Az egész úgy indult, hogy még vagy 5 éve hirtelen felindulásból vettem pár gombolyag fekete fényes fonalat – talán Ibizát, vagy valami ilyen nyaralóhely nevűt, már nem emlékszem pontosan. Amilyen szép volt a fonal, annyira borzalmas volt vele dolgozni, laza fonású volt és semmilyen tűmérettel nem bírtam vele, folyton akadt a tű, és semmilyen tartása nem volt. Nem emlékszem már, hogy hány projektet kezdtem el belőle és hányszor bontottam vissza. Egy szerepben működött jól: amikor K-nak készítettem a lovagjelmezéhez láncsapkát, olyasmit, mint ezen a képen látható. Sajna csak rettenetes telefonos képeket találtam az én verziómról, így a megmutatásuktól most eltekintek. Na de még a lovagjelmez után is maradt vagy négy gombóc a fonalból és őszintén szólva már kicsit hiúsági kérdést is csináltam belőle, hogy kifog rajtam és foglalja a helyet. És akkor tadamm, megláttam a geisha stólát (tervező: Kristin Omdahl, ez itt pedig Ravelry link, lehet, hogy kell hozzá regisztráció, hogy működjön.) Nekem egyébként könyvben van meg a minta.
Bár fogalmam nem volt róla, hogy mire lesz elég a fonalam, azért belevágtam. Kicsit keskenyebbre kezdtem, mint előírták, és a hosszából is hiányzik pár sor, de még így is jó lett volna, ha az egyik oldali szélcsipke után el nem fogyott volna a fonal. Azaz maradt még, de csak pár méter. És akkor gondoltam egy nagyot, magamra dobtam, csavartam egyet rajta és megállapítottam, hogy egy tökéletes keppszerű felső van a kezemben, csak össze kell valahogy a két rövidebb oldalát kapcsolni. Végül összehorgoltam úgy, hogy a lehető legszimmetrikusabb legyen (ha előre tudom, hogy így fejezem be, akkor már a csipke horgolásakor össze lehetett volna kapcsolni). Szerintem ha valaki nem tudja az előtörténetet, annak fel se tűnik a kényszermegoldás.
Ami eddig a fonal hátránya volt, azaz hogy nincs tartása, az ennél a mintánál egyértelmű előny. Annyiféleképp lehet hordani, és minden alkalommal máshogy esik – máshogy, de lágyan, puhán, könnyedén.
Alább néhány fotó magamról – azért remélem, ennek ellenére látszik a lényeg.
Amit még erről a mintáról fontos tudni: egyrészt nagyon egyszerű, tényleg bárki belekezdhet, aki tudja az alappálcákat. Egyedül a zárócsipkénél kell némi gyakorlat abban, hogy hogyan olvassunk horgolásmintát, de kis bogarászással ezzel is meg lehet birkózni. Nagyon tetszett még, hogy az első sor nem láncszemsor, hanem a láncszemeket úgy kombinálja pálcákkal, hogy tkp. két sort horgolunk egyszerre. Így könnyebb számolni is a mintaegységeket meg amúgy is szellemes megoldás, ha valaki nem barátja a kezdő láncszemsornak.
Tetszett a bejegyzés?
2012-07-30 at 12:15
Nahát, pont szombaton akartam kérdezni, hogy van-e valami tapasztalatod a möbiusszal, mert erős ingerenciát érzek egynek a meghorgolására… Micsoda telepátia! 🙂
2012-07-30 at 12:52
Ez nem úgy möbius, mint ahogy a profik csinálják. Csak utólag varrtam össze, igazából meg úgy menne, hogy már az első sornál megcsavarintja az ember. Na most nekem mindig sikerül megcsavarni, ha nem akarom, viszont ha akarom, akkor tuti nem, szóval maradtam a mezei változatnál. 🙂
2012-07-31 at 14:49
ja, ja azt tudom, csak azt nem, hogy mennyire hordható darab. Ajándékba menne, és nem akarok beégni.
2012-07-31 at 15:14
Akkor hordható, ha nagyon jó eltalálod a méretet. És szerintem eléggé elegáns stílus, szóval valami olyan fonalból horgold szerintem, ami mondjuk egy kis feketéhez vagy más alkalmi ruhához passzol. Beégni biztos nem fogsz 🙂