Miközben a nyáron viszonylag nyugalom volt itt a blogon, a való életben azért nagyon aktív voltam. A múlt héten elköltöztünk Bécsből egy kedves osztrák kisvárosba, és minden családtag számára valami új kezdődik. Ezt kellett jól előkészíteni minden fronton – az egyik ezek közül a minket körülvevő tárgyak kiszelektálása. A legutóbbi költözésünkkor még ovis gyerekeink voltak, mára pedig már kamaszok lettek. El lehet képzelni, hogy mennyi olyan holmival volt tele a lakás, aminek már inkább csak nosztalgikus értéke volt, mintsem használati. De a saját hobbis cuccaim között is találtam számtalan dolgot, ami még használható és szép, de tudom, hogy nekem már nem lesz szükségem rá. Mivel többen kérték, megosztok néhány tippet, tapasztalatot a költözés előkészítésével, ezen belül is a konmari-folyamattal kapcsolatban. Hosszú lesz – én szóltam -, de remélem, hasznos.
Nulladik lépésként készítettem egy listát az összes meglévő bútorunkról mérettel együtt. Ez egyébként a költöztetőcégnek is fontos volt, hogy ki tudják számolni, mekkora teherautóra lesz szükség. Azokat a bútorokat is felírtam, amelyekről tudtam, hogy valami miatt nem akarjuk magunkkal vinni, hiszen jó, hogy volt így egy listánk arról, mit kell elpasszolni valami módon. (eladni vagy elajándékozni) Természetesen a költöztetőnek adott listáról a maradó bútorokat lehúztam.
Az első, ami alapján gondolkozni kezdtünk, az az új lakás alaprajza volt. Melyik szoba vagy szobarész kié lesz, mi lesz a funkciója? Mi fér be a bútorok közül, és mi hova fér? Mit szeretnénk az adott szobában tárolni? Ehhez a lépéshez a bujómban minden szobának szenteltem egy oldalt. (ld. fenti kép) Ide írtam fel a leendő fal színét az árnyalat pontos kódjával, majd felsorolásszerűen a bútorokat és lámpákat, amiket oda terveztünk a meglévők közül. Más színnel jelöltem, ha valahova új bútort kell majd venni. Ebbe természetesen a gyerekek is beleszólhattak. Szerettük volna, ha ez a szoba most már tényleg őket tükrözi. Eddig mindkét gyerek szobájában rengeteg közös családi dolgot is tároltunk az ágyneműtől a könyvekig. Indokolt is volt, mert ők kapták a nagyobb helyiségeket a lakásban. Most pici helyük van, ebbe viszont csak a saját holmijaik kerülnek, nem kell felnőttnek belépni a territóriumukba, ha mondjuk asztalterítőt kell cserélni. Ez a döntés már egy hét után is beválni látszik.
A tervező lépések után kezdtem el a bútorok és tárgyak átválogatását. Ez nagyjából 3-4 hónapot vett igénybe, de persze közben dolgoztam is, tehát nem csak ezzel foglalkoztam. Fontos volt számomra, hogy szemétbe tényleg csak a szemetek kerüljenek, a használható holmiknak új gazdát akartam keresni. A bútorokkal kezdtem, egyszerűen azért, mert ez szabadította fel a legtöbb helyet és mert sejtettem, hogy ez a legidőigényesebb. Felmérve a helyzetünket és a bútorok állapotát, nem akartam értük feltétlenül pénzt kapni. A célcsoportunk olyan gyerekes családok vagy diákok voltak, akiknek nem az örökkévalóságra kell a bútor és nem is reprezentálni akarnak vele, hanem valami olyanra van szükségük, amire nem gond, ha a gyerek rákaristol valamit, hiszen nem ez lesz az első sérülés rajta. Ingyen elvihető csoportokban, szülőlevlistán hirdettem és szerencsére szinte minden új gazdára talált, amit felkínáltam. Ez persze okozott némi káoszt a lakásban, hiszen a fennmaradó pár hétre nem vettünk új cipősszekrényt vagy komódot – az új beszerzésekkel meg akartuk bárni a költözést és hogy tényleg lássuk, mire van kényelmesen hely az új lakásban.
A következő lépés – részben ezzel párhuzamosan – a könyvek szelektálása volt. Nem vártam, de a gyerekek könyveinek mennyiségét is szépen csökkentettük. Érdekes volt látni, hogy a tavaly még őrzött holmik idénre már a “babás” cimkét kapták a gyerekektől. Ebből a szempontból ideális volt a költözés időpontja. Külföldi magyarként a magyar nyelvű gyerekirodalomtól viszonylag könnyű megszabadulni a magyar közösségben, mert itt nincs gyerekkönyvtár a sarkon anyanyelvű könyvekkel Amit olvasni szeretne az ember, azt meg kell venni. A kiváltogatott könyveket jelképes összegért kínáltam fel bolhapiaci alapon, azaz nem töltöttem fel képeket, nem vezettem nyilvántartást, nem tettem félre könyvet, hanem aki akart, az eljöhetett hozzánk és ami volt, abból választhatott. Minden más meghaladta volna a logisztikai képességeimet. A német nyelvű könyveket szabad könyvespolcra vittük le, volt egy időszak, amikor minden másnap egy szatyorral elzarándokoltunk. Fontos volt időben elkezdeni, mert ezek a könyvespolcok nem túl nagyok, azaz egyszerre korlátozott számú könyvet lehet rátenni. (És kivételesen mindössze egy könyvet hoztam el ezekben a hetekben, de Rafik Shami ellenállhatatlan.)
A könyvekkel egyidőben a gyerekjátékokat, puzzlikat, társasokat és dvd-ket is kiválogattuk, ezek is a bolhapiac részét képezték, illetve részben a házunk elé kitettem adagonként ingyen elvihető felirattal.
Ehhez a dobozban elajándékozáshoz sokáig gyűjtöttem a bátorságot, nem akartam, hogy illegális szemétlerakásért kezdjenek piszkálni. Így max. két napig hagytam kinn egy dobozt, 95%-ban kiürült eddig, a maradékot pedig szemétnek nyilvánítottam.
A gyerekek szobájának kilomolása volt a legnagyobb feladat ezek után. Főleg papírból és beazonosíthatatlan vicikvacakból rengeteg gyűlik össze minden iskolaévben. Most a konmari elvek alapján azt kértem a gyerekektől, hogy gondolják át, minek szeretnének helyet adni a leendő szobájukban, mi az, ami ezután is fontos lesz nekik. Az iskolaváltással együtt járt az is, hogy rengeteg eddig őrizgetett füzettől, tankönyvtől megváltak. Más papírok a barátoktól való elválás miatt felrétékelődtek – ezeket egy Expedit/ Kallax polcba illő méretű szép emlékdobozba tettük, ahol már eddig is gyűjtögettük a fontos emlékeket. Egy ilyen doboz egyébként szerintem esszenciális, nekem sokkal könnyebb a rend megtartása, mióta pár éve nyitottunk ilyet mindenkinek. Nem szóródnak a szép alkotások, aranyos levelek, üzenetek a Mikulásnak, hanem a dobozban őrizzük. Majd 18. szülinapra megkapják és utána szabadon döntenek a tartalmáról.
A vicikvacakoktól 99%-ban szemrebbenés nélkül váltak meg, hatalmas szemeteszsákot raktunk tele ezekkel. Legtöbbször fogalmam sem volt, honnan kerültek hozzánk a dolgok, tuti nem én vettem ezeket. A gyerekrajzoktól féltem kicsit, nem szerettem volna megsérteni az alkotókat az elvárással, hogy szabaduljanak meg a képektől, 3D művektől. Elsőnek még gyerekek nélkül átmentem a rajzokon és félretettem azokat, amiket magam miatt szerettem volna megtartani, aztán hívtam őket, hogy a maradékot válogassák át. Meglepő módon itt is elég határozottan nőtt a “nem kell” kupac, K. kommentárja annyi volt, hogy “se nem tetszik, se nem idéz fel emléket”. Leginkább még azokat a rajzokat akartuk megőrizni, aminek annakidején a hátára felírtam, hogy akkor mire gondolt a szerző és a dátumot. Ezekkel a kommentárokkal tényleg egészen mást jelentenek ezek az alkotások. A kiválogatott maradék elfért egy nagy rajzmappába, a 3D alkotások pedig az emlékdobozban kaptak helyet.
A hobbival kapcsolatos alapanyagaim volt a következő nagy projekt. A fonalaimat nemrég elég kritikusan átválogattam és továbbadtam egy jótékony célra horgoló-kötő hölgynek, így ezzel nem sok teendő volt. A varrással kapcsolatban viszont önkritikusan meg kellett állapítanom, hogy alig van hozzá motivációm és összefüggő blokkban időm. Így a textiljeimet nagyon alaposan átválogattam, csináltam belőle tematikus csomagokat és szintén ingyen elvihetőre meghirdettem. Egy héten belül minden új gazdára lelt. A varrós újságokkal is ugyanígy tettem, csak néhányat tettem félre, mégpedig azokat a burdákat, amelyekben voltak alacsony méretre való szabásminták és az Ottobre-kat, mert ezek a modellek a nem konfekció méretű nőkön is jól állnak. A maradék szintén a nyitott könyvespolcra került.
A megmaradt kreatív alapanyagokat aztán még kétfelé vettem, az egyik lett a saját, a másik, amit gyerektáboroztatáshoz, játszóházakhoz fel tudok használni. Ezek mindenképp hasznosak, de nem a lakásban fogják a helyet foglalni.
Amikor idáig jutottam, már július volt, és a fél világ műanyagmentes lázban égett. Én eleinte csak távolról figyeltem az eseményeket – ekkor a költöztető jóvoltából két embermagasságú buborékfólia-henger állt a nappalinkban, amely kissé szarkasztikusan vigyorgott rám, amikor a nejlonzacskó nélküli paradicsomért duplaannyit fizettem, mint a csomagoltért. (mindenki megnyugtatására, a fóliából minimálisat használtunk.) Aztán elkezdtem másként nézni erre az akcióra és átgondoltam a bútorozási terveinket. Bár nem úsztuk meg most se az új bútort, de a terveinknek legalább a felét végül mégis meglévő holmikkal oldottuk meg, mégpedig úgy, hogy kifejezetten elégedett vagyok az eredménnyel. Például az eddig teljesen hiányzó kanapéasztal szerepébe a vendégágyneműket rejtő fonott láda lépett. Eddigi feladatát most is el tudja látni, de tényleg remek kis asztal, csak egy szép tálcát vettünk rá, hogy bögrét is lehessen rá tenni. A könyveknek meg nem gond, ha nem teljesen egyenes az asztal teteje.
Júliustól már úgy szelektáltam, hogy közben pakoltam is a dobozba, ami méltónak bizonyult a szállításra. Majdnem végig sikerült tartani a tematikus pakolást. Ez azért volt fontos, mert a bútorok szinte mind funkciót cseréltek, azaz nem azt kellett egyben tartanom, ami mondjuk a dolgozószobai szekrényben volt, hanem a jegyzetfüzeteket, és majd meglátjuk, hogy hol lesznek elhelyezve. Ugyanígy a könyvespolcokat, amelyek eddig itt is ott is voltak, tömbösítettük szín szerint. A fenyőpolcok a dolgozószobába kerültek, a fehér polcok pedig a nappaliba. Csak reméltem, hogy a polcok mennyisége a könyvek funkciójával is fedésben lesz: a nappaliba szántam a szépirodalmat és az albumokat, valamint a kreakönyveket, a dolgozóba a munkával kapcsolatos könyveket. Nagyjából szerencsénk is volt ezzel, meglátjuk meddig, mert a könyvek nálunk az a pont, ahol a legdinamikusabban változnak (nőnek) a készletek.
A konmari módszernek ugye pont ez a tematikus szelektálás az egyik jellemzője. Mivel nekünk eddig minden mindenütt volt a lakáson belül, ezért számomra tényleg segítség volt a költözés, egyébként nehezen hiszem, hogy következetes tudtam volna maradni a tematikusságban. Az előny pedig már a kipakolásnál is látszott: tényleg minden színesceruza, minden füzetborító, minden olló egy helyen volt, így két nap alatt a holmik nagyobb részét végleges helyére tudtam tenni. (A kisebbik része még vár a hiányzó szekrény összeszerelésére, de például addig is pontosan tudom, hogy melyik dobozból tudnám elővarázsolni, ha kellene.)
Még egy utolsó tipp, ami nekem nagyon bevált. A Bullet journalban vezettem a dobozok tartalmát. Valahogy nem éreztem, hogy a költöztetőkre tartozik, hogy melyik doboz mit tartalmaz, így a dobozra csak egy számot írtam és a helyiség nevét, ahova majd pakolni kell. A bujós dobozlista alapján viszont tartalomra is tudtam keresni illetve tudtam ellenőrizni, hogy minden doboz megérkezett-e és mi az, amit már kipakoltam, mi az, ami még hátravan. Az első napokban, amikor még nem tudja az ember, hogy azért nem találja a hajszárítót, mert még nem pakolta ki vagy mert elfelejtette, hogy hova rakta, ez kifejezetten nagy segítség.
Egy fonalas barátnőm mondta, hogy majd még a kipakolásnál is biztos lesz, amit ki fogok szórni. Azt gondoltam magamban, hogy ugyan, alaposan döntöttem, bőkezűen szelektáltam már eddig is. De igaza lett, mert bizonyos dolgok másképp állnak kézre az új lakásban, kevesebb a hely például a konyhaszekrényben, de kisebb a mosogatógép is, tehát jóval kevesebb edénnyel működik a workflow. Ezen látszik az is, hogy mennyire felesleges és képtelenség megmondani, hogy mennyi tányérra van szüksége egy négyfős családnak. Én azt hittem eddig, hogy kábé annyira, amennyi nekünk van, de egy ilyen apró különbség, mint a mosogatógép mérete, meg tudja felezni a szükséges holmik számát, sőt, ami eddig szükségesnek tűnt, az most zavaróan sok és a fele már sorakozik is a pince előtt.
Hát, nagyjából itt tartok most. A blog további élete szempontjából ez a költözés biztosan jelentős lesz. A bécsi programajánlónak például vége, de lehet, hogy néhány karintiai krándulástipp bekacsint egyszer-egyszer. Az is biztosan számít, hogy a szép, kiszámítható munkaidő helyett valami egészen másban fogok élni ezután és még fogalmam sincs, mennyi energia jut fonalazásra és blogolásra. De már annyi minden változást túlélt ez a blog, hogy nincs kétségem, ez sem fogja nagyon megrázni.
Ha pedig valaki idáig eljutott az olvasásban, annak kellemes, minél stresszmentesebb iskolakezdést kívánok!
Tetszett a bejegyzés?