Ha a Facebook a való életet tükrözné vissza, azt hihetnénk, hogy az átlagember este hazamegy munka után, gyorsan előszed egy verseskötetet, olvasgatja fél órát, aztán készít valami vacsorát, fürdeti, lefekteti a gyereket vagy a macskát, közben már arra gondol, hogy mikor ülhet újra vissza a fotelba, hogy még egy adag verset olvasson. Hála Szabó Balázsnak – akinek van füle a hallásra, hallja.
Bevallom, én érettségi óta alig olvastam verset, a regényeket vagy kisebb novellákat sokkal jobban szeretem. A gyerekek se igazán versesek, bár próbálkoztam becsületesen, mert ez hozzá tartozik, volt Cini-cini muzsika és Bögre család, mindenféle kortárs szerzők, meg klasszikusok, János vitéz is, hátha a sztori eltereli a figyelmet a rímekről. Mert a rímek rémesek, amint meghallanak egyet is a gyerekek, felsikítanak, hogy nem, rímeset nem, mert az nem mese.
Szóval amikor kapta Kristóf ezt a Kiss Ottó könyvet, kicsit félve vezettem fel, hogy szerintem igazán zseniális és nem adna-e egy esélyt neki, még ha vers is. Biztos azért, mert akkor már három hete szabin voltam velük és elég sok plusz pontot szereztem közben fagyival, stranddal, egyéb ilyen dolgokkal, így megengedte, hogy felolvassam a könyvet. Nem egy verset belőle vagy kettőt, hanem az egészet. Mert “Anya, de hát ebben nincsenek is rímek, szóval ezek nem versek.”. Hát annál jobb.
Tényleg nehéz választani, mert az egész kötet tulajdonképpen egy történet, minden mindennel összefügg, ezért idézni felér egy amputációval. De mondjuk itt van például ez, ami az egyik kedvencem:
A postás
Tegnap este nagypapa megtanult ímélezni,
ma reggel meg, amikor csengetett a postás,
nem akarta elhinni, hogy csak úgy ajtót nyitunk,
és meg se kérdezzük tőle a jelszót.
Tetszett a bejegyzés?
2014-09-02 at 08:22
Samunadrág? Nálunk a legnagyobb kedvenc.
2014-09-04 at 19:18
Elő fogom szedni újra, amikor porondon volt, akkor nem aratott sikert. De hátha belenőttek.