Éljen az édeskömény!

Semmi köze az ádventhez, mégsem tudom ezt a receptet kihagyni, annyira finom volt!

Bevezetésként csak annyi, hogy még Debrecenben laktunk, közel volt a piac, és még csak egy gyerek igényeihez kellett hozzápasszítani a napirendet, szóval ezekben a szép volt, tán igaz se volt időkben még minden nap főztem. Úgy ám! Mégpedig egészségeset, ami finom is volt. Akkoriban több francia konyhával kapcsolatos könyvet olvastam, pl a Ház a Tatin utcában, Életünk a Tatin utcában címűeket – ezek a Stahl konyhája sorozatból vannak, és ha valakinek véletlenül van eladó antikvár példánya belőle, csak szóljon! – a Francia nők-télen-nyáron és A francia nők nem híznak, valamint a nagy, színes A francia piac címűeket. Ez utóbbi kivételével mindből több receptet meg is főztem, sőt, lettek visszatérő kedvencek is, pl a quiche mint műfaj tipikus szombati ebéd volt nálunk, amíg a Kékgolyóban laktunk. (Na jó, Bécsben még nem sütöttem, de ezen gyorsan változtatni kell. Mondtam már, hogy nálam egyes tevékenységek egyes lakásokhoz kötődnek? Na jó, ez már új poszt lenne.)

A sarki ábécénkben majdnem mindig van édeskömény. Addig néztem, míg egyszer hazahoztam, bár gőzöm nem volt, mit kezdek majd vele. Szerintem soha nem főztem még édesköménnyel, viszont a teát szeretem. Lázasan elkezdtem lapozgatni a szakácskönyveimet, mert emlékeztem, hogy valamelyikben volt édesköményes recept. S valóban, A francia piac századik oldalán megtaláltam. Nagyon egyszerű, csk egész kis változtatást iktattam be, borecet helyett citromot facsartam bele.

Megolvasztottam egy nagyobb kocka vajat serpenyőben – kb 5-8 deka lehetett. Egy édesköményt 8 részre vágtam, megpirítottam minden oldalról a forró vajban. Eközben már melegedett a sütő. Egy tűzálló tálba beleöntöttem forróvajastul mindent, ráöntöttem két deci erőlevest (dm-ben kapható ízfokozómentes erőlevesporból, szóval semmi fakszni), fél citrom levét, három kiskanál barnacukrot, és az egészre rátettem még pár szál kakukkfüvet (ez nagyon kell, extra ezért a receptért vettem, amúgy sajna nincs otthon fűszerkert.) Az egészet betoltam a sütőbe 20-25 percre. Lágy, édeskés, ugyanakkor a kakukkfű íze is nagyon átjön. Még az eleinte a megkóstolás gondolatától is elzárkózó Do-nak is ízlett, ami pedig nagy szám, mióta óvodás. (Előtte bármit megevett. Semmiből nem sokat, sőt, de minden ízt élvezett. Aztán jött az intézményes kajálás…)

Nem vagyunk mi nyulak, szóval nem magában tálaltuk, hanem egy kis köménymagos sülttel, s volt még serpenyőben sütött mézes-fahéjas alma és egyszerű vajon párolt cukkini enyhén sózva. Könnyű, mégis különleges vasárnapi ebéd volt, szívből ajánlom kipróbálásra.

Tetszett a bejegyzés?