D mint Dóra

Ha már szeptember óta még nem írtam az iskoláról, akkor legalább most, a D betűnél feltétlenül bepótolom. Mert ha visszanézek az elmúlt évre, a sok izgalmas program és újdonság között a legizgalmasabb és legújabb mégis az iskolakezdés volt. Első osztályos szülőnek lenni mindenütt különleges, nekünk a kétnyelvűséggel talán még érdekesebb, mint Magyarországon élve lenne.

Annyi kérdés és bizonytalanság volt bennem év elején és részben van is még. (Bár szerencsére van a gyereknek apja is, aki akkor is képes megőrizni a hidegvérét, ha én pánikba esem.) Annyit tudtam biztosan, hogy az, amit én tanultam valamikor 30 éve, az itt nem ér sokat. Az osztrák iskolások nem írott betűket tanulnak – és ha mégis, akkor másképp kerekítik -, hanem nyomtatottat. De más egyéb dolgokban is teljesen másképp működik az oktatás, mint amihez hozzászoktam. Persze lehet, hogy ez nemcsak a más országnak köszönhető, hanem egyszerűen változott a pedagógia. Nem tudom, nincs összehasonlítási alapom, fogalmam sincs, Magyarországon milyen ma elsősnek lenni.

Az első benyomások nagyon pozitívak voltak. A szülői értekezleten minden könyvet megnéztünk és ott helyben bekötöttük azokat – hogy minden gyereknek ugyanaz a könyv legyen piros, kék, átlátszó és sárga fóliában. Nincs egyébként sok tankönyv: írás-olvasáshoz három, két matek és egy angol. A környezetismeretet az olvasókönyv képei alapján tartják illetve sétákra, kirándulásokra mennek. Éneklés van ugyan, de inkább angol- és hittanórán, mint külön éneken. Kéthetente van egy Rythmik nevű tantárgy, ami talán a legjobban hasonlít a magyar énekórákra. Persze majdnem minden gyerek jár valami zeneórára: van kórus, Dóra ezt választotta, de van olyan zenei alapozó kurzus is, amelyen egy év alatt három hangszert ismernek meg, s majd másodikban kiválasztják azt, ami a legjobban tetszett nekik, meg ahova még van szabad hely. A rajzolás is inkább a hittanon történik, külön rajzóra nincs. De szinte minden nap hoz haza Do valamilyen rajzot és azzal, hogy az iskolában filctollat is használnak rajzoláshoz, kialakult szeptember óta egy új stílusa is. A technikaóra számomra rejtély, ugyanis nem beszél róla Do semmit. Egyszer hozott haza egy hímzést, amit vélhetőleg ott készítettek, de ezt sem sikerült kihúznom belőle. Kongrét hímeztek ki könyvjelzőnek, tényleg nagyon szépre sikerült. Az óráik egyébként nagyon szabadon zajlanak. A tanárnő heti terv alapján dolgozik, tehát valamennyire stabil, hogy melyik nap használják a sárga, a kék és a piros könyvet, de hogy a nap folyamán pontosan mikor és egy dologra mennyi időt szánva, azt nem lehet az órarendből kiolvasni. Majdnem mindenütt G betű szerepel, Gesamtunterricht, tehát “általános/összesített/ ömlesztett” oktatás.

Ami számomra a legnagyobb újdonság volt és egyben a legjobban tetszett, az a fogalmazás volt. Az első héttől kezdve, tehát amikor még egyetlen betűt sem tudtak, írnak fogalmazásokat. A fogalmazásfüzet úgy néz ki, hogy egyik oldala sima, másik oldala vonalas. A sima oldalra írták például az első nap nagy betűkkel, hogy “mag” azaz “szereti”. Az m, a, g betűket még majd később fogják tanulni, de a tábláról azért le tudták másolni, mintha rajzolnának. A mellette lévő vonalas lapra ezután olyan mondatokat írtak, hogy “Dora mag…” azaz “Dóra szereti a…” Gondolom, abból indultak ki, hogy a saját nevét mindenki le tudja írni már óvodás korában is, és mennyire remek érzés, hogy a saját név+ újonnan tanult szó (mag) + egy kis rajz együtt már kiad egy mondatot, aminek értelme van és amit el lehet olvasni. Ilyen “Dora mag” mondatot hármat kellett volna írni, mondanom sem kell, hogy majdnem az egész oldalt teleírta Do. Azóta is látom rajta, mennyire izgalmas számára, hogy egy új világ nyílt ki előtte és új eszköz került a kezébe: az írás. Remek, hogy nem úgy tanítják a gyerekeket, hogy előbb megtanítják nekik az összes betűt, aztán gyakorolják a helyesírást, aztán harmadikban elkezdik tanítani, hogy bevezetés, tárgyalás, befejezés (én még így tanultam, nagyon erősen megmaradt), hanem előbb elhitetik velük, hogy már most is vannak gondolataik,a melyeket akár le is tudnának írni, csak még gyorsan meg kell tanulni a betűket. Addig meg amit nem tudnak leírni, azt lerajzolják – s a hetek elteltével egyre több a betű és kevesebb a rajz.

Persze nem gyorsan tanulják, kb. hetente egy betű vagy betűkapcsolat kerül sorra és nagyon sok gyakorlási lehetőség van. De azért jól haladnak és egyre hosszabb és érdekesebb szövegeket tartalmaz az olvasókönyv is.
Anélkül, hogy elfogult lennék, Do tényleg nagyon ügyes. Bár még távolról sem kellene olvasni tudnia, de nála valahogy már megtörtént az az átkapcsolás az agyban, ami után a betűk már szavak és a szavak mondatok. Nem emlékszem, milyen volt ez nekem, de őt nézve az a benyomásom, hogy ez tényleg egy hirtelen dolog, amely után látszik a szemén, hogy igen, ez most megtörtént. És onnantól kezdve a világ tele lesz feliratokkal, amelyeket korábban is látott és érzékelt, és a jelentését is tudta (pl, hogy az Anker az egy pékség, vagy a dm-ban illatszert lehet kapni), de most már ezek nem egy képet alkotnak, hanem betűsort. És olvas a villamoson, séta közben, elolvassa a szatyrok feliratát, a lakásban található újságok főcímét és az élelmiszerek címkéjét, bármit és mindent.

Az elején megállapítottuk a szülőkkel az osztályban, hogy az olvasókönyvből olvasás csalóka: sokszor nem is olvassák a gyerekek a szöveget, hanem fejből felmondják. Do-nál is sok jele volt ennek, így kíváncsiságból megvettem egy valódi könyvet a Lesezug sorozatból. Ebben olyan betűk vannak, mint amilyeneket az olvasókönyvben is használnak, és az elején oldalanként csak egy mondat, aztán fokozatosan egyre hosszabb szövegrészek. S bár még vannak Do számára ismeretlen betűk és főleg betűpárok (pl. tanulták az s-t, de az st-ben másképp kell kiejteni, és más hasonlók), azért folyamatosan szépen olvasta icipici segítséggel. Közben látszott rajta, hogy nagyon büszke és ő is alig hiszi, hogy valódi könyvet olvas, valódi történetet.

Mindent elolvas és mindent leír. Ahogy a fenti képen látszik, még a Mikulásnak is hagyott üzenetet. És hiszitek vagy nem: a Mikulás válaszolt. Azt írta: Nem baj. Ő pedig hihetetlenül boldog volt, mert már levelezik. Hamarosan ajándékozok neki egy e-mail címet.

Tetszett a bejegyzés?