Tökfödő

Még ha ez ebből a szögből nem is látszik, a tökfödő valóban tök, van neki szára meg ilyen kis indácskája is, mert én a fonalak utolsó centiméterjeinek is megtalálom a rendeltetési helyet. A végtelen sál – ami időközben elkészült és már csak hetek kérdése, hogy felkerüljön a blogba is – fonalának legvégét és a Pittsburgh sütőtöksárga árnyalatát használtam fel ehhez a sapeszhez. S hogy hogy jött az ötlet? “Anya, mindig csak Do-nak varrsz, varrjál nekem is valamit” – mondta a kis lovag, a család ügyeletes katasztrófaelhárítója és csokidézsmálója, s ha ilyet hall egy anya, mi mást is tehet, minthogy varr. Azaz hogy horgol, mert tudja, hogy a varrás egy férfi szószedetében igazából horgolást jelent.

A sapka a szokásos módon készült, erre nem is érdemes szót vesztegetni. A szárát külön készítettem a következő módon: kis farkincát hagyunk a kezdőhurok előtt, két láncszem, az első láncszembe öt rp, majd spirálban körbe minden rp-ba egy rp addig, amíg a kívánt hosszat el nem érjük. Ekkor minden rp-ba két rp, körré kapcsoljuk, elvarrjuk, majd pár öltéssel  – megfelelő színű hímzőfonallal – rávarrjuk a sapka tetejére. Az indácska a kezdő láncszem előtti fonalvég, akkor igazán szép, ha vastag, lazán font fonalról van szó. (Akinek pedig olyan szerencséje van, hogy még egy levélnyi zöld fonala is van, az levelet is horgolhat.)

Tetszett a bejegyzés?