A félbehagyitisz komoly betegség, a fonalasok táborának egy részét rendszeresen felkeresi, teljesen kigyógyulni belőle, ha valaki egyszer elkapta, szinte lehetetlen. Persze nem halálos, csak éppen kellemetlenné teszi az életet. A benne szenvedők rendszeresen beleülnek egy-egy horgoló- vagy kötőtűbe. Mások egészen leszoknak az ülésről, mert egyszerűen nincs szabad vízszintes felület, ahova egyáltalán leülhetnének, mindenütt félbehagyott projektek hevernek szanaszét. A félbehagyitisztben szenvedő betegek családtagjai is elkezdtek önsegítő csoportokba tömörülni és próbálják egymásban tartani a lelket, valamint egészségre ártalmatlan, vegyszermentes molyriasztási módszereket osztanak meg egymással – mert erre van a legnagyobb szükségük. Idővel ők is megtanulnak együtt élni a megváltoztathatatlannal: hogy ha bármilyen szekrényajtót kinyitnak, rájuk dől egy adag fonal vagy lábukra esik egy mappa kinyomtatott és soha meg nem kötött kötésmintákkal.
Már vagy két hónapja engem is különösen erősen támad a kórság. Akkor csapott le, amikor befejeztem egy Cameo kendőt. Azaz majdnem befejeztem, a szálak elvarrását azonban holnapra hagytam. Aztán újra holnapra. És azóta minden nap holnapra. De azzal a lendülettel elkezdtem egy tunikát. Két nap alatt meghorgoltam a nagyját, további egy hét alatt ráhorgoltam egy szélcsipkét és a gomblyukakat. Aztán megint elkapott a félbehagyitisz, és azóta húzom az időt, nehogy véletlenül rávarródjon három darab gomb. A piros gyapjú sem járt jobban, az már március eleje óta várja, hogy felcsavarodjon.
Jelenleg épp ott parkol a projekt, hogy megfontam a két szálat, elkezdtem cérnázni is, de betelt az orsó és most fel kellene gombolyítani, aztán a maradékot is cérnázni. Egyetlen fronton sikerült győznöm. A granny terítő, amit az új asztalhoz horgoltam, mindössze egyetlen hétig várt a szegélyre, aztán egy este alatt befejeztem, sőt, még a szálvégeket is elvarrtam. Most aztán jól eldicsekszem vele, hátha aztán megjön a kedvem a többi projekt befejezéséhez is. Vesszen a félbehagyitisz!
p.s.: a terítő rögtön fel is kerül a 15/2015-ös listára a lakberendezési holmi kategóriába.
Tetszett a bejegyzés?
2015-05-08 at 05:56
:-DD Jobbulást!
2015-05-08 at 06:05
A félbehagyitisz, ezek szerint fertőző betegség, mert én hímzek és nálam is felütötte a fejét. Itt annyival rosszabb a helyzet, hogy a fonalakat és a tűket is elcsomagolom , és mikor új munkát kezdenék, se tű, se fonal 🙁 tehát muszáj kutató expedíciót indítani a különböző szekrények belsejében lapuló "pont az a szín kellene " után . De már rutinos félbehagyitisz beteg lévén , tudom, olyankor gyorsan elszaladunk másik motring fonalért és újabb 20 tűért :-))) és marad a sok félbe a szekrényben — jaj, csak ki ne hulljék !
2015-05-08 at 08:49
Most nem cinikusan, de tenyleg nem ertem, hogy ez miert baj:-)
Te nem azert kotsz/horgolsz mert valami kinai gepet akarsz helyettesiteni es termelekenysegi versenyt akarsz nyerni. Szeritnem abban van a felreertes, hogy attol, hogy itt van a vegen egy kezzelfoghato eredmeny, ezt osszetevesztik magaval az egesz processz (?) celjaval.
Vannak idok, mikor az ember kiserletezni akar, es orul, hogy ezt csinalhatja. Van, amikor annak orul, ha befejez dolgokat es letiztazza a megkezdett munkakat. Ha, gyors sikerelmenyre vagyok, elokapok egy ilyen, mar csak el kell a vegeket dolgozni darabot, es fel ora alatt kesz, akkor attol felistennek erzem magam,:-)
Mi luxusban elunk, mert semmilyen ertelemben nem a megelhetesunk mulik rajta. Akkor pedig igenis orulni kell. Szoval ha szeretnel holnap meg 5 uj dologba kezdeni, kerlek tedd meg es NE erezz buntudatot. Itt nagyvonalunak kell lenned magaddal es visszaemlekezni, hogy minden a szabadsagrol szol:-)
puszi,
K
ps: mindig elamulok, hogy mennyire maskep latunk szineket. En nem mertem volna a teritot igy osszerakni, pedig mennyire jo!
2015-05-10 at 19:01
Igazad van, tényleg nem a termelékenységről szól ez – na de mit tegyek, ha nyomaszt a sok befejezetlen cucc. Tudod, én az a típus vagyok, aki mindenhez to do listát ír, és egy lista akkor szép, ha sok tétel van rajta, de sok ki is van már húzva.
Amúgy a színek nem az én választásom, ajándékba csináltam ezekből táskát, és nagyon nem értettem, hogy miért ezek. Aztán menet közben megszerettem.
2015-05-10 at 19:15
Zene füleimnek. Ha már látom, hogy kell, és tudom csinálni, és milyen lesz, akkor már nem izgat a projekt. Még jó hogy van egy-egy szülinap, amelyik kikényszerít egy-egy szálelvarrást.
2015-05-15 at 08:47
Én tipukus újbakezdő vagyok. A végerdmény nem érdekel, persze jó lenne hordani, de annyira mégsem égető hogy befejezzem. Mert kb. mindent unok a felétől és már mást kötnék, így van az, hogy cserélhető végű tűkre váltottam és vannak damiljaim bőven 😀 Nem mondom, hogy jó így, de hobbynak veszem, amit úgy szeretnék űzni, ahogy jól esik. Mondjuk ma mikor megint fázni kezdtem a lakásban és eszembe jutott, hogy de jó lenne egy kötött mellény, akkor azért elgondolkodtam…hogy akár lehetne is egy már készen, na majd idővel. 🙂