A blog, ami olyan, mint egy gyerek

Lágyszívű apa: Miért nevezted gyerekmegőrzőnek a gyerekprogramot? Most Do totál meg van sértődve. Amúgy nem is csodálom, ez a gyerekmegőrző szó olyan degradáló.
Szívtelen anya: Most komolyan, nem tök mindegy, hogy gyerekmegőrző vagy gyerekprogram? Meg amúgy is, tavaly ő könyörgött, hogy jöjjünk ide idén is, mert annyira jó a gyerekmegőrzés. És nem emlékszel, hogy extra azért jöttünk ide horror áron, hogy le tudjuk adni őket és egy évben egyszer ketten el tudjunk menni végre kirándulni felnőtt tempóban?

Fél órával később:

Bűntudatos anya: Jaj, rémes, és mi van, ha rosszul érzik magukat nélkülünk? És milyen jó lenne, ha ők is látnák ezt a gyönyörű tájat, el kellett volna hozni őket is!
Realista apa: Nyugi, már rég el is feledkeztek rólunk. Meg amúgy is, ha ők is jönnek, még kb. 500 métert mentünk volna eddig, már felzabálták volna a motivációs smartiest és vissza akarnának fordulni.

Valahogy így van ez a bloggal is. Ha nincs kis szünet, ha az estéimet változatlanul a blogírással töltöm, akkor sosem vágok bele egy tesztkötésbe és nem készül egy fantasztikus kötött kendő. Mit “egy”! Az első kötött csipkekendő életemben! Az első, aminél igazán kellett mintát olvasni, számolgatni, ahol csak a szemek jelmagyarázata több, mint fél oldal! Nagy lépés ez nekem – még ha az emberiséget hidegen is hagyja. Szóval kedves blogom és kedves blogolvasók, tudjátok, hogy nagyon sokat gondolok rátok és már-már bűntudat mardos, hogy ilyen sokáig egyedül hagylak titeket, de higgyétek el, hamarosan jövök és aztán nagyon sokáig nem akarok majd egyedül lenni. És persze hozok magammal egy kötött kendőt is. Mit egyet! Életem első kötött csipkekendőjét! Annyit máris elárulok róla, hogy a tervezővel már találkozhattatok itt.

Tetszett a bejegyzés?