Januári inspirációk

Az elmúlt héten többször is februári dátumot írtam levelek keltezésébe – nem csoda, ez a hónap minden szempontból sűrű volt, csoda, hogy még mindig nincs vége. A szokásosnál több volt a munkám is, zsinórban három hét szabadnap és hétvége nélkül, rengeteg utazás, ugyanakkor a hónap első hat napján még szabadságon voltam – mintha egy időtágítóban élnék hetek óta.

 A hónap elején annyira el voltam merülve az évem megtervezésébe, hogy végül a blogban ennek semmi nyoma nem maradt. Az egyik ilyen szent elhatározásom már évek óta érik, és talán idén kedveznek a körülmények is. Adott Bécs, egy város, ahol minden kulturális igényre gondolnak, ahova mások azért jönnek, hogy megnézzenek egy jó operaelőadást vagy meghallgassanak egy jó koncertet. Amikor egyetemistaként voltam itt egy évet, én is minden héten többször színházban, kiállításon, operában lógtam – a diákjegyeket, állójegyeket szinte ingyen dobálják a kultúrára éhes egyetemisták után. Mostanra persze minden más, és nemcsak az, hogy már nem érvényes rám a 26 év alatti kedvezmény. Az időm is kevesebb, és ami van, azt is inkább a családdal töltöm. Ez így eddig jó is volt, de tavaly év vége felé elkezdtem érezni, hogy változnak a dolgok. A gyerekek nagyon nőnek, nem is egyszer fordult elő, hogy felajánlottam meseolvasást, egyéb játékot, de nem kellettem, jobban elfoglalják magukat együtt, mint felnőttekkel. Elkezdődött egy új korszak, egy olyan, amiben ha anya elmegy este színházba, pusztán azért, mert kedve van hozzá, akkor az különösebben nem rázza meg a gyerekeket. A kitűzött cél havi egy színház, amit persze lazán lehet venni – ha például egy hónap olyan, mint ez a január, akkor nyugodtan át lehet vinni a következőre.

A másik dolog, amit januárban profi szintre fejlesztettem, az elcsípett szabadidő megragadása. Egyik hétvégén Budapesten voltam munka miatt, ekkor egy váratlanul felszabadult pár délutáni órában a kötős talira estem be. Persze nagyszerű, hogy a FB-on tartjuk a kapcsolatot a fonalmániás csapattal, de a személyes beszélgetés ezerszer többet ér és nemcsak a kötés-horgolás terén inspirál.
Múlt héten szintén munka miatt Stuttgartban voltam, és mert a tervezettnél rövidebb idő alatt vége volt a megbeszélésnek, megint volt egy ajándék fél napom. Egy barátnőm a közelben lakik, így megbeszéltünk egy spontán múzeumlátogatást. Tulajdonképpen ezért kezdtem el írni az egész posztot – köszi mindenkinek, aki ezt a hosszú bevezetést elolvasta.

A Myanmar kiállítást néztük meg vezetéssel, így a kiállított tárgyak mellé sok plusz információt is kaptunk még. Myanmar erősen buddhista ország és ez az egész életet átjárja, ezért a legtöbb kiállított tárgy valami módon a buddhizmushoz kapcsolódott. Volt viszont egy terem az ország hagyományos öltözékeiről és ékszerekről is – gondolhatjátok, hogy itt töltöttem a legtöbb időt. Férfiak és nők egyaránt hordanak egy olyan kendőt, amit átlapolós szoknyaként csavarnak a derekuk köré és megcsomózzák. A férfiak kockás felsőt viselnek ehhez, a kocka a férfiasság jele is és a minta mérete összefügg a férfi korával és társadalmi státuszával is. A nők nagyon csinos, jó szabású ingblúzt viselnek hagyományosan, a kiállított darab épp aszimmetrikus gombolású volt. A textíliák puhák és gyönyörűek, legszívesebben hazavittem volna a kiállított darabokat. Na jó, de legalábbis a múzeum shopban vettem volna, ha… ha ne láttam volna azt a rövidfilmet, amit szintén itt vetítettek arról, hogyan készülnek ezek a textilek. Képzeljünk el egy komplex kondigépet, a lábak pedált taposnak, a kezek előre-hátra és fel-le mozgatnak különféle karokat, mindezt nagyon gyorsan, melegben és egész nap. Nem lehet leszállni tíz perc után, mint az ellipszis trénerről. Az egy szövőszéknél dolgozók kölcsönösen masszírozzák egymást a szünetekben és törlik vastag törülközőkkel az épp dolgozó társuk verejtékét. Mondanom sem kell, hogy a szövőszékeknél nők ülnek, a férfiak a munkadalokat szolgáltatják zenekarral és a minőségellenőrzést végzik kényelmesen asztalnál ülve, nagyítóval a kezükben. Ha nem lennék feminista amúgy is, ezen a ponton azt hiszem, sürgősen azzá váltam volna. Hirtelen értelmet nyert az összes magyar népi hagyomány, hogy bizonyos napokon tiltva vannak és szerencsétlenséget hoznak a női munkák.

A kiállított ruhák közül néhánynak nagyon egyszerű szabásmintája volt egyébként: két hosszú téglalap összevarrva a hosszanti oldalánál, középen kihagytak egy lyukat a fejnek. (Ezen a képen a nőn látszik kicsit a fazon.) Viszont gyönyörűen voltak díszítve a ruhák mindenfélével, ami a természetben található: kagylókkal, kövekkel, ezen kívül pénzérmékkel és persze sok kézi hímzéssel. Ilyen szabású felsőt már terveztem egy ideje kötni is, horgolni is, például ezt vagy valami ilyesmit, meg van egy tuniszi horgolt mintám is, amit sajnos nem találtam meg a neten. Talán ebben az évben belefér egy ilyen nagyobb lélegzetű projekt is.

Saját képem nincs a témához – leszámítva egy-két rossz minőségű telefonos képet -, de belinkeltem néhányat a pinterestől, érdemes böngészni, én órákig tudnám nézegetni ezeket a részletgazdag ruhákat.

A január másik nagy felfedezése valószínűleg összefügg azzal, amit az elején írtam: észrevettem, hogy az idő, ami olyan lassan telt a gyerekek első pár évében, amikor napi 24 órában egymás közelében voltunk, most hirtelen begyorsult és már nem sokáig marad meg ez a mostani szoros kapcsolat. Nem vagyok egy fényképalbumos típus, alig néhány képet szoktunk kinyomtatni papírra, valahogy nem volt eddig türelmem az ilyesmihez. Most hirtelen elkezdtem vágyni rá, hogy megmaradjanak a pillanatok, mégpedig kézzelfoghatóan, nem csak egy merevlemezen. Egyelőre a tervezgetés stádiumában vagyok, de ez a bejegyzés és úgy általában a blogon látott memory book ötletek beindították a fantáziám. A rengeteg apró mütyür, szalagok, matricák, mindenféle papírok megvannak, évek óta mindent elteszek, ami jó lehet még valami barkácsolásra, tehát csak az album hiányzik és persze a képek. Remélem, hamarosan megmutathatom az első lapot az én memory bookomból.

És titeket mi inspirált mostanában? Milyen új dolgokat terveztek kipróbálni?

Tetszett a bejegyzés?