Receptek

É mint Édes december

7 hozzászólás É mint Édes december című bejegyzéshez

A december az a hónap, amikor az évben addig elfogyasztott cukormennyiségemet megduplázom. Ellensúlyozásként az évi felülések számát viszont megtriplázom – kár hogy a nulla háromszorosa is nulla.

Idén ez a három keksz volt a nyerő: egy levendulás, egy fahéjas-mandulás és egy földimogyorós.
A legkülönlegesebben a levendulás hangzik, pedig nagyon egyszerű: 23 deka cukrot és két evőkanál  (akár szárított) levendulavirágot aprítóban megőröltem (volna, ha nem lett volna otthon eleve levendulás cukor. Ha nincs, akkor ezt az őrölt keveréket egy éjszakára lezárt befőttesüvegben kell érlelni.) Aztán ha a levendulás cukor kész, egy dekát félretettem, ezt majd a sütés előtt szórom rá a kekszekre.
A többi cukrot 22 deka puha vajjal és egy tasak vaníliás cukorral habosra vertem.
Külön tálban összekevertem 30 dkg lisztet, két csipet sót és fél tk szódabikarbónát. A lisztes keveréket apránként fakanállal elkevertem a vajas keverékben. Ez a sima massza alufóliába csomagolva fél órát telelt a hűtőben, majd kézzel kis lapos korongokat formáztam belőle és sütőpapírral fedett tepsibe tettem. Rászórtam a maradék cukrot és 190 fokon kb. 10 percig sütöttem. A színe nem sokat változott, tehát az órát kell nézni. Szokatlan, de finom íze lett, aki kóstolta, mind dicsérte. (A recept eredetije a Backing Heaven nyárvégi számában volt, picit változtattam rajta csupán. Ott a tésztát nyújtották és szaggatták, ami lényegesen jobban nézett ki, viszont szerintem a tészta állaga erre nem alkalmas. Viszont így sem néz ki rosszul szerintem.)

A legjobban a három közül mégis az elfuserált fahéjas csillag sikerült. A recept szerint 40 deka őrölt mandulára van szükség és nekem épp ennyi volt otthon, egy dekával se több. Mint utóbb kiderült, ez gond. Tehát ha fahéjas csillagot akar az ember, akkor nyugodtan járjon el ezen recept szerint, de legyen még otthon tartalék mandula, mert az alább leírt tészta alkalmatlan a nyújtás-szaggatásra és további manduláért kiált. De ha beérjük a világ legjobb mandulás-fahéjas csókjával, akkor kövessük csak nyugodtan az alábbi receptet:
40 deka mandulát megőrölünk.
3 tojásfehérjét nagyon keményre felverünk, beleöntünk 35 deka cukrot és hozzáadunk 1 ek citromlét. Ezután a gépi habverővel még magas fokozaton verjük 8-10 percig a habot. Túlzásnak hangzik, de nem az. Majdnem leégett a habverő motorja, de megérte. (Azért közben pihentettem pár percet, az nem ártott a tésztának.) A habhoz hozzáöntöttem 1 nagy tk fahéjat és a mandulát, fakanállal elkevertem, majd egy órára a hűtőbe tettem. Elvileg ezután kellene gyúrható masszának keletkezni, de szerintem egyszerűen csak sajtóhiba volt a 40 deka és 50 vagy 60 igazából, mert ez a massza pontosan olyan állagú, mint a kedvenc kókuszcsókom. Szóval ahhoz hasonlóan kanállal adagoltam kis halmokat sütőpapírral bélelt tepsire. Lehet közel rakni egymáshoz a kekszeket, nem nő meg, olyan kemény a hab. 130-150 fokon kell inkább szárítani, mint sütni kb 25 percig. Zseniális, garantált kedvenc!

Már évek óta mindig megsütöm a mogyorós kekszet is és változatlanul szeretjük, ez egy egyszerű omlós tészta, csak a liszt egy részét mogyoróval helyettesítjük. 15 deka puha vajat habosra verünk, további keverés mellett beleteszünk 6 dkg porcukrot, majd 1 tojást és egy csipet sót. Fakanállal keverve hozzáadunk 10 deka őrölt mogyorót (nem sósat) és 25 deka lisztet. Rudat formázunk a tésztából és késsel feldaraboljuk, hogy falatnyi hasábokat kapjunk. Távolságot hagyva a kekszek között a tepsin 200 fokon kb. 15 percig sütjük.

Az utóbbi két recept forrása egy 2000-ből származó, már-már oldtimer Gut kochen und backen című receptújság. Kellemes cukortúladagolást kívánok mindenkinek, külön üdvözlet gasztroblogger barátnőimnek: Gabinak, Áginak és rolllernek.

C mint cikória

1 hozzászólás a(z) C mint cikória bejegyzéshez

A csőben sült zöldség még akkor is könnyű köret szerintem, ha besamelmártásban sütjük – nem kiált délutáni alvásért, lehet utána korizni indulni, tehát tökéletes téli hétvégékre.

Két főre 5 cikóriát megtisztítottam: megmostam, leszedtem a fonnyadtabb külső leveleket és kivágtam a torzsáját V alakban. Forró sós vízbe dobtam és két percig főztem, majd szűrőkanállal átszedtem a cikóriát egy mély tűzálló tálba. Közben előmelegítettem a sütőt 200 fokra.
Elkészítettem a besamelt: 1 EK vajat serpenyőben megolvasztottam, hozzákevertem 1 EK lisztet, kevergetve sütöttem közepes hőfokon, majd lassanként felöntöttem fél liter tejjel. Kb. 10 percig fövögetett, közben néha megkavartam, végül valamennyire besűrűsödött a szósz.
A 10 perc alatt volt időm felvágni egy fél kis fej hagymát kis kockákra, egy fél csokor petrezselymet apróra és lereszelni 5 deka parmezánsajtot. Ezeket mind beleöntöttem a szószba, kicsit sóztam és borsoztam is. Amikor elégedett voltam a mártás konzisztenciájával, ráöntöttem az egészet a cikóriára és addig sütöttem az egészet, amíg világosbarna lett a mártás.

A sütési idő alatt pedig villámgyorsan csirkemellcsíkokat sütöttem serpenyőben minden különösebb fifika nélkül – ez volt az az eset, amikor a köret nagyobb figyelmet kapott, mint a hús. Nagyon finom, édeskés, könnyű étel. Az eredeti recept, amelytől csak kicsit tértem el, ebben a könyvben található a téli fogások között. Mindennel együtt kb. 45 perc alatt készült el.

Csak forrót!

Attól kezdve, hogy előveszem a szekrényből a télikabátot, fájó szívvel szoktam lezárni a hideg saláták korszakát egész jövő április-májusig. Nem tesz jót ilyenkor se a hideg ital, se a hideg étel, még csak jól se lakom tőle – függetlenül az elfogyasztott mennyiségtől. És hogy mégse kelljen sokkal több időt főzéssel tölteni, inkább egyszerre készítek nagyobb mennyiséget: egy adagot rögtön fogyasztásra, egyet másnapra, egyet meg későbbre fagyasztva. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer a répafőzelékről fogok itt zengedezni, mert kevés szimplább étel van a világon, de most kicsit mégis egzotikusabban készítettem: kókusztejjel. Az ötlet egyébként onnan jött, hogy szoktam figyelni az éttermek utcai megállítótábláján a menükínálatot és a kókusz-répa kombináción megakadt a szemem. 

Egy kiló sárgarépát és egy nagy szál póréhagymát zöldség alaplében puhára főztem. A folyadék éppen ellepte a zöldségeket. A répakarikák felét kivettem, félretettem, csak a többit pürésítettem kézimixerrel. Majd felöntöttem némi kókusztejjel (1-1,5 deci volt otthon), összekevertem és visszatettem a répakarikákat.

Egyik nap néhány serpenyőben sütött kolbászkarikával ettem, aztán egy héttel később egy halfilét sütöttem ki hozzá citromos-fokhagymás olajban. A harmadikról nincs fénykép, pár szem gombát sütöttem rá hirtelen vajban, citromlével. Ezek a feltétek pont jól kiegészítik az édeskés főzeléket.

Persze azért a saláta sem maradhat el teljesen az étlapról, csak kell hogy valami meleg is kerüljön bele. Személyenként egy tányérnyi madársalátára ráöntjük a következő serpenyőben gyorsan megpárolt keveréket: személyenként egy kisebb kápiapaprika csíkokra vágva, 10 dkg gomba és 1 ek felkockázott szalonna. Pici só és balzsamecet az öntet, külön olaj a szalonna miatt nem szükséges.

Mandarinos nemgyümölcssaláta

2 hozzászólás Mandarinos nemgyümölcssaláta című bejegyzéshez

Az elválasztó diétámról csak annyit, hogy nagyon hasznos – már amikor betartom. Augusztusban és szeptember elején odafigyeltem és lám-lám, nemcsak fogytam, de jobban is éreztem magam. Azóta meg annyi a stressz, hogy az evés téma kicsit háttérbe szorult, azaz az evésre való odafigyelés. Nem is csoda, ha – (ezt a mondatot csak gondolatban fejezem be.)
Pedig mennyire finom dolgokat lehet enni elválasztó diétával – például ezt a salátát:
egy mélytányérnyi madársalátához egy feldarabolt mandarint, egy marék serpenyőben szárazon megpirított diót, kevés parmezánforgácsot teszünk és egy kiskanálnyi dióolajat csöpögtetünk rá. Nem tart tovább megcsinálni, mint ezt a posztot elolvasni. Éljen a kezdődő mandarinszezon!

Nem akármilyen kávés süti

2 hozzászólás Nem akármilyen kávés süti című bejegyzéshez

Fura ez a kávés süti. Nem a tésztájáért eszi az ember, bár a kétszínű, rétegezett külső izgalmas ízeket ígér. Lehet, hogy ha nem lenne rajta a máz, valóban ilyen is lenne, de vele szemben egyszerűen nincs esélye. A legjobb kávés süti, amit eddig ettem – és valószínű a legkalóriadúsabb is. A recept kis módosítással a Baking heaven nyárvégi számából van, amiről már írtam itt.

A sütőt 180 fokra melegítettem elő és egy dobozformát kibéleltem sütőpapírral – így megúsztam a vajazás-lisztezést és a mosogatás javát is.
Egy tálban 185 g puha vajat és 165 g cukrot habosra vertem. (Ezek a mennyiségek vannak a receptben, a mérlegem enyhén szólva nem ilyen pontos, szóval csak nagyjából tartottam be.) Aztán beleütöttem két tojást és tovább kevertem a kézimixerrel.

Egy másik tálban összekevertem 300 g lisztet, egy kk sütőport, fél kk szódabikarbónát és egy csipetnyi sót. Kikészítettem 2 dl zsírszegény tejfölt és a lisztes keverékkel felváltva apránként hozzáadogattam a vajas keverékhez – közben lassú fokozaton végig ment a kézimixer. Jó nehéz, krémes állagú lesz a tészta.

Most a massza egyharmadát külön kisebb tálba tettem és hozzákevertem kb 3 ek nagyon erős espressot. Legközelebb kicsit többet fogok, használna szerintem az ízének.

Ezután a világos tészta felét belapátoltam a sütőformába, lesimítottam, erre jétt a sötét massza, majd újra a világos. Sütöttem majdnem egy órát (recept szerint 45 percet, de nekem akkor még belül folyékony volt.), közben ezt olvastam. A süti külseje sötétbarna lett, de nem égett meg, mire a tűpróbát is kiállta a tészta. A kész sütit egy ideig még a formában majd a formából kiborítva kell hűlni hagyni, és ez tényleg fontos! (Kipróbáltam a különbséget, naná!)
Miközben hűl, már lehet készíteni a mázat. 160 g porcukrot elkevertem kb. 3-4 ek erős espressoval egy tűzálló tálban. Nem szabad elborzadni, tényleg ennyi cukor kell hozzá. Ha még nem elég folyékony, akkor lehet cseppenként adagolni a kávét. Kis lábosban vizet forraltam és efölött még tovább kevergettem pár percig a mázat. Az állagának a folyékony és a viszkózus közöttinek kell lenni inkább a viszkózus felé közelítve. Elosztottam a süti tetején és nem hagytam megdermedni, mert türelmetlen voltam, de utólag javaslom, hogy ti bírjátok ki dermedésig. Puhán melegen se rossz, de hidegen pont olyan, mint amikor gyerekkoromban a bemárthattam a kávéba a kockacukrot. Mindenki tudta, hogy egészségtelen, de annyira finom volt!

(Az eredeti recepthez képest több kávét használtam, a tejfölhöz hasonló általam ismeretlen valamit helyettesítettem tejföllel és a sütési időt növeltem.)

Hagymaleves light

4 hozzászólás Hagymaleves light című bejegyzéshez

Szeretem a hagymalevest, csak az a bajom vele, hogy a legtöbb recept szerint tengernyi tejszín kell hozzá. Nem mintha dogmatikus fogyókúrázó lennék, de ha már egyszer ott vár ebéd után a kiváló kávés süti, akkor valahol mégiscsak ellensúlyozni kell. Így aztán kipróbáltam, milyen, ha csak hagyma van a hagymalevesben.

Személyenként 30 cm póréhagymát karikára vágtam és szintén fejenként számított 2,5 deci zöldség alaplében kb. 15-20 percig főztem. A levesbetét ezúttal némi pecorino-forgács volt, de helyettesíthető bármilyen sajttal, ami nem nyúlósan olvad. Amilyen szimplán hangzik, annyira finom.

Hamarosan azt is elmesélem, melyik volt az a bizonyos kávés süti, amely kedvéért lemondtam a tejszínes hagymalevesről.

Még több őszi étel

6 hozzászólás Még több őszi étel című bejegyzéshez

Sonja Riker Suppenglück című szakácskönyve tipikusan az a fajta, amiből egy konkrét receptet sosem főzök meg. Nem mintha nem lennének remek receptek, de valahogy mindig hiányzik egy speciális hozzávaló. Mégis rendszeresen lapozgatom és ihletet merítek belőle, mert egész egyszerűen azt példázza, hogy levest bármiből lehet készíteni, és nincs két olyan hozzávaló, ami ne férne meg egymás mellett. Persze biztos van, de jóval kevesebb, mint elsőre hinné az ember. Mert mondjuk ott van a brokkoli cukrozott mandulával vagy a paradicsom aszalt sárgabarackkal. Sose jutna eszembe egy levesbe tenni ezeket, de ahogy itt a képeken kinéznek, egyszerűen nem lehetnek rosszak. Az első elkészítésétől a szerecsendióvirág, a másodikétól meg a friss zsálya hiánya szokott visszatartani, de lehet, hogy egy lebutított változatot kipróbálok valamikor.

No de a lényeg: én, a Nagy Levesszkeptikus egy idő óta úgy tekintek a levesre, mint valódi, szóba jövő alternatívára. És még főzök is néha levest. A múltkori sütőtökös sikerén felbuzdulva, meg mert a tök másik felét is fel kellett használni végre, kipróbáltam egy másik változatot:
fél Butternut sütőtök, négy közepes répa, 4 zellerszár mindenestül főtt kicsit több, mint 1 liter vízben, amelybe 2 bio zöldségleves kockát tettem, amikor a víz már forrt. Puhulásig főztem, aztán turmixoltam. Abba a részébe, amit azonnal fogyasztottunk, személyenként két ek natúr joghurtot kevertem, a maradékot fagyasztottam. És mert nincs lehetetlen levesbetét, ezúttal vajon pirított lilahagymakockákkal és pirított tökmaggal tálaltam.

És még két kuszkuszalapú salátát is főztem az utóbbi időben. Az elsőhöz kevés vajon személyenként fél zellerszárat és 5-6 kolbászkarikát kevergetés mellett megsütöttem serpenyőben. A végén még személyenként egy felkockázott paradicsomot is hozzáadtam és átmelegítettem. Ezt belekevertem az elkészített kuszkuszköretbe, s azonnal, melegen tálaltam.

A másik saláta vega volt: két személyre 2 szárzellert, egy répát, egy gerezd fokhagymát vajon fedő alatt puhára pároltam (kb. 10 perc). Aztán már fedő nélkül, kevergetve hozzáadtam valamennyi kéksajtot (kb. 4-5 deka lehetett), addig kavartam, amíg felolvadt a sajt. Ekkor kevés tejszínt tettem még hozzá, hogy sima legyen a szósz. Ezzel a raguval tálaltam a kuszkuszt. A maradékot másnap hidegen ettem, úgy is remek volt, bár a szószt felszívta a kuszkusz időközben.

Mondtam már, hogy szeretem az őszt?

Ősz a konyhában

5 hozzászólás Ősz a konyhában című bejegyzéshez

 40 deka “Butternut” fajtájú sütőtököt, 15 deka szárzellert és 20 deka meghámozott krumplit kockára vágtam. A szárzeller levelét félretettem a díszítéshez. Két gerezd fokhagymát meghámoztam és az összes zöldséget 1 liter vízben 2 adalékanyagmentes erőleveskockával puhára főztem.

Botmixerrel pürésítettem a levest, fél dl tejszínnel még egyszer felforraltam. Tálaláskor még fél doboz tejfölt kevertem bele, a tetejére pedig pirított diót, pirított tökmagot és parmezánforgácsot szórtam, valamint rácseppentettem egy kevés tökmagolajat. Fenséges, én mondom fenséges. Meg a gyerekek is mondják, és az már igazán valami.

A Lunchbox

6 hozzászólás A Lunchbox című bejegyzéshez

…időről időre újraéled. Ma például “paradicsomleves másképp” jelszóval olvasható új bejegyzés.

És hogy máskor is könnyű legyen odatalálni, elég csak a blogfejléc alatti sorban a Lunchbox feliratra kattintani. Bár előre látom, hogy a szeptember maradéka nem a főzésről fog szólni nálam, azért októbertől előreláthatóan minden visszaáll a szokásos kerékvágásba és újra főzök gyorsan és finomat. Szereznem kell viszont egy új lunchboxot, mert a mostani mégsem záródik olyan bombabiztosan, mint az a táskám tartalma szempontjából ideális lenne. Van valakinek bevált doboza, kedvenc márkája? A tippeket előre is köszönöm!

Lenmagos zsemle kelesztés nélkül

Florentine Blogközi gasztrotúrájának jegyében készült a mai lenmagos villámgyors zsemle. Az egyetlen bökkenő – ami miatt egészen máig sosem sikerült normálisan ez a recept -, hogy aludttejre van szükség hozzá, én pedig nem vagyok a házi tej rajongója, következésképp aludttej sem szokott otthon lenni. Felfedeztem viszont, hogy a sok ízesített aludt tej meg tejsavó között van ám a polcon natúr is! Így már semmi sem állt a teljes siker útjába.

 A sütőt először is 200 fokra előmelegítettem. 20 deka fehér búzalisztet, 10 deka teljes kiőrlésű rozslisztet egy tálban összekevertem egy csomag sütőporral, másfél kiskanál sóval, 2 evőkanál lenmaggal és 2 dl aludttejjel (Buttermilch). Egy darabig a robotgép dagasztókarját használtam, aztán kézzel gyúrtam tovább, amíg szépen összeállt a tészta lágy gombóccá. Ekkor egy kb. 30 cm hosszú tönkké formáztam, lelapítottam, a végeket egyenesítettem és késsel háromszögeket vágtam a tésztából. 200 fokon légkeveréssel addig sütöttem, amíg kicsit barnás lett a teteje, kb. 20-25 perc volt.

 így a legegyszerűbb háromszögeket vágni

Nincs benne se víz, se zsíradék (az aludt tej zsírtartalma elenyésző), ami meglepő, de amíg a zsemlécske friss, nem ront az élvezeti értékén. Sokáig tárolni viszont nem lehet, hamar koppanósra szárad. Tipikus “mit adjak a váratlan vendégnek” vagy “vasárnap van és elfogyott a kenyér, de élesztő sincs itthon” jellegű recept: gyorsan kész, de ugyanilyen gyorsan el is kell fogyasztani.

A könyv egyébként, amiből a recept való, ősrégi, amikor én 12 éve vettem, már akkor is kifutó volt. Emlékszem, 10 ATS-ért jutottam hozzá (200 Ft) – a címe Brot und Brötchen aus der eigenen Backstube, szerző Mascha Kauka. Azóta alapmű, minden kenyérfélét ebből sütök, de még bőven van kipróbálásra váró recept benne.

Older PostsNewer Posts