Kis life update az év végén

Nagyon fura érzés megint írni ide, teljesen leszoktam róla az utóbbi hónapokban.

Köszönöm, hogy a szőttes-posztra olyan sokan reagáltatok. Mindent elárul az én 2019-emről, hogy hetekbe telt, mire egyes kommenteket engedélyeztem – és ez nem a kommenteken múlott.

Nagy reményekkel indultam az évnek, előre tudtam, hogy minimum két ponton felforgatom az életem és a család életének szokásos menetét. Az első felforgatás rögtön év elején indult és ez inkább könnyítés volt számunkra. elbúcsúztam a munkahelyemtől, ahol több, mint 8 évet dolgoztam. Sok szempontból nagyon jó időszak volt, de már éreztem, hogy ideje visszatérni arra a területre, ahonnan azért jöttem el, mert a kisgyerekes életformával nem volt számomra összeegyeztethető. A januártól augusztus végéig tartó időszakban félállásban dolgoztam csak egy projektben. Nagyon rámfért, még akkor is, ha anyagilag kompromisszum volt. Az év eleji reményeim nagyrészt arra vonatkoztak, hogy mihez fogok kezdeni a felszabaduló rengeteg időmmel. Az első három hónapban nagyrészt a pszichodráma képzésem lezárására koncentráltam, megírtam a szakdolgozatot és felkészültem a vizsgára. Utána viszont akár csodát is tehettem volna horgolásfronton, csinálhattam volna horgolás és freeform horgolás videókat például. Ehhez képest teljesen földhözragadt módon rengeteget aludtam. Be kellett vallanom magamnak, hogy évek óta durva alváshiányom volt és hogy erre a plusz pihenésre egyszerűen szüksége van a testemnek.

Márciusra az is kialakult, hogy augusztus végén elköltözünk Bécsből. A döntést megelőző pár év fejben a különböző szcenáriók végigjátszásával telt – és higgyétek el, ebben is nagyon ki lehet fáradni. Minden lehetséges út mellett és ellen is voltak érvek. A számomra legideálisabb verzió sajnos csak utópiában létezik, az egy kiszámítható vállalkozói környezet és gyerekbarát, inspiráló oktatási rendszer lett volna Magyarországon (különösen a második lett volna fontos). Miután pár hónap álmodozás után a hazaköltözéses tervet végül elengedtük, még azt kellett kitalálni, hogy ragaszkodunk-e Bécshez mint lakhelyhez. Végül a “fejjel előre a sötétbe” elv alapján Karintiában kötöttünk ki és én visszatértem 14 év szünet után ahhoz a munkához, amit mindig is akartam csinálni, gyülekezeti lelkész lettem.

Hogy ez a döntés jó volt-e vagy nem, arra majd térjünk vissza öt év múlva. Most, négy hónappal a munkakezdés és költözés után sok pozitívumot látok és néhány negatívumot is. Azt gondolom, hogy ha előre tudom, hogy a gyerekeket mennyire megviseli a változás, akkor nem erőltettem volna a költözést. Viszont számos olyan dolog van, amiért a költözés a legjobb döntéseink egyike. Ez a kép például, ami autóval 15 perc tőlünk, biciklivel meg 50:

A munkámban is több a jó dolog, mint a nem jó – de az tagadhatatlan, hogy teljes embert kíván meg még néha annál is kicsit többet. Az első hetek úgy teltek el, hogy 14 munkaórás napokat nyomtam, és ezzel együtt úgy éreztem, hogy nem vagyok kész. Szerencsére azóta visszataláltam egy valamivel egészségesebb időbeosztáshoz, de tény, hogy fonalakra, blogra és szórakozásból olvasásra alig maradt időm. Itt, vidéken a napok nagyon korán kezdődnek, a hatos kelés pedig azt jelenti, hogy este tízkor legkésőbb már alszom. Ez körülbelül fél óra saját időt jelent naponta már félig alfa-állapotban a fáradtságtól. Tudom, sokan élnek így, és az volt a luxus, amiben eddig voltunk, ennek ellenére engem ez a változás eléggé igénybe vett. A lelkészi életforma másik sajátossága, hogy nekünk hivatalosan csak egy szabadnap jár hetente, az is hét közben, tehát amikor a család többi tagja suliban van és dolgozik – de persze vannak esetek, amikor a szabadnapba is beszervez valaki valamit, például temetés, városi vagy iskolai rendezvény. Az egyházi ünnepnapok, amikor a többi normális ember kialussza magát, szintén nem szabadok. És amikor mondjuk a karácsonyi-újévi hajtás lemegy és végre lehetne lazítani, akkor újra kezdődik az iskola, s a hitoktatás miatt szintén nem lehet szabit kivenni. Szóval nagyjából úgy élek – meg ebben a foglalkozásban mindenki – ahogy szerintem meg minden orvosi ajánlás szerint nem szabadna, kivéve, ha valaki kifejezetten burnout-ra utazik.

Mielőtt panasznapba csapnék át, azért azt is írom, hogy meg lehet ám tanulni bánni ezekkel az adottságokkal és talán valamennyire kezdem is tanulni. De a 2019-es évem végét abszolút meghatározta ez a küzdelem az idővel és a saját elveimmel. Mert az Anyahajóval egy fő célom volt és van: azt szeretném képviselni, hogy mindenkinek joga van napi saját hobbiidőre – még ha csak 15 percre is. Ehhez képest ezt nem mindig sikerült betartanom az utóbbi hónapokban. Igyekszem viszont tanulni az önmagammal szembeni türelmet is, azaz tudatosítani, hogy ez a 15 perc nem egy újabb kötelesség, amit magamra veszek.

A képen látható kendőkezdemény jelképes is: ma kezdtem el hosszú gondolkodás után. Ez a kezdés most egy igen arra, hogy vissza szeretnék térni az új évben a fonalazáshoz és szeretném megint megtalálni az egyensúlyt a munka és a pihenés között. (Egyébként ez tavaly az első 8 hónapban nagyon jól sikerült, de minden váltás újrahangolást igényel.) És azért is örülök az újra támadó startitisnek, mert rájöttem, hogy nekem nem kell erőltetni az “egyszerre egy projekt” elvet – engem ez nem fókuszál, hanem visszafog.

A poszt elején található topnine fotóhoz még pár gondolat: Kevés fonalas projekt készült el 2019-ben. A nagyobb részük szövés volt egyébként, részben azért is foglaltam be magamhoz képest sok szövős napot, mert tudtam, hogy Karintiából nem fogok csak úgy hazaugrani. A saját szövőszék témán rövid ideig gondolkoztam, nagyon vonzó és most még el is férne a lakásban, de még nem jött a nagy elhatározás.

Elkészült viszont egy Doris Chan türkiz horgolt felső, amit sokat hordok, és egy Stephen West pulcsi, amit imádok nézni, viszont gyakorlatilag nem hordom. Ezzel a kettő projekttel átléptem a komfortzónám határát, és remélem, hogy mind kötött, mind horgolt vonalon hoz 2020 is legalább egy-egy felsőt, pulcsit, mert ezekre nagyobb szükségem van, mint egy ötvenedik kendőre.

A válogatásból látszik, hogy az Insta-követők szeretik az élénk, vidám színeket, szinte csak ilyenek kerültek be a leg-válogatásba. Hogy ehhez tudom-e tartani magam, arra kíváncsi vagyok, mert az itthon lévő fonalaim egyre inkább a lágy nyár színvilágban mozognak, azaz inkább tompábbak, visszafogottak. Azért egy takaró még biztosan lesz ilyen erős és vidám színekből, a többi meg majd kialakul.

A freeform horgolás is újra teret nyert nyáron, egy most készülő stóla képeit az Instán láthatjátok időről-időre. A másik tipikus poszttéma mostanában a nappalink asztala: a fehér asztal, mögötte a könyvespolc a sok színes könyvvel nagyon hívogat, hogy újabb és újabb színes tertőket horgoljak rá.

Ennél sokkal konkrétabb terveim most nincsenek is 2020-ra, igyekszem szabadságot adni magamnak, hogy az történjen, ami épp jó. Dez azért a könnyebb visszakereshetőség kedvéért csinálok egy listát a jó lenne, ha projektekről:

• egy kötött zokni
• egy kötött pulcsi
• egy horgolt pulcsi vagy kardigán
• a freeform stólát befejezni
• a selyem horgolt kendőt befejezni
• a szövéseimet végre eldolgozni
• a színes hexagonos takaró lógó szálait eldolgozni
• egy-két horgolt terítő a nappaliba
• és a nyáron egy-két szövős nap

Ez a poszt brutálisan hosszú lett, remélem, azért valamennyire nektek is érdekes, nemcsak nekem. Köszönet mindenkinek, aki az ingadozó aktivitásom ellenére is kitartott az Anyahajó mellett. Köszönet mindenkinek, aki a FB-csoportban akkor is aktívan posztolt a 100kreanapos kihívásba, amikor én teljesen behavazódtam a költözés után. Fantasztikus egy ilyen csoport és ennyi egymást támogató kézimunkázó ember! Boldog új évet kívánok Nektek!

Tetszett a bejegyzés?