A rokka és a bicikliverseny esete

Ha már egyszer- nem számítva az időzített bejegyzést – két hete a blog felé se néztem, meg úgy általában semmi felé, ami nem ággyal, forró teával és torokcukorkával kapcsolatos, akkor már illő, hogy valami igen nagy durranással jöjjek a szünet utáni első bejegyzésben.
Ebben a két hétben megérkezett a rokkám, az én kedves kis rokkácskám, amire már olyan rég vágytam. Én meg köszönés helyett, mert hangom, az nem volt, vetettem rá egy pillantást, és visszaaludtam. Két nappal később már javult annyit az állapotom, hogy elkezdjek fonós videókat nézni a telefonomon, majd rövid időre a rokka mellé is ültem. Persze kész katasztrófa volt, mert azt hittem, hogy a fonás alaptechnikáját nagyjából tudom, de arra nem gondoltam, hogy egy vadiúj rokkánál az alapvető beállításokat is el kell végezni, különbön nem húzódik be a gyapjú. Hála mindenféle online segítségnek, végül sikerült fonalhoz hasonló valamit létrehoznom abban a fél órában, amit ébren töltöttem aznap, majd szünet következett.

Nem nyúltam a rokkához egész addig, amíg Do pénteken kórházba nem került vakbélgyulladással. A Gyerek életében először kórházban, az anyja meg otthon influenzával, azaz alkalmatlan arra, hogy ott legyen, ahol ilyenkor lennie kellene, a műtő ajtajában körömrágva meg a gyerek ágya mellett fejet simogatva, amíg magához tér az altatásból. És akkor ahogy az már nálunk szokás, megint Apahajó volt ott, ahol minden rendes családban az anya, én meg otthon izgultam szigorúan hang nélkül kommunikálva a másik, egyelőre egészséges gyerekkel. És mert ideges voltam, beszélni nem tudtam, inkább leültem a rokkához és fontam egyet. Egészséges gyerek meg lerajzolta a rokkát – így múlattuk az időt, amíg a másik gyereket megszabadították gyulladt vakbelétől. (Anya, és ha valakinek tüdőgyulladása van, akkor kioperálják a tüdejét?)

 Végül a vakbélműtét sebe is behegedt és belém is visszatért a lélek meg a hangom, még ha kicsit rekedtes is, úgyhogy ennek örömére tegnap este több, mint egy órát pedáloztam a rokkán és megfontam az összes barna szöszt. Gondolom, ennek a pedálozásnak köszönhetem, hogy éjjel bicikliversenyről álmodtam, ahogy egyébként az előkelő második helyen voltam épp, amikor reggel szólt a vekker. Új dimenziókat hoz ez a rokka az életembe, már látom.
Amint látszik, néhol kis narancssárgát is próbáltam a barna közé rakni, ami korlátozottan sikerült, de így is jó. Azért akartam a narancsszínt keverni a barnával, mert valahogy túl rikító és világosnarancs az a másik szösz, a barna pedig szépen ellensúlyozta volna. Ha nem is pont olyan lett, mint akartam, de végül bizonyos helyeken vannak narancs szakaszok az egyik szálban és a cérnázáskor csak keveredett a barnával, szóval így is meg vagyok elégedve.

 Felbuzdulva az első sikeren, előszedtem a zöld szöszt is és kitaláltam, hogy majd ezt kombinálom a naranccsal. Amúgy is elkezdtem már nyáron kéziorsón fonni, csak annyira lassan ment, hogy félretettem a rokka érkezéséig. Most az a tervem, hogy mindhárom színt külön megfonom, még van valamennyi a barnából, azt összecérnázom a naranccsal, aztán a narancs másik felét a zölddel és a maradék zöldet önmagával. Így lesz valamennyi melange jellegű fonalam, meg a barnából és a zöldből egyszínű, és majd ezekből lépcsőzetesen fogok kötni valamit.

Az ötleteket egyelőre gyűjtöm, itt van például egy Pinterest boardom is a témában. Kb 30 dekányi lesz a végeredmény, s ahogy az már lenni szokott az első fonásokkal, a vastagsága enyhén szólva messze van az egyenletestől. De ha csak az eredményt nézzük és nem a szándékot, akkor nagyképűen még art fonalnak is nevezhetjük, az meg milyen jól hangzik.
Kívánok nektek jó hétvégét és fő az egészség!

P.s.: A csodaszép szöszöket Vég Anett festette.

Tetszett a bejegyzés?