mert ugye egyik tervem sem jött össze, de legalább már az tiszta, hogy mi lesz a pöttyös takaróból. Bár majd a végén eldől, ne siessük el. Úgyhogy most azzal töltöm az estéimet, hogy különféle színű pálcákat horgolok körben és úgy számolom, hogy legfeljebb tíz kör után akár kész is lehet a kívánt méret. Kívánjatok szerencsét, mert már igen szívesen lezárnám ezt a minimum két éves történetet!
A múltheti utazásunk előtt sikerült szinte teljesen üresre enni a hűtőt, amiért adtam magamnak egy képzeletbeli vállveregetést. Ez viszont azt is jelentette, hogy hazaérve nagyjából a semmiből kellett főzni hirtelen valamit addig is, amíg egy bevásárlásra sort nem kerítünk.
Szerencsére az ötelemes szakácsnak vannak bizonyos alapkészletei, és ezekből egész sokféle ételt ki lehet hozni. Mi minden van otthon úgy általában?
Ez a kis készlet már sokszor mentett meg attól, hogy bevásárolni kelljen mennem, és mivel számomra a bevásárlás még a takarításnál is kevésbé kedvelt házimunka, ezért mondhatni, a kamrafiókomhoz szoros érzelmi kapcsolat fűz.
Na de nézzük a kamra kincseiből főzött életmentő ebédet! A fent részletezett dolgokon kívül még néhány szál répa, egy kis maradék snidling és egy utolsó szem árva fokhagyma is volt otthon, így ezeket is fel tudtam használni.
1 ek vajon
1 nagy gerezd fokhagymát és
két felkarikázott sárgarépát picit megpároltam fedő alatt kis vízzel, amíg a répa majdnem megpuhult.
Hozzáöntöttem 120 ml (kb fél csésze) bulgurt
egy csésze vizet
és 20 gramm (egy maroknyi) szárított shiitake gombát.
Az egészet kicsit megsózva fedő alatt közepes lángon puhítottam, majd a tűzről levéve további 5-10 percig hagytam megduzzadni a bulgurt. Végül pár csepp citromlével és egy kiskanálnyi gombás fűszervajjal és borssal ízesítettem.
Ez így még nem lenne nagy durranás, enyhén szólva sem ízbomba, viszont tálaláskor még rászórtam:
két evőkanálnyi aprított snidlinget
kevés reszelt parmezánt
vegyes pirított magvakat: tökmag, dió, szezám.
És ez így együtt már igazán kiváló volt, próbáljátok ki, ha egyszer ilyen lusta napot tartotok! Jó étvágyat!
Huh, vége lett az első félévnek a suliban, e héten már csak a lábunkat lógattuk és rápihentünk a hétfői félévindulásra. Bevallom, rég örültem ennyire szemeszterszünetnek. Szeptemberben Do nyolcosztályos gimit kezdett és bár továbbra is úgy gondolom, hogy a tanulás 99%-ban a gyerek magánügye, azért ez az iskolaváltás elég keményen megdolgozta az egész családot. Nem is annyira a tanulnivaló mennyisége, hanem az egésznek a lelki oldala. Hogyan nyugtassam meg a gyereket, hogy nem kell mindig minden tökéletesen tudni, hogy azért egyúttal ne azt vegye le, hogy a tanulás mindegy. Szép kis kötéltánc volt sok sírással és számos olyan mondattal, amit utólag megbántam. A félév végére azért nagyjából elsimultak a problémák: pont amikor eltűnt a teljesítménykényszer, hirtelen kijavítódtak a kétes jegyek, és szerintem nem véletlenül. Azért a küzdelmek elég rendesen nyomot hagytak: ólmos fáradtság, rengeteg alvás és lustálkodás volt az egész szünidőben. Alig-alig horgoltam, semmit nem foglalkoztam a bloggal sem – a múzeumos beígért posztot nem felejtettem el! – mára tudtam magam annyira összekapni, hogy ezt a takarót végre befejezzem. Kétmaroknyi szálat kellett eldolgozni, de megérte.
A minta teljesen egyszerű, granny csíkok soronkénti színváltással. A szegélyénél voltam csak picit fantáziadúsabb, mert itt nem egy színt választottam a kagylómintához, hanem egyszerűen az össze maradékot felhasználtam, így egy szabálytalanul sokszínű keret lett a végeredmény.
Egyébként a háromsoros szegélyt most azzal a technikával készítettem, hogy egyszerre horgoltam két sort szakaszonként, hogy ne legyen annyira unalmas. Elkezdtem a rövidpálcás körbehorgolást, majd amikor meguntam, az utolsó szembe beakasztottam egy biztostűt és elkezdtem a kör elejéről a rácsmintát horgolni. Mikor eljutottam a biztostűig, akkor továbbmentem a rövidpálcákkal és addig a rácsminta pihent – és így tovább, amíg körbeértem. Ezután jött egy kör kagylóminta. Bár valójában így sem rövidebb körbeérni, de érzésre valahogy kellemesebb, szóval szerintem máskor is így fogok szegélyt horgolni.
Csak a fotó kedvéért tettem a fotelra, igazából nappali takaróként fogjuk használni – hátha a téli álom korszakunk tovább is eltart még és hétvégén ebéd után magához vonz az ágy.
A száraz paraméterek pedig: Bravo fonal, 100% akril 4-es horgolótűvel.
Olvasom a budapesti híreket mostanában a lerobbanó metrókról, útlezárásokról, lefagyott járdákról, lebénult közlekedésről és az emiatt joggal ideges emberekről, és boldog vagyok, hogy Bécsben élek. Ja nem, vicceltem. Igazából itt is megvannak a problémák, pillanatnyilag az egyik legidegesítőbb dolog számomra a járda szórására használt kavicsok. Az alattomos kavicsok nagyon hasznosak, mert nem károsak a környezetre, mint a só, ráadásul újrahasznosíthatóak. Az utolsó hó elolvadásakor csak összesöprik a kavicsokat és berakják a majd minden utcasarkon található műanyag kavicstárolókba. Zseniális! Még emlékszem a napra, amikor megtudtam, hogy mi az a rengeteg fura láda az utcákon, és akkor azt mondtam, igen, tipikus german way of life, minden racionalizálva van és semmi sincs a véletlenre bízva. Na jó, az osztrákok persze nem németek, de azért néha vannak ilyen áthallások. Mert kavics veszendőbe nem mehet. Mondjuk legalább tudják, hogy igen, minden évben télen le fog esni a hó.
Visszatérve a kavicsokra: tönkrevágják a csizma sarkát, felhasítják a hótaposó talpát, beékelődnek a futócipő talpának hasadékaiba és rettentő erőfeszítés rajtuk menni még lapossarkúban is, de csinicipőben aztán végképp bátorságpróba. De eltűrjük, sőt, helyeseljük, mert ez jó a környezetnek. Mondjuk környezet az nagyon kevés van a városban, helyette inkább beton meg zaj, meg rengeteg ember, jóval több, mint amennyi kényelmesen befér a négypercenként közlekedő metróba.
Valamelyik nap nem akartam elhinni, amit látok. A villamosra vártam munkába menet, mert késésben voltam (amúgy ha lehet, gyalogolok). Hiba volt, gyalog csak tíz percet késtem volna, villamossal harmincöt lett. Ki volt ugyan írva, hogy mikor jön a következő villamos, de persze ha az 5 perc tíz percen keresztül olvasható, akkor nyilván nem kell a kiírást komolyan venni, csak ezt nyilván utólag könnyű mondani. Szóval vártam a villamost és enyhén esett a hó. Egyszer csak megjelenik egy nosztalgiavillamoshoz hasonlító jármű a síneken, de valahogy nagyobb, robosztusabb. Nem sokáig figyelhettem meg, mert az útviszonyok ellenére minimum 90 km/h sebességgel száguldott és mindenkire, aki a járdaszegélytől számított három méteren belül tartózkodott, azaz gyakorlatilag mindenkire a házfalakon kívül, felfröcskölte a latyakot, amit eltakarított a sínről. Merthogy egy síntakarító gépezet volt, ez kiderült.
Én úgy vagyok vele, hogy értem, hogy sietnie kellett, hiszen már így is késésben voltak a villamosok (bár akkor miért kellett további tíz percet várni a következőre?), de mondjuk nem akartam elképzelni, hogy mi van, ha valaki rosszkor lép le a járdáról reggeli félálomban. Megállni nem tudott volna olyan gyorsan a szerkentyű, mint ahogy száguldott.
Most mindezt csak azért mesélem, mert múlt hétvégén a Technisches Museumban voltunk családilag, ahol még júniusig egy a városok jövőjéről szóló kiállítás nézhető meg. Mivel ez a poszt már így is rém hosszú, ezért majd legközelebb írok róla részletesebben, most csak az engem legjobban megérintő gondolatot idézem: Zaj az a hang, amit mások adnak ki.
Valóban, a városi létben a legjobb és a legrosszabb az a rengeteg másik ember. A zaj, a tömeg, az Igen Hatékony Hótakarító Járművek és más hasonlók az ára annak, hogy nem kell fél napot utazni a következő élő emberrel való találkozásig meg annak, hogy végigmehet az ember az utcán anélkül, hogy minden szomszéd felvésné a megfigyelési naplójába, hogy kivel van és milyen rövid a szoknyája. Legyen most ennyi a kedvcsináló, aztán folyt. köv. arról, miért érdemes megnézni a kiállítást, ha legközelebb Bécsben jártok.
Nagy hajtogatós projekt kellős közepén vagyok, ígértem ötven origami darvat a Pay it forward játékban. Hajtogattam már egyszer hasonló okból tömegesen darvakat, szóval abból indultam ki, hogy benne van a kezemben a módszer. Aha. Szerencsére a youtube mindent tud, szóval gyorsan újratanultam a darut, aztán ha már ott voltam, akkor egy szív formát is kipróbáltam. És bár Valentin napot nem szoktam ünnepelni, de februárban van pár szülinap a családon belül, plusz babalátogatóba is megyünk hamarosan (ajaj, az szálelvarrást is jelent a babatakarón!), szóval a szíveknek bőven lesz helyük szülinapi meg boldogságkívánó képeslapokon.
Ezt a videót ajánlom, mert bár angolul van, de annyira egyértelműen látható a hajtogatás, hogy nyelvtudás nélkül is használható (vagy legalábbis úgy sejtem.).
Ha kész a szív, már csak harmonizáló színű keménypapírra és kétoldalú ragasztóra lesz szükség. Az A5-ös keménypapírt kettéhajtjuk vagy eleve képeslapalapnak való papírt használunk.
A kétoldalú ragasztóval nagyjából befedjük a szín hátoldalát, erősen rányomjuk a csíkokat.
Majd leszedjük a védőfóliát a ragasztóról és felragasztjuk a képeslapra. Azért kétoldalú ragasztót választottam és nem stiftet, mert a több különböző vastagságú részeket így a legegyszerűbb stabilan ragasztani, valamint a vékony origamipapírt ez a módszer biztosan nem áztatja szét.
És ha már a darvakkal kezdtem: lassan, de haladok azzal is.
