Foxtrott! (18.)

Amikor valaki először lép be a lakásunkba, az első mondata általában arra vonatkozik, hogy milyen kevés a bútor. Hogy mindezt milyen hangsúllyal, inkább értetlenséggel vagy inkább elismeréssel mondják, az teljesen változó, és néha az a érzésem, hogy még az elismerés mögött is bújkál valami kis hitetlenkedés, olyasmi, hogy élhet-e, akarhat-e élni civilizált ember ennyire üres lakásban. Na most, hogy üres vagy nem üres, az rettentő relatív és amikor a költözködő cégeket fizetjük ki átlag kétévente, akkor mindig az az érzésem, hogy mégsem túl kevés, hanem inkább túl sok bútorunk van – de most nem erről akartam írni. Hanem hogy mérlegeltük ugyan, hogy vegyünk még egy kanapét a nappaliba, hogy mondjuk több, mint négy ember le tudjon ülni (például a vendégeink), de aztán elvetettük. Mert akkor hol táncolnánk.

Mert az úgy van, hogy ha szombat reggel Apahajó jókedvűen és kipihenten ébred – kábé három órával a gyerekek után és két és fél órával azután, hogy én nem bírtam visszaaludni a gyerekzajtól – akkor odamegy a rádióhoz, megkérdezi, hogy bekapcsolhatja-e (ekkora tapintatért soha nem tudok majd elég hálás lenni neki), persze azt mondom, hogy igen (amit remélhetően ő is kellőképp értékel, mert ilyen apróságokon múlik a házasság sikere), és akkor bekapcsolja és felkiált, hogy szamba! cha-cha! vagy ma éppen foxtrott! És ez azt jelenti, hogy le kell tennem a kávésbögrémet és a könyvemet és táncolni. Akkor is, ha a történet dramaturgiája épp nem támogatja a félbeszakítást. Ilyenkor arra gondolok, hogy hány feleség lenne hálás, hogy a férje táncolni akar vele és áthangolom magam pozitívra és táncolunk. Ami amúgy tök jó. Csak egy dologgal nem számolunk: ahhoz, hogy Apahajó jókedvűen és kipihenten ébredhessen három órával azután, hogy a gyerekek felkeltek, és hogy így egyáltalán elhangozhasson a foxtrott! felkiáltás, ilyen állapotoknak kell uralkodni a padlón. Ami amúgy még mindig elég jó ahhoz képest, hogy három órája játszanak a gyerekek relatíve normálisan.

És aki ismeri a foxtrottot, az tudja, hogy ez miért baj. Ennyi erővel akár vehetnénk is még egy kanapét – akkor legalább a vendégek le tudnának ülni.

Tetszett a bejegyzés?