Emlékeztek még a gombolós sálakra? Az üveggombosokon kívül még jó pár darabot horgoltam fagombokkal is, egyet kifejezetten fiús stílusban, Kristóf azóta is szívesen hordja. Most már az is kiderült, hogy Doresznak is kell sürgősen horgolnom egyet a téli sapkáihoz illő színben, ugyanis hagyományos hosszú, megkötős sálakat nem szabad hordani az óvodában illetve az óvodai sétákon, játszóterezéseken. Merthogy sérülésveszély. Amikor először olvastam a faliújságon, azt hittem, valami tréfa, de nem, komolyan gondolták. Napokig törtem a fejem, mi legyen, hiszen annak az esélye, hogy a gyerek felakasztja magát a sáljára, lényegesen kisebb, mint a megfázásé, és ha lehet, ezt a telet nem szeretném végig betegséggel tölteni. Végül eszembe jutott a gombolós sál, hogy hátha talán az átmegy a szigorú biztonságossági vizsgán. Nem tudom, hogy azért-e mert tényleg nem veszélyes vagy egyszerűen azért, mert az óvónő ennyire meglepődött a kérdésemen, de végül engedélyt kaptak a gyerekek gombolós sál hordására.
Egyébként a biztonság más tekintetben is mindenek előtt: minden gyereknek az ovinkban sárga egyensapkája és egyenhátizsákja van. A kicsiknek körben karimás, a nagyoknak elől sildes sapi. (Azért remélem, télen hordhatják a meleg sapkát :D) Ha játszótérre megy a csapat vagy bármi közös programra, akkor az óvónőknek elég csak a sárga fejekre figyelni, esélye sincs a gyerekeknek észrevétlenül eltűnni a többiek közül.
Mindez egyébként semmi ahhoz képest, amit még nyáron láttunk, amikor kijöttünk Bécsbe intézni mindenféle ügyeinket. A metróban utazott egy gyerekcsapat – legfeljebb elsősök lehettek, de inkább ovisok. Mindegyikükön láthatósági mellény volt, s a hátukra ráírva a címük és a szülő telefonszáma. Első látásra túlzásnak tűnt, de ha belegondolok, milyen paráim voltak az óvoda kezdésekor azzal kapcsolatban, hogy az én bárhol tájékozódni tudó és bárhonnan második alkalom után hazataláló gyermekem majd fogja magát és önállósul, szóval ha erre gondolok, akkor tényleg megnyugtató a szülő szemszögéből ez az óvatosság.
Aropó, bárhol tájékozódni tudó gyerek! Egyik első bécsi napunkon találtunk egy boltot, ahol balettosruhákat lehet kapni. Kétszer sétáltunk arra (természetesen másnap is vissza kellett menni megcsodálni), harmadik napon már teljesen egyedül vezette oda Apahajót, aki a bolt létezéséről ugyan tudott, de a hollétéről semmit. Szóval ha van motiváció (ld. balettosruha), akkor az az apróság, hogy a környékünkön nincs két párhuzamos utca, s hogy a Ring egyes részei meglehetősen hasonlóak egymáshoz, abszolút nem számít, megtalálja, amit keres. De nemcsak Do, hanem K. is: ha már voltunk egy metróállomáson, akkor legközelebb megjegyzi, hogy itt már voltunk. Ez azért elég megnyugtató – bár bízom benne, hogy hála a sárga kalpagoknak, nem fognak elkószálni az ovisoktól.
