Egyszemű létét egy szörnyes kártyajátéknak köszönheti, valamint annak, hogy a hagyományos amigurumik horgolásában eddig valahogy nem értem el igazán átütő eredményeket. Szíven ütőket mondjuk igen, mondjuk amikor a a horgolt lény két keze nem azonos vastagságú lett (mert az egyik horgolásakor laza hangulatban voltam a másik horgolásakor viszont feszült, és ez a horgoláson egy az egyben meglátszott). Akkor gondoltam, hogy ha már úgyis szörnyen néz ki az amigurumim, miért is nem horgolok szörnyamigurumikat? Azoknak nem kell szimmetrikusnak lenni, sőt, kifejezetten előny, ha nem szabályosak. Nem kell például négy végtag sem – a végtagok horgolása tiszta unalmas ugyanis. És akkor valahogy előkerültek a nevezett kártyák, és tényleg, ahány szörny, annyiféle, a fej-törzs-végtagok felosztást is csak mérsékelten követték, a szemek száma tetszőleges volt. Ó, hát ilyet még talán én is tudnék, gondoltam, és lőn, K. kapott egy új alvóállatot az alvóállatezredbe, és boldog vele. Már bűvészvideót is forgattak együtt, úgyhogy Egyszemű még komoly karriert futhat be mint youtube-sztár.
Már ezer éve elkészült, nem véletlenül van ennyire kibolyhosodva szegény – vagy az is lehet, hogy megtépték az alvóállatok, ott ugyanis komoly harc megy az élettérért, K. rendszeresen alulmarad benne és a matrac mellett alszik. Meg hát látszik rajta, hogy szeretve van, állandóan ölelgetik és hordozzák, horgolódó kötődő nevelés folyik nálunk kérem.
Tetszett a bejegyzés?