A felejthetetlen gyerekkori ízek között nálam dobogós a római tálban sült körte és krumpli. Tipikus hétvégi étel volt nálunk, nem tudom, mennyire gyakran, de a tálon eléggé látszik a használat. Aztán valahogy egy idő után csak porfogónak állt a konyhában, más divatok jöttek, nem használtuk. Pár éve elkértem anyukámtól, hátha nálunk többet lenne műben, de persze ez is inkább csak nosztalgiaérzés volt, mindössze egyszer sütöttem benne. Aztán most, a Kicsi Vú ötelemes főzőtanfolyama kapcsán megint előszedtem. Hozzáteszem, sokat tudtam már korábban is az ötelemes főzésről: melyik hozzávaló hűt, melyik fűt, hogy lehet szépen kiegyensúlyozni különféle hatásokat és ízeket. Viszont az elkészítési módok hatásáról keveset tudtam, és mint kiderült, nem mindig az évszakhoz illő készítési módot választottam. Most kiderült viszont, hogy a római tálat pont nekem találták ki: mivel sütőben hosszan sül, ezért jól átmelegít, de mert eközben párol is, ezért táplálja a testnedveket, ezért például nagyon hasznos vérszegény, mindig szomjas és aszott alkatoknak, mint amilyen én vagyok.
A római tál előnye, hogy mindenféle maradék zöldséget bele lehet tenni vegyesen, azaz tökéletes szombati étel. Nálunk szombat ebéd után van általában a heti nagybevásárlás, így pont szombat ebédre már csak kis mennyiségek szoktak lenni mindenből. Ebbe a tálba most a következő alapanyagok kerültek: kb. 10 centi póréhagyma, 4 közepes krumpli, 6 kicsit sárgarépa, egy marok eléggé kiszáradt gomba és három cékla (cirmos-rózsaszín fajta, ami sütés közben halványrózsaszínre fakul, azért rejtőzködik itt). Ezeket feldaraboltam, sóval, borssal, rozmaringlevelekkel és olívaolajjal összekevertem egy tálban. A római tálat húsz percre beáztattam, az alján hagytam némi vizet, ráraktam a zöldségeket, aztán két vékonyabb szelet besózott-olajozott pulykamellet. (A gyerekek másképp elkészített húst kaptak, értelemszerűen személyenként egy szelet húst lehet számítani.) A sorrend lehet, hogy nem volt a legjobb, legközelebb alulra teszem a húst, hogy szaftosabb maradjon.
Rátettem a cseréptál tetejét és hideg sütőbe raktam, kívülről még lespricceltem vízzel a tálat, majd 180 fokra melegítettem a sütőt. Fontos, hogy a tál hideg sütőbe kerüljön és fokozatosan melegedjen fel. Ezek után elmentem futni, nyugiban megreggeliztem, tettem-vettem, és két és fél óra múlva lekapcsoltam a sütőt. Eközben nem kellett ránézni, megkavarni, aggódni, hogy odaég, szóval tényleg, mit kívánhatna még az ember?
A végeredmény pedig csodásan zaftos, puha, ízletes zöldség. Külön kiemelem a csoffadt gombát, amit csak próba-szerencse alapon raktam bele: még semmilyen más elkészítési móddal nem lett ennyire aromás a gomba konyhai pályafutásom alatt. Nézzetek be a konyhaszekrény rejtett zugaiba, hátha rejtőzködik valahol egy római tál!
Tetszett a bejegyzés?
2015-10-19 at 16:04
Ínycsiklandó, elhiszem hogy fincsi lett. Sajnos az én tálam a padláson rejtőzködik, nagyon messze innen. Párszor megpróbáltam a nyomára lelni, mikor kocsival mentünk haza, de sajnos nem lett meg. Pedig szívesen használnám, nálunk is sokat volt üzemben a gyerekkori házban. Ha apukám megkérdezte mi legyen a hétvégi menü, mi sokszor rávágtuk tálas.
2015-10-20 at 06:35
De jó, hogy eszembe juttattad, egy időben mi is rengeteget használtuk, aztán ki tudja miért parkolópályára került. Szombaton én is előveszem.:)
2015-10-21 at 06:23
Vajon kemencében is lehetne?
2015-10-21 at 19:12
Húha, ez jó kérdés. Nem próbáltam, de mivel ez egy cseréptál, ami bizonyára már a kemencék idejében is használatban volt, gondolom, hogy lehetne.
2015-10-21 at 19:13
Még a végén elindul egy új divathullám 🙂 S te mit sütsz benne, Kata?
2015-10-21 at 19:14
Szerintem hasonló cseréptálat lehet kapni mostanában is. Igaz, az nem a nosztalgikus darab lesz, de addig is, amíg megtalálod a sajátotokat…
2015-10-23 at 10:52
A miénk kacsát formáz, úgyhogy mi "kacsában sült csirkét" szoktunk enni… De már rég nem vettem elő, most viszont megint előkotortam. Én úgy tudom, pl. Marokkóban beteszik a cserépedényt a kemencébe, szóval szerintem is működik.