Kisnyalka – a kofferpakolás

Múlt héten Kisnyalkán jártam. Aki még sosem hallott Nyalkáról, az erre a linkre kattintva szerezheti meg azt az illúziót, hogy tudja, miről beszélek. Illúziót, igen, mert Nyalkának vannak ugyan objektíven megadható GPS koordinátái, nincs is messze Győrtől, ahol megáll a bécsi Railjet, de az ottani életérzés távol van mindentől, amit máshonnan ismertem. Ezt persze tudtam a tábor előtt is, mert mindenki mondta, aki már volt ott, de igazán megérteni csak ott helyben sikerült.

Azért már előtte is törekedtem beleélni magam, milyen lesz az, hogy elvágva a külvilágtól hét napot töltök csupa olyan ember társaságában, aki nem kérdez olyan baromságokat a fonalas ügyködéseimet látva, hogy “Neked mégis mikor van ilyenekre időd?”. Hét nap egyedül, család nélkül. Akarom én ezt, amikor úgyis alig látjuk egymást? Akarom a gyerekeket erre a hétre is nyári napközibe küldeni, csak azért, hogy böködhessek? Nem önzés ez? Nem volt könnyű a döntés és még az elinduláskor sem voltam biztos benne, hogy rendben vagyok, ha ezt most megengedem magamnak. Ezzel együtt lázasan készültem már júniustól. Listáztam a projekteket, amiket el szeretnék kezdeni vagy be szeretnék fejezni Nyalkán, a technikákat, amelyeket ki szeretnék próbálni, a könyveket, amiket el szeretnék vinni, hogy történjen, aminek történnie kell. Csak néztem, amikor a bemutatkozó körben többen azt mondták, előző este nyolckor kezdték el találomra pakolni a bőröndöt. Persze ők a régi motorosok voltak, és ma már el tudom képzelni, hogy is ment ez. Mert Nyalkáról hazatérve az agy elkezd kerregni-kattogni és már a következő táborra gondol. Mi az, amit csak kerülgettem, de nem mertem kipróbálni? Mi az, ami közben jutott eszembe és alapanyag híján nem álltam neki és szinte biztos vagyok benne, hogy az otthoni étkezőasztalon nem is fogok? Én már ma elkezdtem gondolatban a következő táborra bőröndöt pakolni, úgyhogy simán el tudom képzelni, hogy a valós pakolást 2016-ban tényleg elég lesz elkezdeni indulás előtt este nyolckor. De mert ezúttal nagyon is valóságosan pakoltam, körülbelül így kell elképzelni a kanapé állapotát az elmúlt hetekben:

Listákat írtam, többet is, mert nem mindig tudtam, hogy az eredeti lista épp hol található. Ez aztán arra volt jó, hogy végül lista nélkül pakoljam a koffert – teret hagyva aktuális fellelkesüléseknek is.
Így okoskodtam:
– kell valami, amihez nem kell gondolkozni, számolni, viszont lehet mellette beszélgetni. Ez lett az elfajzott CA. Szerencsére tényleg sikerült befejezni, bár magam sem igazán hittem benne. Tökéletes projekt volt a tábor végére, amikor már annyira kifáradtam az új és szokatlan dolgok kipróbálásában és másra se vágytam, csak egy kis automatikus tevékenységre.
– kell valami, aminek az elkezdéséhez nagyon kell koncentrálni, és ez otthon már hónapok óta nem megy. Így vittem sok Drops Cotton Lightot napsárga színben és ezt a mintát
– Vittem hímzést, mert reméltem, hogy lesz ott valaki, aki tud segíteni értelmezni azokat az öltéseket, amelyeket a hímzős könyvem segítségével nem sikerült megfejteni. Ez így is lett, és az egyik legnagyobb sikerélményem a héttel kapcsolatban. Annyira, hogy ez megérdemel egy külön posztot is.
– Vittem a Zentangle munkafüzetemet, amit év közben is próbálgattam már, de azt vártam, hogy Nyalka fogja azt a nyugit meghozni, ami ehhez a technikához kell. Szintén a hét második felében került rá sor, és kifejezettem elégedett vagyok – nemcsak a végeredménnyel, hanem elsősorban a folyamattal. Rég tervezem, hogy írok erről részletesebben, úgyhogy most csak egy kis beharangozó képet mutatok:

– Szerettem volna vinni amigurumit is, mert ez is olyan műfaj hogy otthon nincs sok türelmem hozzá, végül ez otthon maradt helyhiány miatt. Sajnálhatnám, de az időbe se fért volna bele, így megbékéltem.
– Vittem freeform horgoláshoz válogatott fonalakat, és arra is készültem, hogy majd jól megfertőzöm ezzel a bogárral a többi táborlakót, ami részben sikerült is. Szintén megér egy külön misét ez a téma is.

Ami viszont a legizgalmasabb: eltökéltem, hogy nem kezdek új technikákba, nem viszek textilfestős alapanyagot, se gyöngyöket, se nemezelnivalót, hiába lesznek ott szakértői ezeknek a technikáknak. Komolyan meg voltam róla győződve, hogy inkább csökkenteni szeretném a hobbijaim számát, mint növelni. Az elhatározás egy dolog, a valóság egy másik. Akkor még nem tudtam, milyen erők dolgoznak Nyalkán. Egy nagy térben igen nehéz elszeparálódni mások lelkesedésétől, úgyhogy kedd este, azaz kb 30 órával a megérkezés után azon vettem észre magam, hogy készítettem egy nyakláncot gyöngyhorgolással (örök mumus!), nemezeltem vízzel és tűvel, valamint készítettem tűzzománc ékszereket. Fonalhoz alig értem hozzá, de nem is hiányzott.

Azt mondják, hogy a hosszú posztokat a kutya se olvassa el manapság, úgyhogy most elnyisszantom a történet fonalát, aztán alkalomadtán folytatom a beígért témákkal, meg azzal, ami még eszembe jut. Élvezzétek az augusztust!

Tetszett a bejegyzés?