Minden gyerek más, ezt tudjuk és meg sem lepődünk rajta, de vannak, akik még annál is másabbak. Kristóf például olyan, hogy mutogatjuk neki a különféle skatulyákat, de egyikbe sem akar bemászni. Ott volt például a rajzolás. Valamikor, talán egy éve vagy kettő, írtam itt is, hogy nem és nem akar rajzolni. Aztán később nemcsak hogy elkezdett rajzolni és festeni, de olyanokat dobott fel kettő másodperc alatt a papírra, hogy simán szalon-képes lett, mégpedig az étkezőasztal fölött, fő helyen.
Aztán év elején – fellelkesülve a képeitől – be akartuk íratni az ovis kreatív kurzusra. Közben arra a is gondoltunk, hogy Do bezzeg járna mindenhova, úgy kell visszafogni, Kristóf meg, a szegény második gyerek teljesen háttérbe szorult, más középsős, és még nem jár semmire. Mi lesz így a tehetséggondozással.
Ehhez képest, az első kurzus után panaszkodott, hogy ő márpedig inkább aludna tovább délután és nem akar festeni menni. Sebaj, van későbbi csoport, átkértük abba. A későbbi csoport után találkoztunk a foglalkozásvezetővel, aki szerint Kristóf remekül szórakozott, jól érezte magát. Csak éppen nem festett semmit. Otthon pedig közölte – nem is egyszer – hogy ő nem akar oviba járni, mert ott van “Malkurs”.
Oké, semmi nem kötelező, így aztán az óvónővel egyetértésben kiírattuk a foglalkozásról.
Otthon persze továbbra is festett, rajzolt és barkácsolt, sőt, a lego segítségével meghódította a harmadik dimenziót is. A témái eléggé sajátosak: háború (néha csillagközi), gonoszok és jók összecsapása, masinák, űrhajók, starwars, ninják. Nem emlékszem, hogy rajzolt volna valaha házat kerítéssel, füstölgő kéménnyel, nyivákoló kiscicával – szóval semmi olyasmit, amit a lányok tonnaszámra ontanak magukból. A másik különlegesség, hogy a rajzolás számára olyan, mint a terepasztal-építés. Meséli a harcot, és közben rajzolja, amit mesél.
Nemrég egy homeopátiás szer kiválasztása kapcsán a következő párbeszédet folytattuk le:
– Kristóf, emlékszel még a K. anyukájára? Amikor a múltkor K. vigyázott rátok, ő is ott volt.
– Igen, tudom.
– Most azt szeretné a K. anyukája, hogy rajzolj neki egy fát, egy házat és egy embert.
– Hát, embert azt nem tudok olyan jól, csak ninját.
– Nem baj, a ninja is ember.
– Fák vannak ott, ahol a ninják élnek, de házak nem, csak kolostorok.
– Nem gond, kolostort is rajzolhatsz.
– De a kolostor a kapu mögött van.
És akkor lerajzolt egy fát, egy kaput és egy ninját nagy lézerkarddal a kezében.
– Figyelj, esetleg le tudnád rajzolni a kolostort, ami a kapu mögött van? Szerintem K. anyukája nem tudja, hogy néz ki egy kolostor.
– Na jó, ha akarod.
Két mozdulattal lefirkantott egy házat, amin a körvonalakon kívül csupán egy ajtó volt. Erősen stilizált. Ablak, kémény, pláne füst, ami ugye olyan sokat mond egy gyerek lelki világáról és hogylétéről, a kanyarban sem. Sebaj, elküldtem a képet.
Pár nap elteltével a gyerekek mutatják, milyen csodás képet rajzoltak együtt. Kristóf többek között egy pálmafát. Korrekt módon kidolgozva, kókuszdiókkal. Pedig a kezelést még el se kezdtük, égen-földön nem lehet kapni a megfelelő golyócskákat.
Ma reggel – mert nálunk minden érdemi dolog reggeli előtt és közben történik, a farsangi jelmezről beszélgettünk. Zöld ninja akart lenni eddig, amivel csak az a gond, hogy zöld felsője ugyan van, de se zöld nadrág, se zöld harisnya nincs és az elmúlt két hétben nem is láttam a boltokban megfelelőt. És nem, varrni nem fogok, mert anyagom sincs.
– Kristóf, mi lenne, ha nem zöld ninja lennél, hanem kék? Ahhoz lenne kék nadrágod.
– Nem, én valami félelmetes akarok lenni, amitől a többi gyerek megijed.
– A kék ninja nem félelmetes?
– Nem.
– Akkor esetleg szörnyeteg? Azt meg tudnánk csinálni.
– Nem, akkor inkább leszek gyertya, és ha meglátnak, megijednek, hogy tűz lesz.
Ilyenek vannak: nagyobb ez a gyerek, mint bármilyen skatulya.
Tetszett a bejegyzés?