Csetreszek

A kerámiázáshoz már gyerekkorom óta nagy kedvem volt, azaz lett volna. Beiratkoztam általánosban kerámia szakkörre is, de balszerencsémre abban az évben pont évfordulója volt az iskolánknak, és mivel a Fazekas utcában volt, a kerámia szakkör kiváltsága lett, hogy elkészítsen kábé ezer darab agyagkorsó formájú medált. Mire ezzel kész lettünk, meg is utáltam az agyagozást. Pedig még egy korongozó is ott állt a szertárban, de a kancsók fontosabbak voltak.
Amikor most novemberben a suliban meghirdettek agyagozást gyerekeknek és szülőknek, azonnal fellángolt a régi lelkesedés, és jelentkeztem. A gyerekek teljes apátiával fogadták a lehetőséget, úgyhogy csak egyedül mentem…volna. Ha Do az agyagozás előtti este rá nem jött volna, hogy ő is ja de menne, és én milyen izé vagyok, hogy nem szóltam neki. A szelektív hallás, ugye. Még szerencse, hogy a kerámiás tanárnő olyan jószívű volt, és szorított helyet plusz egy főnek a pici teremben.

A legegyszerűbbel kezdtem, csillagokat és szíveket szaggattam ki, majd egy robosztusabb SBS kendővel nyomdáztam rá. A csillagok sajnos nem kerültek vissza hozzám égetés után, szív viszont van egy kisebb kazal. Ami fura, hogy csak a piros lett olyan színű, amilyennek vártam. A fehérnek látszó igazából sárga, a barnás foltos pedig egyöntetű narancssárga lett volna, ha eltalálom a festék ideális hígítási arányát. Hát, ennyi rizikó van benne, amikor azt az instrukciót kapja az ember, hogy joghurtsűrűségűre kell felvizezni. Mert ugye Spar joghurt vagy Aldi, zsírszegény vagy görög joghurt – kábé ahány joghurt, annyiféle sűrűség. Ezek szerint a görög joghurt lett volna az etalon. Azért nem szomorkodom, ezek is szépek, csak mások, mint a terv lett volna.

A várakozásoknak a fő művem sem teljesen felel meg, de azért megtartjuk – azaz elajándékozzuk, ahogyan eredetileg is terveztük.

Ez a tál egész érdekes technikával készült. Kinyújtottam az agyagot, majd ráborítottam a styropor félgömbre. Először körbe akartam vágni, hogy köralakú legyen a szája, de a tanárnő azt javasolta, nézzem meg, mit lehet ebből a szabálytalan alakból kihozni. Végül kínálta magát, hogy a fölösleges részeket tekerjem fel, s abból lett a tál füle. Az alakjával elégedett is vagyok – csak a színe… A zöld árnyalat még nagyjából stimmel is, csak azt hittem, hogy egyenletesebben fog fedni a festék. Nagyobb adagot kellett volna eloszlatni a felületen. Az alsó részeket és a fület pedig elvileg olajzöld színnel mázaztam, ehelyett alig lett sötétebb, mint a fűzöld, cserébe viszont barna foltos. Egyébként a barna foltok kifejezetten tetszenek, de a mintaszínpalettán nagyon nem így nézett ki. Hát igen, muszáj nyitottnak lenni kerámiázás közben, mert ami a kemencében történik, az eléggé nehezen kiszámítható, pláne tapasztalat hiányában.

A harmadik darab egy egyszerű pici tálka, nem volt tervem vele, csak kíváncsiságból csináltam. A hozzá használt festék is nagyon izgalmas volt, kis feketés szemcsék türkizkék alapon. Amikor aztán készen lett, egyből megvolt az ötlet és a leendő gazda. Egy baráti pár ugyanis pár nappal korábban házasodott, nekik ajándékoztuk gyűrűtálkának.

Azért amikor kezemben tartottam a kiégetett csetreszeket, akkor egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy nem kellene-e átnyergelnem a kerámiára a fonalaktól. Különös tekintettel az otthon lévő sálmennyiségre, meg arra, hogy viszont szép tálakra bőven szükség lenne még a háztartásban. Meg hát a technika is nagy kihívás, bőven lehetne tanulni mind a formázás, mind a színezés terén. Egyelőre nincs a közelemben állandó kerámiaszakkör, de a gondolat már ott van valahol a fejemben, és figyelem az adódó lehetőségeket.

Tetszett a bejegyzés?