Békülőshow a sütőtökkel

A sütőtök és én – nem egy felhőtlen kapcsolat. Étkezés szempontjából bátor és kockázatvállaló embernek gondolom magam és tényleg majdnem minden jó minőségű ételt szívesen eszek, imádom az új ízeket és új elkészítési módokat. De a sütőtök valahogy más. A “sütőben sütjük és megesszük szeletenként mint a dinnyét” verziótól felfordul a gyomrom, emlékszem, mennyire szenvedtem sütőtökszezon idején a kollégiumban pusztán a terjengő illattól (másnak illat, nekem szag). A serpenyős sütőtököt jóval később próbáltam és erre csak úgy lehetett rávenni, mert vendégségben tették elém és nem akartam megsérteni a házigazdát. Mind az íz, mind az állag kellemes meglepetés volt, és ettől fogva már előfordult néha, hogy sütőtökkrémlevest főztem magamnak saját elhatározásból, mindenféle kényszer nélkül. Próbálkoztam zöldségraguval is és még csak nem is lett rossz. Mondjuk úgy, az a kategória, amit megeszik az ember, mert tudja, hogy jót tesz, de ha kiderülne, hogy káros az egészségre, akkor fájdalom nélkül elfogadná a tényt, hogy soha többet nem ehet ilyet.
A fentiek ismeretében lehet kérdezni, hogy akkor miért vesz az ilyen ember sütőtököt a vasárnapi ebédhez. Hát egyrészt azért, mert már végre szerettem volna valami más ízt, mint a paprika-paradicsom-cukkini, mert ilyen raguból bőven eleget ettem a nyáron. Spenót tegnap volt, padlizsán tegnapelőtt, szóval marad a sütőtök. A másik meg, hogy olyan szép! Narancssárga és méregzöld, néhol citromsárga, még a tanévkezdés előtti napot is képesek ezek a színek elviselhetővé tenni.

Na de amiért ezt mind leírtam: ma végképp kibékültem a sütőtökkel. Nem az, hogy ehető lett, hanem annyira zseniális ízorgia, hogy legszívesebben kölcsönöztem volna még egy gyomrot magamnak. Párolt rizshez készült a következő ragu (3 felnőttnek vagy 2 felnőtt-2 gyereknek elég az adag)
Egy kb 80 dekás hokkaido tököt (lásd a képen) meghámozunk, magjaitól megszabadítunk, felkockázunk. Elvileg a hokkaidonak ehető a héja, de én inkább óvatos vagyok az esetleges növényvédőszerek miatt, ezért ettük hámozva. Egy fej brokkolinak csak a rózsáit szintén megmossuk, kisebb darabokra vágjuk. (A szára mehet a holnapi brokkolikrémlevesbe)
3-4 evőkanálnyi szalonnakockát kis olajon nagy serpenyőben megpirítottam, majd hozzáöntöttem a tököt és a brokkolit és 3 dl zöldségalaplét és egy kiskanálnyi borókabogyót. Fedő alatt főztem addig, amíg a zöldségek megpuhultak, a tökbe nagyobb erőfeszítés nélkül, de még nem könnyedén bele tudtam szúrni a villát. Ekkor fedő nélkül tovább rotyogott addig, amíg a folyadék nagyobb része elpárolgott, eddigre úgy ment a villapróba, mintha vajba szúrnék. Ekkor hozzáöntöttem kb. fél dl folyékony tejszínt és 10 deka kockára vágott juhfetát és az egészet összekevertem. Kevés csilit és borsot őröltem frissen a tetejére, majd késznek nyilvánítottam. A zöldségek ilyenkor még egyben vannak, de az egésznek van egy krémes állaga és csodaszép kurkumasárga színe. Próbáljátok ki feltétlenül, megszépíti az iskolakezdést, felderíti a hangulatot még esős időben is. Csodaszép őszt kívánok Nektek!

Tetszett a bejegyzés?