Egy kedvelt német karácsonyi ének első sora szinte közmondásszámba megy: Minden évben újra (Alle Jahre wieder). Azének elvileg úgy folytatódik, hogy “jön a kis Jézus”, de az első félmondatot lépten-nyomon hallani beszélgetésekben valamikor november táján, amikor az emberek eszmélni kezdenek, hogy megint jön a karácsony és elkapja őket ez a sajátos hangulat. Minden évben újra – ajaj, jön a karácsonyi stressz, kicsit unalmas is, hogy megint mézessüti, megint negédes giccsrénszarvasok, ugyanakkor van az ismétlődésben valami szép is.
Minden évben újra megérkezik a postaládába több kilónyi lakberendezési prospektus, amelyek megpróbálják elhitetni, hogy a karácsony akkor lesz igazán különleges, és nem “mindenévbenújra” unalmas, ha megváltoztatjuk a nappali színét, lecseréljük az összes díszpárnát, veszünk még tíz gyertyát és színben passzítjuk a karácsonyfadíszekhez a törülközőket és szőnyegeket is. Legutóbb a Svédbútorbolt még egy parafából készült felállítható szarvast is mellékelt a karácsonyi katalógusához – gondolom azt fifikázták ki, hogy az emberek a magányos állatokat megsajnálják – jajdeszomorú, úgykénenekiegykislány – és akkor majd elrohannak az Ikejába és gyorsan vesznek a rénszarvasfiúnak egy rénszarvaslányt, esetleg rögtön rénszarvasborjat is, mert az olyan idilli.
Nyilván nem én vagyok az eső, akinek feltűnik, hogy ez mekkora baromság. Mert itt van például ez a kép:
A képen látható nappali nem azért néz ki jól, mert a díszpárnák és a fotelek színe azonos, se nem azért, mert a karfán lévő takaró és az asztal polcán lévő izé színe is harmonizál. Nem az asztalon lévő három gyertyatartó (váza?) teszi hívogatóvá a szobát. Hanem az a tény, hogy a fotelekben és a kanapén van hely leülni, nincs tele könyvekkel, játékokkal, fonalakkal, ledobott kardigánokkal. Ahogy az asztal is: semmi mást nem tud, mint hogy tiszta és van rajta hely. A szőnyegre így ránézésre rá lehet lépni anélkül, hogy legóba lépne, majd rögtön utána üvöltve felugrana az ember. A szoba nem azért oké, ami benne van, hanem ami nincs benne. Na jó, az emberek hiányoznak belőle, de a rendetlenség nem.
Amúgy is vesszőparipám a tárgyak számának csökkentése, de karácsony előtt különösen is elfog a szelektálási mánia. Mert tudom, hogy hamarosan tömegével fognak új tárgyak érkezni a lakásba annak ellenére, hogy nagyon óvatosan és csak résnyire próbálom kinyitni az ajtót és mindenkinek megmondom, hogy nem, tényleg nem szükséges ajándékot venni nekünk, mert mindenünk bőségesen megvan a tárgyak szintjén. Hagyományos ádventi kalendáriumot például idén sem fogok csinálni, hanem előszedem ezt a pár évvel ezelőtti ötletet és hozzáigazítom a mostani kedvteléseinkhez. És idén is megpróbálkozom, hogy a gyerekekkel együtt kiszelektáljunk pár olyan játékot, amiből már kinőttek. Eddig minden évben heves tiltakozás fogadta ezt a törekvésemet, de nem adom fel a reményt, pláne mert már lassan fogalmam sincs, hogy hova tegyem az új játékokat. Luxusprobléma első látásra, de igazából nem. A dolognak ugyanis vannak értékrendbeli vonzatai is.
A sok holmi között elvész minden, a gyerek nem azt látja, hogy de jó neki, sok szép holmija van, hanem hogy van egy nagy halom, ami állandóan széjjel hever, amitől aztán a szülők idegesek lesznek, és azt kívánják, hogy pakoljon el, de sürgősen. És akkor játszás helyett pakolgatás folyik, mindenki ideges és a játék által kínált örömre pont nem marad idő, mert mire végzünk a rendrakással, már lehet menni aludni. Szóval nemcsak szép szólam, hogy valamivel kevesebb holmi sokkal boldogabb gyerekkort jelentene. De mi a megoldás? Azt, hogy nem ajándékozunk semmit, és a nagyszülők se és egyetlen rokon és barát se, azt úgysem merjük megtenni, se a nagyszülők, se a többiek. Még akkor se, ha tudjuk és még mondjuk is, hogy a találkozás önmagában és egy jó vacsora többet érne. Jelenleg csak a problémát látom, de igazán jó megoldás nem jut eszembe. És nálatok van olyan bevált ötlet, ami még akkor is működik, ha a gyerekek még hisznek abban, hogy a Jézuska/ Angyal/ Háromkirályok hozzák az ajándékot és nem a felnőttek? Ti hogyan kezelitek a mindenhonnan leselkedő karácsonyi tárgyinváziót?
Tetszett a bejegyzés?
2014-11-17 at 21:22
Sajnos ez nalunk is problema. Es aztan jon a karacsony utani telitodes is. 🙁 Talan????, ahogy nonek, jobban fel tudjak merni, mi az, ami tenyleg oromet okoz nekik, es mit kernek. De iden en is szelektalni fogok eloszor veluk, mert tobb jatek mar NEM FER be. A suliban van pl adomanygyujtes, oda konyveket varnak, a jatekok meg mennek a Mikulasgyarnak. Persze, tudom, sok dologtol nem akarnak majd megvalni, de azert legalabb a vegen ne legyen tobb targy. 😉
2014-11-17 at 21:44
én ide írtam. nem látszik. vagy: nem látszik? én mindenesetre nem látom, de újabban csomó blogon jártam így és elment a kedvem a kommenteléstől :-/
2014-11-17 at 23:21
O, sajnalom. Velem is elofordul neha, nem ertem, mi az oka.
2014-11-17 at 23:23
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
2014-11-18 at 06:56
mást nem tudok mondani, mint hogy veled vagyok, és remélem, hogy jön egy okos kommentelő 😀 a nincshely és mindigkupivan, és a nemtudommiveljátsszak probléma nálunk is fenáll, és nem leltünk megoldást. viszont kicsit más téma: a karácsonyi őrült készülődést most egy huszárvágással megszüntetjük: hazamegyünk 20-án, és elutazunk egy hotelba 3 napra… ott tuti nem lesz más dolgunk, mint együtt lenni, és ez a legfontosabb. nincs főzés, mosogatás, pakolás. kíváncsi vagyok, hogy jön be, és mi lesz a karácsonyfátlansággal? bár a nagyszülőknél meg utána lesz fa. de a mi jézuskánk nem tudom, hova teszi majd az ajándékokat. ágy alá? 😀
2014-11-18 at 08:08
Szerintem ebből a helyzetből kihoztad a maximumot, felállítottad a célt és ennek megfelelően próbálsz szembemenni az árral.Megoldás lehet, hogy megbeszéled a rokonokkal mennyit gondolnak költeni és az összegekkel kalkulálva kapnak a gyerekek egy- egy nagyobb értékű holmit. A régi játékokat dobozban tároltuk a nagyszülők padlásán, de a nővérem minden évben leszállított egy tisztességes adagot az óvodába. Ahol sok a holmi, a gyerek talán észre sem veszi mi hiányzik,az esetleges reklamáció alkalmával, az egyszerű nem tudom hová lett mondattal elintézném, és hidegen hagynának a pár percig folyó könnyek.
Ahogy idősödöm, úgy zavar engem is ha túl sok tárgy van körülöttem, szelektálok is, de a történet soha véget nem érő.
2014-11-18 at 08:15
Szerintem ez a másik oldalról nézve (az ajándék adásánál) is elég nehéz ügy, nem csak akkor amikor kapjuk. Mi például nagyon szeretnénk örömet okozni az unokaöcsiknek, unokahugiknak és nagy kérdés, hogy hol van az az életkor, amikor már egy élményajándéknak is örülnek, nem csak valami kézzel foghatónak.
2014-11-18 at 11:48
Nem nagyon tudok én se jó tanácsot adni, azon túl, hogy a rokonság fogjon össze, és közösen adjanak egy dolgot. Nálunk ez a két nagymama esetében működik, ámde a rokonság egyébként igencsak kicsike, szóval nem kell sokakat összefognunk. Unokatesókkal, pláne barátokkal még anno a születéskor megállapodtunk, hogy nincsen ajándék, hanem karácsony környéki közös program van, ez működik. És igazad van, mindig, újra és újra bátorítani kell őket, hogy a régiekből ők is adjanak másnak, szegényebbnek, árvának, előbb-utóbb ráéreznek az ízére. Én mondjuk szoktam olyat kérni karácsony előtt, hogy legyenek szívesek kb. egy folyóméternyi helyet csinálni a könyvespolcukon arra az esetre, ha netán megint lennének a fa alatt könyvek – és akkor rájuk bízom, hogy hogyan, de miután belátják, hogy a ruhásszekrénybe nem lehet könyveket pakolni és a felnőttek könyvei közé se férnek, akkor általában az a vége, hogy megjelenünk az iskolakönyvtárban egy-két szatyornyi "kinőtt" könyvvel.
2014-11-18 at 19:45
Na, az én válaszomat is elnyelte az éter. Szóval: Igen, ismerem az érzést, a másik oldalon engem is állandóan elfog a hév ajándékozáskor, mert tkp nagyon sok szuperjó játék és könyv meg ilyesmi kapható és legszívesebben elhalmoznám a rokongyerekeket.
Amúgy Do szülinapjára életében először élményajándékot kért és már alig várja. Csak a karácsony kicsit más, ott muszáj valami bontogatnivaló, legalábbis az otthoni karácsonyon, szóval a dilemma dilemma marad.
2014-11-18 at 19:49
Igen, egy kiadós könyvtovábbadás nekünk is esedékes. Tkp az egész poszt kiindulópontja volt, hogy helyre akartam rakni a szétheverő könyveket és egész egyszerűen nem volt hova. És akkor már elkezdtünk beszélni arról, hogy hova fúrjunk még fel polcot, amikor leállítottam magam és azt mondtam, hogy nem, nincs több polc, abba a gyerekszobába több bútor nem megy, különben a gyerekek nem férnek be.
2014-11-18 at 19:50
Na igen, ez is egy megoldás. Mi még csak a karácsony utáni elutazást próbáltuk, de az is veszélyes 🙂