Nálunk kérem szigor van

Tegnaptól az a rend, hogy a felnőttek max. heti háromszor nézhetnek filmet, mégpedig 21.30 után. A 21.30. már hosszas egyeztetések eredménye, ha szakszervezetünk nem elég határozott, akkor este tízig csak ülünk a kanapén és nézzük egymást. Mondjuk az se olyan szörnyű. (Soha ne higgy anyukádnak, aki azt mondja, a párválasztásban a belső értékek számítanak. Neked kell nézni egy életen át a másik fejét, igenis, legyen esztétikus.) Az egészet amúgy magamnak köszönhetem, mert be akartam vezetni a Családi Gyűlést, mert az olyan hasznos a demokráciára nevelésben.

Na nem mintha mellbevágna, hogy csak heti háromszor. Estéimet általában fonással, kötéssel, horgolással vagy olvasással töltöm, és csak onnan tudom, hogy már lezajlott az ipari forradalom (meg a digitális is), hogy ezen tevékenységek közben időnként élénken kommunikálok facebookon olyan emberekkel, akik szintén kötéssel, horgolással és fonással töltik az estéiket és közben időnként facebookon kommunikálnak olyan emberekkel, akik fonással, kötéssel… Na szóval tudjátok. De azért van egy vizuális függőségem is, ez pedig a Monk-sorozat. A Monk az a közös halmazrész, ami nekem még nem túl véres, Apahajónak pedig még nem túl unalmas művészfilm. Mert azért vannak hátulütői, ha az embernek számít, hogy esztétikus fejet nézzen esténként, amikor a gyerekek letiltják a tévézést. Például nem egyezik a filmízlésünk. Na de ott a Monk. A Monk 8 évad, az epizódok száma véges, ezért csak lassanként csepegtetjük. Fogalmam sincs, mi lesz, ha elfogy, valószínű eljön az Armageddon. Jelenleg 6 évadnál tartunk, láttuk az első ötöt és az utolsót. A hatodik és a hetedik sajnos túl magas polcon volt a boltban, amikor épp soron lett volna, így azt prolongáltam addig, míg egyszer Apahajó jut el a Müllerbe.

Az ötödik dvd vége és a nyolcadik megvásárlása között több hónap telt el. Ott volt ugye a nyári szünet, meg amúgy is, mindig csak akkor kezdjük a következőt, amikor már nagyon rá vagyunk kattanva. És igen, legutóbb egy héten belül négy, azaz négy estét is Monkkal töltöttünk. Nem zavartalanul, mert a gyerekek állandóan kijöttek a szobájukból, hogy túl hangos a film. Na most nem, nem házimozirendszerrel nézzük, hanem a laptop beépített hangszórójával. Ha halkabb lenne, már azt hinné az ember a pisztolylövésről, hogy valaki pukizott. De a gyerekeket zavarja.

Így jött, hogy amikor bejelentettem az Első Családi Tanácskozásunk előtt, hogy akkor gyűjtöm a napirendi pontokat, Do azonnal mondta, hogy neki lenne is egy, a tévézés. A végeredményt mondtam, heti három, leghamarabb fél tízes kezdés, addigra talán elalszanak tényleg, és akkor már lehet lövöldözni. Meglepő módon az indítvány nem arra vonatkozott, hogy ők gyakrabban nézhessenek tévét, pedig erre számítottam.

Mondjuk azt kell mondanom, meg vagyok elégedve a tanácskozás végeredményével, meg a lefolyásával is. Látszik, hogy a gyerekeket gyakran viszem be a munkahelyemre esti meetingekre, amikor másképp nem tudjuk megoldani a felügyeletüket. Megtanulták közben, hogy egyszerre csak egy ember beszél, hogy érvelni kell, satöbbi. Csak egy kicsit el lettek ott kapatva. Kis híján lefújta Do a megbeszt, mert nem volt keksz. Márpedig a keksz minden meeting konstitutív alkotórésze.

Tetszett a bejegyzés?