Egyrészt sok észrevétlenül elillanó estét és álomszerű állapotban átvészelt nappalokat, amikor alig vártam, hogy végre újra visszatérhessek Kukockij eseteihez meg a megfelelnivágyó fiatal fiú vívódásaihoz – de ma nem ez a lényeg, hanem a csótányfóbia.
A Történetek állatokról és emberekről első meséjében a Csótány ugyanis szakértőként lép fel, s mint szakértő méltó megvendégelést is kap a Magányos Egértől (akivel később frigyre lépnek, de ezt ekkor még nem tudjuk). Félelmetes sebességgel pusztítja el a jobbnál jobb fogásokat és mindazt, ami az asztalon van, beleértve a gyertyatartót is.
Az esti mese persze ezen a ponton átcsapott spontán környezetismeret órába, megbeszéltük, hogy a csótány a Nagy Túlélő, mit neki atomkatasztrófa, meg hogy a panelházak rettegett vendége. Hogy a csótányfóbiának némi határt szabjak – ami lefekvés előtt nem hátrány – megnyugtattam a gyerekeket, hogy 1. nálunk nincs csótány 2. nem is lesz, mert rendszeresen takarítunk. Tudom, hogy ez utóbbinak nincs sok köze a csótányok jelennemlétéhez, de az éjszaka nyugalma érdekében mégis muszáj volt csúsztatnom.
A következő naptól fogva a Csak az Asztalnál Tányér Fölött Eszünk addig folyton ignorált szabályát sem volt nehéz betartatni, elég volt annyit mondanom, hogy “Akarjátok, hogy beköltözzenek a csótányok?” – és már spuriztak vissza az étkezőasztalhoz.
Egyik reggel aztán, a szokásos káosz közepette látom, Kr. kisseprűvel, lapáttal az asztal alatt szedegeti a cantuccini morzsáit. A “mi a csudát csinálsz ott” kérdésre a válasz: “Összeseprem a morzsákat, nehogy beköltözzenek a csótányok.”
Hála és köszönet Ljudmila Ulickajának.
Tetszett a bejegyzés?
2012-06-30 at 09:13
én annyira élvezem ezt a célkitűzés abszolválásra irányuló blogírást, hogy ha ennek vége,én tűzök ki jutalmat, ha lesz kétnaponta poszt.
2012-06-30 at 09:33
nagyon király! és csak így tovább!
2012-06-30 at 10:26
igaza van Ritanak! en is nagyon elvezem, hogy mi jon majd:-) egyebkent meg szerzek egy ulickajat,mert az elso ketto nem hagyott bennem nyomot, de nem adom fel.
2012-06-30 at 14:53
Képzeld, Kriszta, nemrég áradozott nekem valaki a Daniel Stein-ról, ami ha jól emlékszem, nem tetszett neked. Persze ő a német fordítást olvasta. Azon gondolkodom, vajon nem arról van-e szó, hogy a magyar fordítás nem sikerült annyira jól.
2012-06-30 at 14:54
🙂 Igyekszem…
2012-07-01 at 11:00
nekem a D.S. nagyon-nagyon tetszett,mély nyomokat hagyott bennem, csak mondom
2012-07-01 at 11:49
Nocsak, Ulickaja még erre is jó 🙂
A Daniel Stein nekem is nagy kedvencem, de kell hozzá némi idealismus az olvasó részéről is. Kicsoda, tévedhetek, persze, de azt gondolom, a Médea és gyermekei vagy a Vidám temetés inkább tetszene neked. Az odaadó hívetek, Surik-ot meg utálnád, azt hiszem, és a Szonyecska sem lenne kedvenced 😉
2012-07-01 at 19:43
Micsoda kis irodalmi fórum:) Visszatérve még erre a könyvre: ugyan mesekönyvnek mondják, de igazából nem gyerekkönyv szerintem. Persze ez nem akadályoz meg abban, hogy esti mesének olvassam, edzettek már a gyerekek, de belátom, hogy van ebben egy adag önzés részemről.