Receptek

Mogyorós teasüti

2 hozzászólás Mogyorós teasüti című bejegyzéshez

Ezt a kekszet akkor szoktam sütni, ha kávézós vendégeket várunk és annál több időm van készülni, mint lerobogni a pékségbe sütiért, annál viszont kevesebb, hogy kuglóffal kísértsem a sorsot. Szerintem elronthatatlan, kivéve, ha benn felejti az ember a sütőben és szénné ég. Attól lesz különleges, hogy a sima liszten kívül sózatlan mogyoró lisztjéből is készül. Néha lehet kapni készen is ilyet, de aprítógépben vagy kávédarálóban otthon is elkészíthető. 100 gramm mogyorót kell megőrölni egy adaghoz.

150 gramm puha vajat és 60 gramm porcukrot vagy nagyon finom sütőcukrot kikeverek kézi robotgéppel. Hozzáütök egy tojást és egy csipetnyi sót rászórok. Aztán apránként hozzáadom a mogyorólisztet és a robotgéppel – vagy ha úgy jobban esik, akkor fakanállal – belekeverem mind a 100 grammnyit. Aztán jön 250 gramm liszt, ez is apránként hozzákevergetve, így linzertészta állagú lesz az eredmény.
A tésztát időmilliomosok kinyújthatják folpack között és szép formákkal kekszeket szaggathatnak belőle, akik pedig eleve mindig késésben vannak, egyszerűen rudat formáznak a tésztából és felszeletelik 1-1,5 centi vastag szeletekre. Sütőpapírral bélelt tepsiben 200 fokon kb. 15 perc alatt sül világosbarnára. (Ez az adag nekem két tepsinyi, tehát összesen fél órát kell a sütésre számítani.) A képen látható sütik felét olvasztott csokiba mártogattam, ami finom, de nem okvetlenül szükséges. További változatokat lehet létrehozni, ha csoki helyett cukormázzal díszítjük vagy ha vékonyabb kekszeket sütünk (rövidebb sütési idővel!) és kettesével összeragasztjuk lekvárral vagy nutellával.
Kellemes hétvégét, jó nassolást Nektek!

Beetetős amarántkása

1 hozzászólás a(z) Beetetős amarántkása bejegyzéshez

Tudtátok, hogy a lovagok kedvenc étele a köleskása volt? Mióta ezt olvastuk ebben a könyvben, K. időről időre köleskását kér vacsorára a könyvben lévő recept alapján. Legutóbb elfogyott a köles, volt otthon viszont amaránt, ami egy csodagabona, legalább annyira jó, mint a siitakegomba vagy az Élet Vize citromlével. Egyetlen dolog van, ami kicsit fura benne, mégpedig az állaga. Pici golyócskák, amelyek a főzést követően is roppanósak maradnak. Nem épp kemények, de nem is puhák, mint mondjuk a rizs és nem is olyan krémes, mint a tejbegríz. Szokni kell, ennyi.
Köles hiányában felkínáltam K. lovag úrnak, hogy esetleg amarántból is jó lesz-e a kása, és belement. De mert ez volt az első alkalom neki és nem akartam rögtön egy teljesen idegen roppanós állaggal elriasztani, készítettem egy beetetős változatot, az amarántot búzadarával kevertem.

3 deci tejben 4 púpos evőkanál amarántot tettem és lassú tűzön fedő alatt elkezdtem főzni. Ottmaradtam a közelében, mert egy idő után a legkisebb fokozaton is le kellett venni a fedőt, különben kifutott volna. Amikor az amaránt már majdnem teljesen megfőtt (nagyjából 15 perc elteltével), hozzátettem még 2 púpozott evőkanál búzadarát, 2 evőkanál barna cukrot és 1 teáskanál Kotányi mézesfűszert is. Kevergetés mellett pár perc alatt besűrűsödött a kása, ahogyan a gríz megdagadt. Egy másik száraz serpenyőben pirítottam gyorsan egy kis mandulaforgácsot, ezzel szórtam meg. A gyermek kért még kakaót is rá, hát legyen, de igazából anélkül is finom lett volna, karácsonyízű.

Az a jó hír, hogy ha szeretitek a kásákat meg érdekel benneteket az a fajta konyha, ami a gabonát, szénhidrátot és más efféléket nem kiáltja ki minden rossz okának, akkor végre találtok magyarul egy remek új blogot, Kicsi Vú 5elemes konyháját. Én már jó sok éve ismerem a TCM-et és részben követem is, de Kicsi Vú az elméletet rendszerezve is tanulta hozzá, szóval máris tudott újat mondani nekem. Olvassátok ti is, végül is egy olyan nemzet tapasztalatait foglalja össze a TCM, ahol az orvosnak csak addig fizettek, amíg a páciens egészséges volt. 

Kenyérfelfújt koppnapokra

Az elmúlt héten eléggé elvesztettem a kontrollt a hűtő tartalma felett, először vendégeink voltak, aztán elutaztunk, de a vendégek maradtak, aztán hazajöttünk, de még nem volt idő normálisan bevásárolni. A hűtő majdnem üres volt, találtam viszont némi szikkadt sóskiflit és kenyeret, amit egyrészt sajnáltam volna kidobni, másrészt meg valamit mégis kellett enni, így improvizáltam ezt a kenyérfelfújtat, a bundás kenyér picit egészségesebb változatát.

A két nagyobb sóskiflit és még egy szelet kenyeret felszeleteltem. Mivel jóindulattal szikkadtnak lehetett nevezni, reálisan meg kőkeménynek, fűrészfogú kést használtam, ez kábé a legrafináltabb részlet a receptben. Beáztattam tejbe pár percre, nem fedte el a tej a kenyereket, csak megkevertem párszor a tálban, hogy mindenhova jusson egy kicsi. Egy másik tálban felvertem két tojást, majd hozzákevertem még kb. 1 deci tejszínt (tejjel is helyettesíthető), sóztam, borsoztam.
A kenyereket és a még fel nem szívott tejet tűzálló tálba tettem, egyenletesen elosztottam a tetején a tojásos keveréket. Volt még egy fél cukkini, azt karikákra vágtam és szintén elosztottam a tetején. Pár helyre kevés fetát is kanalaztam, majd betoltam a sütőbe 200 fokra és addig sütöttem, amíg jó illata és kellemes színe nem lett (15-20 perc). A család kissé szkeptikusan fogadta, de aztán alig jutott nekem.

Több zöldséggel persze még jobb, nyáron paradicsommal az álmok netovábbja lenne, ha ehetnék, meg lehet a különféle sajtfajtákkal variálni, de most igazából az volt a legfontosabb, hogy a nem sok otthon lévő alapanyagból meleg és finom vacsora legyen. Hát lett.

Vasárnapi ebéd hús nélkül

2 hozzászólás Vasárnapi ebéd hús nélkül című bejegyzéshez

Úgy kezdődött az egész, hogy odavagyunk a tapas-bárokért, meg úgy általában a spanyol konyháért, és pont tegnap este is kipróbáltunk egy új helyet. Ha egy étlapon szerepel spenót, akkor nagyjából biztos, hogy azt (is) megrendelem – tegnap is így történt. “Spenót mazsolával, sonkával és fenyőmaggal” volt a nevezett tapas és minden rendben is volt vele azt leszámítva, hogy tapashoz illően nagyon kevés volt. Már tegnap este tudtam, hogy a vasárnapi ebéd nem lehet más, csak spenót, egyszerűen vérszemet kaptam.
Na most azt már említettem, hogy általában van nálunk A és B menü, egy azoknak, akiknek kell hízni és egy azoknak, akiknek nem. Így nem volt probléma, hogy a gyerekek nem túlzottam spenótpártiak, ők kapták a tegnapról marad sült húst hasábburgonyával. (Igen, ők azok a gyerekek, akiknek drukkolunk, hogy minél több zsírosat egyenek, mert csak hosszra nőnek, széltében folyton csökkennek.) Húsból egyébként nem is maradt olyan sok, úgyhogy a B menüben a főszerep a spenótnak jutott. Természetesen meg se próbáltam megismételni a tegnap esti tökéletest, meg amúgy is abból főztem, ami otthon volt (és ha a család fele mazsolaellenes, akkor még mazsola sincs otthon).

Tehát a hosszú bevezetés után a recept: három nagy gerezd fokhagymát egy ek vajon serpenyőben megpároltam, tettem rá annyi mélyhűtött leveles spenótot, amennyi otthon volt (szemre minimum 30 dekát mondanék, de nem mértem) és egy maréknyi aszalt vörösáfonyát. Fedő alatt pároltam addig, amíg felengedett a spenót és már nem volt alatta víz. Aztán öntöttem hozzá egy deci vizet, sóztam és borsoztam, facsartam rá citromlét, negyed citromnyit és tovább pároltam amíg a szára is teljesen megpuhult a spenótnak. Felkockáztam 10 deka juhfetát és a spenóthoz kevertem, majd tálaláskor megszórtam még szárazon pirított mandulaforgáccsal. A sós-savanykás és édes tökéletes arányát sikerült elérnem, tényleg ritkán vagyok ennyire elégedett a saját főztömmel.

És hogy valami élénk színű is legyen a tányéron, sárgarépát aprítottam (reszelni is lehet), kevés vajon sóval-borssal puhítottam. Ez volt a köret, a spenót pedig a fő attrakció. Nemcsak finom, de valóban jól is laktunk. 

Zellerkrémleves de luxe

A téli zöldségek közül az egyik kedvencem a zeller. Lehet sütni serpenyőben és sütőben, nyersen reszelve fogyasztani salátaként vagy akár csak szendvicshez, és akkor ott van még a zellerkrémleves is. Nem nagy hókuszpókusz, ugyanúgy készítem, mint az összes többi krémlevest. Amitől viszont de luxe lesz, az a levesbetét.
Fél fej zellergumót (kb. 18-20 deka) és 5-6 szem krumplit (kb. 40 deka) meghámozok, kis kockákra vágok. Egy nagy gerezd fokhagymát is meghámozok és kettévágok. 8-9 deci zöldségalaplében puhára főzöm a zöldségeket. A zöldségek felét-kétharmadát valamennyi alaplével botmixer segítségével pépesítem – azért nem az egészet, mert ha az egész leves csak pép, akkor az nekem túlságosan babakosztra hasonlít, de persze ez ízlés dolga. A pépesített részt még egyszer visszaöntöm a fazékba, belekanalazok két kiskanál édesítetlen tejszínt, elkeverem és még egyszer forralom. Tálaláskor egy kevés borsot, egy kanál tejfölt és kis petrezselymet adok még hozzá.

A levesbetéthez személyenként kb. 10 centi póréhagymát felkarikázok, fele vaj-fele olajban megsütöm úgy, hogy a hagyma már barnulni kezdjen.

Ha ez az egyetlen fogás, akkor lehet enni hozzá fokhagymás pirítóst, egyébként könnyű főfogást javaslok hozzá.

Salátából főétel

2 hozzászólás Salátából főétel című bejegyzéshez

Van az a rettentő elegáns, viszont pár perces előétel, hogy az ember az endíviát/cikóriát leveleire szedi, minden levélre helyez egy pici darab kéksajtot és egy negyed diót vagy a dió helyett mandulát, és akkor boldog.
Nálunk a kéksajtos tészta olyan, mint máshol a rántott hús burgonyapürével, a gyerekek akár minden nap megennék, imádják, kérik, követelik és ünnepi ebédnek is elfogadják. Apahajó tényleg remekül készíti a szószt, én meg eltanultam tőle. Na most se a tészta, se a kéksajt, se a tejszín nem tartozik a kalóriatudatos táplálkozás kedvelt hozzávalói közé, ezzel tisztában vagyok, de amikor két hétig zsinórban itthon esznek a gyerekek, azért nem lehet megúszni, hogy minimum kétszer ne legyen ezalatt kéksajtos tészta. Ha azt akarom, hogy ne fogyjanak el, akkor inkább háromszor. Így aztán kidolgoztam egy alternatív megoldást azon családtag részére, aki idén nemcsak megkötni szeretne magának egy Dove pulcsit, hanem méltósággal viselni is, mégpedig S méretben, mert az mennyivel kevesebb szemből áll, mint a nagyobbak.

A tésztát a szokásos módon készítem, de nem rakom tele a tányért, hiszen kell a hely az endíviának 🙂 Kifőtt állapotban 170 grammnyi tészta az kb. fél mélytányérnyi, a tárgyilagosság kedvéért le is mértem. Ehhez hozzákeverek fél nagyobb endíviát nyersen, így már egy egészen emberes adag látszik, pedig…
A kéksajtot a két célcsoportnak (akinek hízni kéne és akinek nem) egyszerre kezdem el. Személyenként 15 gramm kéksajtot kb fél deci tejjel bevonatos serpenyőben megolvasztok, aztán ahogy sűrűsödik, még egy kevés tejjel felöntöm. Amikor minden elolvadt és egy olyan sűrűn folyós halmazállapotot ért el a szósz, akkor kiveszem annak az adagját, aki a Dove-ra utazik, ráöntöm az endíviás tésztára és összekeverem. A kéksajt íze elég intenzív ahhoz, hogy ne kelljen nagy mennyiség a szószból. A gyerekeknek, akikről még az állítható derekú nadrágok is lecsúsznak, még két kanálnyi tejszínt is teszek a szószos serpenyőbe, összemelegítem-kavargatom, aztán ráöntöm az ő tésztaadagjukra. Amelyen természetesen nincs endívia, mert az saláta, ami már majdnem olyan, mintha fokhagyma lenne és fogyasztása halálos.
Díszíthettem volna dióval, hogy tényleg az előétel nagytestvére legyen, viszont ez a hozzávaló a karácsonyi sütögetésben elfogyott, így ecetes céklát tettem rá. Egyébként az ecetes cékla majdnem minden salátát egészen elvarázsol, mondtam már?

Jóga után

2 hozzászólás Jóga után című bejegyzéshez

Idén decemberben nem a karácsonyi hangulat kapott el, hanem egyből az év végi. Egyre gyakrabban kapom azon magam, hogy összesítek, visszatekintek, értékelek és tervezek. A tervek persze valószínűleg csak arra jók, hogy aztán valami egész más történjen, de ezért idén egyáltalán nem haragszom. Mert ott van például a jóga: nem terveztem, sőt, egész mást terveztem, aztán mégis úgy alakult, hogy ez lett a heti rendszeres mozgásformám. Ellentétben a futással ennél nem érvényes a kibúvó, hogy rossz az idő (túl meleg, túl hideg, esik, havazik) vagy hamar sötétedik. Bár már korábban is jógáztam időnként (főleg akkor, ha már anélkül nem tudtam volna megmozdulni a hátfájástól), de nem éreztem, hogy ez az a sport, amivel mi egymásnak teremtődtünk. Az elmúlt majdnem egy évben aztán kibontakozott a vonzalom :már előző nap örülök a nyújtásoknak és főleg az óra végi lazításnak, a kurzus napján pedig már reggel készülök arra a tényre, hogy délután négy után már nem ehetek. Jó esetben dobozban szállítható főtt ebéddel, rossz esetben csak lelkileg. Az ilyen rossz esetes napokon aztán megpróbálok jóga után még a szokásosnál is gyorsabban valami nem túl nehéz vacsorát varázsolni, például serpenyős gombát.

Egy adaghoz 3 fej csiperke és két tenyérnyi laskagombát, egy gerezd fokhagymát, 5-6 vastag karika cukkinit és egy fél kápiapaprikát felszeletelek. Olívaolajban kevergetve pirítom először a fokhagymát, aztán a paprikát, aztán a gombát, aztán a cukkinit téve a serpenyőbe – vigyázva, hogy még roppanós legyen a cukkini. A végén az egészet sózom, borsozom, egy kiskanál dijoni mustárral összekeverem és sok petrezselyemmel meghintem. Étvágytól függően kenyérrel vagy anélkül is finom, s pár szelet hegyi sajt sem árt meg neki, ha épp van otthon. Nagyjából 10 perc alatt elkészül.

Zelleres gabonakása

Ez a gabonakása annak ellenére lett remek, hogy félkész hozzávaló a fő alapanyaga. Nemrég a Billában vettem ugyanis olyan kásakeveréket, amely azon az elven működik, mint a gyors rizs, csak épp három összetevőből áll: zabból, basmáti rizsből és vöröslencséből. A különféle gabonák keverése – pláne lencsével – jó ötlet ugyan, de ha natúr állapotukban használná őket az ember, akkor nagyon észnél kell lenni, hogy melyik hozzávalónak mennyi a főzési ideje. Ezt küszöböli ki a 10 perc alatt elkészülő gabonakeverék: minden annyira van előfőzve, hogy épp egyszerre legyen kész.

Szkeptikus voltam, de kíváncsi, és pozitívan csalódtam. Semmi műíz, lencséből csak kevés van benne, de az is elég ahhoz, hogy adjon egy olyan árnyalatot a rizsnek, amire amúgy nem számít az ember.
Külön serpenyőben kevés olívaolajon megpároltam 20 centi póréhagymát és egy szárat a szárzellerről. Kevés sóval és egy kávéskanálnyi őrölt római köménnyel fűszereztem. Ettől picit indiai beütése lett, de épp hogy csak, semmi tolakodó íz, pont jó és kerek. Mondanám, hogy megismétlem hamarosan, de mától bizonytalan időre hisztaminszegény diétára vagyok ítélve és pillanatnyilag az az érzésem, hogy minden tilos, amit szeretek és még nem tudom, hogy például a zeller vagy a lencse belefér-e. De legalább tegnap még ettem egy jót – kóstoljátok meg ti is!

Meleg tésztasaláta ruccolával

Ez a tésztasaláta igazi átmenet a nyár és a tél között, kicsit kitolja a rukkola szezonját. Hogy valójában mikor van szezonja, az persze a szupermarketek korában nem egyértelmű, én viszont hideg salátát csak nyáron eszem, úgyhogy a rukkola is csak akkor kerülhet asztalra nálunk novemberben, ha csal egy kicsit, azaz elvegyül meleg hozzávalók között.

Rövid csőtésztából készült a saláta alapja, s ez még meleg volt tálaláskor.
Kis serpenyőben kevés vajon bőven pirítottam baconkockákat és személyenként 15 centi póréhagymát felkarikázva. Hozzáöntöttem még két kápiapaprikát is felkockázva (szép, ha különböző színűek, de nem életbevágó), ezzel együtt kevergetve pirítottam pár percig. A paprika még roppanós volt, a póré inkább puha, a bacon pedig engedett némi szaftot. Borsoztam bőven, a só nekem itt nem hiányzott, de nem tilos.

A tésztára ráöntöttem a serpenyő tartalmát, összekevertem, hogy mindenütt érje a zamatos baconszaft, majd jó sok rukkolával tálaltam. Így azért egész elviselhető a november.

Sütőtökös-zelleres zöldségköret

2 hozzászólás Sütőtökös-zelleres zöldségköret című bejegyzéshez

– Na jó, én kipróbálom a sütőtököt.
– Szuper, büszke vagyok rád. Na, hogy ízlik?
– Olyan mint a krumpli meg a cukor.

A legszigorúbb minőségvizsgálaton is 50% eredményt ért el – egy gyerek megette, egy nem – a hétvégi zöldségköretem. Egy pici, fél kilós hosszúkás, zöld-sárga cirkás sütőtököt meghámoztam, kimagoztam, felkockáztam. Két piros kápiapaprikát csutkája nélkül feldaraboltam, egy szárzellerből két szárat szintén csíkokra vágtam. Kevés vajon és kb. fél deci vízzel serpenyőben, először fedő alatt puhára pároltam, majd megfűszereztem (só, frissen őrölt borsból 5 tekerés, valamennyi snidling a legvégén) és még pár percet fedő nélkül pirítottam. Tálba öntöttem, rácsorgattam kb. két evőkanálnyi tökmagolajat, megszórtam pirított, apróra vágott tökmaggal. Ezalatt épp megsült a fasírt a muffinformákban  – kész a könnyű, őszi hétvégi ebéd.

Older PostsNewer Posts