Habár már elég sokat fontam, valahogy mégsem állnak a szekrényben tömegével az sk fonalból készült holmik. Ennek egyik oka, hogy a 10 dekás szöszökből nagyjából be van határolva, hogy sapka vagy kis kendő készülhet, abból meg már van annyi, hogy ne érezzem az elsöprő vágyat. De a másik és szerintem fő ok, hogy szeretem nézegetni még motringban az sk fonalakat. Már ebben az állapotban is kész műalkotás tud lenni egy ilyen fonal, kár hozzányúlni, mert akkor sosem lehetünk biztosak, hogy szebb lesz-e az eredmény, mint fonalállapotában volt.
Ez a sapka-sál például így indult – és annyira mindenféle rendszer nélkül váltogatták egymást a színek és kombinálódtak egymással a két szál összecérnázásakor, hogy tényleg kockázatosnak éreztem a meghorgolást. Tudjátok, mint amikor rajzórán a sok szép színt összekeverve sárbarna pötty lesz a papíron. Egy bátor pillanatomban azért nekivágtam, és azt hiszem, igazán jó döntés volt!
Érdekes, hogy a sapkának és a nyakmelegítőnek kicsit más a színe, az egyik inkább zöldes-lilás, a másik inkább bordós. Mégis látszik, hogy összetartoznak és igazán remekül mennek a bordó télikabátomhoz.
A cowlba már kicsit kevesebb fonal jutott, mint ideális lett volna, így kiegészítettem gyári bordóval az alján, a tetejére pedig horgoltam egy díszsort, hogy meglegyen az egyensúly.
Az a tervem, hogy idén bátrabban használom az sk fonott fonalaimat – kíváncsi vagyok, hogy hány projektet sikerül összehozni. Mindenesetre az első lépést már megtettem.
Sokkoló hírt mondok: ingyenes minták igazából nincsenek. Oké, olyanok vannak, amelyekért a felhasználónak nem kell fizetni. Sok fonalgyártó cég ad közre saját fonalaira ingyenes mintákat, de természetesen ezeket a mintákat is pénzért írja valaki. Ő a fizetését a fonalgyártó cégtől kapja, akik a fonal fogyasztói árába kalkulálják bele a minta árát.
A független dizájnerek ingyenes mintái ehhez képest már valóban ingyenesebbek a fogyasztóknak, mert itt a dizájner maga finanszírozza meg a saját munkadíját – persze csak virtuálisan, mert nem fizeti ki magának azt, amit meg sem keresett. Ő ilyenkor úgy veszi, hogy az ingyenesen továbbadott minta reklám, azaz úgy dönt, hogy nem egy hirdetésért fizeti ki azt a pénzt, amit reklámra szán, hanem inkább lemond egy bevételi forrásról. Ami egyébként jó döntés szerintem, mert így a fogyasztó – ez esetben a kötő, horgoló – meg tud győződni róla, hogy az adott dizájner leírásai tényleg érthetőek, tényleg az jön ki belőle, aminek ki kell jönni és esetleg ha mégsem, akkor letesztelheti az ügyfélszolgálatot is, azaz hogy megkeresésekre mennyire vevőbarátan reagál a tervező.
Ezekkel az igyenes mintákkal szemben ott vannak a fizetősek: újságban, könyvben, egyenként letölthető elektronikus formátumban. Ha ilyet veszünk, akkor azzal nemcsak egy mintához jutunk hozzá. Elmondom, mire gondolok.
Még emlékszem azokra az időkre, amikor egy valamirevaló barkácskönyvért – és egyáltalán barkácskönyvért – el kellett utazni Nyugatra. Egy könyvnek ugyanis elég nagy az előállítási költsége, és egyetlen kiadó sem vállalná be a rengeteg macerát és költséget, ha nem lenne biztos benne, hogy lesznek, akik megveszik a művet. Kiadó és szerző is függ a vásárlók döntésétől, hogy fizetnek vagy inkább az ingyeneset keresik.
Persze a könyv vagy újság formában megjelent mintákon a kiadó keres jobban általában és nem a szerző – legalábbis ez eddig minden könyvnél így volt, amit írtam vagy amibe írtam -, mégis, a szerzőnek sem mindegy, hogy a kiadó lát-e fantáziát egy bizonyos műfajú könyvben. A saját kiadást ugyanis a legkevesebben engedhetik meg maguknak – és nemcsak azért, mert kell hozzá egy nagyobb befektethető összeg és sok szakértelem, hanem mert a terjesztés is jóval könnyebb, ha nem Virág Piroska libben be a könyvesboltba, hogy szeretné kirakatni a most elkészült könyvét, hanem mondjuk egy jónevű kiadó teszi meg ezt jól kitaposott utakon. Végső soron tehát Virág Piroska is jól jár, mert lehet, hogy a kiadó nélkül továbbra is a balettban ugrálna vagy egy callcenterben gályázna és nem mintákat írna.
A közvetlenül a tervezőtől vagy egyéb internetes platformról letölthető minták viszonylag közvetlenül visszajelzést adnak a dizájnernek, hogy arra, amit ő tud és csinál, valóban szükség van. A legtöbben valószínűleg nem úgy kezdenek ebbe a bizniszbe, hogy ettől várják egész megélhetésüket, de az tény, hogy praktikus, ha a hónap végén a mérleg pozitív, azaz a bevétel lefedi a vállalkozás költségeit és még az elvégzett munkát is. Amikor egyes cégek – például egy sokak által kedvelt fonalgyártó cég – kiad ingyenesen – ami ugye nincs – hajszálra ugyanolyan mintát, mint egy fizetős, akkor ezt veszélyezteti. Ilyenkor már a felhasználó kezében van a felelősség, hogy mi a fontosabb neki: az az 1000-2000 forint, amit megtakarít, ha ingyen jut hozzá a mintához vagy az, hogy az illető dizájnernek megérje mintákat tervezni. Mert ha hosszabb ideig nem éri meg neki, akkor egy idő után ő is vissza fog menni a balettba ugrálni vagy a callcenterbe gályázni, mert ott legalább jön a havi fix a számlára a munka fejében.
Bevallom, nem teljesen véletlenül jöttem ehhez a témához. Én is töröm a fejem vállalkozás nyitásán és miközben erről tájékozódtam, eléggé letaglózott, hogy mennyire sok bevételre van szükség még a nulla eléréséhez is, és akkor a megélhetésről még nem beszéltünk. Szerencsére a mocsárba süppedő Nyugaton már kialakult nagyjából egy kulturája annak, hogy ami fontos nekem, hogy legyen, azért fizetek is, mert különben nem sokáig lesz. A magyar kötős-horgolós csoportokban viszont még mindig sokszor ott a potyaleső mentalitás. Ami persze nem azt jelenti, hogy ne lehetne örülni, ha valami ingyenes. Csak tudni kell, hogy igazából nem az. Munka van mögötte akkor is, ha az adott pillanatban nem kell érte nekünk fizetni. Ha pedig a munkát és tehetséget támogatni akarjuk már csak a saját érdekünkben is, akkor érdemes ezt a pénztárcánkkal is kifejezni. Mert ha nem lesznek kreatív független dizájnerek, akkor nem lesz mit lemásolni azoknak, akik úgynevezett ingyenes mintákat szórnak a nagyvilágba.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, bennem vasárnap délután négy körül megszólal egy halk, de kitartó riasztó: közeleg a munkahét kezdete. Persze ez önmagában még nem lenne annyira riasztó, mivel viszont nincs a munkahelyemen menza, a közeli kínai büfét meg már eléggé unom, ilyenkor elkezd zakatolni az agyam, hogy akkor most mit is fogok enni egész héten. Nem árt ezzel tényleg foglalkozni, ugyanis azt már megfigyeltem, hogy ha nincs tervem, akkor általában a túrósbatyu, csoki, banán szentháromságával próbálom az éhségemet csillalpítani. Nem rosszak ezek, csak kiegyensúlyozott étkezésnek nem nevezhetőek.
A hétfő általában még az egyik legjobb nap szokott lenni, legtöbbször ugyanis marad valami vasárnapról, amit jól el lehet csomagolni. Ma például penne szósszal. A szószban cukkini, shiitake gomba és passzírozott paradicsom van, nem is rossz elsőre. Ha kis reszelt sajtot is viszek dobozkában, akkor egész kiegyensúlyozott étel segít átvészelni a hétfőt.
A péntek szintén a főzésileg egyszerűbb napok közé tartozik, mert ilyenkor általában nem maradok olyan későig, azaz a lunchboxos ebéd lehet valami egyszerűbb. Péntekre kedvencem a hummuszkrém, viszek mellé egy zsemlét és feldarabolt répát, almát, sajtot. Este pedig lehet valami komolyabbat főzni otthon, ahol nem szempont, hogy jól szállítható legyen.
Így már csak három nap marad. Ha egyik nap készítek sütőben magától sülő fasírtot, akkor ahhoz mondjuk szerdán főzhetek egy vöröslencse-főzeléket, csütörtökön pedig egy villámgyors wokos zöldséget, például sárgarépából, jégcsapretekből és kínai kelből joghurtos öntettel. Ez utóbbi így készül: Személyenként egy maroknyi csíkokra vágott kínaikel, egy marék gyufaszálra vágott sárgarépa és ugyanennyi szintén gyufaszálra vágott jégcsapretek szükséges. Wokban kevés olvasztott vajon (vagy kókuszolaj, mogyoróolaj is tökéletes) kevergetve pirítjuk néhány percig a zöldségeket – nyugodtan maradhatnak roppanósak. Sóval, pici borssal, szárított zellerrel fűszerezzük, a lunchboxba téve pedig egy deci natúr joghurttal leöntjük. Külön szoktam csomagolni a fasírtot és pici dobozban vegyes magvakat (szezám, dió, napraforgó például) – ez így együtt fejedelmi, ugyanakkor elég gyorsan elkészíthető étel.
Már csak a keddi napot kell megoldani, ehhez e héten a hűtőben lévő maradék hokkaidó tököt használom fel, hétfő este sütőtökös rizottót fogok főzni. A rizottó ugyan kicsit lassabb muzsika, viszont lehet belőle nagy adagot készíteni, így megoldható belőle egy vacsora és egy csomagolható ebéd is. Itt egy csalós verzió receptje, itt pedig egy általános rizottó recept, amit bárhogy lehet csűrni-csavarni.
Ezek mellé persze még lehet magvakat vinni vagy feldarabolt gyümölcsöt, és akkor máris egyszerűbb kibírni folyamatos csokizás nélkül a napot. Bár tudom, ez csak az én problémám, amúgy csupa erős akaratú ember él a földön rajtam kívül 😉 Kellemes hetet nektek!
Lassan megtanulom, hogy nyolcast kell az évszám végére írni, és még mindig nem szedtem össze a kreaterveimet az évre – ez így nem mehet tovább! 2017 utolsó pár hónapjában már elindult egy változás bennem és igyekszem tartani az irányt, ez pedig nem más, mint a szabadság. Idén nem csináltam olyan listát, hogy ezt és ezt a technikát szeretném kipróbálni. Ha úgy adódik, jöhet bármi, de belátom, hogy ebben az évben nem a fonalak vannak a középpontban, úgyhogy a hobbit tényleg szeretném meghagyni annak, ami: spontán kedvtelésnek, amiben nincs kötelezettség.
Ebből máris következik az első tervem: a korábban bevált rovatoktól (wip szerda, hétfő-zz) ideiglenesen elbúcsúzom. Ha olyat főzök, ami megörökítésre érdemes, lesz recept, ha nem, nem. Félkész munkákat is biztosan fogok mutatni, de nem ígérem, hogy mindig szerdán kerül sor erre. Lehet, hogy alakulnak közben új rovatok, de ezt sem ígérem. Remélem, hogy az esetlegesség ellenére találtok azért majd ihletet és motivációt itt.
Tavaly megtört a jég, rájöttem, hogy a szürke is szín. Korábban alapszínként szinte mindig barnákat vagy tengerészkéket hordtam, a szürkét túl szürkének gondoltam. Aztán egy véletlen ruhapróba kapcsán rájöttem, hogy nagyon is jól áll, így most azt tervezem, hogy bátrabban fogom használni a magamnak készült holmiknál.
Egyáltalán: sokkal többet fogok magamnak kötni és horgolni.
Azért persze nemcsak: két ígéretet tettem szövött sálra családtagjaimnak, és ha csak kétszer jutok el szőni az évben, akkor ezeken fogok dolgozni. Ha háromszor, akkor magamnak egy tengerszínű sálat is szövök.
Egy olyan projektem fut, amit mindenképp végig szeretnék csinálni, egy Stephen West pulcsi – ezzel 2017-ben gyakorlatilag nem haladtam. Ennek persze nemcsak kötéstechnikai okai voltak, hanem az is, hogy az elkezdett méret úgysem lett volna jó. Most, hogy újra sportolok, van remény, hogy beleférek, mire elkészül.
Tavaly kihagytam Kisnyalkát, idén szeretnék menni, ha csak néhány napra is. Nemcsak az ott töltött idő és a remek női és kreatív rezgések pótolhatatlanok, de az egész folyamat, amikor készülök, ötletelek a táborra. Ezt nem helyettesíti az sem, hogy alapvetően már simán hagynak a gyerekek hobbizni, sőt, nekem kell kérni, hogy szánjanak rám is egy kis időt.
Azért kihívások nélkül teljesen nem megy: idén is folytatom a 18/2018-as éves kihívást – ami tavaly természetesen 17/2017 néven futott. A szabályok idén hasonlóak a tavalyihoz: minél több készleten lévő fonalat használunk és minél több készleten lévő mintát. Azok a kötemények számítanak, amelyekben vagy a minta, vagy a fonal régi. (Én még magam számára kibővítem és az itthon lévő textilek felhasználását is ide fogom számítani.)
Ez nem lesz gond, mert 2017. végén megvettem a Match+Move sál mintáját, ami pár nap alatt kedvenccé vált. Most az elsőt kötöm, de már fejben rakom össze a következőt meg az azt követőt. Igyekszem meglévő fonalakat is használni persze. Ilyen volt a Cameo minta is meg a Mezzaluna, előtte meg az SBS, ezeket se lehetett abbahagyni egy után és mindenféle színben szükség volt rá, hogy elkészítsem.
Különös figyelmet szeretnék fordítani az sk fonott fonalakra – mielőtt a molyok is figyelmet fordítanak rájuk. Ez előrevetíti, hogy idén is nagyrészt kendők és nyakbavalók készülnek majd, mert főleg erre a műfajra elegendőek az sk fonalaim.
Mivel költözés előtt állunk, igyekszem a fonalaimat és a kreakönyveimet józanul átnézni és azoknak új ganzdát keresni, amiket egész biztosan csak rakosgatnék itthon. Még az is lehet, hogy néhány régi kendőt is továbbadok, ne zárjuk ki, hogy sikerül a szétválás.
Továbbra is nyitott szeretnék maradni mindenféle nemfonalas technikákra – annak ellenére, hogy profivá nem fogok válni bennük. Tavaly elkezdtem nagyon kezdő szinten az art journalt, ebben jó lenne tovább haladni és bátrabbá válni. Előkerült egy füzet gyerekszájakkal, ebből is szívesen csinálnék középtávon egy albumot – vagy mondjuk hármat, hogy mindkét gyereknek és nekünk is meglegyen. És biztos jönnek az év során mindenféle impulzusok, amiket feltétlenül ki kell próbálni: ezeket nyitottan várom és igyekszem teljesítménykényszer nélkül egyszerűen csak élni a lehetőséggel.
A szabad szárnyalás lehet az év kreatív mottója is. Semmi nem kötelező, ha pihenésre van szükségem, megengedem magamnak, ha hibát követek el, az is rendben van. Az évben lesz 10 éves a blog, szeretném, ha ez a blog az a hely lenne az interneten, ahol semmi sem kötelező, de sokminden lehetséges. Ezt kívánom Nektek is az évre: ami birizgál, ami kiváncsivá tesz, azt merjétek kipróbálni, ami meg untat, közömbös, azt merjétek félretenni – legalább a hobbi óráiban, ha már máskor nem mindig lehet ezt megtenni. Boldog új évet kívánok Nektek!
Eredetileg egy évtervező posztot szántam január elejére, ezt a marharagusat pedig a következő hétfőre. Aztán arra gondoltam, hogy az idei terveim azért nem annyira sziporkázóan érdekesek, viszont ez a recept tényleg nagyszerű, de elég hosszú ideig fő, tehát szabadság idején vagy hétvégén ideális. Szabadságon meg most vannak többen, szóval elsőbbséget kapott. Remélem, ízleni fog nektek is.
Személyes kedvencem a marharagu minden ízesítéssel (egy korábbi verziót már mutattam itt), vega ételek közül pedig a cékla visz mindent nálam. Ha ez a két dolog összekerül, az pedig egyszerűen csúcs! Ebben a receptben a zöldség dominált, persze a mennyiségek teljesen pocionálisak, úgy lehet variálni, ahogy épp az otthon lévő dolgok és a célszemélyek ízlése kívánja.
Hozzávalók: 30 deka pörköltnek való marhahús felkockázva, 1 nagy fej vöröshagyma apróra vágva, 3 közepes célka felkockázva, 40 deka pasztinák karikára vágva, 2 sárgarépa karikára vágva, 3 marék lencse – mindenképp olyan fajta, ami egyben marad, tehát nem vöröslencse. Én hegyi lencsét használtam, amit nem kell feltétlenül beáztatni és kb 40 perc alatt megfő. Fűszerezéshez pedig szemes fehérbors, bor (vörössel hagyományos, én most fehéret használtam, ami kicsit savanyított az egészen, szerintem használt neki), 6-8 szem borókabogyó, só és kb 1 dl passzírozott paradicsom.
Nagy lábosban először nagy lángon a húst kapattam meg minden oldalról, mintha pörköltöt készítenék, majd hozzátettem a hagymát is és kevergettem pár percig. Felöntöttem kb 2-2,5 dl borral és most már közepes lángon hagytam, hogy a bor elpárologjon. Ekkor beletettem minden feldarabolt zöldséget a lábosba és felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje, megsóztam és beletettem a borókabogyót, borsot is. Innentől kezdve két óráig csak arra kellett figyelni, hogy lassú tűzön puhuljon az egész és a folyadékot pótoltam időnként. Kb két óra elteltével beleöntöttem a passzírozott paradicsomot és már nem pótoltam innentől az elfőtt vizet, hanem hagytam kicsit besűrűsödni a szószt. Nagyjából két és fél órás puhulás után nyilvánítottam késszé.
A ragu, mivel nem a hús dominál benne, akár így, ahogy van komplett egytálétel lehet, vagy igény szerint lehet hozzá főzni kuszkuszt, quinoát is. Nehéz megmondani, hány adag, mert az ugye étvágytól függ, meg attól is, hogy körettel vagy anélkül eszi az ember, de szerintem 4-6 felnőtt biztos jóllakik belőle. Jó étvágyat – és persze boldog új évet Nektek!
2017 minden szempontból remek év volt számomra, nem nehéz hét dolgot összeszedni, amire szívesen emlékszem vissza.
Mi más is lehetne az első helyen, mint hogy kipróbáltam a szövést Judit szövőműhelyében? Ha más extra nem is történt volna az évben, már azt mondanám, hogy boldog vagyok. A szövés monoton mozdulataiban pont azt találtam meg, amire ebben az évben a legnagyobb szükségem volt: lelassulást, türelmet, kíváncsiságot, lesz, ami lesz életérzést.
Nem kifejezetten fonalas dolog a második fénypont, de igazából mégis. A pszichodráma vezetése, amibe idén vágtam bele, számomra nagyon hasonlít a freeform horgoláshoz. Amikor az ember kezdi, sosem lehet tudni, hogy mi lesz belőle. Mérsékelten lehet előre felkészülni, igazából bízni kell abban, hogy azokkal az alaptechnikákkal, amiket megismertem az elmúlt években, a végén valami jó jön ki. És még abban is hasonlít szerintem a freeform horgolásra, hogy mindkettő nagyon felszabadító, megmutatja, hogy olyan dolgokra vagyunk képesek, amelyekről nem is sejtettük. Hálás vagyok, hogy ebben az évben ez a terület is nagy hangsúlyt kapott és ezt még lehet fokozni!
Tavasszal megjelent egy könyv, amiben társszerkesztő és -szerző voltam – igaz, ez sajnos nem a freeform horgolás könyv. Ez utóbbiról hosszas gondolkodás után lemondtam, és félretettem a projekttel kapcsolatos terveimet egy hátsó polcra. Most kivárom, hogy belefér-e a megvalósítás valamikor.
Szokásommal ellentétben az idei fonalas kihívást maradéktalanul teljesítettem. A 17/2017-es kihívás lényege az volt, hogy 17 különböző alapanyagból készüljenek a kötések, horgolások. Idén tényleg sok új fonalat próbáltam ki, ráadásul ezek nagyobb része készleten lévő volt, így a maradékfelhasználásban is elég jól haladtam. Egyébként mennyiségileg idén nem szakítottam nagyot, korábbi években jóval többet és rendszeresebben horgoltam, kötöttem. Idén volt egy kis fonalas krízisem is, eljátszottam a gondolattal, hogy esetleg abbahagyom az egészet. Végül arra a kompromisszumra jutottam, hogy abba nem hagyom, de nem is feszülök nagyon bele. Ennek az eredményét a blogon is láthatjátok, azaz nem láthatjátok: az év vége felé alig készült valami, többnyire apróságok és majdnem kész dolgok befejezése. Most ez van, meglátjuk, mit hoz 2018.
Az év elején azt is kívántam magamnak, magunknak, hogy családilag tudjunk egy nagyobb nyaralásra utazni. Az expatok szokása szerint ugyanis már idejét sem tudom, mikor voltunk máshol nyaralni, mint Magyarországon vagy Ausztriában. Idén ez is összejött, ráadásul kipróbáltuk a lakáscsere műfaját, azaz nem szállodában laktunk, hanem ismerősök lakásában, akik cserében a mi lakásunkba fognak jönni nyaralni jövőre. Szerintem ez az egyik legjobb módja a nyaralásnak, és nemcsak azért, mert költséghatékony, hanem egyszerűen egész más oldalát ismeri meg az ember egy városnak, ha nem belvárosi hotelban lakik, hanem egy bármilyen városnegyed normál lakásában és közben kapcsolatba kerül egy helyi családdal is. A gyerekkompatibilis barcelonai programjainkról itt írtam.
A kreativitásomat jól támogatta az idén kipróbált és elég következetesen végigvitt bullet journal tervezőm, amiről itt írtam. Legjobban azt szerettem benne, hogy különösebb fakszni nélkül egyetlen lapon tudtam minden napom tervezni és megörökíteni. Ez utóbbi azért volt fontos, mert annyiféle projekt ment párhuzamosan, és mindegyik apró lépésenként haladt, hogy ha nem írom fel, ami valójában megtörtént, az lehetett volna a benyomásom, hogy semmit nem csináltam. Pedig dehogynem, mindig mindenből kicsit, eredmény pedig sokszor csak hónapokkal később volt. Még előttem van az a feladat, hogy az év bujóba felírt ötleteit egy doksiba rendezzem: meglátom, mi az, amit már megvalósítottam vagy elkezdtem megvalósítani és mi az, amit még nem kezdtem el, de még most is izgalmasnak tűnik.
Részévé válhattam egy remek nöi közösségnek idén. A Lean in Femspace a Bécsben élő magyar nők karriercsoportja: egymást szakmai tudással és kapcsolatokkal támogatjuk, mindenki azt teszi bele ebbe a közösbe, amit tud és azt vesz ki, amire szüksége van. Inspiráló közösség, éppúgy kedves és barátságos, mint minőségi, nagyon örülök, hogy majdnem a kezdetektől kapcsolatban lehetek velük.
Köszönöm szépen, hogy itt voltatok egész évben, olvastátok a posztokat és kitartóan vártatok, amikor hosszabb ideig nem jött semmi újdonság. Köszönöm a visszajelzéseket kommentben, e-mailben, személyes találkozásokkor és FB-csoportokban. Örülök, hogy az anyahajó körül egy ennyire jó hangulatú, barátságos, támogató közösség alakult ki és ez Nektek köszönhető! Fonalakban gazdag boldog új évet kívánok Nektek!
Illő, hogy a kudarcokat se hallgassam el, úgyhogy most az év utolsó horgolós posztjában bemutatom ezt az “akkor jó ötletnek tűnt” sálat. Régóta foglalkoztatott, hogy milyen lenne azzal a módszerrel sálat horgolni, mint amivel régebbi német kötőskönyvekben vannak sálminták, tehát hogy körben megy a kötés/ horgolás, ami egy kétrétegű sálat ad ki. Ez azért is tetszett volna a fűtőhatáson kívül, mert akkor lehet ilyen keskenyebb lógós részeket horgolni a végére, amelyekre aztán pompomot lehet varrni. (Mondtam már, hogy vettem egy pompomkészítő biszbaszt, és használni akartam?)
A gondolat jónak tűnt, de több sebből vérzett. A horgolás félpálcákkal elég tömör, így ez két rétegben tömlőszerű érzést eredményezett, nem az a húdefinom sál a végeredmény. Aztán hozzájött az is, hogy fonalfaló projektnek szántam, azaz adott mennyiségű fonalam volt hozzá és ebből két réteggel elég rövid sál jött ki csak. Bár nyilván, ha közben látom, hogy nagyon ütős lesz az eredmény, akkor vettem volna még hozzá, de ugye sajnos nem ez volt a helyzet. A harmadik bénázás is ezzel függ össze: a kis keskenyebb részek túlságosan egyforma hosszúak lettek, ha lett volna még fonalam, akkor ezzel kicsit variáltam volna. Végül pedig a pompom. A pompomok el voltak átkozva. Első napi használat után leesett egy. Aztán további két nap múlva még egy. Visszavarrtam. Leesett. Visszavarrtam. Leesett. Ezután már hagytam, legyen meg az ő akarata. Most pompomos is meg nem is, a hossza hm, hát, épp jó gyerekméret. Mindegy, ez van, Do-nak tetszett, viccesnek találta, időnként hordja is, ő végülis nem tudja, hogy mi volt a fejemben, amikor készítettem. Mindenesetre nekem ez 2017 horgolós állatorvosi lova. Most mondanám, hogy írjátok meg kommentben, ha nektek is volt hasonló – de sajnos a kommentfunkciót le kellett zárnom a továbbra sem szűnő spamáradat miatt. Ha van kedvetek, a blog FB-csoportjában viszont megmutathatjátok az év állatorvosi lovát.
Idén karácsonyra nagyon kevés sk ajándékot adtam – engem mindig frusztrálnak a határidők. Ez a pici terítő is már októberre kellett volna, hogy kész legyen, ehhez képest karácsonyi ajándék lett belőle. A színek adva voltak, a minta egyszerű granny-kör ebből a könyvből és Catania fonalból. Sok mesélnivaló nincs róla, hacsak nem, hogy ez az elődje.
Ez a kendő is egy a lassan készülők közül, amelyeket az UFO-leszámolási akcióm keretében végre sikerült befejeznem. Do egykori furulyatanárjának lett volna búcsúajándék – ehhez annyit, hogy két éve abbahagyta a furulyatanulást. Szerencsére azért el fogjuk tudni érni a célszemélyt, aki valószínűleg már lemondott arról, hogy valaha is megkapja a királykék kendőjét. A szín az ő választása, a minta az enyém – hozzá valamilyen modernebb mintát kerestem, nem a hagyományos csipkést.
Az alapminta ebből a könyvből van, ez a címlapmodell. Egyébként nagyon haladós technika, tulajdonképpen néhány nap alatt horgoltam, csak elhúzva két évre. Rengeteg háromráhajtásos pálca az odasorokban, a visszasorokban pedig rövidpálca. Csak éppen én kicsit belevariáltam, és nem csücsöktől végig növekvő kendőt csináltam belőle, hanem a felénél elkezdtem visszacsökkenteni a sorok hosszát. Ez elvileg egyszerűnek tűnt, de mire rájöttem, hogy hogy lesz jó, bontottam is párszor és akkor félre is tettem az egészet úgy 23 hónapra, aztán amikor megint nekiveselkedtem, már gyorsan ment megint.
A fonal Lang Yarns Merino 120, nagyon jó alapfonal, nem először használtam és nem utoljára. Egészben így néz ki, szerintem nem annyira vállkendőnek való fazon, sálnak jobban néz ki, mert a mélysége nagyon nagy a szárnyfesztávolságához képest – bár ezt lehet, hogy csak a 158 centim mondatja velem.
A minta egyébként nagy kedvencem lett, szerintem fogok még vastagabb fonalból az eredeti leírás alapján aszimmetrikus kendőt is horgolni belőle.
Mióta féllábal, azaz egy gyerekkel kiléptünk az állami iskoláztatás rendszerébe, megtudtam hogy igenis lehetséges egy kétórás karácsonyi műsort anélkül megtartani, hogy az ünnepeltre akár csak egy utalás is elhangzana. Nem gondolom magam szentfazéknak, de azért ez elsőre hatalmas sokk volt, és idén, már másodszorra sem sokkal kisebb. Na mindegy, ez van, ezzel élünk: a karácsony az én szubkultúrámon kívül Santa-ünnep, a hozzátartozó jelmez pedig a Santa-sapesz. Nyilván lehetne az egyeurós boltban is vásárolni, de az túl egyszerű. Meg amúgy is alig horgoltam, mióta a határidős Mezzaluna elkészült, szóval lett Do-nak csinos kis sk télapókalapja. Volt egy másik gyerek is a fellépők között, akinek kézzel kötött sapesze volt – csak Ti értitek, hogy miért dobbant meg a szívem ennek láttán.
A karácsony előtti idő más években mindig szárnyakat adott horgolásügyileg, idén valahogy máshova került a hangsúly. Most hagyom, hogy így legyen és élvezem, hogy megint annyit olvasok, mint 15 éve (és kábé annyit is horgolok, mint akkor). Kívánok nektek is hasonlóan nyugis és lassú készülődést és ha addig már nem születnének új posztok, akkor boldog karácsonyt!
