Ismeritek? Szerintem akinek olyan hobbija van, aminél látszik valami kézzelfogható végeredmény, pláne ha annak a lakásban is nyoma van, az ezt a kérdést hetente hallja. Nem kell lélekbúvárnak lenni hozzá, hogy a kérdezett pontosan tudja, mire gondol a kérdező: képtelenség, hogy egyszerre legyen képes valaki a házimunkát, a gyereknevelést, a normál állását és még a hobbiját is belepasszírozni az idejébe.
Általában félmondatokkal szoktam válaszolni, mint például „amikor a gyerekek alszanak” vagy vicceskedve „miközben a férjem pakolja a cuccokat a mosogatógépbe” vagy „ó, hát erre mindig, de cserébe nincs időm porszívózni”.
Azért előfordul az is, hogy a kérdésből azt a vágyat hallom ki, hogy az illető szeretne szintén hobbizni, csak tényleg nem látja a saját napirendjében azt a szabad teret, ahova még ezt a tevékenységet is belecsempészhetné. És ilyenkor úgy érzem, válaszolhatok kicsit részletesebben is, mint egy vicces félmondat, és elmondhatom, hogyan kezdődött ez nálam. Mert hát számomra sem volt mindig természetes, hogy hobbira pedig van idő. Érdekes módon akkor sem, amikor még nem voltak gyerekek. Mert akkor meg munka volt, lelkészként eleve definiálatlan időkeretek között, ami azt jelentette, hogy mindig, amikor ébren vagyok és „teljes embert kívánó szolgálat” néven futott.
Számomra az áttörést egy olyan FB-csoport jelentette, aminek a témája a hobbi napirendbe integrálása volt. Sajnos azóta már nem tudom, mi volt a csoport neve és létezik-e még. Az ottani irányelv az volt, hogy ha valaki szeretne valamit alkotni (akár írni, akár valami kézműves dolgot), de nem kifejezetten tudja, hogy mit és mikor és nem is érzi mondjuk ügyesnek magát, az egyszerűen kezdje el, hogy napi 10 percet elkülönít és azalatt ír, rajzol, kézműveskedik. 10 perc nem sok, épp ezért megoldható nagyjából mindenkinek, legfeljebb 10 perccel kevesebbet facebookozik aznap vagy ha nagyon nem megy másképp, 10 perccel később fekszik vagy korábban kel.
A 10 perc másik előnye, hogy nincs az az elvárás, hogy tökéleteset alkosson ezalatt az ember. Ennyi idő alatt nagy valószínűséggel nem lesz kész egy festmény, egy novella. De egy keveset lehet hozzá rakni, és ha nyitva marad valami, akkor legalább űzi az embert a vágy, hogy másnap folytassa, és az értékes 10 percet nem azzal tölti, hogy gondolkozik, mit is kellene alkotni (hogy aztán semmi ne jusson eszébe).
A 10 perc persze később észrevétlenül 15 lett, aztán 20. Adott esetben ki is maradt, amikor mondjuk beteg voltam vagy ilyesmi, de a következő napon folytatódott a rendszer és észrevétlenül normalitássá vált, hogy van olyan időablak, amit teljesen szabadon osztok be és senki nem szakíthatja meg. A normalitássá válás következménye egy bizonyos idő után az lett, hogy a család többi tagja számára is normalitás lett. A gyerekek azóta – életveszély esetét leszámítva – úgy kérnek valamit, amikor kötök, hogy „miután befejezted ezt a sort, tudnál…”.
Szóval véleményem szerint a hobbizáshoz nem is időt nehéz találni, hanem az a nehéz, hogy a nő saját magát megtisztelje azzal, hogy szabadidőt ad magának. Ha ez megtörténik, általában a család is tiszteletben tartja, legalábbis nekem ez a tapasztalatom.
Ezt a bejegyzést egyébként nagyon közhelyes blogger módján, egy Starbucksban írom szombat dél körül. Az egyik gyerek innen öt percre szülinapi buliban van és volt három szabad órám. Ha hazamentem volna, majd újra érte jövök, akkor utaztam volna másfél órát és lett volna otthon másfél órám, amit gyors főzéssel és ebédeléssel töltöttem volna. Ehelyett megkértem Apahajót, hogy süsse meg a csirkemellet és főzzön hozzá rizst, ebédeljenek ketten a másik gyerekkel, aki amúgy filmet akart nézni otthon. (Miután rendet rakott a szobájában és kiporszívózta, ez volt a feltétel.) Ez persze kompromisszum, mert kimaradt a közös étkezés, nekem meg citromos muffin az ebédem, ami nem túl egészséges, cserébe viszont volt három szabad órám, ami alatt megírok néhány blogbejegyzést előre. Szóval valahogy így, kompromisszumokkal, a család többi tagjának háztartásba való bevonásával és apránként. Ez az én titkos receptem. És ti hogy csináljátok?
Tetszett a bejegyzés?
2016-03-04 at 07:26
Ma már másként, hisz boldog nyuggerségemig kevés időm volt, az energiáról nem is beszélve.
Írni tizenkét éve írok, azt ugyan nem lehet úgy, hogy reggel tíz perc, mert a késztetés vagy jön, vagy nem. Erre kiválóak voltak a hajnalok. Csodás pirkadatok, finom muzsikával, és a látvány, amire szemem kinyílik maga az ihlető (Duna).
Horgolás, gyöngyök stb… Ez már más.
12-ben mikor végre eljött a nagy szabadság mindenki sajnálkozott, hogy a pörgős (közélet, munka, pályázatok stb) évek után megöl majd az unalom. Nyár volt és unokázás, s a kert kiválóan lekötötte minden percemet. Aztán eljött a november és, ha Lilihez mentem valami aprósággal leptem meg. De miért is ne legyen az saját készítésű?! No elkezdtem virágokat horgolni, ültem a gép előtt, néztem a videókat, ha kellett tízszer is leállítottam, hogy megtanuljak egy-egy mintát. (Leírást leolvasni ma sem tudok – sajna nem veszi be az agyam.) Szóval első unoka után jött a második, majd a harmadik. Kis sapka, nagy sapka, sál, karkötő, mellény, hajpánt – szép sorjában. Aztán összegyűlt 60 kg fonal, amit az életem végéig sem fogok elhorgolászni.. Fonalak után gyöngyök, ásványbörze, kumihimo. Ha száz kezem lenne, akkor sem érném utol magam. Most lefékezett a sors, lányom betegsége óta többet vagyok vele, hogy segítsek. De! Vonaton, buszon előveszem a horgolótűt – s mivel leginkább a freeform-ot kedvelem nem kell sok hozzá, hogy az utazás közben jól haladjak. Nálad járva is fejlesztem tudásomat. Szellemi frissességem megőrzése is szempont, ezért bizonyára lesznek még új technikák, amiket elsajátítok még.
2016-03-04 at 11:15
Tőlem is mindig kérdezik az ovis anyukák, 3 kicsi mellett mikor van erre időm. Én is vicces félmondattal annyit mondok csak, amikor a gyerekek alszanak. 🙂
Estére már annyira lefárasztak, hogy örülök, hogy ágyba kerülök, de az ebéd utáni alvásidőt kihasználom. Na nem alvásra 🙂
2016-03-04 at 12:12
Mindig mikor le tudok ülni egy kicsit 🙂
2016-03-04 at 16:07
Én "csinálok" magamnak időt a hobbidolgokra. Nem jut mindig mindenre annyi, mint szeretném, és nem is minden nap, de épp olyankor nagyon fontos, amikor sok a munka, rohanás, stressz, stb. mert ez az, ami segít megnyugodni, lelassulni, visszazökkenni az itt-és-mostba. Rengeteg ismerősöm van, aki heti több órát, meg fél hétvégéket tölt sportolással, pl. futással. Néha csodálkozom, hogy nekik miért nem teszi fel senki ugyanezt a kérdést. Vagy felteszik nekik is? A hobbi szerintem ugyanolyan fontos lehet a (lelki) egészség szempontjából, mint a sport 🙂
2016-03-05 at 09:07
Én futok is, igaz, nem annyira sokat, de arra is megkérdezik, akik tudják 🙂 Szerintem a házimunkán és a tévézésen kívül minden gyanús 😀
2016-03-05 at 09:08
Hanem takarításra, ugye? 😀
2016-03-05 at 09:08
Ugye? Bár állva is lehet horgolni akár, szóval nekem a sorbanállás is kedvelt alkalmam.
2016-03-05 at 09:10
Ilyen aktív nyugdíjas éveket kívánok én is magamnak. Szuper, hogy ennyi mindent felfedeztél és kipróbálsz és igazán megtisztelő, ha nálam is találsz ehhez érdekességeket, köszönöm!
2016-03-05 at 09:40
Én pont azt szoktam mondani, hogy tévézni meg olvasni mindenki szokott, és egy kis gyakorlással (gyerekek alvás idejében) meg lehet tanulni vakon-félvakon kötni, horgolni, és akkor lehet ezen két tevékenység közben is alkotni. Persze, ha bonyolult a minta, akkor bizony jön a családi kompromisszum :). Egyébként meg tényleg arra van idő, amire rászánjuk… Nálunk nincs állandóan patikatisztaság és katonás rend, viszont vannak kézzel kötött pulcsik, sapik :).
2016-03-05 at 10:27
Igen és szerencsére mire elmúlik az az időszak, amikor van alvásidejük nappal, addigra már egyedül is kibírnak játékkal egy fél órát. Esetleg kifejezetten kívánják, hogy hagyjuk őket békén.
2016-03-07 at 09:01
Kompromisszum… és egy bizonyos fontossági sorrend. Pl fontosabb, hogy normális maradjak, mint az, hogy minden zeg-zug portalan legyen… sőt néha fontosabb annál is, hogy házikoszt legyen (avagy néha bizony rendelünk, két főnek, ahol az egyik folyton fogyókúrázik és alig eszik, a másik meg gyerek az otthoni főzés egyébként sem mindig rentábilis)… És persze úton-útfélen, elsősorban vonton, a'la vonatoskólás módon, meg egyetemi előadások alatt (mindig az előadóval megbeszélve, annak engedélyével) úgy a harmadik év után már a szemük sem rebbent :-), ja és moziban, kávézóban, nagyjából akárhol.
2016-03-07 at 10:38
Nekem nincs gyerekem és nincs rend a lakásomban. Van viszont egy időnként elégedetlen férjem, tehát sajnos vissza kéne vennem a huligántempóból, de szerencsére ő meg gyakran nő össze a számítógépével, olyankor nekem is lehet fonalazni.
2016-03-07 at 19:43
A férjeket is meg kell tanítani kötni, és akkor minden rendben lesz 🙂
2016-03-07 at 19:44
Képzeld, Bécsben van egy mozi, ahol időnként vetítenek kifejezetten kötőknek – az egész film alatt van valamennyi fény a teremben. Sajnos csak ritkán van ilyen előadás, de egyszer mindenképp ott a helyem!
2016-03-08 at 05:56
Ezt azért nem értem. A férjek kismillió elfoglaltságuk mellett vajh előkapják a porszívót, vasalót, mosnak-e, vasalnak-e, hogy a főzésről ne is beszéljek???
Nekem aztán senki se szóljon, hogy mivel töltöm az időm, hisz a házimunka zöme (mit zöme? az egész) úgy is rám, ránk nőre vár. Vagy tévedek?
2016-03-09 at 07:13
Szerencsére nálunk elég igazságosan van elosztva a házimunka, bár néha én ellógom a részem. 🙂 Egyedül a szobanövények pusztulnának ki, ha én nem csinálnám, a többi munka uniszex. Vasalni meg csak varráskor…
2016-03-16 at 19:22
Én azt szoktam mondani, hogy arra van időm, amire szánok. A másik meg, hogy azért csinálok ennyi mindent, hogy ne hülyüljek bele az itthon töltött napokba.
2016-03-20 at 11:19
Szép, és hasznos gondolatok. Köszönöm! 🙂
Nem is tudtam, hogy lelkész vagy. 🙂
2016-03-21 at 14:24
Igen, a legjobb terápia mamáknak. Most, amikor meg már visszamentem a melóba, akkor segít kikapcsolni a benti ügyeket. Egyszerűen muszáj valami teljesen más a napi feladatok mellé, teljesen mindegy, hogy az gyereknevelés vagy valami más.
2016-03-21 at 14:24
Én köszönöm a kedves visszajelzést 🙂