Kétnyelvű kisgyermek panaszai

Kétnyelvű kisgyermek folyton úgy érzi, hogy nem elég jó. A második nyelvében nem annyira biztos, mint egynyelvű társai – vagy legalábbis úgy érzi. Az első nyelve meg mégsem annyira első nyelv, hiszen a nap kisebb részében használja csak és nem minden témáról rendelkezik szókinccsel ezen a nyelven. Azt mondja, hogy “nem tehetek érte” amikor arra gondol, hogy nem tehet róla. Amikor az iskolai öltözőben beszélgetünk, ami még átmeneti tér a két nyelv között, azt mondja, hogy a születésnap Alextől – pedig arra gondol, hogy az Alex születésnapja. Látszik rajta a lelkesedés, hogy mindent akar magyarul mondani, mert otthon ez a szabály, de az is, hogy fejben visszafordít – és ebből néha sok nyelvi szörnyszülöttek jönnek ki (sok+többesszám, naná).

Ugyanakkor az is igaz, hogy vannak megnyugtató pillanatok. Amikor reggel úgy indul iskolába, hogy azt mondja “ideje olajra lépnem” vagy amikor este húzza a lefekvést, mert “ez a könyv teljesen lenyűgözött”. Meg amikor a magyar szakos vendég azt mondja, hogy feltűnően jó a gyerekek szókincse. De mindezekkel együtt a kétnyelvű kisgyerek szülei örökké azon őrlődnek, elég jól támogatják-e vajon, hogy szegény kétnyelvű gyerek az anyanyelvén is lépést tartson az életkorával. (Sajnos nem.)

A támogatás egyébként nem is mindig olyan egyszerű. Ugyan van magyar iskola, de a rendes iskola külön programjai meg családi utazások miatt a havi két szombat sokszor csak egy vagy egy se. És az a két óra még akkor se jelent túl sokat, ha véletlenül pont ott van a gyerek. Szóval a szülői kreativitásra van bízva az anyanyelvi nevelés, és kreativitás nem elsősorban a tananyag összerakásához kell, hanem a motiváláshoz.

Egy szerencse, hogy a kétnyelvű nevelés egyik oszlopa a tévézés – esetünkben a dvd és a youtube. Ennek köszönhetjük például a következő iskola előtti beszélgetést:
– Milyen jól áll rajtad ez a gekkós póló.
– Ez nem is gekkó, hanem kaméleon.
– És ezt honnan tudod?
– Hát csak rá kell nézni. A gekkónak nem pöttyös a hasa, az arcán nincsenek csíkok és a farka is más alakú.
Szóval a gyerek amellett, hogy az állatokról lényegesen többet megtanul, mint amennyit az anyjától esélye lenne, még mindezt magyarul is teszi. Mivel az iskolai tananyagot németül tanulja, ez nagy érték. Köszönjük, Állati küldetés!

Na de a magyar írás és olvasás is hozzátartozna az anyanyelvi neveléshez, és ez már jóval több energiát igényel. Az olvasást meglepően könnyen megtanulták, de azért nehezebben megy, mint a német. A helyesírás pedig szinte reménytelen. Hogy le ne törjük a lelkesedésüket, igyekszünk minden magyarul leírt szónak ujjongani, közben meg böki a szemünket a rengeteg helyesírási hiba. Na de honnan is tudnák, ha egyszer soha nem tanulták!

Az elmúlt hetekben már megállapítottuk, hogy a képernyő előtt töltött idő már akkor is soknak tűnik, ha a filmekből tanulnak is valamennyit. Na de hogy lehetne rávenni őket az olvasásra, netán a helyesírás gyakorlására? Végül egy egyszerű átváltási szabályt találtam ki: minden 1 perc olvasás 1 perc tévézésre váltható be, hasonlóan minden helyesen leírt tollbamondott szó is 1 perc tévézés. A rendszer eddig működni látszik, pedig már öt napja vezettük be. 140 perc körül jár mindkét gyerek, elszántan olvasnak és követelik esténként a tollbamondást. (Tévét meg ma néztek először négy napja, mert gyűjtik a perceket egy hosszabb filmre.) A nyelv tekintetében engedékeny vagyok egyelőre, az olvasás bármelyik nyelven lehet, az írás Elsősünknél még német gyakorlás, Harmadikosunk kap csak magyar szavakat, neki a némettel már nincs igazán problémája. Lassan kialakul, hogy a szókezdő betű kicsi, az sz nem s és  a v nem w, ízlelgeti a hosszú és rövid ékezet közötti különbségeket. Csupa apróság, ami egynyelvű gyerekeknek természetes, nekik viszont komoly teljesítmény.
Tisztában vagyok vele, hogy ez a módszer is, mint minden más eddigi, csak rövid ideig jelent motivációt. De addig is használjuk és ha már egyszer nálunk bejött, szívesen adom tovább, hátha más kétnyelvű családban is beválik.

Tetszett a bejegyzés?