A nyár a légkondimentes irodában maga az emberkínzás. A szegény dolgozó ül a hőségben, vedeli a vizet, nem igazán éhes, de azért valami ízre vágyna. Amikor vége a munkaidőnek, hazaút elején még erősen elhatározza, hogy otthon főz valamit, kicsit pihen, majd hasznos tevékenységeknek szenteli magát, úgy is mint elmegy futni, rendbevágja a lakást, kicsit hobbizik, kicsit olvas, a gyerekekkel is csinál valami programot. Aztán félúton a futást már húzza ki gondolatban a listáról, a hasznos tevékenységeket is, a gyerekekkel való foglalkozás egyre konkrétabb alakot ölt: fagyizás lesz, az tuti. A házimunka várhat, mire kicsit hűvösebb van (szeptemberben), olvasáshoz az agy percről percre zsugorodik, pedig állítólag melegben a tárgyak kitágulnak – fene se érti.
A főzést azért kénytelen megejteni a szegény dolgozó, ha már egész nap nem evett normálisan, kivéve, ha a csokit normálisnak tekintjük – de valami olyan kellene, ami hűsít is, mégis van benne főtt komponens, mert ugye az jót tesz.
És akkor vesz az ember személyenként két marék rukkolát és beleteszi egy mélyebb tányérba.
Serpenyőben egy zöldhagymát, két marék erdei gombát, esetünkben rókagombát és két paradicsomot feldarabolva és kevés vajon megsüt kavargatás közepette, sózza, borsozza, balzsamecettel megspricceli. Ezt az egészet szépen elteríti a rukkola tetején,
felvág 10 centi kígyóuborkát kicsire, szépen elhelyezi a gombás-paradicsomos serpenyős köré a tányéron,
feldíszíti az egészet néhány mentalevéllel,
majd az étkezés után lassanként el tudja képzelni, hogy valamikor a nap folyamán még képes lesz elvánszorogni a gyerekekkel a fagyizóig. Talán.
Tetszett a bejegyzés?