Sziasztok! Nem volt könnyű megírni ezt a posztot és hosszú lesz. Az anyahajóblogban ez az utolsó bejegyzés.
Szinte pontosan 10 évig tartott ez az út és sokan, akik ezt most olvassátok, az elejétől vagy szinte az elejétől itt voltatok. Tíz évig folyamatosan nőtt ez a közösség és mélyült is. Nagyon sokat jelentett nekem a jelenlétetek, az érdeklődésetek, a visszajelzések és a kapcsolatok, amelyek így kialakultak. Köszönöm!
Hogy miért van most vége és miért ilyen hirtelen? Hetek óta gondolkozom ezen és talán az a legigazabb válasz, hogy sok különböző tényező mind egy irányba mutatott, külsők és belsők.
A legerősebb külső tényező az új adatvédelmi törvény. Ennek értelmében a saját domain alatt, saját tárhelyen lévő blogoknak is teljesítenie kell azokat a biztonsági feltételeket, amelyeket mondjuk egy online bankolásnál elvárnak, azaz a kommenteléskor megnyíló oldalnak titkosítottnak kell lenni. És még van pár más szabály, nem részletezem. Ez az átállás pénzbe és munkába kerül, nem is kevésbe egy olyan blog számára, amely sem közvetlenül, se közvetve nem hoz semmilyen bevételt. Cserébe viszont ott a kockázat, hogy mi van, ha a – nyilván folyamatosan változó – törvényi előírásoknak nem felelek meg, akkor jön a büntetés. Nekem ez a kockázat és stressz túl nagy lett volna ahhoz képest, hogy ez a blog nekem hobbi, gondtalanság és szerelem.
Persze ha csak ez az egy tényező lett volna, akkor visszaköltözhettem volna a blogspotra – egyszeri munka, de utána nyugi. Talán pár éve még ezt választottam volna. Most úgy éreztem, hogy ez a külső tényező csak felgyorsította és nyomatékosította azt, ami amúgy is hamarosan eljött volna.
Többen tudjátok, hogy nekünk az ausztriai kiköltözés 2010-ben hirtelen jött és nem gondoltuk végig, hogy véglegesen vagy nem. Idén jött illetve jön el egy korszak vége, így át kellett gondolnunk családilag, hogy merre tovább. Itt megint több, belső és külső tényező abba az irányba vitt, hogy nem költözünk haza Magyarországra. Fura ezt így kimondani, pláne, hogy február-márciusban még nézegettem a magyar lakáshirdetéseket és írtam a hosszú listát, hogy mit kell feltétlenül csinálnom, ha hazaköltözünk. Olyan dolgok, mint havonta szőni járni Lukács Judithoz vagy elindítani egy vállalkozást mindenféle horgolós workshopokkal vagy bérletet venni a Katonába. Az április végül meghozta a döntést, hogy maradunk, és Magyarország bármennyire is örökre az a hely, ahol a gyökereim vannak, de nem az a hely, ahol a közeljövőnket elképzeljük. Nem titok, hogy a blog utolsó két évében már nagyon reméltem, hogy kinőhet ebből valami szakmai jövő is – ettől a gondolattól most elbúcsúzom.
Egy másik személyes vonal a háttérben, hogy az utóbbi években több projektet vittem párhuzamosan az alap (munka és család) mellett. A pszichodráma képzés, az ahhoz kapcsolódó blog, az anyahajó – és ezekhez mind hozzájön egy online jelenlét is. Egy ideje már éreztem, hogy ez túl sok és hogy az idő, amit erre fordítok, az offline életemből hiányzik. Amikor márciusban elkezdtem stresszel összefüggő bőrtüneteket produkálni, akkor úgy gondoltam, itt az idő végre kiegyelni a tevékenységeim ágyását. Az egyelés a kertészkedésben nem azt jelenti, hogy a rossz répát kihúzzuk, a jót meg bennhagyjuk. Amit kihúzunk, az is jó, csak éppen ha túl sűrűn vannak egymás mellett, akkor egyik sem tud nőni. Így volt velem is: rengeteg olyan tevékenység volt, amit szeretek, de muszáj súlyozni, muszáj eldönteni, hogy minek adok nagyobb teret nőni. Az anyahajó blogfelülete most egy olyan répa az ágyásban, ami nagyon finom, nagyon szép, amiért hálás vagyok, de most át kell adnia a helyet valami másnak.
Igen, hiányozni fog és ha ezzel nem vagyok egyedül, akkor azt köszönöm! Persze továbbra is fogok fonalazni és az a tervem, hogy az Instagramom nagyobb hangsúlyt kap, mint eddig. Remélem, ez továbbra is inspirálni fog titeket – tulajdonképp ez volt a blog célja is. Egyelőre megmarad az Anyahajóblog FB-csoport is, egész addig, amíg jó ott a hangulat és igény van rá. Szóval nem szívódom fel a levegőben és ahogy eddig is válaszoltam e-mailekre meg találkoztunk sokan személyesen is, ezek mind megmaradnak továbbra is.
Köszönöm szépen, hogy eddig is itt voltatok, olvastatok, hozzászóltatok! Extra nagy köszönet minden fonalas barátságért, ami valami módon a blogból nőtt ki.
Május közepéig még lehet itt kommentelni, utána lezárom ezt a funkciót, ne lehessen belekötni adatvédelmi szempontból sem. Februárig még ezen a helyen megtaláljátok a blogot az összes bejegyzéssel, utána aktuális a táhelybérlet meghosszabbítása. Még nem döntöttem el, hogy exportálom a régi dolgokat blogspot alá vagy egyszerűen elbúcsúzom az egésztől, mint egy szép, de befejeződött életszakasztól. Mindennek megvan az ideje, a búcsúzásnak és lezárásnak is. Most minden szomorkás hangulattal együtt úgy érzem, hogy ez így rendben van és kerek. Köszönök nektek mindent! Sziasztok és jó horgolást!
Tetszett a bejegyzés?
2018-04-27 at 16:42
Nagyon nagyon jó kis blog volt! Sok sikert továbbra is!
2018-04-27 at 21:24
Köszönöm, Marcsi!
2018-04-27 at 17:02
Ó, most elszomorodtam. Megértem a döntést, de hiányozni fog ez a blog. Szerettem a stílusodat, a munkáid és az írásaid stílusát is.
Miattad határoztam el, hogy egyszer, ha tudok rá időt szakítani, megtanulok horgolni rendesen, és utána jöhet a freeform is.
Sok sikert, és sok boldogságot a további életetekhez! És köszönöm szépen a kávéimhoz kapott mosolygós perceket!
Luca
(Sosem kommenteltem egy blogba se, talán emlékszel a babahajas emailre, de ezt most le szerettem volna írni. 🙂 )
2018-04-27 at 21:23
Köszönöm szépen, Luca! Ha bárkinek kedvet csináltam a horgoláshoz, már megérte 🙂
2018-04-27 at 18:25
Fájlalom!
2018-04-27 at 21:22
Kedves tőled, köszönöm!
2018-04-27 at 19:15
Sűrűbben jutottam el ide, mint a FB-ra, és azt nem ígérem, hogy akkor majd ott figyellek ezentúl – viszont az IG-on biztosan, oda szinte naponta bepillantok. Remélem, nem csak a fonalas, de az ételes “posztokat” is folytatod ott is! Az nem lenne jó, ha a bloganyag teljesen eltűnne, most például azért jöttem, mert az egyik fonaltesztedet keresem, és meg is döbbentem ezen a poszton, amit még nem láttam. Szóval jó lenne, ha valahol továbbra is kereshető maradna.
Mindannyiunk és az ország érdekében is remélem, hogy ha nem is a nagyon közeli, de a valamikori jövőben lesz még olyan hely Magyarország, amely nem távolmaradásra, hanem hazaérésre ösztönzi azokat, akik most messze élnek. Ha így lesz, főzünk majd együtt birsalmasajtot nagymamaként, rendben?
2018-04-27 at 21:21
Köszönöm szépen! Azt remélem, februárig van ideje kikristályosodni mindennek – hogy egyáltalán megmaradjon-e az anyag és ha igen, akkor továbbra is itt vagy máshol. Amikor átraktam ide a blogspotról, utólag nagyon sok dolog, ami a régi blogon volt, értéktelennek tűnt. A kis távolság segít eldönteni, hogy mi érdemes megtartásra és mi nem. És azt hiszem, hogy az is kiderül addig, ha nem tudok blog nélkül élni. Ha így van, akkor nem kínzom magam és megint belevágok. Most lazán állok hozzá, bármi lehet és ez most felszabadító.
A receptekről azt hittem, elsősorban nekem izgalmasak, mert a legtöbbje nem egy nagy műremek. Gondoltam, azokból csinálok egy fotókönyvet a családnak, egy ilyen egypéldányos könyvet. De persze folytathatom az Instán is, ha van érdeklődés.
A birsalmasajtot meg remélem nagyon. 🙂
2018-04-27 at 21:55
Nagyon sajnálom, szívesebben olvasok blogokat, mint mást, számomra a facebook nem olyan kedves. Sajnálnám, ha elvesznének a bejegyzéseid, egy blogon sokkal gyorsabban boldogulok a kereséssel is. A blogomon és a facebookon kívül én máshol nemigen vagyok jelen, ez személyes döntés. igyekszem a virtuális élet helyett a sajátomat élni. Hiányozni fog a blogod. Viszont a döntéseteket megértem, Magyarország egyre kevésbé élhető ország…
Abonyi Éva
2018-05-14 at 16:46
Köszönöm szépen a kedves visszajelzésed, Éva. Igen, én is az offline életre szeretnék nagyobb hangsúlyt helyezni. De azért ha a FB-on ott vagy, akkor látjuk egymást továbbra is.
2018-04-27 at 21:59
Akkor most itt leírom, hogy akkor találtam a blogodra, amikor a Nagy Betegségben, ágyban fekve kerestem a neten, hogy mi az a kézimunka, amivel az olvasáson kívül el tudnám foglalni magam hónapokon keresztül. És hogy milyen inspiratív volt, azt többek között az is mutatja, hogy nemcsak most is olvasom, hanem hogy megtanultam horgolni és kötni, és minden nap csinálom valamelyiket azóta is. Lelkesített, mert derűt sugárzott, ötleteket adott, és láttam, hogy nem kell félni a bénázásoktól. És azóta egy laza baráti közösségbe is belecsöppentem a horgolás ürügyén. Köszi. Minden jó elmúlik egyszer. 🙁
Hogy kinn maradtok… hát az kár.
2018-05-14 at 16:49
Ó, valami miatt azt hittem, már válaszoltam, de eltűnt. Szóval a lényeg: mi úgyis fogunk tudni egymásról ezután is. És igen, ebben a kézművesesdiben tényleg a jó közösség a legjobb. És jó, hogy ez már nem kizárólag a neten zajlik, hanem a normál életben is.
2018-04-28 at 00:23
Van egy olyan erzesem, hogy valamikor, valamilyen formaban, megha nem is kezimunka: visszatersz 🙂 Koszonom, hogy megosztottad magad velunk, es tovabbi jo utkeresest 🙂
H.
2018-05-14 at 16:44
Köszönöm szépen, Helen 🙂 Persze, nem tűnök el: FB, Insta maradnak, már tanulom a videókészítést is. Majd kialakul minden szép sorban.
2018-04-29 at 09:49
Nagyon sajnálom, szerettem olvasni, nézegetni…
2018-05-14 at 16:43
Köszönöm szépen, Dalma!
2018-04-30 at 11:07
Nagyon-nagyon sajnálom, Adél, de megértem… Néha meg kell hozni ilyen döntéseket, de ha utána megkönnyebbülést érzel, akkor az a döntés jó volt (saját tapasztalat ;)). Az archívumot én is szeretném, ha megtartanád, mert sokszor kerestem vissza már dolgokat, és a receptjeid igen is nagyon szuperek (a lencsés, céklás marharagu zseniális volt :)). És neked köszönhetem, hogy elvégeztem az 5elem tanfolyamot, ami nagy megváltó volt számomra :)! Köszönöm, hogy eddig írtál, és sok nyugalmat, örömet kívánok a továbbiakra!
Márti
Ui.: instán már követlek :).
2018-05-14 at 16:42
Köszönöm szépen, Márti és nagyon örülök, ha hasznosnak tartod a recepteket, egyebeket. Egyelőre egész biztos megmarad az archívum meg amit szeretsz, nem tilos lementeni sem 🙂
2018-04-30 at 14:55
én még úgy kezdtelek olvasni, mikor még otthon laktatok 🙂 aztán kijöttetek Bécsbe, és találkoztunk, és ha nem is túl gyakran, de még most is találkozunk. Én bevallom, örülök, hogy maradtok 🙂 hátha késöbb mindkettönknek több idönk lesz a közös horgolásra.
2018-05-14 at 16:41
Remélem én is, hogy hamarosan összehozzuk a közös horgolást 🙂