Még élénken emlékszem arra a két évvel ezelőtti karácsonyra, amikor a Mennyből az angyal helyett Megy a gőzöst kellett énekelni a karácsonyfa alatt – minden egyéb klasszikus próbálkozásunkat túlénekelte ugyanis a családunkban uralkodó kétéves. És hát ciki vagy nem, a helyzet óriási röhögésbe fulladt, annyira abszurd volt. Azzal vigasztaltam magam, hogy ugye a karácsony a gyereké elsősorban, és hogy lesz ez még jobb is. És ez tényleg így igaz, idén már – hála az ovinak is – négyévesünk abszolút nyitott a karácsony eredeti tartalma felé. Na de ismét van kétéves a családban, akinek – minő véletlen -, szintén a Megy a gőzös a kedvence. És bár beszélni még alig-alig tud, ebből következően várhatóan nem fog rázendíteni a fa alatt a kedvencére, de szókincséből épp kitelik az “Anya, ne éneke!”. Így aztán az eredetileg meghitt gyertyafényes ádventi éneklés helyett csöndes gyertyanézés lett a tegnapi program. Persze csak miután befejezte a lámpaoltás miatti sírógörcsét. A vallási nevelés hétköznapi buktatói című epizódunkat mutattuk be.
Tetszett a bejegyzés?
2009-11-30 at 15:43
Ezt most nagyon elképzeltem, és remekül szórakoztam (veletek, nem rajtatok:). Köszi!
2009-11-30 at 21:25
:)) Az élet úgy szép, ha zajlik.. 😀 Karácsonyig még van majd egy hónap.. addig még meg is tanulhatja a gőzöst, tudod, ebben a korban ennyi idő is sokat jelent.. 😀
2009-12-01 at 08:16
🙂 Ez jó volt:-)
2009-12-01 at 12:38
A vallási nevelés elmélete és gyakorlata néha nálunk is elég nehezen jön össze. Együttérzek
;-))
2009-12-01 at 16:04
Imádom a stílusodat 😀
2009-12-01 at 20:46
Vacskamati, attól tartok, igazad lesz. Ma arra kaptam fel a fejem, hogy a gyermek – bár selypítve, de felismerhető dallammal – azt énekli: oti, oti, alka, sze füle, se falka. Úgyhogy akár még megy a gőzös is lehet belőle. Szerintem ilyen hosszú mondatot, meg egyáltalán, mondatot még nem mondott.
2009-12-01 at 22:14
Én is azt mondom, mint Néma, ahányszor csak erre járok 🙂