Okosgyerekgyár

Van egy bibliai tanács, amit nem esik nehezemre betartani: “Ne tudja a jobb kezed, mit tesz a bal.” Hogy ennek mi köze az okos gyerekhez, az alább ki fog derülni.

Ott kezdődött az egész, hogy Do-t beírattuk az oviban tartott, de nem kötelező iskolaelőkészítő kurzusra. Az előző oviban ez a kurzus nem volt valami nagy szám. (Ennek ellenére oda is járt, mert nagyon menő Vorschulkindnek lenni.) Kicsit szkeptikus voltam, hogy valóban kell-e ezt erőltetni az új oviban is, ahol az alapprogramban is benne van az iskolaelőkészítés és az óvónők tényleg foglalkoznak a gyerekkel – s nemcsak a fizetős kurzusokon. Apahajó viszont ott volt az első órán és a – tőle szokatlan – lelkesedése meggyőzött. Azt állította, hogy a pedagógus tudta, hogy mit akart és azt is tudta, hogy ezt hogyan éri el. Ráadásul az első foglalkozáson megtanította a méhek életét a gyerekeknek, amit én tagadhatatlanul nem tudnék németül megtanítani.

A Vorschulkurs avagy az iskolaelőkészítő egyébként szórakoztató is volt, Do általában lelkesen mesélt róla, és még azt is megtanulták, hogyan halnak meg az elefántok. (Ha érzik, hogy közel a vég, bemennek egy barlangba, ahova a kiselefántok nem mehetnek be, aztán várnak, végül meghalnak.)

Két hete levelet kaptunk a kurzusvezetőtől, hosszan, majdnem két sűrűn telegépelt oldalon részeltesen leírta, hogy milyennek látja Do képességeit, hol fejlődött, hol vannak még hiányosságok, mit tervez a második félévben. Bár szerintem elég jól ismerem mindkét gyerekem, mégis megtudtam pár újdonságot – például a némettudását illetően. Meg azt is, hogy nehézségei vannak a jobb-bal felismeréssel és megnevezéssel. Ez a jobb-bal téma nálunk elég érzékeny, hogy pozitívan foglamazzak, ez az a terület, amit a gyerekkel együtt fogok megtanulni. Már ha sikerül.

Na de nem is ezért írtam ezt a posztot, hanem mert a levélben feltűnt a következő: “Do ist ein perfekt gefördertes Kind.” Azaz tökéletesen fejlesztett – mondják ezt így magyarul?
Vicces, mert amikor megszületett, épp rettentő divatos volt mindenféle kurzusokra hordani a gyerekeket, ilyen fejlesztés, olyan, zene, mozgás, babaangol, Gekko. Az egy dolog, hogy anyagilag sem engedhettük meg magunknak az ilyesmit, de valahogy ezen túl is volt bennem egy gát: valóban kell a gyerekeket (és most nem a koraszülött vagy más okból valóban fejlesztést igénylő gyerekekről beszélek, hanem az átlagosakról) már az első hónapoktól, évtől intézményesen fejleszteni? Nem inkább szeretni kell ket egyszerűen és élni hagyni?

Még a terhesség alatt megvettem egy könyvet, ami arról szól, hogy mit mennyi idősen kell tudni a gyerekeknek és mit tehetünk ezért otthon. Aztán amikor Do megszületett, kisebb gondom is nagyobb volt a könyv olvasásánál pláne hogy “átvegyük az anyagot”. Sok parám volt, az tény, de pont az, hogy időben csinál-e dolgokat, valahogy nem merült fel. Később aztán elővettem az említett könyvet és megállapítottam, hogy bizonyos dolgokat, amiket aktuálisan tudni kellene nem tud, másokat meg már rég.

Hogy jött ki mégis egy tökéletesen fejlesztett gyerek – akiről egyébként is egy bekezdésen át szuperlatívuszokban írt a kurzusvezető? Őszintén szólva gőzöm sincs. Én nem csináltam semmi különöset. Ha fáradt voltam az első években, az biztos, hogy nem a nappali fejlesztésben fáradtam ki – inkább az éjszakai riasztásokban. És akkoriban tanultam meg horgolni, szóval bőven nem volt nonstop közös foglalkozás.

Visszatérve a Vorschule-ra: a pedagógus feljánlotta, hogy egy workshop keretében mutat nekünk játékokat, amelyek segítenek azoknak a részképességeknek a fejlesztésében, amelyek nem olyan erősek és az iskolai életben szükségesek. Ma volt a workshop és rettentő lelkesen jöttem haza. Mert tulajdonképpen kiderült, hogy mégis fejlesztettem én, csak nem tudtam róla – ösztönösen és józan ésszel okos játékokat vettünk és játszottunk általában. Meg azért is, mert az otthoni játékokról most már tudom, hogy mi miért és mire jó, és vagy egy tucat jó játékot megismertem. Még olyat is, amivel állítólag felnőttek is képesek megtanulni a jobb-bal különbséget. Ó, hűha!

A játékok többnyire közismertek, sok háztartásban megtalálhatók, sok otthon is elkészíthető, ami pedig nem, azt még mindig ki lehet kölcsönözni vagy használtan megvenni Vaterán, szóval nem feltétlenül kell bankot robbantani miattuk. Most nagyon lelkes vagyok, ha van érdeklődés, szívesen írok pár posztot okos játékokról. Mit gondoltok?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?

8 hozzászólás “Okosgyerekgyár

  1. Nézni is, de olvasni is nagyon szeretem blogodat! Szivesen okosodnék az okosjátékok terén (is) 🙂

  2. mindenképpen, hát számítottál más válaszra? 🙂
    egyébként minket is mindig dícsérgettek az ovónénik, hogy látszik a gyerekeken, hogy mennyit foglalkozunk velük. miközben szerintem mi nem is foglalkozunk velük :)))

  3. hajrá, írjál róluk!!! az otthoniakról is meg úgy mindenről nagyon érdekel!

  4. Ide vele.Okosodni én is szeretnék,nem csak a gyerekeim.

    A foglakozás/fejlesztést itt(DE.) megtanultam,nem azt jelenti,hogy mennyi különórára járt a csemete óvi elött/útán/közben, hanem azt,hogy felolvastak neki,társasjátékoztak,énekeltek neki meg meghallgatták és válaszoltak a milliónyi "miért…?","hogyan müködik…?" és hasonló kérdéseire;bevonták a felnöttek világába is úgy melleslegesen(pl.közös sütögetés).Lehet ez nekünk magunktól érdhetödö,de nem minden családban van igy.Errefel van egy pár "szép" kifejezés: bildungsnahe <-> bildungsferne Familien.(oktatástól közeli <-> távoli családok)

  5. Hasonló élményben volt részem mostanában nekem is a magyar óvodai iskolaérettségi vizsgálat terén. A fiam nagyon jól teljesített, és persze, pedagógus vénával megáldott szülőként utána néztem a teszt szakmai hátterének. És láss csodát, mi jött ki? Hogy szignifikánsan azok a gyerekek teljesítenek jobban a legtöbb részterületben, ahol a szülők otthon mesét olvasnak, árnyaltan, szépen fogalmazva beszélnek, beszélgetnek a gyerekkel, stb. Ezt pedig ösztönösen tesszük sokan, anélkül, hogy tudnánk, fejlesztünk. Mindezt én is úgy, hogy közben nem játszottam 24 órában a gyerekkel, de 12-ben sem. :)Nyilván nem csak az én érdemem, sőt. Mégis jó tudni, hogy nagy hülyeséget EDDIG még nem csináltunk, nem?

  6. azt olvastam valahol, hogy ugy tesztelik a gyerekek fejlodeset, hogy oda adnak nekik egy konyvet es ki tudjak-e nyitni? ez eleg hihetetlen volt szamomra, de allitolag sok gyerek nem tudja hogy kell egy konyvet kinyitni.
    persze ez a kiserlet lehet hogy 20 ev mulva nem lesz ennyire mervado az ekonyvekkel.

  7. Én nagyon szeretnék olvasni ezekről a játékokról!

  8. Nagyon izgalmas téma, szívesen olvasnék még róla pár száz bejegyzést! 🙂

Comments are closed.