Babás projekt

Bécsi életünk harmadik napján hidertés alapján megismertünk egy fiatal egyetemista lányt, aki a következő naptól már minden délután vigyázott a gyerekeinkre egészen addig, amíg fel nem vették őket egésznapos oviba. Utólag visszatekintve erre, rendkívül vakmerő dolog volt. Ötven pályázó közül választottuk egy nap alatt. Csak az első benyomásra támaszkodhattunk, meg arra, hogy tökéletes helyesírással írta meg a jelentkezését az állásra. Minden normális anya még a szomszéd utcában lévő oviba való beszoktatásra is heteket szán, én pedig a külföldre költözés utáni negyedik napon átadtam a beszoktatás feladatát egy bébiszitternek, akit se a gyerekek nem ismertek, se én, mindezt német nyelvtudás nélküli gyerekekkel. Egyszerűen muszáj volt bízni benne, hogy ez működni fog, mert nem volt más opció.

10 évvel később a gyerekek úgy beszélnek erről a már rég nem egyetemista lányról, hogy ő volt az első barátjuk Ausztriában. Rengeteg időt töltöttek együtt eleinte, később aztán kevesebbet, de ha elhanygoltuk volna a felnőttes programokat, mindig emlékeztettek rá, hogy ideje lenne már szervezni valamit, hogy jöhessen ő, Mary Poppins.

Aztán 9 évvel később, pont mikor már a Bécsből való elköltözés kellős közepén voltunk, tudtuk meg, hogy ő is anya lesz hamarosan. Amikor a babaértesítő megérkezett decemberben, azonnal kattogni kezdett az agyam, hogy kötni vagy horgolni szeretnék a babának valamit, mondjuk egy takarót.

Attic24 Sweet pea takarómintájával dolgoztam, és tőlem szokatlan módon nem egész egy hónap alatt elkészültem vele. Közben pedig azon gondolkoztam, hogy mennyire sok dolog belefért ebbe a 10 évbe, mennyi minden változott és hogy a következő 10 végére akár az se kizárt, hogy már a saját unokám takaróját is horgolhatom. Egy dolog maradt stabil. Az első naptól vakon megbíztam benne. Ugyan túl részletes használati utasítást soha nem adtunk a gyerekekhez, általában rohanva találkoztunk és röptében adtuk át a gyerekeket, de mindig mindent megoldott és eközben még jót is szórakoztak a gyerekekkel. Volt velük, amikor betegek voltak, beugrott spontán egy hétre, amikor az előre leszervezett szünidei nagyszülős program betegség miatt borult és én külföldön voltam. Lenyugtatott hisztiző gyerekeket és rábeszélte őket a hajmosásra. Nem is tudom, hogy lehetett ekkora szerencsénk, de nagyon hálás vagyok érte.

Tetszett a bejegyzés?