Az olvasás 7 hete – első és második hét

Mert ilyen vagyok: tervezem, hogy ebbe aztán beszállok, aztán jól elalszom az első hetet. Biztos valami tudattalan cucc ez is, mert az első heti kérdések nem annyira villanyoztak fel. Ez a ki adott először könyvet a kezembe téma ugyanis olyan nekem, mint a ki adott először kanalat a kezembe. Nyilván a szüleim, de hogy mikor és mit, azt már legjobb szándékkal sem tudom felidézni. Mindenesetre valószínű korán, mert nem emlékszem olyan időre, amikor nem volt a kezemben könyv. Arra viszont igen, hogy az első, ami két példányban volt meg, az az Óz, a nagy varázsló volt, 8. szülinapi zsúromra hozták ketten, még a lányok nevét is tudom, meg azt, hogy citromos tortám volt. Így van ez, ha az embernek egyetlen szülinapi zsúrja lehetett egész gyerekkorában. (Megjegyzem, szüleim averzióját a zsúrokkal kapcsolatban nagyon is megértem, miután már én is rendeztem egyet.)

Na de vissza a második heti témához: könyvtár vagy könyvvásárlás, e-book vagy papír. A válasz egyszerű. Az első kérdésben a praktikum dönt. Volt ugyanis egy íve ennek az egésznek: gyerekkoromban a sok otthoni könyv mellett azért a könyvtárbajárásra is szocializáltak, élénken emlékszem még a csigás képeslapokra, amiket a késedelmek miatt küldött a gyerekkönyvtár. Valószínű díjakat nem túl gyakran szedtek be, vagy ha igen, akkor a) számolatlanul állt otthon a pénz (nem így emlékszem) b) a szüleim nagyon fontosnak tartották, hogy mégis megtanuljuk, hogy könyvtárba márpedig jár az ember (akkor már ez valószínűbb).
Persze igazán felnőttnek akkor éreztem magam, amikor saját könyveket vásárolhattam. Ezzel kapcsolatban persze nagy öniróniával szoktam mindig mondani, hogy más egyetemista korában bulira meg jó cuccokra költ, nekem ilyesmi már szóba se került, viszont lett annyi könyvem, hogy azóta minden költözködéskor azt kívánom, bárcsak lettem volna csinibaba meg partyarc.
Azért az egyetemet nem lehet megúszni jó so könyvtározás nélkül – aminek kézzelfogható haszna is van, épp altatja a gyerekeket, de azt hiszem, itt kissé eltértem a tárgytól. Szóval szerettem a könyvtárat, mert nyugi volt és légkondi, meg tanulóhangulat, de jobban szerettem a könyveket birtokolni. Értsd: bevittem a saját könyvemet olvasni a könyvtárba. Nem csak a birtoklás miatt, hanem mert csak akkor tudok figyelni egy szövegre, ha összefirkálhatom. (Ez okból utálok pl netről olvasni) Könyvtári könyvet pedig nem firkálunk össze.
Aztán jött az az életszakasz, amikor már nem akartam több könyvet, mert nem fért több polc a lakásban. Vagy fért volna, de nem tudtuk biztosan, hogy a következőbe fér-e majd. És milyen igazunk volt, ebbe a mostaniban például már így is túl sok a bútor az alapterülethez képest. Alig vásároltam évekig, és újra könyvtárba jártam – ekkor már nem a nyugalom, hanem a kölcsönzés kedvéért.
Most ott tartok, hogy egy ideje nem járok. A munka mellett a két-három hetes kölcsönzési idők értelmezhetetlenek nekem. Csomószor késtem a visszavitellel, minek következtében végig nem olvasott könyvekért csillagászati összegeket fizettem ki. Úgyhogy most inkább veszek, és lassacskán, a saját tempómban olvasok. Most éppen ezt. Zseniális. Sajnos magyarul nem kapható – talán le se fordították.

S hogy e-book vagy papír? Ennyi költözéssel a háta mögött elméláztam már az e-book előnyein. De vajon túlélném-e, ha elveszteném az egész könyvtáramat egy e-olvasó elvesztésével? Nem akarom megtudni. Akarok viszont egy könyvben aláhúzni, ha úgy szottyan kedvem, akarok benne úgy keresni tudni, hogy valahol az utolsó harmadban jobbra fent volt egy mondat. Régimódni vagyok, mit tegyek.

p.s.: Ti tudtatok erről a könyves játékról? És van kedvetek beszállni?

Tetszett a bejegyzés?